Ősi vírusmaradványok segíthetnek a rák ellenszerének kidolgozásában

2023. április 15. – 17:13

Ősi vírusmaradványok segíthetnek a rák ellenszerének kidolgozásában
Az immunrendszer működésében kulcsszerepet játszó B-limfocita – Fotó: NIH / IMAGE POINT FR / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A szervezetünkben rejlő ősi vírusmaradványok segíthetnek a rák elleni védekezésben – állítja a Francis Crick Institute egyik tanulmánya. A londoni orvosbiológiai központ kutatócsoportja szerint a rákos sejtekben elszabadulhatnak azok a törzsfejlődés során DNS-ünk részévé vált vírusmaradványok, amelyeket a szervezet egyébként normális működése során képes elnyomni, ez azonban, annak ellenére, hogy aggasztóan hangzik, akár a gyógyításhoz vezető irányt is megadhatja – derült ki a BBC ismertetőjéből.

Ezek a vírusmaradványok önmagukban külön veszélyt nem feltétlenül okoznak, ám épp elegendők ahhoz, hogy az immunrendszer aktív működésében kulcsszerepet játszó B-limfociták védekező reakcióját kiváltsák. Így alkalmasak lehetnek arra, hogy a szervezet időben felismerje a rákos daganatok megjelenését.

Ennek alapján akár gyógyításra és megelőzésre is alkalmas oltást lehet kidolgozni – remélik a kutatók, akik ezt most a tüdőt megtámadó daganatos sejtek területén vizsgálják. „Kiderült, hogy az antitestek felismerik a belső eredetű retrovírusok maradványait” – kommentálta Julian Downward professzor.

A retrovírusok DNS-ünk akár 8 százalékát is adhatják, egy részük sejtjeinkbe épülve hasznos feladatot lát el, más részük inaktív maradványként örökítődik tovább. Utóbbiak aktiválódása jelenik meg a növekedésnek induló daganatban – ezt ismerheti fel az immunrendszer, és így, miközben az endogén retrovírus ellen dolgozik, mintegy mellékesen megsemmisíti magukat a rákos sejteket is. Ez tehát természetes módon is megtörténhet, a kutatók szerint azonban a folyamat felerősíthető, és a védekezés beindítása célirányosan bevethető lehet megfelelő vakcina kidolgozásával. Azt azonban elismerik, hogy ez még távolabb van, de a tanulmány alapján ígéretes irányt szabhat a rák ellenszerének kidolgozásához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!