„Micsoda? Te félsz? A nagyanyád Auschwitzban szült!”
– ezt Orosz Angéla vágta a lánya, Rochel Klein fejéhez, amikor rettegett az első gyereke megszületése előtt. Ez egy visszatérő mondat volt a családban, és minden ok is megvolt rá: Orosz édesanyja a lányát Auschwitzban hozta a világra, ő az egyik abból a két, a haláltáborban született zsidó gyerekből, aki túlélte a holokausztot. Az idézetben emlegetett nagymama, Bein Vera terhesen került Auschwitzba, ahol maga Mengele kísérletezett vele, mégis megszülte a lányát a lehetetlen körülmények között. Amikor vitték volna a gyenge, apró, sírni képtelen csecsemőjével kivégezni, éppen jöttek az oroszok.
Az On The Spot alkotópárosa egy klasszikus dokumentumfilmet készített Oroszról, egész pontosan nem is Oroszról, hanem papíron arról, hogyan öröklődik a holokauszt traumája generációról generációra, valójában pedig inkább arról, hogy ezek a traumák mennyiféleképpen tudnak megjelenni. Orosz Angéla rengetegszer elmondta már a történetét, ami után úgy döntött, hogy 60 éves korában felvállalja auschwitzi örökségét: a Montrealban élő nővel rengetegszer forgatott a kanadai televízió, a Guardianon hosszú cikk jelent meg róla, amikor tanúskodott egy haláltábori SS katona perében, sőt, ha valaki látta Mundruczó Kornél pár hete debütált filmjét, a Pieces Of A Womant, akkor a történetének egyes részei ismerősek lehetnek. Az Oscar-díjas Ellen Burstyn ugyanis a nagymonológjában szinte egy az egyben Orosz életéből idéz, amikor arról beszél, hogy gyenge csecsemőként majdnem letett róla a gyerekorvos, de egy fontos pillanatban sikerült felemelnie a fejét, és ezzel jeleznie, hogy életképes.
Orosz családi története önmagában észbontó és felfoghatatlan. A hatéves koráig mindentől óvott kislánynak, édesanyjának és nevelőapjának a vidéki antiszemitizmus elől Budapestre kell költözniük, majd később, részletekben emigrálnak Kanadába, de sosem tagadhatta le azt, ami a film címe is lett, hogy a születési helye mindig Auschwitz maradt. Cseke Eszter és S. Takács András viszont nem kizárólag vele foglalkoznak, hanem a filmnek szinte ugyanennyire főszereplője a nő lánya, Rochel, vagy születési nevével Kati Klein is.
Kleint az édesanyja túlélőnek nevelte. Szeretetet, csókot, ölelést otthon nem kapott, már 3 éves korában egyedül kellett járnia bevásárolni. Azzal a gondolattal nőtt fel, azt sulykolta anyja, hogy a holokauszt bármikor megtörténhet, ezért mindig résen kell lennie. A fiatal Kleinnak rémálmai voltak, tankokkal és nácikkal álmodott. Az álmok csak akkor tűntek el, amikor megtalálta magának a zsidó vallást hatodikos korában, ahogy a filmben el is mondja, hirtelen minden szorongás eltűnt belőle, hiszen rájött, van Isten, ezért nem lehet minden hiába. Klein egyébként rákkutató, fiatalkorától érdekelte a téma, mégpedig azért, mert látta, ahogy a haláltáborok túlélői mind daganatos betegségekben halnak meg.
A két nő viszonya messze nem felhőtlen, de pont ez a feszültség az, amitől a Születési helye: Auschwitz érdekesebb lesz egy egyszerű portrénál. Habár Klein Magyarországon született, már Kanadában szocializálódott, ahol nem annyira az ördögtől való a traumák feldolgozása egy szakemberrel, de tudta a Auschwitzből hazatérő nagyanyjáról, hogy ő sosem lenne képes ilyesmire. Bein Vera nem is nagyon beszélt az élményeiről, de mégis feltűnik a filmben, hangban, ugyanis az iskolás Klein egyszer azt kapta házifeladatnak, hogy kutassa fel a családfáját, és akkor interjút készített a nagymamával, amiből mi is hallhatunk részleteket. Hátborzongató hallgatni azokat az emlékeket, amiket hajlandó megosztani az unokájával, arról, hogyan tudott az élete hátralevő részében is félni olyan hétköznapi dolgoktól, mint egy alagút.
Amíg a haláltáborban született Orosz bármikor szívesen visszamenne a gyerekkorába, amikor a szülei elhalmozták szeretettel, ez már nem mondható el az ő lányáról. Nem is csoda, a családjában minden egyes kifogásra, panaszra megvolt a standard válasz: a nagyanyád Auschwitzban megszült egy gyereket, és hozzá képest minden, ami veled történhet, lehet az akármilyen kellemetlen, rossz, sőt, borzasztó, el fog törpülni.
Bele sem merek gondolni, hogy milyen lehet így felnőni, milyen lehet a viszonyod édesanyáddal, sőt, úgy általában a világgal. A Születési helye: Auschwitz bizonyos pillanataiban lehet érezni, Cseke és S. Takács ugyanis leültették egymással szemben a két nőt egy fekete háttér előtt, ahol szinte terápiaként beszélhettek egymásnak ezekről a traumákról. Valószínű, hogy ezeket a leüléseket már igazi terápia előzhette meg, de akkor is vannak olyan témák, mondatok, amik itt buknak ki először belőlük.
A filmre jellemző ugyanaz a nyers fésületlenség, ami az On The Spot-epizódokra, de ez végig jól áll a cselekménynek, és egészen biztos, hogy megsegítette azt, hogy bizonyos képek elkészüljenek. Én például nem tudom, hogy egy teljes stáb hozzáférést kapott-e volna ahhoz a pillanathoz, amikor Auschwitzban, a felszabadítás 75. évfordulóján Orosz személyesen találkozik Ferenc pápával. Ahogy Klein otthoni családi jelenetei sem lennének ennyire közvetlenek, ha hirtelen ott rohangálna körülöttünk három asszisztens, két világosító, és egy aggódó producer.
A Születési helye: Auschwitz több évig készült, tele van archív felvételekkel, akár családi archívumból, akár másfajtából, Bein nagymama magnós mesélését animációkkal illusztrálják, miközben követjük a család tagjait Montrealban, Budapesten, Jeruzsálemben, Auschwitzban, Drezdában, ahogy éppen próbálnak értelmet keresni abban a borzalomban, ami a családjuk történetét belengi. Ezzel azt akarom mondani, hogy ha valaki nekiáll, ne készüljön arra, hogy könnyű történeteket fog könnyen elmesélve hallani, a film sűrű, idősíkok és helyek között ugrálunk, különböző narrációkkal, és őszintén szólva, néha meg lehetünk kavarodva, hogy milyen évet írunk éppen. Megértem, hogy képtelenség ezt egyenesebb vonalú sztorira szerkeszteni, így is gigászi feladat három terhelt generációt összefoglalni 80 percben.
Amit viszont sikerül ennyi idő alatt, az bemutatni azt, hogyan tudja egy ilyen trauma befolyásolni a családot, a gyereknevelést, és azt, ahogy a világot látja az ember. Klein a film vége felé elmondja, hogy az ő gyerekei már azt állítják, nincsenek traumáik. A filmet látva talán el is hihetjük, de biztosak nem lehetünk benne.
A Születési helye: Auschwitz először január 27-én, este 10 órakor ment a Spektrumon. Ha valaki lemaradt róla, akkor megnézheti január 31-én 23:05-kor, február 5-én este 9-kor, vagy február 25-én este 10 órától.
