Adam Sandler elkanyarodik a Solaris felé, fedélzeten a Vízipókkal

Tibor Fischer a Guardiannek írt kritikájában úgy írta le A bohémiai űrhajós című regényt, mintha a Star Trek belezuhant volt Kundera Tréfájába. A Jaroslav Kalfar könyvéből készült nagyszabású filmet eszembe sem jutna így leírni. Az biztos, hogy kikerülhetetlen lenne a Solaris, egy tetszőleges Adam Sandler-vígjáték, és a Vízipók-csodapók.

A magyar változatban csak szigorúan és eredetmentesen Az űrhajósnak nevezett film egy olyan nemzetközi összefogás eredménye, amit tényleg csak űrprogramokban látni néha: a cseh születésű, de az Egyesült Államokban élő Kalfar regényét a svéd Johan Renck (Csernobil) rendezte, a főszerepben a világ még mindig egyik legismertebb komikusának számító Adam Sandlerrel, német zeneszerzővel (Max Richter), indiai (Kunal Nayyar), olasz (Isabella Rossellini), brit (Carey Mulligan) és svéd (Lena Olin) mellékszereplőkkel, és az egész a világ legnagyobb streamingplatformján, a Netflixen debütál.

Az alap viszont nem változott, Adam Sandler alakítja Jakub Procházka cseh kozmonautát, akit országa azért küld az űrbe, hogy megvizsgáljon valami furcsa űrködöt a Vénuszon túl. Procházka egyedül van, nincs a legjobb formában, a feleségével (Mulligan) megromlott a viszonya, a szponzorok miatt folyamatosan hülyeségeket kell mondania, kerreg a vécé, és egy adott ponton egy óriási, emberi nyelven beszélő pók is megjelenik a fedélzeten. Ha valaki izgult, hogy meddig kell várni, hogy megmagyarázzam a Vízipókot, akkor itt a válasz. Az űrhajós egy jelentős részében Adam Sandler egy ember nagyságú, emberi szájjal, nyolc lábbal, két csáppal, és egy monoton beszédstílussal (Paul Dano) megáldott, Hanus névre keresztelt lénnyel beszélget, miközben depressziós.

Nem éppen filmszerű alaphelyzet, és Az űrhajós küzd is azzal, hogy minimálisan azzá tegye. Nem segít sokat, hogy a cselekmény nagy része egy fémdobozban szenvedő Adam Sandlerre fókuszál, bár visszaemlékezések és más trükkök segítségével ki tudunk néha ebből a dobozból szabadulni. Nemhiába került a film poszterére és első percébe a szkafanderében a természetben sétáló, egészen Solarist idéző képsorból, legalább annak az emléke kizökkenthet minket a folyamatos zéró gravitációs imbolygásból. Az imbolygáson kívül Procházka felesége jelenti az egyetlen kiutat, már ha azt annak lehet nevezni, hogy egy széteső házasságból gyereket várva próbál elmenekülni.

Kalfar egyébként magyarul is megjelent könyve minden leírás szerint szatíra, ebből az adaptációból olyan sok nem került bele, bár kétségtelenül van abban valami megmosolyogtató, hogy a Cseh Köztársaság a világot előzi az űrprogramban. (Nem szabad elfelejteni, hogy volt magyar kozmonautás szatíra is, a Lajkó – Cigány az űrben.) Amit viszont a kelleténél jobban nem sikerült amerikanizálni, az a közép-európai kulissza és mentalitás. Nem a Sandlerből áradó világfájdalomra gondolok, hanem arra, hogy Az űrhajós történetének fontos alapja az, hogy a felmenői milyen politikai rezsim áldozatai vagy elkövetői voltak, illetve a főszereplő egyik fontos emléke egy disznóvágás, ami lássuk be, nem kapott eddig nagy hollywoodi reprezentációt.

Sandler megfelelő a feladatra, ha nem lehet is csehnek nézni, a szakállas, megfáradt arcából tényleg árad az a szomorúság, amire szükség van, most kivételesen dühkitöréses óbégatásra sincs szüksége, sem igénye. Mulligan mellette a Maestro után ismét egy csendesen szenvedő, sokat tűrő, áldozat szerepébe kényszerülő feleséget alakít, Rossellininek pedig csak pár jelenet jutott, az egyikben egy egészen példás tornacipőt kapott a lábára. Ez viszont Adam Sandler és egy CGI-óriáspók magánszáma. Hanus figurája pedig viszonylag jól sikerült, bizarr annyira, hogy meghökkentsen az első felbukkanásánál, de emberi annyira a kis fogsorával, hogy a film végére egészen megkedveljük, már ha nem szenvedünk kontrollálhatatlan pókiszonyban.

De azzal, hogy tényleg egy dobozba vagyunk szorítva a játékidő jelentős részére, ahol pókmagával csendben majrézik a főszereplőnk, önkéntelenül is önismétlő és monoton lesz Az űrhajós. Pont mint ahogy Jakub Procházka mindennapjai is, de a kozmikus méretek sem tudják feledtetni, hogy amit látunk, az csak és kizárólag egy párkapcsolati drámázás. Ötszázmillió kilométer távolságból.

Az űrhajós premierje a berlini filmfesztiválon volt, mi ott láttuk. Március 1-jén kerül fel a Netflixre.