A hétköznapok is tele vannak horrorisztikus eseményekkel

A Holnap meghalok című film többszörösen is ritkaság: először is legkönnyebben horrorfilmként lehetne beskatulyázni, ha egy ilyen skatulyának könnyen engedelmeskedne. Másodszor pedig nem is szimplán egy horrorfilm, hanem ahogy a Filmvilág írta róla, „az első magyar női horror”, aminek a forgatókönyvét is ő írta: Cibulya Nikol évekig készített történelmi kisfilmeket Semmelweis Ignácról, Irinyi Jánosról, Mária Teréziáról, forgatott videóklipeket, reklámokat, dolgozott napi sorozatokban (Doktor Balaton, Keresztanyu), míg megszületett a lehetőség, hogy játékfilmje lehessen.

A születést pedig átvitt és a szó szoros értelmében kell venni: a Holnap meghalok főszereplője Irma (Kurta Niké), aki a családi nyaralójába magányosan és állapotosan érkezik, miközben egyre jobban hatalmába keríti az érzés, hogy nem fogja megérni a holnapot. Cibulya filmje viszont nem úgy kanyarog, ahogy egy horrorfilmnek kellene, de nem is lehet egyszerűen fiatal felnőttekről szóló drámaként elkönyvelni.

Ami pontosan a készítő dilemmája is volt közben. Beszéltünk erről is, Novák Laci El Caminójáról, Kurta Nikéről, és arról, hogy miért pont kosztümös kisfilmeket kezdett el készíteni a karrierje elején – és mi a közös azokban és a Holnap meghalok-ban.

Hogyan kerültél a filmezésbe?

Tizenhét éves korom óta rendező akartam lenni, de ezt mindig nehéz bevallania az embernek maga felé, túl nagyszabású dolognak tűnik. Amikor érettségiztem, akkor még az SZFE volt az egyetlen hely, ahova lehetett felvételizni, de akkor is azt ajánlották, hogy érdemes inkább egy diploma után próbálkozni. Én meg annyira önbizalomhiányos vagyok, meg sem próbáltam, úgyhogy az ELTE-re jelentkeztem filmszakra, ami végül egy jó döntés volt. Volt műfaji filmes forgatókönyvírás óránk, Krigler Gábor és Lovas Balázs tartották négy féléven keresztül. Négyen maradtunk a végére, és nagyon izgi, hogy ebből hármunknak már van filmje, a negyedik pedig sikeres vágó lett. Én úgy gondolom, hogy a filmrendezőnek valahol az is a dolga, hogy minél több filmet nézzen, és értse a filmtörténelmet. Bár az államvizsgán pont kiderült, hogy nem láttam elég Jancsó-filmet. Az egyetem után a Hacktionben dolgoztam produkciós asszisztensként, majd három évig storylinerkedtem a Barátok közt-ben. Huszonévesen egy komoly munkának tűnt, de emellett rendkívül szórakoztató is volt, hiszen a barátaimmal sztorikat találtunk ki naphosszat.

Van olyan sztori, amire különösen büszke vagy?

Amikor hosszabb ívű sztorikat találtunk ki, akkor egyszer nekem jutott Novák Laci, a kisstílű boltos. Az volt az ötletem, hogy menjen el a magyar El Caminóra. Annyira unalmas volt már, hogy tizenöt éve mindig ugyanazt csinálta, mindig belekezdett egy bizniszbe, ami aztán csődbe ment, gondoltam, majd ott megtörténik vele egy nagy karakterváltozás. De nagyjából két napig bírta a túrát, viszont közben kitalálta, hogy fociedző lesz. Három év után már nem éreztem jól magam ott annyira, elkezdtek változni a főnökök és az emberek is. Mivel alapvetően rendezni akartam, elkezdtem keresni olyasmiket, amiket meg lehetett rendezni: videóklipek, kisebb netes reklámok, könyvtrélert is készítettem. Közben az MTVA-hoz pályáztunk egy kisfilm ötletével, de nem nyert. Kitaláltuk, hogy legközelebb egy híres magyar történelmi személyiséggel fogunk pályázni.

Kíváncsi voltam, hogyan történt az átmenet a könyvtrélerek és Irinyi János között.

Ez volt a kérdés, hogy vajon mire adnak pénzt. Azt találtuk ki, hogy úgy és azt adjuk be, ami a bemutató idején pont évfordulós lesz. Megnéztük, hogy milyen híres magyarnak lesz évfordulója, és Irinyinek pont volt. Fazekas Máté forgatókönyvíróval felcsaptuk Nyáry Krisztián egyik, híres magyarokról szóló kötetét, elolvastuk Irinyi sztoriját, és arra jutottunk, hogy úristen, ezt kell megcsinálni. Nekem amúgy is a science-fiction a kedvenc műfajom. Arra gondoltunk, hogy az a rész, amit nem tudunk a történelemből lehetne az, hogy titokban egy harci gépet épített a monarchia ellen, mert milyen jó lenne egy olyan magyar film, amiben van egy robot.

Hogyan következett ebből egy rövidfilm Semmelweisről és Mária Teréziáról?

Arra gondoltunk, hogy jó, hát ha egyszer bejött… Semmelweis sztorija nagyon súlyos: megverték és megkínozták az elmegyógyintézetben. Eredetileg horrorfilmet akartunk belőle készíteni, hasonlót, mint Az egészség ellenszere. Semmelweis Ignácot a barátai csalják el az intézetbe, ami felerősíti a paranoiáját. Erről azért tettünk le, mert mindenki tudja előre, hogy mi lesz a vége. Végül egy sima dráma lett belőle. Ez a jó a kosztümös filmben, hogy nem egy műfaj, hanem egy keret, amin belül ki lehet találni bármit. A Mária Terézia szül ötlete pedig úgy született meg, hogy felmerült bennem: miért is férfiakról csinálok filmeket, amikor a filmiparban még mindig nagy az egyenlőtlenség, kevés női rendező forgat női főhősről, és valószínűleg én is többet tudok egy női főszereplőről. Olvastam a Rubiconban egy cikket arról, hogy sok királynő nyilvánosan szült. Az előző filmjeimben mindig húsz percbe próbáltam beleszorítani nagyon sok történetet, de ez más volt: egy szekvencia, egy helyszín. Arra mondjuk előre nem gondoltam, pedig elég nyilvánvaló probléma volt, hogy kisjátékfilmes pénzből mennyire nehéz lesz megteremteni a 18. századi miliőt.

Ezekkel a rövidfilmekkel szakmailag vagy akár üzletileg mit lehetett elérni?

Én szerintem nem sokat értem el, de ez nem jelenti azt, hogy általában nem lehet rövidfilmekkel, sőt. Bár kaptam egy filmkritikusok díjat idén a Mária Teréziáért, annak viszont nagyon-nagyon örültem.

De kielégítette benned a vágyat, hogy valami nagyobbat rendezz?

Ahhoz például elengedhetetlen, hogy az ember megkapja a rendezői identitását. Arra is jók a kisfilmek, hogy megtaláld a stábodat, akikkel szeretsz dolgozni. Kiderüljön, hogy akarod-e egyáltalán ezt csinálni. Számomra pedig kiderült, hogy „sajnos” nincsen izgalmasabb dolog a világon mint filmet rendezni. Az is kérdés volt, hogy megbízom-e magamban annyira, hogy egyedül megírjam egy film forgatókönyvét, hogy megtaláljam a saját stílusomat.

Mit tartasz a saját stílusodnak?

A sok meg nem valósult filmtervem hasonló a Holnap meghalok-hoz. Mind mágikus realisták, realista környezetben játszódnak, de mindig van bennük egy fantasztikus elem. Ha még több filmet készítenék, akkor ebben a körben mozognék. Szeretem az abszurd sztorikat, amik nagyon fájdalmasak, és csak egy kis humorral lehet őket feloldani.

A Holnap meghalok is egy mágikus realista ötletből született?

Nem, ez teljesen más volt. Még a Covid előtt megkeresett Angyalosy Eszter forgatókönyvíró egy ötlettel, hogy azzal pályázzunk az Inkubátorhoz. Az ötlet az volt, hogy egy kis társaság elmegy egy erdei házba, eltöltenek ott egy hétvégét, kirándulnak. Az utazás oka pedig az, hogy a főszereplő halálos beteg. Mivel az édesanyja ugyanilyen betegségben halt meg, tudja, hogyan végződik és szeretne a barátai segítségével öngyilkos lenni, amit majd közösen egy kiránduló-balesetnek álcáznak. Én pont akkoriban szerettem meg a horrorfilmeket, nekem ez egy viszonylag új érdeklődés. Amikor bejött a Midsommar, és egyéb arthouse horrorok, akkor rájöttem, hogy így is lehet horrorfilmeket csinálni. Úgy voltam vele, hogy az alapötletben az öngyilkosság maga annyira szélsőséges, hogy lehetne horrorfilm ez is. Gyakran a hétköznapok is tele vannak horrorisztikus eseményekkel. Kerestem a módot, hogyan lehetne ezt nem eltúlozva, szimbolikusan bemutatni, hanem közel tartani a valósághoz. Én kisrealista horrornak hívom ezt.

Többször is pályáztunk, nem jött össze. Közben egyre több lett a független film, így nekem is eszembe jutott, hogy csinálhatnánk így, hiszen most már akár telefonra is lehet filmet forgatni. Ez pedig inspirált: ha másoknak megy, akkor nekem is fog. Elkezdtem írni, másokkal együtt is, de valahogy nem akar összeállni a sztori. Méghozzá azért, mert nekem nem volt hozzá személyes kötődésem, a téma pedig annyira komoly, hogy én nem éreztem magam elég felkészültnek ahhoz, hogy tudjak valami relevánsat mondani. Ezért elkezdtem keresgélni, hogy ebből valójában mi is az én sztorim.

A Semmelweis egy vajúdó nővel kezdődik, a Mária Terézia szült nem kell magyarázni, de itt is fontos téma a szülés. Lehet, hogy neked nem stílusod van, hanem tematikád?

Nincs ilyen szándékosság, de amúgy ez pont igaz. Van egy pár visszatérő tematikám, ami stílustól független, sőt visszatérő jelenet. Bár én is gondoltam arra, hogy ha ebben is szülnek, akkor ez hozzám fog nőni, hogy csak erről csinálok filmeket. Utólag láttam bele a Mária Teréziába és ebbe is a kiszolgáltatott, kontrollvesztett nő témáját. Mindkettőben a nő így szerzi vissza a kontrollt, mert

a szülés egy olyan aktus, amihez rengeteg energiát kell az univerzumból magunkhoz venni, és az aztán jó esetben velünk marad és segít.

Legalábbis a filmjeimben. Azt azért hozzá kell tenni, hogy van négy másik filmtervem, amiben nincsen szülés, az én visszatérő témám inkább a női barátság. Ha pont azokból a tervekből valósul meg az egyik, akkor már nem lehetne így általánosítani. Azt is gondolom, hogy minden film a készítő tudatalattijának egy szegmense.

Egy terhes nő önmagában egy átpolitizált kép, ami érzelmeket és indulatokat tud gerjeszteni.

A magyar független film hozza magával az ellenálló szerepet, de én nem vagyok túl politikus alkat. Nem ezek a témák érdekelnek. Először furán is éreztem magam, hogy egy olyan filmmel jövök ki, ami nem arról szól, hogy mi a helyzet itthon. Arra jutottam, hogy fontos női problémákról szól, és ez sajnos ugyanannyira politikus tud lenni, viszont hasonlóan releváns is, mint egy konkrét rendszerkritika.

Miért Kurta Niké lett a főszereplő?

Még a Terápiában láttam, eredetileg egy másik filmtervemhez kerestem, amiből nem lett semmi. Létezik a horrorfilmes klisé a final girlről, a szőke lányról, aki a végére életben marad. Niké egyszerre ilyen karakter is, meg nem is, miközben az egyik legjobb színésznő itthon. Nehéz munka ennyit ordítozni és sírni, nincsenek is feltétlenül hozzászokva ehhez a magyar színészek.

A She Dies Tomorrow című filmet láttad?

Igen, de az eléggé más. Az igazság az, hogy onnan loptam a címem. Annyira nehéz címet adni.

Említetted, hogy a női barátság visszatérő témád. Azért ez ebben a filmben is megjelenik. A két főszereplő szinte utálja egymást.

Ez egy terhelt barátság.

Sőt, igazából mindenki utál mindenkit.

Az utálat talán erős szó, inkább sok ki nem mondott feszültség és meg nem beszélt konfliktus miatt mindenki nagyon önző. Illetve a szélsőséges érzelmek gyakran át tudnak fordulni az ellenkezőjükbe. Ez is a lényeg,

a Holnap meghalok üzenete az, hogy ha az ember nem foglalkozik a traumáival, akkor nem működnek a kapcsolatai.

Ha még saját magunkkal is rosszban vagyunk, akkor annak az a vége, hogy bántjuk a másikat. Ennek próbáltam az összes kapcsolati típusát felvonultatni. Nekem ez az élményem a világról: szembenézni a megrázkódtatásainkkal horrorisztikus és magányos, de ha megtörténik, a végkimenetel egészen pozitív is lehet.

Hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a horror és dráma között egy ilyen történetben?

Végig nagy kérdés volt, hogy mit is csinálok. Most értettem csak meg igazán, amikor megjelent a Filmvilágban Varró Attila elemzése a filmről. Én végig azon gondolkodtam, hogy lehet-e ilyet, hiszen vannak a rendes horrorfilmek: sok horror, kevés dráma, sokszor társadalomkritikai értelmezéssel. Vannak az Ari Aster- és Jennifer Kent-féle horrorfilmek, ahol a dráma az alap, és arra jön a horror. De mi a következő lépés, hogy ne ugyanazt csináljam mint ők? Rájöttem, hogy engem az érdekel, hogy minden valós környezetben történjen. Minden olyan folyamatot, amin a szereplők átmennek, legyen az a gyász feldolgozása, vagy egy új élet létrehozásának nehézsége, azt horrorként kell bemutatni. Nem akartam szakítani a horrorklisékkel sem, onnantól kezdve, hogy erdő melletti faházban játszódik a film. És úgy tűnik, mintha lennének jump scare-ek, de valójában nincsenek, mindig csak a valós hangokat torzítottuk egy kicsit (nagyon). Azokból is kevés van, de azt gondoltam, párat csak illik használni. Szerintem ezt a filmet tudat alatt olyanoknak csináltam, akik szeretnének horrort nézni, de nem feltétlenül merik bevállalni a durvábbakat.

Ezek miatt a kérdések miatt sokszor nem aludtam. Rendező barátaimmal beszélgettem erről. Sok hasonló filmet megnéztem, többek között a She Dies Tomorrow-t is. Az sem horror, de nem is nem horror. A téma annyira elkezdett érdekelni, hogy végül ebből írom a doktorimat is: lehet-e Magyarországon összeházasítani a műfaji és szerzői filmet úgy, hogy egyszerre mindkettő és egyik se legyen. És ha igen, ennek mi a módja, lehet-e erről egy módszertant is írni? Mintha főzném a levest, és beleraknék egy-két olyan dolgot, ami nincsen a receptben. Ha mindkettő van benne, akkor tulajdonképpen mi is ez. Sokaknak talán ezért nem fog működni a Holnap meghalok. Tegnap már kaptam is egy kritikát egy bloggertől, aminek az volt a címe, hogy „az év legrosszabb filmje”. Dühös volt, hogy ez nem is egy horrorfilm. De a cikk olvasása nekem mondjuk az volt.

A film tele van olyan jelenetekkel, amik nincsenek feloldva, a néző nem tudja, hogy mikor és hol történik, amit lát. Miért?

Sokszor úgy éreztem, hogy a film már így is túl direkt, nem akartam túlmagyarázni. Sok mindent ki is vágtunk. Vágás közben tartottunk tesztvetítéseket, amelyek alapján arra jutottunk, hogy bár sok kérdés tényleg nyitva maradt, mindenki értette, hogy a végén mi az üzenete. Egész sokan a részleteket is dekódolni is tudták. A tesztvetítések alatt voltak olyan értelmezések is, amikre nem gondoltam, de tetszettek, ezeknek teret engedtem. Elvileg minden információ benne van, csak néha olyan röviden, hogy nehéz befogadni. De a horror amúgy is olyan zsáner, ahol nyitva hagyunk dolgokat, ott van például a Rémálom az Elm utcában befejezése is.

Nem tudok elmenni amellett, hogy most van a filmed premierje, díjat nyert, de az irodai munkád ebédszünetében beszélgetünk. Hogy éled ezt meg?

Hét évig voltam szabadúszó. Eleve egy teljesen elvadult ötlet, ha valaki eldönti, hogy rendezőként akar megélni. Korábban dolgoztam napi sorozatokban, ezeknek egy része megszűnt. Ráadásul a Holnap meghalok miatt másfél évig nem tudtam mást csinálni, ez egy teljes állás volt. Az sem utolsó, hogy ennyi év után először van rendszeres fizetésem. Ugyanakkor hülyeség lenne panaszkodni. Az, hogy bármennyi évig is azt az egy dolgot csinálhattam, amit szeretek, az rendkívül szerencsés. Illetve szerintem nincs azzal baj, hogy az ember néha valami teljesen új dolgot csinál. A film és a hét év szabadúszás beért. Most megpihenek, de jövőre újult energiával folytatom a szabadúszást, és remélhetőleg lesznek majd rendezői munkáim is.

A Holnap meghalok már látható a magyar mozikban.