A nézők biztonsága miatt tűnt el egy ikonikus, szivárványszínű látványelem a Madách 14 éve játszott musicalének fináléjából

2022. január 19. – 05:01

Másolás

Vágólapra másolva

Eltűnt a darab szimbólumának számító grandiózus, szivárványos álomkabát a Madách Színház csaknem másfél évtizede, 2008 óta nagy sikerrel játszott musicalének, a József és a színes, szélesvásznú álomkabátnak a fináléjából – hívta fel a figyelmünket egy Telex-olvasó, aki a hétvégén sokadjára nézte meg ezt a darabot. Azt írta, az előadás „állandó nézője”-ként alig várta, hogy újra láthassa Andrew Lloyd Webber híres művének magyar verzióját, de

az előadáson döbbenettel tapasztalta, hogy a finálét „szivárványtalanították”.

Ez azt jelenti, hogy nem feszítették ki a színpad és a nézőtér fölé a címben is szereplő szivárványos kabátot. Olvasónk levele után megkerestük a színházat, hogy megkérdezzük, mi az oka a szivárványos látványelem eltűnésének, a Madách kommunikációs vezetője, Kósa Melinda a nézők biztonságára hivatkozott. A Telex kérdésére válaszul ezt írta:

„A színház igazgatósága úgy döntött, hogy József színes álomkabátját, amelyet a nézőtér fölött szoktunk kifeszíteni, a nézők biztonsága érdekében a József januári játszási blokkjában nem használjuk. A Madách Színház rendkívül feszített munkatempóban dolgozik, két éve nem játszott darabjainkat kell 1-2 nap alatt üzembiztos állapotban felújítanunk, és az álomkabát nézőtér fölé kiépített szerkezetének biztonságos beüzemelésére ebben a játszási blokkban nem volt mód.”

A színház válaszában azt is kiemelték, hogy a gyerekek színes sapkái 2008 óta változatlanok.

Fotó: Olvasónk felvétele
Fotó: Olvasónk felvétele

Olvasónkban az is felmerült, hogy a szivárványtalanítással talán a melegellenessé eltérített pedofilellenes törvénynek igyekeznek a színházban megfelelni. Annak ellenére, hogy a szivárvány külföldön is fontos eleme a darab koncepciójának, látványvilágának, és nem a melegségről szól, hanem bibliai utalásként működik. Erre a felvetésre ugyanakkor kategorikusan azt írta Kósa, hogy a szivárványos álomkabát eltűnésének

„semmi köze nem volt az új törvény életbelépéséhez”.

A Madách Színházat egyébként nyáron megvádolta a kormányközeli média LMBTQ-propaganda terjesztésével egy másik Andrew Lloyd Webber-musical, a Hamupipőke miatt. Az Origo akkor megszerzett üzleti tervre hivatkozva írt arról, hogy a színház 2023-ban tervezi bemutatni a darabot, amelyben a Herceg egy másik férfiba szerelmes. Szirtes Tamás, a Madách igazgatója nyáron alaptalan hisztériakeltésnek nevezte az Origo értesülését, de mikor a Népszava arról érdeklődött, hogy „újra kell-e gondolnia a színház repertoárját, terveit és korhatár-besorolásait a pedofilellenesnek mondott homofób törvény miatt”, nem válaszolt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!