Információs szupersztrádát épít ki Kína a Föld és a Hold között

2024. július 21. – 13:21

Másolás

Vágólapra másolva

Késedelem nélküli távközlési kapcsolatot és egy méternél kisebb objektumok pontos detektálását ígéri Kína azzal az információs szupersztrádával, amelyet a Föld és a Hold csaknem négyszázezer kilométeres útvonalán építene ki – írta a Sotuh China Morning Post.

Az űrversenybe aktívan bekapcsolódó Kína – amely nemrég a Hold Földről nem látható oldaláról hozott vissza kőzetmintákat, a technikai bravúrral jelezve, hogy komoly tervei vannak a Holdon – 30 műholdat és három holdfelszíni állomást használna fel a rendszerhez, amelynek jelentés része tízszer olyan messze lenne a Földtől, mint a geostacionárius műholdak – ezek 40 ezer kilométeres távolságuk révén folyamatosan a bolygó ugyanazon pontja felett állnak – és ezerszer olyan messzire, mint a 3-400 kilométeres magasságban keringő Nemzetközi Űrállomás.

A rendszer biztonságosabbá teheti a később rendszeressé váló teherforgalmat is a két égitest között a meteorveszély vagy a kis méretű űrhulladék radarozásával. Ennél is fontosabb, hogy az embereket is fogadó Hold-felszíni állomásokról késedelem nélkül, egyszerre akár húsz ember is tud majd kommunikálni a Földdel, videó-összeköttetésben is.

A Hold körüli út az emberi aktivitás legújabb határa – mondta a már említett kínai holdmisszió előtti kínai küldetés, a Csang'o–5 vezető munkatársa Jang Mengfei. „A Föld körüli pályákon lévő helyekért, rádiófrekvenciákért már zajlik a verseny, és ez egyre intenzívebb lesz. Kínának mielőbb szüksége van elsőrendű tervre a Hold körüli infrastruktúra fejlesztésére, hogy előnyre tehessen szert a kialakuló Hold-közeli gazdaságban”. A terület katonai jelentősége is fontos, de az Egyesült Államok, Japán és Európa polgári űrügynökségei is dolgoznak hasonló infrastruktúra kiépítésén.

Kína űrhajósok holdra szállását is tervezi – 50 éve szállt le utoljára ember a Holdon, ahová csak amerikaiak jutottak el, de ezeknek inkább politikai presztízsjelentőségük volt a hidegháborúban a Szovjetunióval folytatott versenyben, nem pedig gazdaságiak.

A későbbiekben jönnek – nemzetközi összefogással a mélyebb űrbe irányuló küldetések. Ezt segíti a kiépítendő rendszer azzal is, hogy 900 millió kilométerre – túl a Jupiteren is – képes lesz követni az űrhajókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!