Szerelemlakat és minioroszlán is költözött a Szabadság hídi rejtélyes vámszedőházba

„Vélhetően a világ legkisebb állandó közlekedési kiállítása” – írta meghívójában a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum az Összekötve – Pest-Buda hídtörténete című kiállításáról, és a Szabadság híd pesti hídfőjénél álló egykori vámszedőház kétszobányi tere ezt igazolni is látszik. Egy nagyváros hídjainak történetét ennyire összesűríteni merész vállalkozás lenne, teljességet ne is várjon senki, de körülbelül annyi idő alatt, míg valaki átsétál Pestről Budára, pár város- és közlekedéstörténeti érdekességet magába szívhat.

Pici és Manó 2017. április 1-jén kattintotta rá szerelemlakatját vésésük szerint a Szabadság hídra, de aligha hihették, hogy pár év múlva emlékük már egy múzeumban lesz látható, még vagy két tucat másik hasonló lakat társaságában. A korszellem lakatolásra sarkall, de mivel a hidakat károsítják ezek a jópofának gondolt emlékek, a hídmesterek rendre levágják azokat, néhány szerencsésebb aztán múzeumi leltári számot kaphatott.

Ez a Szabadság híd jelene, a múltjának emblematikus elemei pedig a pesti oldalon álló két láb nélküli toronynak tűnő építmény, amelyek valamikor vámszedőházként működtek. A hidakon való átkelésért Pest és Buda között a 19. században fizetni kellett, és az 1918 előtt épült budapesti közúti hidak mindegyikén állt vámszedőház is. Ezekből mára csak ez a kettő maradt, és gyakorlatilag évtizedekig zárva voltak. Ez idő alatt sokak fantáziáját megmozgatta, hogy mi ez a két épület, aminek látszólag semmi funkciója nem volt.

Schneller Domonkost, a Közlekedési Múzeum főigazgatóját is már gyerekként érdekelte, hogy miért nem lehet bemenni oda, és amikor később megtapasztalta, hogy a prágai Károly híd tornyában mekkora mozgás van, még inkább úgy gondolta, hogy a Szabadság hídnál is lehetne valami hasonló. Miután a múzeum megállapodást kötött a fővárossal, az északi vámszedőház kitörhet a szellemház státuszból, az ingyenes kiállításra betérve bárki magába szívhat könnyed hídtörténetet. De súlyos dolgokkal is találkozhat.

Az egyik sarokban egy úgynevezett keretláb gömbcsuklóra mutatott rá Domonkos Csaba, a kiállítás kurátora, a múzeum Ipari Örökség főosztályvezetője. Azt mondta, a gömbcsukló megvan vagy négyszáz kiló, négy ember se nagyon tudja megmozdítani. Egyszer valahogy bekerült az épületbe, és később a felújítás alatt se vitték ki. Aztán már ha így belakta magát, beleltározott műtárgy lett.

Ha már a múzeum az egyik legkisebbként aposztrofálja magát, óhatatlanul eszembe jut A legkisebb film a legnagyobb magyarról, és a „legyen itt egy kis Lánchíd, ugye?” örökbecsűje. Nem is lövök vele mellé, afféle gegként az egyik tárlóban fekszik a Lánchíd kőoroszlánjainak egy tényleg mini műanyag makettje is, de itt van a híd alapkőletételénél használt vakolókanál hiteles másolata és egy fakocka is, ami egykor burkolateleme volt

Persze maga a Lánchíd mint mérnöki teljesítmény is megkerülhetetlen. A 19. század elején lehetetlennek tartották, hogy ekkora távolságot áthidaljanak a Dunán, de Széchenyi Istvánék alapos meder- és sodrási vizsgálatok után megtalálták a megfelelő helyet. Az 1833-ban készült grandiózus felmérésük és térképük, amelynek másolata is lenyűgöző, gyakorlatilag az 1838-as lágymányosi jégtorlasz kialakulását és a pesti árvíz bekövetkezését is megjósolta.

Schneller felidézte, hogy míg a Lánchíd kezdetben valóban összekötötte Pestet és Budát, később inkább az akadálya lett mindennek. Mivel a hídra közpénz nem volt a 19. század közepén, az építtetők koncessziós szerződést kötöttek, így máshol évtizedekig nem épülhettek hidak. Ez csak azután változott, hogy 1870-ben megalakult a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amely elérte a Lánchíd megváltását. Ezután épülhetett meg a Margit híd, a Szabadság híd, korábbi nevén Ferenc József híd és az Eskü téri híd, amely a mai Erzsébet híd helyén állt.

A Közlekedési Múzeum főigazgatója szerint ez is egy nagy korszaka volt a hídépítéseknek, de szerinte némileg alulértékelt teljesítmény a II. világháborúban elpusztult hidak újraépítése. „Most tíz-húsz év kell egy új hídhoz, így mai fejjel felfoghatatlan, hogy pár év alatt az összes lebombázott hidat újjáépítették a mi déd- és nagyszüleink egy erkölcsileg és anyagilag is kifosztott országban, annak összes traumájával és egy jóvátételi kötelezettséggel a nyakában.”

Az egyik tablón az összes budapesti hídról, nemcsak a belvárosiakról, kaphatunk alapinformációkat és láthatjuk rajzukat, de itt talán nem ártott volna térképes segítség, hogy hol is állnak, a H-híd vagy a Gubacsi híd sem biztos, hogy mindenkinek megvan kapásból. A tavaly átadott Osztószigeti híd rajzának és nevének láttán is csak sötétben tapogatóztam, csak rákeresve jöttem rá, hogy ez az a gyalogoshíd, amelyet az atlétikai világbajnokságra építettek a Ráckevei-Duna felett.

Domonkos Csaba azt mondta, az volt a koncepciójuk, hogy egy gyorsan végigjárható kiállítást hozzanak létre, néhány unikális tárggyal próbálják meg elérni, hogy beleéljék magukat a látogatók a hidak régebbi korszakába, ezért van itt egykor díszként szolgáló oroszlán- és angyalfej is, vagy elbontott hídkorlát. De a beleélést és a rácsodálkozást igazán egy VR-szemüveg segíti, amellyel az 1940-es évek 3D-s városmodelljét kapjuk. Fölébe szállhatunk a hidaknak is, és egyből zavarba jöhetünk, hogy hol is vagyunk, egy, a Duna-parton álló világítótorony legalábbis engem mindjárt elbizonytalanít. Ez sem a fantázia terméke – gyerekek amúgy az egyik falon berendezhetnek egy saját Duna-partot –, 1937 és 1945 között a Petőfi híd elődjénél, a Horthy híd budai hídfőjénél állt az Haditengerészeti Hősi emlékmű, amelynek része volt a fiumei világítótorony kicsinyített, 30 méteres másolata is. Egyébként abban a toronyban is volt egy minimúzeum, ami a Monarchiával együtt elvesző Császári és Királyi Haditengerészet relikviáit mutatta be.

A vámszedőház mini kiállítóterében nincs efféle hamis romantikájú visszatekintés, a gyorsan végigjárhatóság pedig tényleg adott, a némileg szikár kiállítás most kifejezetten előny, beleilleszthető egy városi sétába, vagy a hídon való ücsörgés és borozás előtti programba, de Pici és Manó is betérhet, hogy megnézzék a lakatjukat.

A kiállítás mindennap 10 és 18 óra között ingyenesen látogatható.