Kútvölgyi Erzsébet: Mekkora bűn az, ha valaki azt kéri tőlem, hogy fogjam meg a farkát?

A héten Kútvölgyi Erzsébet Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt Veiszer Alinda műsorának vendége. A teljes interjúban, amelyet egy jelképes havidíjért cserébe ezen a felületen lehet megnézni, Kútvölgyi beszélt a Vígszínházban lehúzott ötven éve mellett a főiskoláról, első apósáról, Örkény Istvánról, a rendszer elleni tüntetésekről a hetvenes években és most, a Kern Andrással közös Az élet mint olyan című előadásról, valamint arról is, hogy szerinte Marton László még élne, ha 2017-ben nem robban ki a hozzá fűződő botrány.

A beszélgetés természetesen a Vígszínházzal kezdődött, ahol Kútvölgyi éppen ötven éve, 1973-ban írt alá, de már két évvel korábban, főiskolásként is dolgozott ott. A színésznő beszélt arról, hogy ha új tag érkezett hozzájuk, akkor a „női mag” megtárgyalta, hogy hogyan tudnák befogadni – legalábbis ha a tehetsége miatt került oda, nem azért, mert valakinek a valakije volt. Azt is elmondta, hogy nem az állandóság miatt jó ötven évig egy helyen dolgozni, hanem azért, mert mindent és mindenkit ismer az épületben, és rengeteg közösségi élménye kötődik hozzá.

Kútvölgyi ugyanakkor nem itt debütált, hanem az Operettszínházban, első szerepe Aldonza (Dulcinea) volt Darvas Iván oldalán a La Mancha lovagjában. Arra is pontosan emlékszik, hogy 1971. november 9-én, kedd este lépett színpadra, a szerepet pedig szombaton kapta meg Vámos Lászlótól, miután kiderült, hogy tud kottát olvasni. Másnap Darvas fel is magasztalta őt mindenki előtt, amit nehezen fogadott, mert a főiskolán eleinte nem volt exhibicionista alkat, de később megnyílt egy improvizációs performansz után, ahol azt játszotta el, hogy csúnya. Azt is megjegyezte, hogy azért játszhatta el ezt, mert

tényleg azt gondolja, hogy érdekesen csúnya arca van, ráadásul 155 centis, görbe a lába, ferdék a fogai, anyajegye van – ha nem szólal meg, akkor a világ csúfja, de ha megszólal, akkor abban már belelátnak, és az talán érdekesebb.

Később aztán arról beszélt, hogy bár jól énekelt, és a zenei tudása is megvolt, sosem akart énekesnő lenni, hiába mondta neki egyszer Nádasdy Kálmán is, hogy a Zeneakadémián lenne a helye. Hosszan értekezett arról is, hogy milyen volt Örkény István menyének lenni. Mint kiderült, végig magázta az írót, arra hivatkozva, hogy ha megkéri, hogy fáradjon el az édesanyjába, az kevésbé sértő, mintha tegezné, az Örkénynél tartott pénteki beszámolókon pedig egyszer azt javasolta, hogy vegye fel magnóra, hogy „tényleg? valóban? még ilyet!” mert így még kevesebb energiát kéne fektetnie ezekbe a szeánszokba. Szerinte Örkény emiatt szerette meg őt, mert sosem a Kossuth-díjas íróhoz beszélt, hanem az apósához.

Hasonlóan érdekes volt az is, amikor Kútvölgyi elmondta, már ekkoriban, a hetvenes években is tüntettek a rendszer ellen, mert nem akarták építeni a szocializmust, és ezt a rendőröknek is készségesen elmondta. Emiatt a Vígszínházban is felkérdezték az akkori igazgatót, Horvai Istvánt, mire ő annyit mondott, hogy „A Zsike? A színházon és a baszáson kívül semmi más nem érdekli”, amin a kérdezők is csak röhögtek. Kútvölgyi a mostani rendszerrel sem elégedett, ő sem vette át az aranydiplomáját az SZFE-től, mert az egyetem mostani vezetése szerinte szakmailag és emberileg sem mérhető az akkorihoz. Azt is hozzátette, hogy ő már ötven éve is azért tüntetett, mert nem akart egyengondolatokkal élni, és ez most sincs másként.

Egy ennél is megosztóbb téma is előkerült: a Vígszínház elmúlt években kitört botrányai. Kútvölgyi kijelentette, hogy Marton László szerinte ma is élne, ha nem robbant volna ki 2017-ben a hozzá köthető szexuális zaklatási ügy . A színésznő azt is hozzátette, hogy szakmailag óriási a különbség Marton és Sárosdi Lilla között, és szerinte így, pláne 20-25 év távlatából nem volt ízléses a színház főrendezőjének megvádolása, és azt sem érti, hogy egyáltalán miért tette ezt Sárosdi. Veiszer erre felvetette, hogy azért, mert egyszer el kell mondani, és következménye csak akkor lesz, ha ez nyilvánosan történik, mire Kútvölgyi így reagált:

„Nagyon komolyan kérdezem, hogy mekkora bűn az, hogy a kedves operatőr kolléga, aki ott áll a szépen nyírt szakállával, mekkora bűn lenne a részéről, ha mielőtt kimegyek, azt kéri tőlem, hogy fogjam meg a farkát. Ránéznék, és azt mondom, hogy komolyan gondolod? De ha nagyon jól esik, megfogom. De most ezt halál komolyan kérdezem tőled, mekkora bűn?”

Veiszer erre azt mondta, hogy nem ízléses, mire a színésznő úgy válaszolt, hogy valóban nem az, ahogy az sem, ha ő 25 évvel később bevádolja az operatőrt. Ezután megint leszögezte, hogy Marton László szerinte még mindig élhetne, és hozzátette, hogy ha úgy vesszük, hogy az eset megtörtént, akkor sem lehet ezt ilyen megalázó módon nyilvánosságra hozni.

A Marton-féle zaklatási botrány egyébként erőteljes indulatokat keltett a színházi szakmában, korábban ugyancsak Veiszer Alinda műsorában Tordy Géza is kiállt a rendező mellett. Többek közt erről is szó volt tavalyi, Sárosdi Lillával készült interjúnkban, amit ide kattintva olvashatnak el.

A nehezebb témák után a végén szó volt még a Kern Andrással közös Az élet mint olyan című előadásról, amely kétszázon felüli játszásnál tart, így a Magyarországon leghosszabb szériát megélt előadás. Kútvölgyi elmondta, hogy a legjobb benne az, hogy még mindig tíz pótszékesen játsszák, és arról is beszélt, hogy még egy ilyen szériája valószínűleg nem lesz majd, mert ahhoz 95 éves koráig kellene játszania. Mint mondta, most még bírja a gyűrődést, de akkor már nem biztos, hogy fogja, főleg az agya.

A beszélgetés végén Kútvölgyi még elmondta, hogy szerinte az ő generációjából már nem lesznek legendák, mert már megváltozott a világ – a falon kint lesznek, de ha valaki látja majd, hogy Kútvölgyi, csak azt kérdezi majd: az nem a kórház?