Üvegházhatású gázokat szellentenek a szellemfák

2021. május 16. – 16:10

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentős mennyiségű üvegházhatású gázt juttathatnak a légkörbe a part menti erdők, amiket elöntött az óceán – derül ki az Észak-Karolinai Egyetem kutatásából. A kutatók olyan fákat vizsgáltak, amik már elhaltak, mert a víz elárasztotta azokat a tengerszint-emelkedés miatt. Bár nem felelősek annyi gázért, minta mocsarassá vált talaj, a változással 25 százalékkal emelkedett a kibocsátásuk.

„Bár ezek a halott fák nem bocsátanak ki annyi gázt, mint a talaj, valamennyiért akkor is felelősek, és ezeket figyelembe kell vennünk. Minden fing számít”

– mondta Melinda Martinez, a tanulmány vezető szerzője.

Öt erdő fenyőit és ciprusait vizsgálták, azaz egészen pontosan azt, hogy a halott fák mennyi szén-dioxidot és metánt bocsátanak ki. Az éghajlati változások miatt felgyorsult ezeknek az erdőknek az elmocsarasodása. A talajt is vizsgálták, ami négyszer annyi gázt bocsátott ki, mint a fák – de a szerzők szerint a szellemfák hatása is jelentős.

Az élő fák is eregetnek gázokat, de közben sok szenet le is kötnek. A halott fáknak már nincs lombkoronája, nem keringet magában tápanyagokat, hanem inkább szívószálként kivezeti a talajból a gázokat, és korhadás közben is szabadulnak fel gázok. A kutatók szerint azonban nem egy az egyben vezetik ki a gázokat a talajból, hanem megszűrik azokat.

A szerzők tovább kutatják, hogy pontosan mennyire játszanak jelentős szerepet a szellemfák a globális károsanyag-kibocsátáshoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!