Két liternél tartott, ami hamar megnövekedett két és fél decivel, mert nem volt kétliteres kiszerelés, vagyis volt műanyag üveges, de hát azt azért mégsem akarta, nem azért dolgozott egy életen át, hogy a legszarabb bort igya. Három üveggel kellett venni, s ha már van három üveg, akkor mért ne igya meg mindet.
A boltban ismerték, az a nő, aki három üveggel vesz mindennap. Mindig egyedül jön.
A férje már régen meghalt, a férjek egy kihalófélben lévő faj, szokta mondani a nővérének, és nevettek, mert a nővérének sem volt férje. Akinek még élt, az egy másik nővel élt, egy fiatalabbal, vele osztotta meg egy élet munkájának eredményét, amely élet munkájának nagy része az előző feleség mellett zajlott. Egyszer eszébe jutott, hogy vajon azért élnek ezek, mert a fiatal nő megfiatalította őket, vagy épp azok a genetikai állománnyal rendelkezők ugranak ki a házasságból, akik eleve továbbélő típusúak. Az övé maradt, volt egy próbálkozás, legalábbis volt egy idő, amikor mindig veszekedett vele, de amikor rákérdezett, hogy van valakid, akkor még azt sem merte bevallani, hogy van. Pedig volt. Arra várt, hogy a feleség mondja azt, ha ennyire nem szeretsz, akkor menj a francba. Ezzel fel lett volna mentve a felelősség alól, de a feleség nem akarta ezt a felmentést megajánlani. Maradt, aztán meghalt, mint a többi is, aki maradt.
A boltban összenéztek, amikor belépett, mindig ugyanakkor, délután háromkor. Két zsemle, felvágott, aztán levette a polcról a három üveget. Na, itt van az alkoholista, mondta a húsospultnál az egyik eladó a másiknak. Hány éves lehet? Már nyugdíjas. Persze hogy nyugdíjas. Azért pénze van. Biztos maradt a férje után. Nem a legolcsóbb bort vette, és ha vett mást is, nem nézte az árát. Ebből tudták az eladók, hogy van pénze. Hogy tud még élni, ennyi alkohollal, lehet, hogy nem is ártalmas? Ja, konzerválja. Nevettek. Tényleg olyan volt, mintha megállt volna az öregedése egy ponton, s onnantól folyamatosan olyan volt. Legalábbis az eladók nem látták a változást, mert mindennap látták, s akit mindennap lát az ember, nem veszi észre, hogy változik.
A nő kiment a boltból, az eladók nem beszéltek róla, másik vevő lépett be, arról beszéltek, a remegő kezű, például, vagy a blokkellenőrző. Neveket adtak a jellegzetes vevőknek, a háromgyerekes, a telefonos, a rikácsoló.
A nőnek tényleg nem volt senkije, a lánya Londonban, csak ritkán jött haza, meg a nővére. A nővére olyan állapotban volt, hogy be kellett költöznie egy intézetbe,
eladta a lakását, amikor a férje meghalt, és vett magának egy kis kétszobás apartmant egy a húgához és az ő valahai lakásához közel eső intézetben. Egyházi intézet volt, emiatt gondolták, hogy kedvező áron jutottak hozzá, pedig nem, épp olyan haszonorientált volt, mint a többi. Az öregek a legnagyobb üzlet, öt-hat évente újra el lehet adni ugyanazt az ingatlant, mert tovább kevesen bírják.
Mindennap bejárt hozzá. Be is költözhetett volna ő is, de valahogy azt gondolta ezek az intézmények afféle állomások az élet és a halál között, s persze visszalépés nincs, csak előre, és az előre ugye, a halál. Amíg a saját lakásában lakik, olyan minden, mint régen és a férje sem veszekszik már vele. Jó így gondolta, bár a napirendje olyan volt, mintha egy intézményben élne, az ebédet hozatta, mindig azonos időben, azonos időben ment a boltba, aztán a nővéréhez. Beszélgettek a gyerekkorukról. Előkerültek olyan sérelmek, amiket egymásnak okoztak, hogy például beárulta az egyik a másikat, ha összetört valamit, meg hogy titokban megette a mikuláscsokit, és persze letagadta. Egészen jelentéktelen események hozták vissza a múltat, ami persze már nem visszahozható. Másról nem beszéltek, mert csak ebben voltak egyek, és jó volt visszamenni abba az időbe, amikor még nem sejtették, vagy csak nem érdekelte őket, hogy ez lesz a vége.
Jön az alkoholista nő, mondták a boltban, mert látták, hogy belépett. Két zsemlét vett, meg felvágottat és tejet. Egy pillanatra megállt a boroknál, ránézett a szokásos üvegekre, de nem vette le, ment tovább. Mi történt, kérdezte a húsospultnál az eladó. Leszokott? Á, ennyi idősen az ember már nem szokik le semmiről. Áttért a kemény drogokra, mondta az egyik fiatal lány. Hülye vagy, mondta a másik. A nő elment. Zárás után is felvetődött, hogy mi történhetett, és akkor mondta a pénztáros, hogy majd holnap megkérdezi.
Másnap megint jött a nő, és megint csak a pékárut meg a felvágottat tette be a kosarába, meg egy kis paprikát. A pénztárhoz ment, kipakolta, elővette a pénztárcáját. A pénztáros beütötte.
Nem felejtett el valamit? Nem, mondta a nő.
Biztos, kérdezte a pénztáros. Mit felejtettem volna el, kérdezett vissza a nő. A három üveget. Már nem kell, mondta a nő. Hogyhogy, kérdezte a pénztáros. Tegnapelőtt meghalt a nővérem.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .