Putyin lesz ennek a hatalmi piramisnak az utolsó uralkodója

Legfontosabb

2022. szeptember 17. – 20:33

frissítve

Putyin lesz ennek a hatalmi piramisnak az utolsó uralkodója
Vlagyimir Szorokin – Fotó: Joel Saget / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Könyvei alapján nagyon is látta, saját szavai szerint viszont valójában nem gondolta, hogy Oroszország oda jut, ahová Vlagyimir Putyin vezette az Ukrajna elleni háborúval. Pedig Vlagyimir Szorokin az elsők között tapasztalhatta meg a kortárs írók közül, hogy a posztszovjet Oroszország nagyon is visszazuhanhat oda, ahonnan Sztálin után bő három évtized alatt kiverekedte magát. Az orosz elnök állampártosodás felé még épp csak elindult pártjának ifjúsági szervezete már 2002-ben pornográfia vádját kiáltotta az elismert íróra, és demonstratívan lehúzták Szorokin könyveit a vécén. Fekete humorral átszőtt disztópiái ellenére Szorokin optimista: szerinte az Oroszországban Rettegett Iván óta lényegében változatlan hatalmi piramist maga alá temeti Putyin háborúja, véget vetve a diktátorrá vált elnök rendszerének is. A Berlinből bejelentkező íróval beszélgettünk online a Pestext irodalmi fesztivál előtt, amelynek meghívott előadója lesz szeptember 23-án este hét órától.

„A Nagy Orosz Fal befejezéséig még 62 876 543 téglát kell lerakni... Látod, kisunokám, ha minden iskolás gyerek csak egyetlen téglácskát formázna a mi orosz agyagunkból, akkor hipp-hopp el is készülne az Uralkodónk a fallal és beköszöntene a boldog élet Oroszországban.”

Csakhogy jönnek a külső és belső ellenségek, sosem hagyják, hogy elkészüljön a boldogságot hozó fal. Így marad ellenük az örök harc: „képmutató katolikusok”, „förtelmes metamorok”, „mohó plutokraták”, „farkasemberek, technotronok, megaonanisták” ellen – a hatalom fantáziája kimeríthetetlen, ha ellenségekről van szó.

Hogy csak Szorokinnál-e vagy a valóságban is gazdag a hatalom fantáziája az ellenségteremtéskor, azt mindenki döntse el maga.

A Cukor-Kreml, amelyet a fenti bekezdésekben felidéztünk, 2008-ban született – magyarul egy évvel később jött ki annak az M. Nagy Miklósnak a remek fordításában, aki 23-án, jövő pénteken a Pestext világirodalmi fesztiválon beszélgetni fog vele –, egy olyan világban, amely a kezdődő globális pénzügyi válsággal együtt is nagyon más volt, mint a mai, és nagyon más volt az akkori Oroszország is. Még ha a putyini rendszer már javában épült is.

Akit lehúzott a vécén a Kreml-párti ifjúság

Szorokint például már 2002-ben teátrálisan ellenséggé tette az Egységes Oroszország párt nem hivatalos ifjúsági szervezete – Moszkva közepén egy hatalmas vécékagylót formált gipszszoborra pakolták a könyveit pornográfiát kiáltva –, bár az íróval szemben elindított nyomozás végül nem jutott el a bíróságig. A nyomozókhoz akkor berendelt, de a vallomást megtagadó Szorokin emlékei szerint azért, mert épp küszöbön állt egy nemzetközi könyvvásár, amelyen Oroszország volt a fővendég, és a Kreml nem akarta, hogy ez a balhé árnyékot vessen a rendezvényre. „Azok még a putyinizmus könnyű évei voltak. Ma már börtönben lennék” – mondta Szorokin.

A 67 éves író 2010 óta ingázik Berlin és Moszkva között, vagyis ingázott: Oroszországot két nappal azelőtt hagyta el, hogy Vlagyimir Putyin Ukrajna nyílt megtámadásáról döntött – bár ne feledjük, hogy a háború, amelyet Oroszországban nem lehet annak nevezni, 2014-ben indult a Krím orosz elcsatolásával és a kelet-ukrajnai Moszkva-barát szeparatisták támogatásával.

„Be kell vallanom, elutazásomkor sem gondoltam, hogy Putyin őrülete már itt tart, és belekezd ebbe az értelmetlen és tragikus háborúba” – mondta Szorokin.

Putyin fala nagyobb, mint a képzeletbeli diktátoré

Esélyt nem lát arra, hogy a putyini Oroszországba hazalátogasson. „Oroszország mindig is kiszámíthatatlan volt, ez most még inkább igaz. Ha hazamennék, lehet, hogy nem történne velem semmi, de igaz, lehet az ellenkezője is. Nem szeretném kihívni magam ellen a sorsot.”

Hiába a sok hamisítatlan szorokini disztópia, az író nem jóslatnak szánta azokat. „Mi, írók az intuíciónkat használjuk, kérdéseket vetünk fel, leírjuk a lehetőségeket, hogy mi következhet abból, amit a hatalmi vektor alapján látunk. De én igazából sosem hittem a fizikai valójában megépülő nagy orosz falban. Mert tudtam, hogy úgyis ellopnák a téglákat.”

Van viszont más fal, amely Szorokin szerint erősebb is, mint a Cukor-Kremlben: „ezeket a falakat a televíziós propaganda húzta fel a fejekben. És ez a fal durvább, kegyetlenebb és primitívebb lett.”

Hogyan jutott ide harminc év alatt Oroszország?

Ahogy az általában szokott, fokozatosan alakult így a rendszer. Valamennyire már Jelcin alatt, aki maga adta át a hatalmat a KGB-ben szocializálódott Putyinnak.

„Putyin 22 éve alatt aztán folyamatosan ereszkedtünk a komor diktatúra mocsarába. A '90-es évek demokratikus vívmányai eltűntek. Igen, ezek a vívmányok gyakran torzak voltak kiforratlanok, de léteztek.”

Szorokin több interjúban a Tolkien gyűrűjét idézi fel, amely hatalmi kísértésével mindenkit megrészegít, ilyen hatalomittassá vált embernek érzi Putyint is. Már ha egyáltalán számít, hogy kit repített a hatalom csúcsára a történelem szeszélye.

„Nem Putyin a lényeg, hanem az az archaikus hatalmi rendszer, amely nem változott Rettegett Iván óta. A piramis, amelynek a csúcsán egyetlen ember ül, és minden hatalom az övé. Ez a despotikus konstrukció ötszáz éve létezik Oroszországban, legfeljebb a díszítés változott. Csakhogy ez a rendszer annyira archaikus, annyira nem illik bele a 21. századba, hogy el kezdett alapjaiban repedezni.”

Szorokin szerint Putyin személye annyiban számít csupán, hogy „ha okosabb ember lett volna az ország élén, akkor Oroszország most nem lenne ekkora bajban. Putyin viszont ideális megsemmisítőnek bizonyult. Nincs olyan terület, társadalmi intézmény, amelyben ne pusztított volna, legyen szó társadalomról, gazdaságról, politikáról. És most már a hadserege is vereséget szenved.”

Putyin az utolsó uralkodó

Mert Szorokinnak nincsen kétsége afelől, hogy Ukrajnában a háborút Oroszország elveszíti. Az összeomlás igazolásaként nem is a villámháborús tervek kudarcát vagy legutóbbi ukrán ellentámadás sikerét hozza fel Harkiv megyéből, hanem azt, hogy „az orosz hadseregbe már bűnözőket is besoroznak, hogy a frontra küldjék őket fegyverrel.”

Az nem látszik még, hogy ki lesz Putyin után, de bizonyos, hogy „aki jön, minden hibát a mostani hatalomra fog hárítani”. (Ez egyébként nem új dolog, a szovjet és a posztszovjet történelem végül is erről szól: hogyan tagadja meg lényegét illetően Lenint Sztálin, majd őt Hruscsov, őt Brezsnyev, őt meg Gorbacsov, akit megtagad Jelcin, akit megtagad Putyin.)

„Lejjebb már nem zuhanhatunk. A rendszer rothad, a fenntartásához szükséges józan ész is elveszett, ezért gondolom, hogy Putyin ennek a hatalmi piramisnak az utolsó uralkodója.”

„Nem akarom magamat idézni, de a Tellúriában van egy rész, amikor az öregasszony, 2060-ban, Putyin szobra elé járul, nagy hálával, mert ő semmisítette meg Oroszországot” – idézi fel Szorokin a 2013-ban írt könyvét, amelyben Oroszország 15 bizarr fejedelemségre esik szét.

Tehet-e Putyinról Puskin?

Az otthon ünnepelt, de a hatalom által inkább megtűrt Szorokin az Ukrajna elleni invázió előtt többször elmondta, hogy Oroszország kiszámíthatatlansága egy író számára valódi aranybánya, ezért nem tudja elképzelni, hogy kizárólag Nyugaton éljen. Ez 2022. február 24-ig volt igaz. Az archaikus hatalomra építő Oroszországban „eddig mindig találtam valami vonzó egzotikumot. De a mostani már csak egyre durvább és komorabb.”

Kémikus, dramaturg, író, festő

Vlagyimir Szorokin 1955-ben született a Moszkva melletti Bikovóban. Az irodalomba távolabbról érkezett, a moszkvai Gubkin Olaj- és Gázipari Főiskolán diplomázott, szervetlen kémiára szakosodott. Végzettsége ellenére egy szovjet irodalmi lapnál helyezkedett el illusztrátorként. A „Szmena” azonban csak egy évig volt munkahelye, de ezután is megmaradt a könyvek illusztrálásánál.

Festőként, grafikusként a szovjet szoc-art körökben egyre ismertebb lett, de publikált szamizdat lapokban is. Szélesebb olvasóközönséghez egy franciaországi orosz lap révén jutott, amely 1985-ben több novelláját publikálta, majd külön cikket szentelt a szerzőnek is. Az „A-Ja” lap után még négy év kellett, hogy otthon is megjelenhessen hivatalosan: az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Lettország fővárosában, Rigában kiadott lapban publikálták több írását, ezután adták ki Oroszországban is még a Szovjetunió felbomlása előtt.

A posztmodern jelzőt nem elutasító író novellák, regények, versek mellett írt forgatókönyveket és librettót. A Rosenthal gyermekei operát 2005-ben mutatta be a moszkvai Nagyszínház, azaz a Bolsoj Tyeatr. Ez utóbbi is jelzi Szorokin presztízsét, széles elismertségét, annak ellenére, hogy a hatalom közvetve kifejezte nemtetszését a liberális és nem eléggé nemzeti íróval szemben, ahogyan ezt megkapta sok más sikeres író is, mint Viktor Jerofejev vagy Viktor Pelevin.

2010 óta ideje felét Berlinben tölti, 2022. február vége óta a német főváros a kizárólagos otthona.

Magyarul több mint egy tucat műve jelent meg, először 1994-ben a Búcsú a sorstól, legutóbb idén, a Négyek szíve.

A „jeges trilógia” – A jég, Bro útja, 23 000 – is megjelent magyarul. A jég emellett 2006-ban a Krétakör előadásában Mundruczó Kornél rendezésében színpadra is került, később a Nemzeti Színház is bemutatta.

A felelősség szerinte az orosz társadalomé, és ezt egy időre megszenvedi az orosz kultúra is. Most egy orosz kiállítás, egy orosz előadó meghívása nem elképzelhető Nyugaton, amit Szorokin tökéletesen megért. Úgy véli, ez történt a német kultúrával is a második világháború után, de ez csak átmeneti jelenség lesz.

„A klasszikus orosz irodalom része az egyetemes kultúrának, ezért az biztosan túlél. A kortárs irodalommal nehezebb a helyzet” – mondja, megjegyezve, hogy a háború alatt kortárs remekművek születésére nem is számít.

„A háború olyan állat, amelyet holtan jobb leírni. Akkor jobban látszik a lényege. Az események ilyenkor túl gyorsan változnak ahhoz, hogy utolérje a próza, ezért szerintem most nincs itt az ideje az irodalomnak. A terep most a publicisztikáé, az újságíróké, a katonai, politikai elemzőké. Mi még hallgatunk.”

Az orosz társadalom felelősségének megítélése persze nem olyan egyszerű, hiszen voltak százezres tüntetések 2011-ben is, akkor, amikor a Nyugat szemet hunyt Putyin elnöki székbe való visszatérése és a vitatható tisztaságú parlamenti választások felett. A külvilág visszafogottan reagált a Krím elcsatolására is. „A nyugati politikusoknak csak most nyílt ki a szemük.”

De Szorokin elsősorban a demokratikus ellenzékre neheztel, amely szerinte nem volt eléggé elszánt és következetes Putyinnal szemben. Nem értette az ellenzék hatalom szimbolikus tiltásait sem, például amikor a Forradalom térre meghirdetett ellenzéki tüntetést nem engedélyezte, helyt adott viszont neki a Bolotnaja téren – ami oroszul mocsarat jelent.

„Hülyének kell lenni egy blogközpontú világban ahhoz, hogy valaki átmenjen a Forradalom térről a Mocsár térre. Most az egész ország mocsárban van.”

Putyin az európai populisták bálványa

De nemcsak Oroszország kapja meg a komor disztópiát Szorokintól, hanem a világ is. A Tellúriában a régi Európa is eltűnik a vahabbita nyomás alatt – de a magyarul szintén olvasható Manaraga is a kultúra, a tudás egyetemes elvesztéséről szól –, szintén megemlítve az iszlám támadást, amelyet azonban Európa nagyrészt visszaver. A regény főhőse egyébként budapesti születésű. Az utolsó könyvek elégetésével látványgrillező illegális szakácsként dolgozó Géza azonban nem magyar, hanem tatár–belarusz származású.

„Magyarország engem mindig vonzott. Számomra rejtélyes ország, nagyon nagy kultúrával, szokatlan nyelvvel. De hogy a Manaragában miért Géza és miért épp budapesti, arra nem tudnék válaszolni, így adódott, ennyi szabadságot adok a hőseimnek.”

Azt elutasítja, hogy regényeit, így a Manaragát is jóslatként olvassák. „Inkább csak figyelmeztetés, de bízom abban, hogy győz a józan ész.”

Persze vannak az ellenkezőjére utaló jelek is, amit Szorokin magyarul nem olvasható Vadkancsel (Gambit Veprja) című novellája is megmutat. Ez egy kis európai ország Brüsszellel hadakozó autoriter vezetőjéről szól, aki rengeteg pénzt fektet kedvenc sportágába – jó, ez történetesen a sakk. A novella részletezése nélkül elég annyi, hogy bőven akadnak Szorokinnál diktatórikus rezsimek Oroszországon kívül is.

„Sok európai populista szívesen lenne feudális monarcha, őket Putyin rezsimje ihlette meg, amely mára klasszikus diktatúrává változott.”

Optimizmusa ellenére Szorokin szerint félő, hogy „Európa nem áll készen arra, hogy megvédje magát a barbár erőktől, mert nem lát tovább saját kényelménél”. Ezért fontos Ukrajna, „amely Európa része, ahol Putyin az európai értékek ellen harcol.

Ez a háború megmutatja, milyen irányzat győz. Ha Ukrajna veszít, akkor ez a putyinista újfeudális vírus sok európai politikust megfertőzhet. És akkor tényleg eljön Európában a Tellúria és Manaraga világa, amit nagyon nem szeretnék.”

Kövess minket Facebookon is!