Már nagyon régi mantra, hogy a jó videójátékokat nem feltétlenül a legnagyobb kiadók és konzolgyártók környékén kell keresni. Az indie piac minden évben kitermel emlékezetes gyöngyszemeket, a példákat a Stardew Valley-től a Limbón át a Cupheadig lehetne sorolni. A sorhoz most csatlakozhat a napokban megjelent Dave the Diver, ami máris az év egyik nagy kedvence: tíz nap alatt egymillió példány kelt el belőle, pedig egyelőre csak pécén elérhető (készül már Switch-változat is). A siker teljesen indokolt, mondom ezt lassan negyven játékóra után, amit az indie piac árszabásán, 20 dollárért kaptam.
A fejlesztő a dél-koreai Mintrocket, aminek a Dave the Diver az első játéka, de hozzá kell tenni, hogy azért nem olyan független csapatról van szó, ami garázsból indulva küzdi éppen fel magát a nulláról. A stúdiót a Távol-Kelet egyik jelentősebb kiadója, a Nexon hozta létre házon belül, tavaly márciusban jelentették be az alapítást, és októberben már ki is jött a játék korai hozzáférésű (azaz félkész) verziója Steamen. De a tökélyre csiszolt végeredményen semmi nyoma nincs annak, hogy itt apu pénzével váltották volna ki a kreatív munkát. A Dave the Diver igen eredeti módon mixel több játékműfajt, illetve vizuális stíluselemeket, és az egészről süt, hogy egy ötletekkel teli csapat dolgozott rajta, nagy szeretettel. Ahogy a pusztító gémerzsurnaliszta közhely mondja: ennek a játéknak lelke van.
És a legjobb időben jött, mert valahogy a nagy melegben az embernek nincs kedve technikás, odafigyelős játékokhoz, csak nyomogatni akar valami hülyeséget. A Mintrocket bemutatkozása tökéletesen alkalmas erre, olyan, mint egy hűsítő koktél a kánikulában. Már témájában is: a játék sztorija szerint a címszereplő búvár egy régi barátjától kap egy munkát, segítenie kell megnyitni egy szusiéttermet a tengerparton, illetve összevadászni az étlap fogásaihoz az alapanyagokat. Az elején ez egyszerű reflexjátéknak tűnik egy kis menedzserkedéssel, de aztán olyan mélyre lehet merülni benne, mint búvár Dave a halak után kutatva a Nagy Kék Veremben.
A játék tökéletes ütemben bontakozik ki, minden órában ad valamilyen új tartalmat, és ezt nagyon sokáig teszi, még a 20-25. óra környékén is megnyílik egy addig nem elérhető lehetőség. Ez néha csak annyi, hogy Dave telefonjára feltelepül egy haszontalan tamagocsialkalmazás, de máskor a játék saját rizsfölddel lep meg. A termesztett rizzsel aztán új receptekből dolgozhat az étterem, ami több pénzt jelent, a több pénz jobb felszerelést, amivel Dave mélyebbre ereszkedhet le a tengerben és egzotikusabb állatokat vadászhat. (Természetesen valódi állatok másaira, erre kínosan és naprakészen ügyeltek a készítők, még olyan halat is találhatunk, amit csak pár éve fedeztek fel.)
Már a történet közepére érve csak kapkodjuk a fejünket, annyi különféle tennivaló közül választhatunk. Rágyúrhatunk arra, hogy a szigeten rendezett tematikus partikhoz passzoló fogásokat készítünk (például a cáparajongók bulijához cápahúsból készült szusikat), és azokhoz alapanyagokat vadászunk. Megpróbálhatjuk fejleszteni a receptjeinket, és így feljebb tornázni magunkat az éttermeket rangsoroló appon, a Cookstán. Vagy dolgozhatunk fotósként a búvársajtónak, mert a ritka állatokról készült fényképek jól fizetnek. És persze a főcselekmény is folyton ad munkát, egészen váratlan helyekre juttatva el Dave-et és bőven többet nyújtva felszínes alibisztorinál.
A két fő feladat természetesen a búvárkodás és a vendégek kiszolgálása a szusibárban. Az előbbi egy olyan felfedezős ügyességi játék, aminek az alapjai már a C64-es Scuba Dive-ban is megvoltak, de nyilván annál sokkal gazdagabb, szédítően sok összeszedhető víz alatti tárggyal, vízinövénnyel és persze hallal. Utóbbi pedig egy kompakt kis étterem-szimulátor, ami éppen akkor rontaná el a mókát, ha bonyolultabb lenne. Ez a szemlélet egyébként az egész játékra igaz: behoz egy csomó zsánert, de nagyon egyszerű formában. Még a sztori második felében megnyíló gazdasági szimulátor szabályai is pár mondatban összefoglalhatók, pedig ezt a műfajt aztán lehet bonyolítani.
A Mintrocket nagy mutatványa az, hogy az összes apró teendőt letisztult és szórakoztató formában találta ki. A cég honlapját olvasva rögtön a bemutatkozás első soránál felvillant a bullshitjelzőm, amikor azt láttam, hogy „elhivatottan fókuszálunk a játékmenet élvezetére”, de az a helyzet, hogy pontosan ezt érezni a játékon. Akár a Dave the Diver alapmechanikáiról van szó, akár a melléjük pakolt rengeteg minijátékról, az irányítás mindvégig intuitív és barátságos, a játék visszajelzései pedig örömet szereznek. Dave minden mozdulata, a kontroller minden apró megreszketése mögött átgondolt tervezőmunka van, nincsenek bosszantó megoldások, felesleges játékosszívatások. Sőt, nem is muszáj mindennel foglalkozni: a szusibár berendezésének alakítgatását például én szinte teljesen hanyagoltam, és nem büntetett meg érte a játék.
Erre a remek alapra jön a tálalás, ami talán a játék legnagyobb erőssége. A Mintrocket grafikusai megdolgoztak a karácsonyi bónuszért: vidám színekkel, aprólékosan megalkotott 2D pixelrajzokat házasítottak össze stílusban passzoló 3D modellekkel, gyönyörűen összesimítva a két különböző technikát a Unity motorban. Jó ránézni a képernyőre, a játékmenetet pedig humoros átvezető animációk is megtörik, nem egyszer nevettem fel hangosan egyiknél-másiknál. A zenéről hasonló jókat tudok mondani, engem már Dave első merülésénél elkapott a hangulat, amit kép és hang együtt megteremtett.
Ha nagyon kötekedni akarnék, talán a merülési helyek miatti kisebb hiányérzetet mondanám. A játékban Dave egyetlen merülőhelyen garázdálkodik, az említett Nagy Kék Veremben, ami ugyan felfoghatatlanul óriási, és nagyon sokáig mutatja meg újabb és újabb arcait, ahogy egyre mélyebbre juthatunk a búvárruhánk fejlesztésével, de mégiscsak egyetlen helyszín. Ha 80-90 százalékban kiismerjük, a felfedezés élménye kicsit háttérbe szorul, és hát a búvárkodás a felfedezésről szól. Be lehetett volna hozni még pár kisebb merülőhelyet, mondjuk, egy sekélyebb vizű korallzátonyt vagy akár roncsmerülést egy elsüllyedt hajónál – de az is lehet, hogy túl sokat várok el egy újonc csapattól, ami rögtön letette az asztalra az év legjobb indie játékát.
A Dave the Diver hosszú időre és tartalmasan leköt, sőt egy kis addikciós potenciál is van benne – mondogattam én már párszor bőven éjfél után, hogy „csak még egy merülést”. De végső soron inkább amolyan ideális relaxáció egy nehéz nap után (vagy helyett), vidám egyszemélyes móka egy olyan világban, ahol eléggé a multiplayer játékok felé tolódott el a játékpiac, és vidámságra sincs sok okunk. 2023 legjobb eszképizmusa merülgetni Dave-vel, rácsodálkozni korábban nem látott tengeri herkentyűkre és lazítani a játék könnyed küldetéseivel.