A Hang nélkül volt 2018 egyik legnagyobb horrorfilmes meglepetése, több szempontból is. Az egyik az volt, hogy önmagához képest rengeteg pénzt hozott, százmillió dollárokat. A másik az, hogy a rendezője az a John Krasinski volt, akit addig a nagyközönség főleg az amerikai A hivatal folyton kamerába grimaszoló főszereplőjeként ismert. Nem ez volt Krasinski első rendezői munkája, de ez volt az első, ami egy sokkal szélesebb közönség reményében készült. És nem mellesleg az is figyelemre méltó volt, hogy a film úgy volt képes talpon maradni 2018-ban, amikor az amerikai filmes bevételek nagy részéért a Marvel felelt a Fekete Párduccal és a Bosszúállók: Végtelen háborúval, hogy egy saját ötletből, azaz nem képregényből, videójátékból, sorozatból vagy bármi hasonló alapanyagból készült horrorfilm volt.
Hogy miért volt erre képes, az azonnal nyilvánvaló, amikor valaki megpróbálja otthon megnézni a filmet. A Hang nélkül egy vidéki farmon és annak közvetlen környezetében játszódott, amikor a Földet ismeretlen eredetű lények lepték el. Ezek minden hangra azonnal ugrottak, ami azt jelentette, hogy a főszereplő család tagjainak olyan csendben kellett legtöbbször maradniuk, hogy a pisszenésüket se lehessen hallani.
Otthon szinte nevetséges ezt nézni, mert az utca zaja, a szomszéd, a lépcsőház, a mosógép, a saját fészkelődésünk minden egyes feszült jelenetet agyonnyom. A moziban viszont még a kukorica zörgése is megállt, amikor a szereplőknek lopakodniuk kellett. Lehet, hogy egyre megfizethetőbb az otthoni, jó minőségű házimozi, a filmek választéka pedig egyre jobb, de nagy valószínűséggel senki sem egy hangszigetelt szobában ül neki a Hang nélkülnek otthon. Ehhez a mozi kellett, ahol még a légkondi zümmögését is lehet hallani akkor, amikor éppen próbálnak a mikrofonfejű földönkívüliek elől elmenekülni.
A kötelező csend volt a Hang nélkül vonzereje és a hátránya is. Mivel a legtöbb információt vizuálisan kellett kommunikálni, Krasinski semmit sem bízott a véletlenre: szélben lengedező újságokból, táblára írt félmondatokból nagyjából össze lehetett rakni az előzményeket, és a szereplőkre leselkedő veszélyeket (például azt a nyamvadt szöget) annyira sokszor és alaposan bemutatta, hogy már nem volt meglepetés, amikor lecsaptak.
Valahogy nehéz volt attól a gondolattól is szabadulni, hogy a film egyrészt horror, másrészt viszont egy óriási fantázia John Krasinskitől, aki a rendezés mellett magára osztotta a főszerepet, maga mellé pedig a való életbeli feleségét, Emily Bluntot választotta. Akitől ugyanúgy van két gyereke, mint a filmbeli szereplőknek, Krasinski pedig a Hang nélkülben gyakorlatilag egy csodálatos, tökéletes apuka, aki a világvégében is meg tudja teremteni a gyerekeinek a biztonságot és a valamennyire élhető életet, minden eshetőségre fel van készülve, és amikor eljön a pillanat, könnyes szemmel áldozza fel magát.
A második részre szerencsére már nem kell sokat magyarázni, hogy milyen univerzumban is játszódik a Hang nélkül 2, de Krasinski azért ad magának egy prológust, amiben megint megmutathatja, micsoda szuperszülő. A Hang nélkül 2 első percei az úgynevezett első napon zajlanak, amikor a lények megérkeznek a Földre, a vidéki kisvárosban pedig elszabadul a pokol, a család külön utakon menekül, a film egyik legjobb pillanatában például egy sofőr nélküli busz elől. Itt már nincsen szükség az első rész visszafogottságára, pontosan tudjuk, hogy a szörnyek leginkább sáskalábú, labdafejű óriásrovarokra emlékeztetnek, akik pillanatok alatt fel tudnak szeletelni bárkit.
Ettől lesz sokkal érdekesebb a Hang nélkül 2 az első részhez képest, mert nem eljátssza ugyanazt még egyszer, hanem felveszi a fonalat. A folytatás a prológus után ott kezdődik, ahol az előző véget ért, a hallássérült kislány implantátuma sokkolni tudja a szörnyeket, amik aztán egy lövéstől elterülnek. Az otthonuknak viszont annyi, az egyik épületet a víz öntötte el, a másik kigyulladt, nincs más választás, el kell indulni másfelé. Az első részben már láthattuk, hogy vannak más túlélők, úgyhogy kinéz a család egy irányt, és – az első film közepén megszületett csecsemővel együtt – elindulnak. Egy kihalt vasműben pedig megtalálják Emmettet (Cillian Murphy), akit azért lelkileg megreccsentettek a mindennapok.
A Hang nélkül 2 kiszabadul a farmról, és a szereplői egész nagy távolságokat tesznek meg. A nagy távolságokkal egy nagyobb világ is szóba jön, a nagyobb világgal pedig ezer másik posztapokaliptikus filmből már jól ismert elemek: a reményt jelentő rádióadás, a végtelen menetelés, a pszichésen labilis túlélők mind ismerősek lehetnek a Walking Deadből, a Madarak a dobozban-ból, Az útból vagy még annyi mindenből, amit felesleges felsorolni. Krasinski rendezőként láthatóan élvezi azt, hogy sokkal nagyobb terekben dolgozhat, mint az első rész lépcsői és szobái. A szörnyeket sem kell már a háttérben, félhomályban, életlenül sejtetni, szóval a horrorjelenetekre fényes nappal, nyílt térben is lehet számítani. Az erejük amúgy is megcsappant, miután a hallókészülék miatt gyakorlatilag a szereplők szinte védettek ellenük, vagy legalábbis van egy hatékonyabb ellenszerük.
A Hang nélkül folytatása hozza az előző rész legerősebb elemeit: a remek gyerekszínészeket (Millicent Simmonds, Noah Jupe), az emberközeli hangulatot és a hatékony, másfél órás történetmesélést. Hozza a legrosszabbakat is: a szereplők ugyanúgy hajlamosak értelmezhetetlen döntéseket hozni, a szörnyek mindig az éppen aktuális igények szerint agresszívak vagy éppen visszahúzódók. A műfaj legrosszabb szokásai is feltűnnek, amikor egy csapat túlélőbe botlanak, akiknek nemhogy a létezésük, de a motivációjuk sem teljesen érthető.
De még így is, minden hülyesége ellenére a Hang nélkül 2 azon ritka folytatások egyike, amik tovább tudják vinni egy sikeres első rész örökségét úgy, hogy az logikusnak tűnik. Vagy néha pont nem logikusnak, csak izgalmasnak. És olyasvalaminek, amit tényleg csak és kizárólag moziban lehet élvezni igazán. Ha tényleg eddig vártunk a járvány miatt, hogy elmenjünk moziba, a Hang nélkül 2 jó választás lesz első filmnek.
A Hang nélkül 2 június 17-től látható a magyar mozikban.
