Tanulmányhalmozó kutató húzhatta fel az Óbudai Egyetemet a rangsorban

Amir Mosavi sikeres ember. Perzsa származású, de egyetemre többek közt a londoni Kingston Egyetemre és a Waterlooi Egyetemre járt. Beutazta a fél világot (ezt részben dokumentálta is az azóta nem aktív YouTube-csatornáján), doktori fokozatot pedig már a Debreceni Egyetemen szerzett 2013-ban. Megtetszett neki Magyarország, és itt telepedett le. Szakterülete az alkalmazott informatika és az adattudományok. Big data, gépi tanulás, mesterséges intelligencia, mélytanuló algoritmusok, döntéshozatali és előrejelző modellek – csupa felkapott szakkifejezés.

Több intézménnyel is aktív kapcsolatot ápol, de főállása 2013 óta az Óbudai Egyetemen van, ahol az informatikai kar Szoftvertervezés és -fejlesztés Intézetének docense. Számos ösztöndíj és díj – többek közt az UNESCO fiatal kutatóknak szóló díja – nyertese. A harmincas éveiben jár, de már több száz tudományos publikációt jegyez.

Az Óbudai Egyetem sikeres intézmény. A sokak által vitatott felsőoktatási modellváltás rendben lezajlott benne, ezt szeptemberben maga Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette ki – aki egyébként az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke. Az egyetem a nemzetközi ranglistákon is jól teljesít: idén októberben az egyik legnagyobb presztízsű rangsor, a brit gyökerű Times Higher Education (THE) friss, 2023-as listáján a negyedik legjobb magyar egyetemként szerepel, világviszonylatban pedig a legjobb 1200 között van.

Amir Mosavi és az Óbudai Egyetem sikere összefügg, nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy ezt levezessük: egy ügyes kutatóból profitál az egyetem, egy prosperáló intézményben pedig jobban teljesít egy kutató. És ez az összefüggés Mosavi esetében igen érdekes számokat rejt.

Szuperkutató a statisztikák mögött

A kutatói teljesítményt mérő egyik legfontosabb eszköz az Elsevier cég Scopus nevű, hatalmas tudománymetriai adatbázisa (aminek minden funkciója csak megfelelő jogosultságú, intézményi felhasználói fiókkal elérhető, de sikerült a cikkhez ilyen segítséget kapnom). A THE rangsorának készítői a legfrissebb listájukhoz a 2017 és 2021 között született tanulmányokat és idézettségüket vették alapul a rangsorolt egyetemeknél. A Scopusban az intézményre rákeresve az tűnik ki, hogy az Óbudai Egyetemen ebben az ötéves időszakban 1926 tanulmány született 651 szerzőtől, a publikációkat pedig összesen 12 883 esetben idézték mások (az alábbi képernyőkép október végi állapotot mutat).

Ha itt az Authors (azaz Szerzők) fülre kattintunk, megkapjuk, hogy az egyetem színeiben kik járultak hozzá leginkább ezekhez a számokhoz. A toplistában ott van több intézetvezető, a rektor, Kovács Levente, illetve a Covid-járvány alatt a tömegmédiában is nagyot ment biostatisztikus, Ferenci Tamás. Mindez nem meglepő, a legelső hely azonban elsőre az lehet: a cikk elején említett docens, Amir Mosavi magasan listavezető 229 tanulmánnyal és 5806 idézéssel (október végi állapot szerint). Ami azt jelenti, hogy

az egyetem 651 szerzője közül Mosavi ott van a tanulmányok 12 százaléka és a citációk 45 százaléka mögött:

Ha ezek után a Scopusban évekre lebontva megnézzük, Mosavi mikor mennyi tanulmányt írt, megint érdekes számokhoz jutunk. Már a 2019-es 35 publikáció is megsüvegelendő lenne, de ami utána következik, az egészen emberfeletti: 2020-ban 137 tanulmányban vett részt, ami azt jelenti, hogy abban az évben – hétvégéket is beleszámítva – 2,7 naponta született publikáció a hozzájárulásával. De 2021 is sűrű volt 115 publikációval, és már idén is a százat közelíti.

Érdekesség, hogy ezek a számok még magasabbak voltak, mielőtt megkerestem Amir Mosavit. A Scopus élő adatbázis, így ez nem lenne feltétlenül meglepő, de a változás mértéke és időpontja elgondolkodtató. A lenti képernyőképen balra a november közepi állapot, jobbra az október végi:

A számokat összeadva látszik, hogy a 2017-2021 közti időszakra a fentebb említett 229 tanulmánynál több jön ki. Ez úgy lehetséges, hogy Amir Mosavi nem csak az Óbudai Egyetem színeiben publikált, illetve publikál. Óbudai munkáival párhuzamosan évekig aktív volt például a Norvég Élettudományi Egyetemen, a Queenslandi Műszaki Egyetemen vagy az Oxford Brookes Egyetemen is. A Web of Science adatbázisából az is kiderül, hogy Mosavinak 2021-ben egyidejűleg 12 affiliációja (intézményi kötődése) volt. Mint arra a cikk megjelenése után egy olvasó felhívta a figyelmem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem színeiben is publikál.

A Scopus számai azért is fontosak, mert a THE rangsort készítő szervezet ezeket is felhasználja a kutatási publikációk és azok idézéseinek vizsgálatánál, amikor az egyetemeket rangsorolja. Hogy a THE kuratóriuma az Elsevier adatait használja, azt a cég is büszkén hirdeti [pdf]. Ugyanakkor a szervezet nem közvetlenül a Scopus adataival dolgozik, hanem az Elsevier egy mélyebb analitikára képes, fizetős eszközével, a SciVallal. Azt, hogy a SciVal-felhasználók ugyanazokat az adatokat látják, amikből a THE 2023-as rangsora is dolgozott, a Scopus blogja külön posztban is megerősítette.

A THE szerezhető pontok alapján rangsorolja az egyetemeket, az értékelés öt részpontszámból tevődik össze, amik különböző mértékben járulnak hozzá az összesített pontszámhoz. Ez az öt terület (és zárójelben annak mértéke, hogy mennyiben befolyásolják az összesített pontszámot): Oktatási környezet (30%), Kutatási tevékenység (30%), Idézettség (30%), Nemzetközi kitekintés (7,5%) és Ipari bevételek (2,5%). Ha megnézzük az Óbudai Egyetem eredményét, azt látjuk, hogy az összesített pontszáma valahol 24,4 és 29,7 között van (ez a rangsor 1000-1200. helyezéseinek tartománya, ennél pontosabb adatot a THE nem közöl).

Az öt vizsgált területen belül a 30 százalékos súlyúak közül az idézettség esetében 45,5 a részpontszám, miközben az oktatási és a kutatási területek 15, illetve 14,6 pontot kaptak. Vagyis az idézettség húzta fel alaposan az összesített pontszámot.

Az idézettségi részpontszám kalkulálásánál a THE nem pontosan a fenti adatokat (vagyis nem a tanulmányok számát és a hivatkozások számát) figyeli, hanem a Field Weighted Citation Impact (FWCI) nevű mérőszámot. Ezt magyarra úgy lehetne fordítani, hogy „tudományterület alapján súlyozott hivatkozási hatás”, és egy arányszám, ami azt jelzi, hogy az egyes közleményekre kapott hivatkozások száma hogyan viszonyul az adott tudományterület összes többi hasonló közleményére kapott hivatkozások átlagához. Az 1,00-ás FWCI azt jelzi, hogy a vizsgált közlemények pontosan a hasonló tudományterületi publikációk átlagának megfelelő citációt produkáltak.

A SciValban elérhető, hogy pontosan mely publikációk alapján kalkulált a THE, mert a szoftver egy külön felületen gyűjti ezeket a tanulmányokat. Ezen megint látható egy toplista, ahol magasan Amir Mosavi vezet 247 tanulmánnyal, de felbukkannak új nevek is, például a harmadik helyen bizonyos S. S. Band (akiről még lesz szó) vagy az ötödik helyen Várkonyiné Kóczy Annamária, akire Mosavi beszélgetésünk során többször is a főnökeként hivatkozott:

Az egyetem THE-pontszámát befolyásoló tanulmányok (összesen 1884 darab) adatai egy nagy táblázatban letölthetők. Ezt terjedelmi és jogi okok miatt nem szúrom a cikkbe, csak fontosabb konklúzióimat összegezném. A tanulmányok FWCI-száma is megjelenik a táblázatban. Ezeket a teljes egyetemre átlagolva a SciVal egyik összesítő oldalán is jelzett 1,23-as átlag jön ki (nagyjából ugyanennyi az átlaga egyébként a Bécsi Műszaki Egyetemnek, ami az első 500-ban van a THE listáján). Az Amir Mosavi által jegyzett 247 tanulmány FWCI-átlaga 4,07. A Mosavi hozzájárulása nélkül született 1637 tanulmány FWCI-átlaga 0,80. Mindez azt jelzi, hogy Mosavi nagy mértékben hozzájárulhatott az egyetem FWCI-átlagához, azon keresztül az idézettségi részpontszámhoz, végső soron pedig ahhoz, hogy az Óbudai Egyetem a THE ranglistán világszinten az első 1200-ba került.

Érdemes ezek után még kitérni arra, hogy jellemzően évekbe telik, mire egy tudományos kutatás eljut a publikációig. Ennyi tanulmányt egyidejűleg gondozni szervezési feladatnak is emberpróbáló, és akkor még elő is kell állítani a tartalmat – a legkülönfélébb témákban, mert Mosavi modellez és algoritmizál a járványoktól és a földcsuszamlásoktól kezdve a tőzsdén és a hasmenésen át a vakolatig és a dízelmotorokig szinte mindent.

Az Óbudai Egyetem kutatója persze nem egyedül dolgozik, a Google Scholarnál elérhető publikációs listájából jól látszik, hogy gyakorlatilag mindig néhányszerzős tanulmányokban vesz részt. Gyakran külföldi – iráni, vietnámi, kínai, kanadai – kutatókkal dolgozik együtt, és a listában vannak visszatérő nevek is, például Shahaboddin Shamshirband (a már említett S. S. Band), a Tajvani Junlini Tudományegyetem professzora. (Róla találtam még egy érdekességet: korábban legalább 18 cikkét visszavonták szabálytalan idézés, illetve a szakértői lektori, azaz peer review értékelések manipulációja miatt.) Magyar nevek is akadnak a társszerzők között, de az utóbbi időben érezhetően ők vannak kisebbségben, ha a listára tekintünk.

Rengeteg papírmunka

A fentieket felfedezve természetesen voltak kérdéseim Amir Mosavihoz, akit sikerült is elérnem. Magyarországról, magyar telefonszámról beszélt velem, angolul. Az esetleg számára kellemetlen témák ellenére beszélgetésünk alatt végig energikus, jó kedélyű volt – éppen olyan, mint amilyennek a fotója alapján tűnik.

A hihetetlen termelékenységre tulajdonképpen hihető magyarázatot adott: az évek alatt sok munkával felépített egy kutatói hálózatot, amit ő irányít. „Sokat utazom, több kontinens intézeteiben megfordultam, és mindenhol megismerkedtem a legkülönfélébb szakterületek elismert kutatóival. Jó szemem van a tehetségekhez is, több mint 180 kutató írta velem az első publikációját” – fogalmazott Mosavi, majd büszkén hozzátette, hogy a világhírű magyar matematikus, Erdős Pál élete során ötszáz kutatóval működött együtt, de ő már ezer fölött jár. (Később ezt a megjegyzését árnyalta annyiban, hogy nem szeretné magát Erdőshöz hasonlítani, csak azt akarta jelezni, hogy ma már máshogy működik a publikálás, mint Erdős idején, amikor még internet sem volt.)

Mosavi elmondta, hogy egy tanulmány valóban évekig készül, de ő a rengeteg szerzőtársa segítségével úgy is bírja a tempót, hogy a publikációk nagy részét ő menedzseli:

„Többnyire én találom ki a tanulmány koncepcióját, a módszertant, beleszólok a címbe, a kivonatba, a prezentációba, és a végén én ellenőrzöm a publikációt, magas minőségi sztenderdek szerint. Mindez rengeteg papírmunka.”

A tudományos közélet perifériáján előfordulnak kétes hírű szakfolyóiratok, de Mosavi ilyenekben nem közöl írást, a tudományos publikációknál széles körben elfogadott COPE [pdf] irányelveket tartja szem előtt. Többnyire a SCImago portál szakfolyóiratokat osztályozó rendszere szerint a felső két negyedben, vagyis Q1-es és Q2-es közlönyökben publikál.

A kutató az adattudományt a „tudományok szívének” nevezte. „Nagyon felkapott terület ez, és a világ minden részéről fordulnak hozzánk emberek azzal az igénnyel, hogy modellezni kellene valamit. Nekünk pedig szinte mindenre vannak módszereink, algoritmusaink” – fogalmazott. Szerinte a sok munkán túl ennek az eredménye is, hogy gyors ütemben készülnek a publikációi, de azt állítja, ezzel ő csak itthon különleges. „Úgy tudom, most éves idézettségben éppen az élen járok Magyarországon, 2022-ben majdnem négyezer citációval, de más országokban bőven akadnak hozzám hasonlóan termékeny kutatók” – mondta.

Hogy miért vannak az utóbbi időben kisebbségben a magyar kutatók a munkatársai között, azt Mosavi részben azzal magyarázta, hogy Magyarország kis ország, és a szakterületén nem talál sok kutatót, részben pedig hozzáállásbeli különbségekkel. Állítása szerint a származása miatt általában az EU-ban jobban meg kell dolgoznia az elismerésért, és több, EU-n kívüli országban nem volt ilyen gondja. Affiliációit pedig többnyire akkor használja ki, ha két intézet egymás erőforrásait vagy berendezéseit szeretné használni.

Felvetésemre, hogy az ő kiugró teljesítménye akár számottevően is alakíthatta az egyetem idézettségi részpontszámát és így a THE rangsorban elért helyét, Mosavi hevesen tiltakozott. Azt állította, hogy a rangsorolási rendszerek az adatokat normalizálják, hogy a rangsor független maradjon egy-egy tudományterület fejlődésétől vagy néhány kutató produktivitásától. Vagyis szerinte a nyers adatokat a THE súlyozza, és így biztosítja például, hogy a nagy mértékben idézett területek – mint amilyen egyébként a mesterséges intelligencia is – ne befolyásolják az idézettségi indexet.

Tanulmánygyárak ideje

A THE pontos algoritmusa valóban nem ismert, mert a szervezet nem árul el minden részletet a módszerükről. Ugyanakkor ez talán a leginkább transzparensen működő rangsoroló grémium, és a SciValon közölt FWCI-átlagokból elég tisztán látszik, hogy Mosavi nagy mértékben felhúzhatta az egyetemi átlagot. A cikk írása előtt több mint tíz kutatóval és szakértővel beszéltem, akik nevük elhallgatását kérték, illetve interjún kívül értékes háttérinformációkkal szolgáltak. Köztük volt két tudománymetriai szakember, mindketten azt mondták, hogy bár a THE valóban súlyozhatja az Elsevier adatait, egy olyan idézettségi kiugrás, mint Mosavié, szinte biztosan korrelál a részpontszámmal. Egyikük azt is megjegyezte, hogy a THE készítőinek valószínűleg feltűnik egy ilyen kiugrás, de nem biztos, hogy reagálnak rá.

Szerettem volna többet megtudni magától a THE-től is, ezért küldtem kérdéseket a szervezet központi emailcímére és a regionális igazgatójának, Nicolas Cletznek is. Mindkét helyről érkeztek válaszok, egy kérdésben ráadásul ellentmondó válasz: az érdekelt volna, hogy ha egy tanulmányt egy szerző több intézetet képviselve ír, akkor azt hogyan számítják egy-egy egyetem eredményébe. Cletz azt válaszolta, hogy ilyenkor arányos hányadokat számolnak, a központ pedig azt, hogy a publikációért minden egyes érintett affiliáció egész pontot kap (egyetlen kivétel van, az ezernél több szerzővel készült publikációk). Vélhetően ez utóbbi a helyes, mert a THE honlapján írtak is ezzel csengenek össze.

Mosavi esetét Cletz nem kommentálta érdemben, csak megerősített, hogy a rangsor „a Scopus adatbázis által gyűjtött adatokon alapul, amelyeket közvetlenül az Elsevier, bibliometriai partnerünk bocsátott rendelkezésünkre”. A központ sem cáfolta, hogy Mosavi eredménye felhúzhatta az idézettségi részpontszámot, és jelezte, hogy a kérdést felvetette az Elseviernek is, és arra jutottak, hogy Mosavi egy olyan „feltörekvő csillag”, aki több intézménnyel is kapcsolatban áll.

Felhívták a figyelmemet arra is, hogy valóban nem egyedi Mosavi példája – olyannyira nem, hogy a Nature-ben 2018-ban egy kutatás is megjelent a két lábon járó „tanulmánygyárakról”. E kutatás készítői a 2000 és 2016 között bármelyik évben legalább 72 tanulmányt (vagyis ötnaponta egyet) közlő tudósokat vizsgálták, és több mint kilencezer ilyen embert találtak. (Mosavi akkor még nem kvalifikálta magát ebbe a klubba, de azóta már igen.)

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy évről évre jelentősen nő a szupertermékeny szerzők száma, ami fontos tudománymetriai problémákat is felvet, például egyes tudományterületek értékelését, vagy azt, hogy nem egyértelműen definiált a tudományos közéletben, hogyan lehet szerző valaki.

Magyarországon is akadnak Mosavin kívül ilyen termékeny szerzők, például a Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla, a Debreceni Egyetemen dolgozó Raics Péter vagy Ujvári Balázs (ők ketten részecskefizikusként sokat dolgoznak nagy, több száz vagy ezer kutatót foglalkoztató nemzetközi együttműködésekben, ahol sűrűn születnek tanulmányok, a részecskefizika ilyen szempontból speciális terület). Külföldön még könnyebb hasonlókat találni, akár Mosavi szerzőtársai között is: az említett Shahaboddin Shamshirband is ilyen, csak Mosavival közösen több mint 150 tanulmányt jegyez a SciVal szerint. De jó példa külföldi tanulmányhalmozóra a Nature-cikkben kihozott rekorder, Inoue Akihisza japán anyagtudós is. Az utóbbi években már kevésbé aktív, de csak 2007-ből 227 publikációt jegyez.

Az említett Cletz egyébként éppen nemrég, november 4-én volt meghívott előadó egy kiválósággal és rangsorolással kapcsolatos konferencián, amit az Óbudai Egyetem szervezett. Nem szokatlan, hogy a THE és egy egyetem közvetlenül érintkezik, a szervezetnek még egy konzultációs szolgáltatása is létezik, amit az egyetemek megrendelhetnek. Cletz szerint az Óbudai Egyetem a legutóbbi rangsorhoz nem kért ilyen jellegű együttműködést a szervezettől, de korábban igen. A szolgáltatás díja nem publikus, de intézeti pletykák szerint drága mulatság.

Passzol a stratégiába

Több kutatóval beszéltem az Óbudai Egyetemről is, mert érdekelt Mosavi belső megítélése. Voltak, akik a kutató nevét hallva rögtön panaszkodni kezdtek, olyan megjegyzésekkel, mint hogy „sokakban feszültséget kelt, amit művel” és „többek szemét szúrja a tevékenysége”. E kritikusok szerint kétséges, hogy Mosavi impresszív számai mögött van-e hasonló mértékű hasznos tudományos teljesítmény. Más egyetemi dolgozók védték Mosavit, amikor velük beszéltem, és azt mondták, a kutató tevékenysége passzol az egyetemi kutatási stratégiába, mindegyik tanulmánya szigorú követelményeknek felel meg – beleértve az egyetemen használt plágiumvizsgáló rendszert –, és megbecsült tagja az egyetemi közösségnek.

Hogy egy tanulmányhalmozó kutató passzol az egyetemi stratégiába, az nem meglepő. Az Óbudai Egyetemnek évek óta az egyik legfontosabb törekvése előrébb jutni a rangsorban, a már említett rektor, Kovács Levente egyik fő ígérete is ez volt, amikor 2019-ben megkapta a megbízatását. És természetesen a sikernek csak egy eleme lehet Mosavi, mert vannak még mellette termékeny és/vagy sokat idézett kutatók, illetve több, a rangsor javítását célzó vezetői intézkedés is. Például a kutatás serkentése folyamatos külső és belső pályázatok és intenzív műhelymunka által vagy jó pedigréjű professzorok átcsábítása az egyetemre. „Van, akit nem terhelünk oktatással és egyéb dolgokkal, csak a publikációkat várjuk tőle” – mondta egyik forrásom.

Az egyetem rektorát, Kovács Leventét is megkerestem, és készségesen válaszolt kérdéseimre. Ő megerősítette, hogy a rangsor szempontjából legfontosabb három tényező – oktatás, kutatás, nemzetközi elismertség – fejlesztése volt stratégiájának egyik fő eleme, negyedikként pedig a tudástranszfert említette. Az egyetem a kutatási területek közül négyet priorizált, ezek egyike a mesterséges intelligencia. Emellett a vezetőség egy kutatást ösztönző rendszert is kidolgozott. „Például publikációs jutalom jár a minőségi szegmensben publikáló munkatársaknak és PhD-hallgatóknak. Ugyanezzel a céllal kutatói elismeréseket hoztunk létre, ilyen Az év kutatója, Az év fiatal kutatója, Az év legtöbbet idézett kutatója, a hallgatói publikációs díjat BSc/MSc és PhD/DLA kategóriában is odaítéljük az arra érdemes hallgatóknak” – fogalmazott a rektor. Rendszeresen vannak kutatásmódszertani előadások, workshopok is, amelyek célja, hogy a kutatók megismerjék, hol és hogyan, milyen témában érdemes publikálni.

A rektor csak méltató szavakkal kommentálta Amir Mosavi teljesítményét, megjegyezve, hogy a mesterséges intelligencia iránt rendkívül nagy a tudományos érdeklődés, és ez a tudománymetrikai pontszámokban is megmutatkozik. „Mosavi docens úr ugyanakkor – éveken át tartó, folyamatos munkájának köszönhetően – széles kutatási kapcsolati tőkével rendelkezik, olyan nemzetközi kutatói csoportokkal dolgozik együtt, amelyek szintén kiemelkedő teljesítménnyel rendelkeznek. Ez most úgy tűnik, »berobbant«, ennek az eredménye a számos publikáció. Tudni kell, hogy egy kutató egy-egy előremutató gondolattal, elakadni látszó kutatás felé nyújtott javaslattal, tanáccsal sok esetben már társszerző lehet. Egy széles kapcsolatrendszer és komoly kutatási háttér esetében ez teszi, hogy akár hirtelen számos publikációt jegyez valaki, ami aztán rövid időn belül a citációkban is megmutatkozik. Örülnénk neki, hogy ha több hasonló kutatónk lenne” – írta Kovács Levente. A THE-vel való együttműködést megerősítette azzal a megjegyzéssel, hogy a szervezet gyakorlatilag minden magyar rangsori intézmény felé tanácsadással szolgál.

Rendszerek és hibák

Természetesen nem az újságíró dolga eldönteni, hogy egy publikáció milyen értékű vagy annak bármelyik szerzője milyen mértékű kontribúciót képvisel, és Amir Mosavi esetében sem vetemednék ilyesmire. Hálózata a jelek szerint remekül működik, nem kétlem, hogy sok munkája is van benne, semmi illegálisat nem művel, és a sorakozó publikációk szépen mutatnak a statisztikákban. Valahol mégis kicsit abszurd, hogy egy ember, aki háromnaponta jegyez egy – amúgy évekig készülő – tanulmányt, és publikációi egy jókora részében csak külföldi társszerzőkkel dolgozik, egy személyben jelentősen képes lehet hozzájárulni egy magyar egyetem helyezéséhez.

És ez egy rangsorbeli helyezés presztízsértékén túl akár pénzkérdés is lehet. A modellváltással az egyetemek finanszírozási konstrukciója megváltozott, és a versenyfeltételek megteremtése érdekében az intézményeknek úgynevezett indikátoroknak kell megfelelniük, a pénzük egy részét ezen indikátorok teljesítésének arányában kapják meg. Az egyik ilyen indikátort a publikációs teljesítmény is befolyásolja,

vagyis ezeken a mérőszámokon végső soron közpénzmilliók, akár -milliárdok múlhatnak.

Az Óbudai Egyetem és Amir Mosavi tulajdonképpen nem csinál mást, csak próbál megfelelni az egyetemi rangsorok rendszereinek. Csakhogy ezek a rendszerek nem tökéletesek, sőt gyakorlatilag szakmai konszenzus van arról, hogy módszertani hiányosságokkal terheltek – mint arról nemrég a Qubit is írt. A THE is sok kritikát kapott már, konkrétan az idézettséget számoló metódusa is. A szervezet részben a kritikákra reagálva éppen újragondolja értékelési rendszerét, és ezt már kommunikálja is. A kuratórium nekem is reagált ez ügyben: „Különösen az idézettségi mérőszám módosul majd jelentően, amely az FWCI-n alapul. Az FWCI sok éven át jól szolgált minket az általános minőség mérőszámaként, idővel azonban egyre több feltörekvő intézmény vesz részt a rangsorokban. Ezek az intézmények általában kevesebb publikációval rendelkeznek, így átlagos FWCI-teljesítményük jobban ki van téve a kivételesen magas FWCI-vel rendelkező, kis számú publikáció indokolatlan befolyásának.”

Végső soron pedig az is fontos tanulság, hogy a tudomány működése nagyot fordult pár évtized alatt, és ehhez az egyetemek is idomultak, néha talán már tudományetikailag is megkérdőjelezhető módokon.

Az egyik legismertebb magyar tudós, az Abel-díjas volt MTA-elnök Lovász László a Scopus szerint három évtized alatt jegyzett 221 tanulmányt, a Nobel-díj-bejelentések környékén sűrűn emlegetett Karikó Katalin ugyanennyi idő alatt 106 tanulmányt írt, Amir Mosavi pedig csak az elmúlt három évben 345-öt.

Ez úgy is beszédes, ha figyelembe vesszük, hogy ők hárman más területen kutatnak. A publikálás és a tudománymetriai listákon való szereplés ma már nagy nemzetközi üzlet, és a kutatási teljesítmény sokkal inkább mérőszámokra redukált, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Ezzel a kutatók is együtt élnek, az eredmény érdekében komoly kompromisszumokra is rákényszerülve. „Pályám elején még elképzelhetetlennek gondoltam volna, hogy azért fizessek, hogy megjelenhessen egy tanulmányom, de ma már ez teljesen természetes” – mondta egyik forrásom.

Mégis, hibáik ellenére a rangsorolási rendszerek óriási befolyással bírnak az egyetemek presztízsére, a publikációs verseny pedig közvetve adófizetői pénzek elköltésére is. Ebből következik az egyetemek közti megfeszített küzdelem a minél jobb helyezésért, így egy-egy „tanulmánygyár” kialakulása sem meglepő. Más egyetemek is lehetőséget látnak az óbudaihoz hasonló stratégiában, mint azt például a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója, Sasvári Péter tavalyi tanulmánya [pdf] mutatja. A másik nagy egyetemi rangsor, a QS működéséből kiinduló tanulmány ezzel a konklúzióval zárul: „A QS egyetemi rangsorra való felkerülés, megmaradás és előrelépés feltétele, hogy egyre több közleményre és hivatkozásra van szükség. Mindezt folyamatos növekedés mellett kell elérni, amely egy igen komoly kihívás a magyar felsőoktatás számára. A sok közleményt író kutatók, mentorok motiválását és pótlását kiemelt célként kell kezelnie az egyetemi vezetésnek. Továbbá fontos tényező kell, hogy legyen a nemzetközi együttműködés és azokból született társszerzős közlemények kiemelt támogatása, illetve motiválása.”

Ezzel a szemlélettel nem mindenki tud azonosulni. „Ha torz mutatók alapján értékeljük a teljesítményt, az romboló hatással lehet a tudományos szféra egészére nézve, és így az országnak is káros” – fogalmazott egy akadémiai forrásom. „Ha hibás képünk van arról, hogy az egyetemek milyen teljesítményt nyújtanak, akkor félő, hogy hibás döntéseket fogunk hozni a teljesítmény javítására, például nem a kutatást, oktatást valóban előmozdító, társadalmilag hasznos magatartást fogjuk jutalmazni.”

Az Óbudai Egyetem célja a közeljövőben az első ezerbe kerülni a THE ranglistán.

(A cikk első verziójában az említett 12 százalék helyett magasabb szám állt, mert sajnos elszámoltuk. Pár óra elteltével olvasói jelzésre korrigáltuk.)