A besúgó főcíméhez meg kellett tanulni vörös csillagot hegeszteni

2022. április 10. – 18:16

Másolás

Vágólapra másolva

Elég sok erénye van A besúgónak (itt olvasható róla a kritikánk), de az egyik legjobban sikerült egy perce a főcíme: a Mocskos idők című Európa Kiadó-számra sorjáznak archív felvételek a rendszerváltás előtti pár évről, feltűnik Gorbacsov, a Challenger-űrhajó, láthatunk úttörő-felvonulást, panelok közötti koncertet, tvisztelést az utca közepén, puszilkodó Kádár Jánost és így tovább.

Az archív felvételeknek és a korszak egyik ikonikus underground dalának kettőse már önmagában elég jó lenne, de az egésznek van egy sajátos lendülete, amihez sokat hozzátesz a VHS-esztétika, az ügynökakták külsőségeivel díszített névsor és tényleg egy rakat olyan felvétel, amivel nem biztos, hogy ilyen széles körben lehetett már találkozni.

A főcím Badits Ákos és stábjának munkája. Badits már egy ideje saját jogán is filmrendező, készített már Zalatnay Sarolta vendégszereplésével egy magyar sci-fit (ez volt az Űrpiknik), de valószínűleg ez az egy perc lesz az a munkája, ami a legtöbb szem elé fog kerülni, az HBO Maxon bemutatkozó sorozat ugyanis több mint hatvan országban érhető el a streamingszolgáltatón.

Itt lehet megnézni A besúgó főcímét:

Badits a Telex kérdéseire elmondta, hogy akkor kezdett el a főcímen dolgozni, amikor a sorozat még forgott, abból csak néhány kockát látott. De szerinte ez így volt a legjobb, mert nem imitálták a sorozatot, hanem sokkal inkább egy benyomást adnak róla, ami a főcím egyik feladata is. Azt tudta, hogy a foci és a sakk is meg fog jelenni a cselekményben, de nem akarta, hogy túl direkten szerepeljenek benne ezek a motívumok.

Még a munkálatok elején felmerült, hogy legyen egy lassabb, líraibb verzió a főcímből, de Petrányi Viktória, a sorozat producere dobta be, hogy legyen a Mocskos idők a zenéje, és Badits akkor érzett rá az ízére. Petrányitól jött magának a főcímnek az ötlete is. Az alapkoncepció már akkor az volt, hogy korabeli archív felvételekből készüljön, amik „nemcsak történelmi kulisszaként szolgálnak, hanem egy közös tudatalattit piszkálnak meg, amiben a személyes emlékek is megjelennek”, benne van az elnyomás, a szembenállás a hatalommal, a változás reménye, de a Balaton és a bulik is.

Badits Ákos – Fotó: Konda Brigitta / Mozinet
Badits Ákos – Fotó: Konda Brigitta / Mozinet

Az archív felvételek változatos forrásból jöttek, Élő János gyűjteményéből van a legtöbb, de van a Fekete Doboz Alapítványból, a Magyar Nemzeti Filmarchívumból, a május elsejei felvonulás Czibolya Kálmántól van, Horváth Károly személyes gyűjteményét is felhasználták, ahogy a Getty Imagesből is licenceltek felvételeket. Olyan jelenet nem volt, amit szerettek volna, mégse került végül bele az elkészült egy percbe, amit Badits elsősorban Kozma Eszter producerasszisztensnek köszönt meg.

Kettő olyan snitt látható a főcímben, amit Badits maga vett vel. Az egyik az, amikor eldől a sakkfigura, mert nem találtak olyan archív felvételt, aminek passzolt volna a dinamikája. A felvételt a nagyapja VHS-kamerájával rögzítette. A másik pedig az utolsó snitt, amikor a vörös csillagot hegesztik. A stáb talált egy hasonló archív felvételt, de annak a jogait lehetetlen volt tisztázni, ezért úgy döntött, hogy rekonstruálja a jelenetet a szobában:

„Ehhez megnéztem pár hegesztős tutorialt. Szóval igen, elmondhatom, hogy én már hegesztettem vörös csillagot, remélem ezt a tudásomat többet nem kell kamatoztatnom.”

A főcím grafikai részét az Airplan Studio készítette, a stúdiótól Ertsey Donát Áron azt írta a Telexnek, hogy a grafikával szerették volna a jelentések és állambiztonsági dokumentumok hangulatát hozni, mindezt felütve „egy kis punkos, rendszerellenes, kaotikus-firkálós szamizdatesztétikával, ami kapcsolódik a történethez.” Az animációval, a szitáló, vibráló, ugráló, mikrofilmszerű mozgásokkal ugyanazt akarták elérni.

Valószínűleg ez a főcím is olyan, mint egy Rorschach-teszt, mindenkinek más motívum fog megragadni belőle, nekem kettő volt, amire konkrétan rákérdeztem Baditsnál, hogy mi is történik. Az egyik az, amikor egy dobozt dobnak be tüntetők a Dunába – ez a Fekete Doboz Alapítványtól jött, egy felsőoktatási demonstráción készült, a doboz pedig egy jelképes koporsó, azzal a felirattal, hogy „Magyar Felsőoktatás – Élt: ?”.

A másik felvétel pedig a kétszereplős tvisztelés egy város utcájának közepén, miközben tömeg nézni a táncolókat: ez Badits kedvence az archívumokból, ez egy sarkadi május 1-jei felvonuláson készült, „ennél ünnepibb nem is lehetne”.

A besúgó az HBO Maxon látható.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!