A Tour de France győztese meghódíthatja a magyar kört is

2023. május 10. – 05:02

Másolás

Vágólapra másolva

Soha nem látott erősségű mezőny teker majd idén a Tour de Hongrie országúti kerékpárversenyen. Ez az állítás az előző pár évben is igaz volt, de talán a 2023-as kiadás az első olyan, amely végre tele van rengeteg önmagáért beszélő névvel, és nem csak a nagy csapatok másodvonalával találkozunk pár klasszis mellett.

A szerdán rajtoló, ötnapos magyar körverseny legnagyobb neve a Tour de France-t és a Giro d’Italiát egyaránt megnyerő Egan Bernal. Az Ineos-Grenadiers súlyos balesetből felépülő kolumbiai hegyimenője kezd közelíteni régi énjéhez, és akár a magyar Tour összetettjét is elviheti. Sokáig úgy tűnt, hogy a négyszeres Tour de France-győztes Chris Froome is elindul, de egy sérülés miatt végül visszalépett.

Egan Bernal a Tour de Hongrie keszthelyi csapatbemutatóján – Fotó: Katona Tibor / MTI
Egan Bernal a Tour de Hongrie keszthelyi csapatbemutatóján – Fotó: Katona Tibor / MTI

„Nagyszerű lenne itt is nyerni, de minden verseny nehéz, és hat versenyzővel nem is könnyű kontrollálni a szakaszokat. Jó csapatunk van, ki tudjuk majd játszani a kártyáinkat, de másoknak is adunk majd lehetőséget” – mondta Bernal a keddi csapatbemutató után, majd korábbi balesetére utalva megjegyezte, már az is jó hír, hogy él, és újra élvezi a versenyzést, de az elmúlt hónapban már valóban javuló teljesítményt mutatott.

Bár alapvetően a sprintereknek kedvez a TdH, az összetett két hegyi szakaszon fog minden bizonnyal eldőlni. A Kaposvárról startoló harmadik etapon a Mecsek emelkedőin és Pécs meredek kaptatóin tudják kiosztani egymásnak a másodperceket az indulók, majd egy nappal később, szombaton már a Pilisé lesz a főszerep, és a dobogókői befutónál már tudni fogjuk, hogy ki a végső győztes. Bernal mellett érdemes lesz figyelni a 2021-es győztes Damien Howsonra (Q36.5), az UAE jó hegymászóira, Marc Hirschire vagy Rui Oliveirára, vagy az idén berobbanó húszéves Max Poole-ra (DSM). Az Israel-Premier Tech a 2021-es TdH másodikjával, Ben Hermansszal és a két nagy klasszikust nyerő, bár idén keveset versenyző Jakob Fuglsanggal szállhat versenybe a sárga trikóért.

A világ kerékpárrajongói persze nem feltétlenül az összetett eredményére lesznek kíváncsiak, hanem sokkal inkább arra, hogy mire mennek egymással a sprinterek. „A sztársprinterek versenye lesz a TdH” – mondta Szilasi László versenyigazgató, és azt is megjegyezte, hogy idén először nemcsak a legjobbak mennek egymás ellen, hanem a legerősebb felvezető sorok is. Szinte minden csapat a legerősebb vonatát rakta össze, olyat, amivel akár a Tour de France-ra is menne. A magyar Tour nagyon vonzó lehetőség nekik, mivel három napon át is gyakorolhatnak, júliusig pedig nincs is nagyon másik ilyen verseny.

Miután a szervezők megegyeztek Fabio Jakobsennel (Soudal-Quick Step) és Dylan Groenewegennel (Jayco-AlUla) szinte öngerjesztő folyamat indult be, más csapatok is legjobb sprintereiket nevezték be. A Zsebrakétaként ismert Caleb Ewan (Lotto-Dstny), Phil Bauhaus (Bahrain-Victorious) és Sam Bennett (Bora-Hansgrohe) lehetnek a legnagyobb ellenfelek, utóbbi ráadásul olyan felvezetőket is kapott, akik saját jogon is sprintelhetnének a győzelemért.

Eisenkrammer Károly, a verseny fő szervezője azt mondta, hogy a sprinterek kedvéért több helyen belenyúltak a pálya vonalvezetésébe. A verseny biztonsága érdekében a hosszabb, egyenes szakaszokat részesítettek előnyben – senkinek sem hiányzik egy bukás –, így esetenként látványosabb célhelyszínekről is lemondtak, mint például Szentgotthárd vagy Budapest esetében.

A fővárosba három év kihagyás után tér vissza a TdH, és mivel Budapest 150 éves, az utolsó szakaszon 150 kilométert tekernek majd. Szilasi szerint a versenyzőknek és csapatoknak sem mindegy, hogy hol nyernek. Extra dolog, hogy egy fővárosban van a befutó, és a világörökségi helyszíneknél készült fotókkal ők is jobban el tudják adni magukat.

A külföldiek mellett a TdH a hazai versenyzőknek is különleges jelentőségű. A legtöbbjüknek máskor nincs is esélye ilyen sok sztár között megmutatnia magát, és még nagyobb a dicsőség a hazai szurkolók előtt, ha összejön valami (rész)siker. A legjobb magyar bringás, Valter Attila most sem indul, csapata sem jött el, míg Fetter Erik a Girón teker. A legjobb magyarnak járó fehér trikó Dina Mártoné (ATT Investments) lehet, aki tavaly is mutatta magát, 2019-ben pedig második volt összetettben. A rajtnál ott lesz az egyetlen magyar profi csapat az Epronex-Hungary Cycling Team, ahogy a magyar válogatott is, de a Sofer-Savinie Duéban és a Novo Nordiskban is teker majd hazai bringás, utóbbiban az egyik legrutinosabb, Kusztor Péter.

A sűrű mezőny egyik oka, hogy a TdH szintet lépett, már ProSeries kategóriájú verseny, ami több világranglistaponttal jár, így a nagyobb kluboknak is érdemes itt indulniuk. A magasabb szint nagyobb pénzdíjakat is jelent, valamint keményebb rendezési feltételeket is. Például több doppingvizsgálat is lesz, és a szervezőknek a csapatokkal érkező nagyobb kísérői létszámot is tudniuk kell elszállásolni az előírt kategóriájú hotelekben.

A 879 kilométer össztávú 44. Tour de Hongrie programja:
Szerda: 1. szakasz, Szentgotthárd–Szentgotthárd, 168 km (821 méter szintemelkedés).
Csütörtök: 2. szakasz, Zalaegerszeg–Keszthely, 175 km (923 m).
Péntek: 3. szakasz, Kaposvár–Pécs, 180 km (2511 m).
Szombat: 4. szakasz, Martonvásár–Dobogókő, 206 km (2646 m).
Vasárnap: 5. szakasz, Budapest, 150 km (224 m).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!