Ronga emberek

Egy csapat friss diplomás bekerül a világ egyik legnagyobb befektetési bankjához (Pierpoint & Co.) elemzőnek, kereskedőnek, és hat hónapjuk van bizonyítani, a próbaidő lejártakor ugyanis csak a csapat felét fogják felvenni. Ebből az időzített bombához hasonlítható alaphelyzetből indul az HBO Maxon megtekinthető Ipar, és gyorsan kiderül, hogy ebben a világban nem számít semmi más, csak a pénzben kifejezhető érték, a zsíros üzletekhez és jutalékokhoz vezető út már lényegtelen.

A szereplőket gyorsan beszippantja a jó fizetés és a féktelen életmód, amiből érdekes kettősség bomlik ki: miközben súlyos pénzek múlnak a döntéseiken, kis túlzással folyamatosan másnaposan járnak be dolgozni, mert mivel lényegében egyiküknek sincsen egészséges magánélete, az estéiket rendszeresen masszív szétesésekkel töltik.

Egy ilyen folyamatosan mozgásban lévő világban egyébként is könnyű hibázni, pláne akkor, ha valakinek nem teljesen tiszta a feje. Az első évad 4. részében erről szól az egyik főszereplő, Harper inszomniás Canossa-járása, amelynek során az ideg-összeroppanás–szívroham–pénzügyi csőd–kirúgás mezsgyéjén egyensúlyoz, ennek végigizgulása pedig már-már a nézőnek is konkrét fizikai szorongást okoz.

Az Ipar egyik pozitívuma, hogy a karakterek folyamatosan változnak, a hétfő este véget ért második évad zárására mindenki körül többször megfordul a világ. Így lesz az egyik legnagyobb junkie-ból absztinens, így mutat fityiszt a vállalatvezetésnek és a betonbiztos karriernek a korábban legmagabiztosabban törtető felső középosztálybeli sarj, és így távolodik el teljesen a gyökereitől az a szereplő, akinek egész élete során mindent a segge alá toltak.

A sorozatban a szereplők társadalmi hátterüket tekintve sokszínűek, közös pont azonban, hogy mindannyian meglehetősen elfuseráltak, időnként pedig már annyira ronga húzásaik vannak, amit nézőként nehéz ép ésszel felérni. Miközben munkán kívül is sok időt töltenek egymással, nem alakulnak ki igazán baráti kapcsolatok, bármikor képesek átverni és feláldozni a másikat a saját pillanatnyi sikerükért, majd pár hét múlva ugyanúgy együtt kokózni, mintha mi sem történt volna, mert az Ipar világában az a norma, hogy adott esetben át lehet és kell is lépni egymáson, nem szabad ilyesmiből érzelmi kérdést csinálni. Ennek ellenére vagy talán inkább éppen ezért, a szereplők szeretnének egymáshoz őszintén is kapcsolódni, de már annyiszor belemartak egymásba, hogy ezek a kísérletek legtöbbször kudarcba fulladnak.

Hiányosság ugyanakkor, hogy néhány főbb karaktert leszámítva kevesek hátterét ismerjük meg, csupán annyit látunk belőlük, hogy gátlástalan és cinikus vadállatok, de hogy miért ilyenek, az nem igazán derül ki.

A hiányzó láncszem

Pénzről, hatalomról és drogozásról sorozatot csinálni 2022-ben, azért legyünk őszinték, nem különösebben újszerű gondolat. Ha csak az utóbbi évek termését nézzük, akkor az Eufória és az Utódlás eléggé kimaxolta egyik vagy másik területet, ami mégis figyelemre méltó az Iparban, hogy üdítően és fogyaszthatóan ötvözi az említett topikokat. Nem véletlenül fogalmazott úgy a Vanity Fair cikke a második évadról, hogy az Ipar a hiányzó láncszem az Eufória és az Utódlás között, bár mielőtt nagyon felkorbácsolnám az elvárásokat, önmagában az Eufória és az Utódlás is lényegesen erősebb a maga kategóriájában. Ezzel együtt is az Ipar széles körű kritikai elismerést szerzett a nyugati sajtóban, és még ha talán túl van is hype-olva, azért nem teljesen érdemtelenül.

Más sorozatokhoz képest talán a trader nyelvezet és a kortárs szleng sűrű szövete teszi különlegessé az Ipart. Mindez nem véletlen, a sorozat írói közül ketten (Mickey Down és Konrad Kay) korábban befektetési bankárok voltak. Persze, régi trükk, hogy a nézők szeretik, ha a képernyőn okos emberek beszélnek követhetetlenül gyorsan, ebben a világban pedig sokszor ez történik. Egy átlagos fogyasztónak valószínűleg még a 2008-as világválság után sincs fogalma arról, mi az a shortolás, itt meg rendszeresen olyan kereskedelmi műveletek zajlanak, amelyeket valószínűleg csak a területen jártas nézők tudnak igazán értékelni.

Az Ipar készítői szintén jól eltalálták a kereskedés fő helyszínéül szolgáló irodát, a floort, amit magyarul talán leginkább parkettnek szokás nevezni. Ez a tér egy nagyon finoman berendezett audiovizuális dzsungel; folyamatosan több ember beszél egyszerre, szól a tévé, csörögnek a telefonok, permanens a zsizsegés. A sorozatból az is szépen átjön, hogy a globális pénzügyi rendszert víziók, jóslatok, előrejelzések, megérzések, blöffök konstruálják, amelyek dinamikusan változnak, ráadásul bejön a képbe a Reddit meg a kriptó, amelyek csak még kiszámíthatatlanabbá teszik az egész szerkezetet.

Dinamikáját tekintve a sorozat azt is szépen megragadja, hogy ebben az iparágban nincsenek előre leosztott lapok, nem lehet hátradőlni, a helyzet percről percre változik, mindig minden mozgásban van, emelkedések és süllyedések váltogatják egymást, és hiába felemelő érzés tető alá hozni egy fullos üzletet, egy bukott biznisz másnap nem lesz kevésbé megterhelő.

Ugyanakkor az, ami megkapó az Iparban, a másik oldalon vissza is üt. A két évad (kétszer nyolc rész) alatt szélsebesen vágtat a cselekmény, nézőként csak kapkodjuk a fejünket, mennyi minden történt ennyire kevés idő alatt, ez viszont azzal is járt, hogy az írók mintha nem igazán tudtak volna lépést tartani a saját tempójukkal, és a második szezon végére kicsit kifulladt a történet, és már annyiszor megcsavarták a karaktereket, hogy nem nagyon volt hová fokozni a személyes drámáikat. A második évad utolsó előtti részét helyenként kifejezetten nehéz volt nézni az érdektelenség miatt, de azért volt egy elég jó az Utódlásra utaló metapoén, ami miatt megérte azt a részt is végigszenvedni. A szezonzáró pedig még a fáradó sztorivonallal is erős lett, úgyhogy ha lesz harmadik évad, nem kérdés, hogy adni fogok neki egy esélyt.

És hogy mi az a ronga? A ronga azt jelenti fárasztó, idegesítő és már totál elege van az embernek belőle, rongálja az embert, na ő a ronga. Főként Kelet-Magyarországon használatos kifejezés.