Van remény az álhírek ellen: nem kell hülyének nézni az olvasókat
2023. március 14. – 08:00
Az álhírek igazán csak az elmúlt néhány évben kerültek középpontba, többek között a 2016-os amerikai elnökválasztás, a koronavírus és az orosz-ukrán háború miatt. Arról számtalan kutatás készült már, hogy kik, miért, hogyan és kiknek gyártják az álhíreket, hogyan lehet őket felismerni, de az Artois Egyetem (Orosz Gábor), az UCL (Paskuj Benedek), és az ELTE (Faragó Laura és Krekó Péter) munkatársainak közös kutatása itthon most először világít rá arra, hogyan lehet hatékonyan és hosszú távon rávenni az embereket arra, hogy aktívan próbálják kiszűrni az őket befolyásolni kívánó hamis híreket.
A Scientific Reports szaklapban megjelent cikkük szerint a kutatók két részre osztották az alanyokat: az egyikben álhírekkel kapcsolatban olvashattak tartalmakat (álhír-intervenciós csoport), a kontrollcsoportban pedig az online kommunikáció íratlan szabályairól olvashattak.
Az álhír-intervenciós csoportban a kutatók megkérték a fiatal felnőtteket, hogy olvassanak el néhány stratégiát az álhírek kiszűrésével kapcsolatban (ezek között 6 olyan tanács jelent meg, amelyeket korábban a WhatsApp, a Facebook és Princeton Egyetem kutatói alakítottak ki), majd levélben magyarázzák el ezeket a tanácsokat olyan idősebb rokonaiknak, akik kevésbé járatosak az online világban.
Ezzel szemben a kontrollcsoportban résztvevők hat olyan stratégiát olvashattak, amelyek segítenek betartani az online világ íratlan illemszabályait, ők levelükben a digitálisan kevésbé kompetens rokonoknak azzal kapcsolatban adtak például tanácsot, hogy miért is fontos a megfelelő emoji-használat. Ezt követően a résztvevőknek különféle hírek – fele arányban valós és hamis szalagcímek – pontosságát kellett megítélniük. Az előzetesen regisztrált kutatásban elsősorban arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy ez a rövidke levélírási feladat képes-e csökkenteni az álhírek észlelt pontosságát az álhír-intervenciós csoportban a kontrollcsoporthoz képest, illetve ez a hatás tartós marad-e egy hónappal később is.
Az eredmények szerint mind közvetlenül a beavatkozás után, mind egy hónappal később kimutatható, hogy a kísérleti csoport tagjai kevésbé észlelték pontosnak az álhíreket a kontrollcsoporthoz képest, és ehhez még emlékeztetőt sem kellett alkalmazniuk a kutatóknak.
Az intervenció megtervezésekor a kutatók nagy hangsúlyt fektettek az emberek alapvető proszociális motivációira:
az emberek motiváltabbá válnak, ha a cselekedeteikkel segíthetnek másokon.
A mások segítésével kapcsolatos, úgynevezett proszociális célok (például segíteni a digitálisan kevésbé kompetens nagyszülőknek) kombinálódhatnak az egyéni célokkal (például azzal, hogy ne dőljünk be az álhíreknek) és együtt egy tartósabb viselkedésváltozást eredményezhetnek olyan feladatokban, amelyek kitartást igényelnek.
A magyarokra jelentős hatással van a család
Felmerülhet a kérdés, hogy mennyiben mondható magyar-specifikusnak ez az intervenció. Korábbi, az USA-ban végzett intervenciók a proszocialitásnak a szűkebb (például csak a család és barátok segítése), valamint a tágabb körét (segíteni nagyobb csoportoknak, például osztálytársaknak, az iskolának, vagy az ország más lakóinak) jellemzően egy kalap alá vették. Egy korábbi, még megjelenés előtt álló kutatásukban a szerzők azonban azt tapasztalták, hogy
Magyarországon a családdal kapcsolatos segítő szándék nagyon erős motiváló erő, ami képes javítani a félév végi tanulmányi átlagát még az alacsonyabb társadalmi státusszal rendelkező diákoknak is mind rövid-, mind pedig hosszútávon.
Mindez távolról nézve nem csoda. Ha beleássuk magunkat a hazai értékkutatásokba, láthatjuk, hogy a családdal és a biztonsággal kapcsolatos értékek mindig is különlegesen fontos helyet foglaltak el a magyar közgondolkodásban. A globális összehasonlító értékkutatásokból pedig azt láthatjuk, hogy Magyarországon a kiscsoportos kollektivizmusnak, vagyis a családra és a barátokra szorítkozó csoportszellemnek sokkal erősebb a jelenléte, mint az össztársadalmi segítségnyújtásnak és szolidaritásnak.
Emellett az is látható, hogy a napi politika is komoly mértékben merít a család biztonságának motivációs bázisából, például különféle fenyegető csoportok, a rezsivel kapcsolatos politikai diskurzusok, vagy akár a kedvezményes hitelek kapcsán. Egyrészt a korábbi érték- és intervenciós kutatási eredmények, másrészt a napi politika aktív családi motivációs bázisának kiaknázása adta az ötletet ahhoz, hogy ezeket a családi proszociális erőket olyan irányba lehessen terelni, amely a kognitív kapacitás használatát motiválja a hírek olvasása során, vagyis arra sarkall, hogy jobban koncentráljon az olvasó a hírek valóságtartalmára. Azonban fontos leszögezni, hogy nem Magyarország az egyetlen ország, ahol ezek az értékek rendkívül fontosak, nagyon sok olyan kultúra létezik, ahol az álhírek komoly problémákat okoznak, és ahol hasonló módon mobilizálhatóak a proszociális értékek.
Korábbi kutatások rendszerint olyan pozícióba helyezték a résztvevőket, amely azt éreztette velük, hogy ők nem tudnak valamit, inkompetensek, és szükségük van az intervencióra, hogy leküzdjék a tudatlanságukat.
A friss kutatás kissé kifordította ezt a helyzetet, és arra törekedett, hogy a fiatal felnőtteket szakértői pozícióba helyezze (például: „Korábbi kutatások alapján ismerjük a hatékony stratégiákat az álhírek kiszűrésére. Azonban nem mi vagyunk a szakértői annak, hogy hogyan lehet megtanítani az idősebb embereknek az online hírek kritikus olvasását, hanem Ti vagytok azok.”). Így a fiatalok a hat stratégia és az azzal kapcsolatos rövidke vélemények elolvasása után kompetensnek érezhették magukat a tanácsadásban, és egy olyan szerepben találták magukat, ahol nemcsak rendelkeztek a megfelelő tudással, de el is tudták ezt mondani a kevésbé kompetens szeretteiknek.
Emellett fontos szempont volt az intervenció kialakítása során, hogy éreztessük a résztvevőkkel, hogy az álhírek kiszűrésének képessége fejleszthető gyakorlás által (tehát, nem egy eleve adott, „kőbe vésett” képességről, vagy annak hiányáról van szó). Ez a gyakorlás természetesen nemcsak az idősebb generációnak ad lehetőséget a fejlesztésre, hanem a fiatalabbaknak is.
Felmerül a kérdés, hogy mennyire általánosíthatk ezek az eredmények más kultúrákban. Feltételezhető, hogy olyan helyeken, ahol a családdal kapcsolatos proszociális értékek ugyancsak fontosak, hasonló hosszú távú hatásokat lehetne elérni. A jelen tanulmány azért is lehet irányadó, mert a proszociális motivációkat korábban nem használtak fel álhír-intervenciós projektekben sem Magyarországon, sem a világ más részein.