2022. július 5. – 15:02
frissítve
Bő két hónap alatt már a második topkategóriás Marvel-szuperhőssel találkozhatunk a mozikban, a horrorba oltott Doctor Strange-film után július 7-én jön a negyedik Thor-adaptáció, a Szerelem és Mennydörgés.
A Disney a díszbemutató után elkezdte pörgetni a filmet szerencsés módon korán megnéző kritikusok véleményét, és hát az a helyzet, hogy az általunk is kiemelt dolgok közül majdnem minden tökéletesen áll:
- Taika Waititi (nem meglepő módon) megint valóban vicces filmet csinált,
- amin valóban lehet időnként sírni is,
- Natalie Portman remekül tért vissza az MCU-ba, immár Hatalmas (Mighty) Thorként,
- Christian Bale egy főnyeremény, hosszú ideje a legjobb Marvel-főgonosz, és abszolút egy lapon lehet említeni az alakítását a Heath Ledger-féle Jokerrel, ami a képregényfilmeket illeti,
- és hát igen, mint minden Marvel-filmnél, itt is érdemes végigülni a stáblistát.
Azzal persze nem mondtak sokat a kritikusok, hogy a negyedik Thor-film a Marvel-univerzum negyedik fázisának (Phase Four) egyik legjobb darabja, egyelőre ugyanis nem túl erős a mezőny. A Fekete Özvegy, a Shang-Chi, az Örökkévalók, a Pókember: Nincs hazaút és a Doctor Strange az őrület multiverzumában a többi induló a versenyben, tehát ha azt mondjuk, hogy a Szerelem és Mennydörgés kb. olyan jó, mint a legutóbbi Pókember, már hozzuk is az állítást, cserébe nem túl erős filmek fölé helyeztük. Az hosszasabb matekolás lenne, hogy mondjuk a top 5, vagy inkább csak a top 10 legjobb Marvel-film közé bemehet-e az új Thor, de azért már az is jelzésértékű (jó értelemben), hogy ezen el lehet morfondírozni.
Kifejezetten üdítő egyébként, hogy a film kétórás hossza lényegében elrepül, illetve az is, hogy aki még a koronavírus-járványról mit sem sejtő időkben, 2019-ben hátradőlt és azt mondta, oké, most egy kicsit elég volt a Marvelből, és azóta nem nézett meg semmit, vagy mondjuk csak a legnagyobb dobásokat, annak sem kell a nerdenciklopédiát bújnia, vagy lóhalálában felzárkózni 100 órányi kontentből, hogy képbe kerüljön.
A legtöbb dolog teljesen változatlan a Bosszúállók: Végjátékhoz képest, Thor az a figura, akit megismertünk. Sármos, izmos és hát egy kicsit gyagyás. Mivel a folytatásos történteknél illik fokozni az egyes részek között a dolgokat, most is ez történt, részben. Mindegy, hogy minek nevezzük, jóképűség, sármosság, karizmatikusság – ennek mint a Chris Hemsworth-i, mind az emberi evolúciós csúcsára elért Thor, aki most minden eddiginél muszklisabb és dilinyósabb. Az utóbbit még lehet fokozni az ötödik részre, de ha még több karizmot akarnak felpakolni Hemsworth-re, az már egészségügyi kockázat lenne.
Persze az, hogy Thor ne egy karót nyelt, az isteni mivoltát véresen komolyan vevő shakespeare-i hős legyen, azt a rendező Taika Waititi találta ki. Amikor képbe került a második Thor-film után, az asgardi istenség a Marvel-világ leggyengébb láncszeme volt, a Thor: Sötét világ pedig máig az egyik legrosszabb film, ami kikerült a szuperhősgyárból.
A meglehetősen különc, sajátságos humorú új-zélandi Waititi rakétaként lőtt be a filmes köztudatba a vicces, a modern világgal nem túl jól boldoguló vámpíros Hétköznapi vámpírokkal, illetve a végtelenül cuki, vicces és megható Vademberek hajszájával. Ez a két film elég nagy dobás volt ahhoz, hogy a Marvel egy soft reboot után rábízza a harmadik Thor-filmet, amiben a mennydörgés istene már dilinyós-muszklis közönségkedvenc figuraként tért vissza. A Thor: Ragnarök az egyik legjobb Marvel-film lett, kevés ennyire bármikor újranézhető darabja van a már lassan 30 filmen át húzódó gigászi eposznak.
Persze a sikerhez kellett nem kevés kockázatvállalás, Waititi ugyanis a klasszikus rajzfilmbéli bohókás professzor, aki kedvére kotyvaszt össze mindenféléket, a végeredmény pedig a legfurcsább kombinációk után is valami jó lesz. A Hétköznapi vámpírokban a modern világgal hadilábon álló vérszívók kalandjait oltotta állati viccesen a Hivatal miatt nagyjából mindenki által ismert kamudokufilmes stílusba. A Vademberek hajszájában a magát gengszterreppernek képzelő, az árvagondozásban ide-oda pattogó, a rapperek betondzsungele helyett az igazi vadonban kikötő fiú sztorija végtelenül cuki, szerethető és megható lett. Aztán jött a náci Németországhoz és Hitlerhez a szarkazmuson át viszonyulva teljesen új, feje tetejére állított világot létrehozó Jojo Nyuszi, ami 100 próbálkozásból 99 esetben valószínűleg botrányfilm lett volna, és bár ez sem lett kihagyhatatlan, örök klasszikus, mégis sikerült pont megtalálnia Waititinek azt az egyetlen vékony ösvényt, amivel nem esett bele a szakadékba.
Menet közben sorozat lett a Hétköznapi vámpírokból, amiből egyfelől most jön a negyedik évad, másfelől azon felül még két évadot berendeltek belőle, igaz, Waititi emellett már csak executive producerként bábáskodik. És közepes siker lett a vérontást meleg románcra cserélő kalózos A zászlónk halált jelent sorozat is, amiben az egyik legfurább kalóztörténetet, az Úriember Kalóznak is becézett Stede Bonnet sztoriját csavarta még tovább.
Hogy jön mindez ide? Hát úgy, hogy a Thor: Szerelem és Mennydörgésben egy kalandfilmet és egy bosszúsztorit vegyített egy szerelmi sztorival, amiben (nem kis) szerepet kap helyenként egy két ember és két fegyver közötti szerelmi paralelepipedon is. Meg persze a már annyira dilis Thor, hogy ha átraknánk a Dumb és Dumberbe, a mondatainak nagy része ott sem lógna ki a sztoriból – de az egész valahogy mégis tök jól működik.
Ez az a kockázatvállalás, amit a Marvelnél jó érzékkel húztak meg még az előző Thor-filmnél. A milliárd dolláros gépezet kulcsát azért nem adták oda Waititinek – azt továbbra is az egész MCU-t felvigyázó Kevin Feige őrzi –, de megmondták neki, hogy menjen szépen be a szuperfilmekkel telerakott garázsba, és vigyen el játszani bármit, ami tetszik neki. A Thor: Ragnaröknél ez úgy nézett ki, hogy Waititi beült egy Porschéba és kifarolt a garázsból, a Thor: Szerelem és Mennydörgésnél viszont fogott volna egy, a garázs végében talált bogárhátú Volkswagent, kibelezte, belerakott egy V12-es motort, egy akkora turbót, ami csak a motorháztető fölé fér el, majd rátaposott a gázra. Ezzel a lendülettel egyébként magának is egy, a korábbiaknál kövérebb szerepet osztott, de hát ennyi belefér, a kőlény Korg amúgy is vicces háttérszereplő.
Persze megtehette ezt, mert a Ragnarök 200 millió dollárral kalapálta el a Sötét világ bevételét, szóval már bizonyított. Az új rész valószínűleg rágyúr a 800 millió dollár körüli bevételre – köszönhetően annak, hogy kicsit már lecsengőben a Top Gun, a következő nyári megablockbuster (már ha lesz ilyen még idén az Avatar 2 előtt) odébb van, tippre Brad Pitt vonatos-bérgyilkos-lövöldözős sztorija, A gyilkos járat lehet az. De télig nincs újabb Marvel-film, a DC-szuperhősök a sebeiket nyalogatják, a Fast/Furious-franchise meg éppen álmában csenget egy picit.
Sokkal több szót nem is pazarolnánk Hemsworthre, hozza azt a Thor-karaktert, ami miatt villámgyorsan el lehetett felejteni a régi, nem vicces Thort. Bár ő főszereplő, nem ő az igazi sztár a Szerelem és Mennydörgésben, hanem a Hatalmas Thort játszó Natalie Portman, illetve a főgonosz Christian Bale. Előbbi varázslatosan hozza a tudósból lett isteni szuperhőst – bár a két perszónája közötti különbséget az agresszív sminknél kifinomultabban is jelezhették volna –, utóbbi meg pont olyan vérfagyasztó, mint ahogy elképzeljük Bale-t az istenek mészárosának szerepében.
Bale tökéletes választás volt a megkeseredett, bosszú- és vérszomjas gonosz, Gorr megformálására. Világos, egyszerű, ugyanakkor végtelenül emberi motiváció vezérelte főgonoszról beszélünk, az egész sztori úgy teljesen emberközeli, hogy közben szó szerint repkednek a mindenféle istenek jobbra-balra (Zeuszt például Russell Crowe játssza, csak hogy tömegével fogyjanak a Marvelnek még nem fejet hajtó egykori és jelenlegi A-listás színészek).
Annyira jó volt Bale játéka, hogy a szinkronos sajtóvetítés után muszáj lesz eredeti hanggal is megnéznem, mert van egy sejtésem, hogy a hangjával még egy plusz réteget tudott adni az alakításának.
Mind Gorr, az istenölő, mind a történet vonatkozásában egyébként remekül ültették át a 2012-14 között futó Thor: God of Thunder képregényszériát, ami nemcsak Thor karaktere vonatkozásában, hanem az egész Marvel-világot nézve az elmúlt évtized egyik legjobb történetíve. Ami nem innen jött, az meg a The Mighty Thorból érkezett, elsősorban Portman karakteréhez.
A Thor: Szerelem és Mennydörgés összességében egy nagyon kerek, élvezetes kétórás kalandfilm, erős szerelmi szállal, szépen áll be a Ragnarök mögé mint gond nélkül bármikor újranézhető film. Régóta mondogatom egyébként, hogy a Marvel, a Star Wars (és amúgy a DC) esetében is a gigafilmek között a zsánerfilmeket kellene erőltetni erős rendezői autonomitással. Waititi ezzel maximálisan él is, és hát a filmjeit még a Marsról is meg lehet különböztetni a tizenkettő egy tucat szuperhősfilmektől. Úgyhogy reméljük, hamarosan már nemcsak pletya/előkészület lesz Waititi Csillagok háborúja-filmje, hanem lesz is belőle valami.
Főleg, hogy semmilyen szinten nem árul zsákbamacskát az új-zélandi: maradt a vicces, kalandozós, érzelmes film, ráadásul most már a címben is elhintette, hogy min lesz a hangsúly. A Szerelem és Mennydörgés ráadásul a film végső megoldása is a hosszú felvezetés mellett, de hogy milyen formában, azt nyilván nem lőjük most le.
A Thor: Szerelem és Mennydörgés július 7-től látható a magyar mozikban.