Gulyás Gábor: A hazaszeretetről nagyon primitíven szokás beszélni

A politikával való konfrontáció végigkísérte az életét, a ’80-as években azért nem kezdhette el az egyetemet, akkor, amikor akarta, mert egy KISZ-összekötő a felvételi lapjára azt írta: „politikai okokból felsőfokú tanulmányokra nem javasolt”, meséli az egyórás interjúben (amit jelképes összegért itt lehet megnézni). Ezek az „összeütközések” pár évente megismétlődtek, érték támadások tanulmánykötet szerzőjeként, kurátorként és múzeumigazgatóként is. Gulyás mindezekről nyugodt, már-már kedélyes hangulatban mesél. A 3000 forintért vásárolt könyv miatti rendőrségi razzia, a kiállításait követő lejárató cikksorozatok és az MMA-val való szakítás kapcsán csak annyit mond: „hát, az azért nem volt jó élmény.”

Először a Színház- és Filmművészeti Egyetemre jelentkezett rendező szakra, ahova nem vették fel, végül filozófia, esztéta és irodalmár diplomát is szerzett. Rövid színházi kitérő után filozófiai folyóiratok szerkesztőjeként, majd kurátorként kezdett el dolgozni. 2006 és 2011 között a debreceni Modem igazgatója, 2011 és 2013 között a Műcsarnok igazgatója volt. 2013-14 között miniszteri biztos is volt, majd 2015-től 2020-ig a szentendrei Ferenczy Múzeumot igazgatta. A kortárs magyar művészeti színtérről, a megosztó, provokatív kiállításokról is beszél az interjúban, és arról is, honnan, hogyan és miért túrta ki az MMA akkori elnöke, Fekete György.

Magyarország nincs rajta a nemzetközi kortárs képzőművészeti térképen

Gulyás szerint a magyar művészeti szcéna máshogy működik, mint a környező országokban. Romániában például olyan magángaléria rendszert építettek ki állami támogatással, ami nemzetközi sikereket tudott elérni. A magyar galériák nem úgy működnek, mint a múzeumok, nincs pénzük egy komolyabb kiállítást felépíteni, inkább csak „kiteszik a műveket, amiket a művész hoz”.

Magyarországon szerinte ma nem tudnak felépíteni egy képzőművészt úgy, hogy nemzetközi szinten is sikeres legyen. Attól ugyanis, hogy sikerül szervezni egy magyar kiállítást külföldön, még nem feltétlenül fog befutni ott az a magyar művész, akinek a műveit kiviszik. A pozitív példák ellenére (Keserű Ilona külföldi kiállításait említi) a magyar kortárs művészeti szcéna inkább „provinciális”, akiket sikerült befuttatni külföldön is, azok „jellemzően nyolcvan pluszosok”.

„A rendszerváltás előtt, a nyolcvanas években volt egy nagyon sikeresnek látszó időszaka a magyar képzőművészetnek, és az szerintem akkor is látszott, most már még inkább látszik, hogy ott mennyire sokat dolgozott egy kurátor, Hegyi Lóránt, aki nagyon ügyesen elérte azt, hogy osztrák, német műgyűjtők magyarokat vásároltak. És amíg ő igazán aktív volt, addig ez működött, utána ez a vonal megszakadt, és sajnos nem jött vissza.”

Arról, hogy a Műcsarnok hogyan teljesít ezen a téren most, Gulyás azt mondja, nem szeretne nyilvánosan véleményt mondani, mert elfogult, hiszen ő is vezette az intézményt korábban. Annyit viszont elmond, „nagyon más irányba megy”, mint amikor ő vezette.

„Látszik, hogy a nemzetközi vonal az most nem igazán érdekes. Nincs jelen Magyarország a nemzetközi képzőművészeti térképen jelenleg, abban az értelemben, hogy itt nem jönnek létre olyan nemzetközi kortárs kiállítások, amik nem vendégtárlatok, hanem itt jönnek létre. Tehát nincs olyan, hogy idejön egy művész a világ valamelyik pontjáról, és itt létrehoz egy projektet. Korábban voltak ilyenek, és remélem, hogy lesznek is még.”

Ez a provincializmus csak a kortárs művészetre jellemző itthon, a klasszikusra nem. Gulyás szerint az a program, amit a Szépművészeti visz, világszínvonalú, ott nagyon komoly kiállításokat hoznak létre.

Megosztott társadalom, megosztó kiállítások

„Nagyon megosztott Magyarországon a társadalom, politikai szempontból is. Én, amikor intézményeket vezettem, mindig próbáltam arra figyelni, hogy ez a megosztottság ne jelenjen meg a programban. Nem szerettem volna, ha a közönség fele azért nem megy el egy adott kiállításra, mert besorolja a másik oldalra a művészt.”

Nyilván lehet politikáról, politikai kérdésekről is képzőművészeti projektet csinálni, nagyon sok helyen, fantasztikusan jó projekteket csinálnak, de megosztott a képzőművészet is, mint ahogy az egész ország – mondja.

A kiállításai miatt mindkét oldalról érte már politikai motiváltságú támadás vagy kritika, de ezekkel igyekezett nem foglalkozni. A Modemben rendezett szocreál kiállítás vendégkönyvében például egymás után két bejegyzésben először lefasisztázták, majd lekommunistázták, szerinte ehhez is hozzá lehet szokni.

„Nincs klasszikus értelemben vett magyar műkritika, sajnos. Vannak kritikusok, akik valakinek dolgoznak. Ez egy idő után azért körvonalazódik, és nem is veszi annyira komolyan az ember.”

„Én nem akartam provokálni a politikát, de nem tudtak lebeszélni olyan kiállításokról, amikről néhányan azt érezték, hogy az provokáció.”

A Mi a magyar? esetében például sokan, mindkét oldalról mondták neki, hogy nem kellene megrendezni, és utána mindkét oldal durván támadta is miatta.

Ennek ellenére Gulyás szerint megérte megcsinálni a kiállítást. Őt akkor ez a téma érdekelte, sokat foglalkozott vele, és nagyon sok meglepő élmény is érte a tárlat összeállítása és a fogadtatása alatt.

„Az is meglepőnek számít, ha valami nem illeszkedik bele a politikai megosztottságba.”

A kiállítás egyik érdeme szerinte az volt, hogy fel tudta mutatni néhány ember számára ennek a kérdésnek a komplexitását, hogy sokkal árnyaltabb a téma annál, hogy egy-egy szentenciózus mondattal érdemes legyen megválaszolni.

„Hazaszeretetről csak nagyon primitív módon szokás beszélni. Ez a kiállítás sokkal árnyaltabban beszélt róla.”

Kézzel írt levél a „magyarellenes összeesküvésről”

Gulyás arról is mesél, hogyan próbálták meg többször is kitúrni a pozíciójából. Két művészről is tud, akik megkeresték az MMA elnökét, hogy váltsák le őt, de magával Fekete Györggyel is akadt konfliktusa.

A Műcsarnok vezetéséről 2013-ban mondott le. Lemondásának körülményeiről azt mondja, ott egy komoly vita volt közte és a Műcsarnokot időközben megszerző MMA között. Szeretett volna egy Makovecz kiállítást, amihez kért támogatást az MMA-tól, ők viszont csak úgy adtak volna, ha beleszólhatnak a tárlatba. „Az viszont nekem tényleg nem fért bele, akkor sem, és azóta sem.” Szerinte egy kurátornak ugyanúgy meg kell adni bizonyos jogokat, mint a művészeknek, és nem lehet, nem szabad beleszólni a kurátor munkájába se.

Az, hogy a Műcsarnok az MMA kezébe került, az utolsó lépés volt szerinte. Neki az Akadémia akkori elnöke, Fekete György meg is mondta, hogy ha nem működik együtt, akkor elintézi, hogy hozzá kerüljön a Műcsarnok, és minden úgy legyen, ahogy ő akarja.

Fekete később a szentendrei múzeum éléről is megpróbálta leváltatni, amikor pedig a polgármester erre nem volt hajlandó, az MMA elnöke a miniszterelnöknek kézzel írt levelet küldött, amiben arra panaszkodott, hogy „magyarellenes összeesküvés” folyik a múzeumban, és „azonnali beavatkozást” kért.

Gulyás szerint a miniszterelnököt azért arra nem tudta utasítani, hogy mit csináljon, a levélnek nem lett következménye, maradhatott a múzeum élén.

A Velencei Biennáléért felelős nemzeti biztosi megbízatásáról viszont tudja, hogy egy interjúja elolvasása után Fekete György egy nap alatt el tudta intézni, hogy leváltsák.

Nem tartja evidenciának, hogy nem fog Magyarországon többé múzeumot vezetni, de jelenleg nem kap felkérést, és olyan nyílt pályázat sincs, amin szívesen megmérettetné magát. Jelenleg egy új Bukta Imre kiállításon dolgozik kurátorként (tíz évvel ezelőtt már dolgoztak együtt a „Másik Magyarország” című tárlaton), aminek a címe „Műveljük kertjeinket” lesz, és a Godot Galériában lesz megtekinthető novembertől. Gulyás szerint sok izgalmas és aktuális témával, például a közéleti szerepvállalás kérdésével is foglalkozik majd a tárlat. Azt azért reméli, hogy ez most „nem lesz darázsfészek”.