Ezekről a filmekről mindig ez a nyomorult év fog az eszünkbe jutni

A moziba járás hiánya nem éppen a legégetőbb problémának tűnik, ha 2020 egészét nézzük, hiszen mindenki kibírja egy kicsit, hogy otthon néz filmeket, akár DVD-ről, akár az Itunesról vásárolva, akár streamelve valahonnan, na bumm, legalább a popcorn olcsóbb. Viszont ahogy a vendéglátás és a zeneipar esetében, a mozi hiánya is egy sokkal mélyebbre nyúló folyamat tünete: veszélybe kerül a filmgyártás, radikálisan megváltozik a filmforgalmazás, és csak a vakcina tömeges beadása után derülhet ki igazán, hogy van-e egyáltalán kedvük az embereknek visszajárni egy teremnyi idegennel filmeket nézni a sötétben. Az én tippem az, hogy lesz, de volt már olyan az életben, hogy rosszul tippeltem.

A mozizás leszőnyegbombázása kétszer is megismétlődött Magyarországon, ami azért elég erősen meggátolta az, hogy új és jó filmeket nézhessünk az országban. A hangsúly azon van, hogy erősen, mert teljesen azért nem lehetetlenítette el. A streamingszolgáltatók iszonyatos sebességgel és mennyiségben szállították az új filmeket, sorozatokat, dokumentumfilmeket, realityműsorokat, sőt, egyes esetekben olyan potenciális sikereket, amiket máskor simán tízezrek néztek volna a magyar mozikban is, és itt főleg a Tyler Rake című kőegyszerű akciófilmre gondolok.

Egy dolgot viszont nem tudtak szállítani 2020-ban: A-listás színészekkel készült, nagy költségvetésű, irdatlan bevételre számító közönségfilmet. Pontosabban csak egyet, amiről még lehet ebben a cikkben olvasni. 2020 volt az első év 2008, azaz a Vasember bemutatója óta, amikor nem került mozikba egy Marvel-film sem, pedig a Fekete Özvegy tervben volt novemberre. Azon lehet vitatkozni, hogy ez jó dolog volt, vagy sem, de beszédes mindenképpen. Ha az utóbbi évtized meghatározó filmes univerzumából egy film se jut el a moziba, akkor komoly gondok lehetnek. Például a több millió halott egy súlyosan fertőző világjárvány miatt.

A Fekete Özvegy mellett olyan blockbusterek maradtak el, mint az új James Bond-film, a kilencedik Halálos iramban vagy a második Wonder Woman. Utóbbi igazából meg is hozta a trendváltást: a DC szuperhősfilmje decemberben az Egyesült Államokban egyszerre megy majd azokban a mozikban, amik nyitva lehetnek, és jelenik meg az HBO Max streamingfelületén az előfizetőknek. Magyarországra a jelenlegi tervek szerint január 21-én jön a mozikban, de hát őszintén szólva, ki a franc tudja, hogy mi fog még itt történni januárra, mik lesznek az éppen aktuális kormányrendeletek az oltások tervezett megkezdése ellenére.

A filmgyártás nemcsak százmillió dollárokból készülő akciófilmekből áll. 2020-ban a legtöbb nagy filmfesztivál is elmaradt, vagy radikálisan más struktúrában szervezték meg. A Berlinale még tartotta magát februárban, de már ott is minden sarkon kézfertőtlenítőkbe és vírusinformációs plakátokba futott az ember. Cannes nagyon sokáig kitartott, de csak a tervezett versenyprogramot jelentették be, vetítéseket már nem tartottak. Velence ragaszkodott a személyes jelenléthez, bár a júliusi rendezvényen kevesebb filmet vetítettek, több helyszínen. A torontói filmfesztivál már online tartott vetítéseket. A 2021-as előrejelzések óvatosak, a berlini fesztivál szakmai része a tervek szerint meg lesz tartva márciusban, bár vetítések csak júniusban lesznek. A többiek kivárnak.

Egy ilyen, minden lehetséges nézőpont szerint nyomorult évben nehéz összerakni, hogy mik is voltak az év legjobb filmjei, úgyhogy ez a felsorolás nem is az, inkább csak egy lista azokról az alkotásokról, amikre emlékezhetünk majd, ha 2020-ra gondolunk. Még ha nem is először ez jut az eszünkbe.

Azt érdemes tudni, hogy Magyarország mindig furcsa helyzetben volt a filmek forgalmazását tekintve. Mindig nagy kérdés, hogy például az Itunes kínálatában mikor és hogyan jelennek meg az új filmek, illetve mindig csak tippelni lehet, hogy egy Amazon-exkluzív nálunk is az lesz, vagy sem. A mozikban a legtöbb Oscar-esélyes film az amerikai premierhez képest 1-2 hetet vagy hónapot csúszva jelenik meg, szóval ha szigorúan a mozipremiereket venném, akár szerepelhetne ebben a cikkben a Tőrbe ejtve, az 1917 vagy a Jojo Nyuszi is. De nem fognak, mert ha valamiben egyetérthetünk, az az, hogy 2020 januárja mocskosul régen volt.

A befejezésen gondolkozom

A koronavírus-járvány befolyásolta a gondolkodásunkat, a mindennapjainkat, és az álmainkat is, és nem feltétlenül abba az irányba, hogy hirtelen virágos mezők felett repülünk gondtalanul. Hanem valami olyasmivé mutálódtak, mint A befejezésen gondolkodom, Charlie Kaufman (Anomalisa, az Egy makulátlan elme örök ragyogása forgatókönyve) harmadik rendezése, ami az első percétől az utolsóig egy gyomorgörcsös, bizonytalan, bizarr rejtély. A rejtély pedig nem abból jön, hogy mi történt egy ponton a filmben, mert a kiindulópont világos: egy fiatal nőt (Jessie Buckley) a párja (Jesse Plemons) elviszi a szüleihez látogatóba. A rejtély az, hogy mi történik úgy általában. A főszereplőnk álmodik? Képzelődik? Vagy nem ő képzelődik, hanem valaki más? Miért lesznek a szülők minden egyes új vágással öregebbek? Miért nincs senki más a havas utakon, csak ők? Mi a jó isten történik egyáltalán?

A választ még akkor sem kapjuk meg egyértelműen, amikor a filmnek vége, maximum amikor a Wikipédiát vagy a Redditet olvasgatjuk. Vagy az alapanyagul szolgáló Iain Reid-regényt, ami egyébként magyarul a zavarbaejtően más, Azon agyalok, hogy ennek véget vetek címen jelent meg még tavaly. A filmváltozat viszont szinte áthatolhatatlan, megfejthetetlen, mintha rossz és még rosszabb álmokat kellene dekódolnunk, olyanokat, amikből süt valami szörnyű trauma, amit nem tudunk hová rakni. Kaufman folyamatosan játszadozik a filmes eszközökkel, egy vágás azt is jelentheti, hogy valaki eltűnik, a képarány 4:3-as, szinte négyzet alakú doboz, egy táncjelenet vagy egy horrorhelyzet a semmiből is érkezhet. Buckley és Plemons csodálatosak, és ha hozzávesszük, hogy Toni Collette és David Thewlis alakítják a szülőket, akkor tényleg egészen fantasztikus a szereplőgárda. Fantasztikusan bizarr. Ahogy az a tény is, hogy a Netflix utat adott egy ilyen egyedi, furcsa, megmagyarázhatatlan filmnek is. (Ha valaki hasonló, de más tempójú gyomorgörcsre vágyik, akkor ott van a januárban, szintén a Netflixen bemutatott Csiszolatlan gyémánt Adam Sandlerrel.)

Hol lehet megnézni? Netflix

Kis fejsze

Ahogy az utóbbi években, idén is parázs vita alakult ki abból, hogy mi számít sorozatnak, és mi számít filmnek. Vannak egyértelmű példák, soha senki nem fog filmként tekinteni mondjuk Az ifjú Sheldonra, de mi a helyzet olyanokkal, mint a Twin Peaks harmadik évada, A sebész, a Hill House szelleme, az Ez minden, amit tudok, vagy A vezércsel, aminek a részeit egy rendező készítette, egyértelműen egy egységes, markáns alkotói szándék szerint? A nemzetközi kritika mindig megoszlik, a nagy múltú francia filmes lap, a Cahiers Du Cinema 2017-ben pont a Twin Peaks új etapját választotta a legjobb filmnek, a brit versenytársa, a Sight and Sound pedig idén egy antológiasorozat egyik epizódjával tette ugyanezt.

A szóban forgó sorozat a Kis fejsze, rendezője és írója az Oscar-díjas Steve McQueen (12 év rabszolgaság, Nyughatatlan özvegyek), az öt része pedig a hetvenes és nyolcvanas évek Nagy-Britanniájának Karib-tengeri bevándorlóiról szól, pontosabban arról, hogyan cseszett ki velük a brit rendszer, és hogyan próbáltak kiállni magukért akkor is, amikor szisztematikus rasszizmussal néztek szembe. Hát tényleg nem egy Az ifjú Sheldon.

Az öt, egyébként egymással nem összefüggő, sőt, stílusban is különböző rész foglalkozik az igazságszolgáltatással, a rendőri túlkapásokkal, az oktatással, olyan sztárok főszereplésével, mint John Boyega (Star Wars) vagy Letitia Wright (Fekete Párduc). A sorozat ékköve azonban az, ami pont arról szól, hogyan próbált ez a közösség kialakítani magának egy safe space-t: a második rész, a reggae egyik alműfajáról elnevezett Lovers Rock egy házibuli története, ahol összejönnek a helyi fiatalok, dübörög a soundsystem, ipari mennyiségben megy a szmokizás, és itt sem múlik el minden konfliktus nélkül, de az egészet átitatja egy olyan felhőtlen érzés, amire a karantén közepén lehet igazán irigy az ember.

Habár a Lovers Rock toronymagasan a legjobb rész, a Kis fejsze sokkal több, mint az egyes részei, amik néha tudnak didaktikusak, vagy fókusz nélküliek lenni. Ez egy fantasztikus filmkészítői teljesítmény, McQueen gyakorlatilag nagyon kevés idő alatt öt darab olyan játékfilmet készített el, amik alaposan, átgondolva, egyedi stílussal beszélnek egy olyan témáról, amire egy darab dráma kevés lett volna. És bomba a zenéje.

Hol lehet megnézni? HBO Go

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Összesen négy darab államilag támogatott magyar filmet tudtunk megnézni moziban Magyarországon 2020-ban: a Szabó István-féle Zárójelentés, a Pesti balhé, a Hab című romantikus vígjáték, és a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre volt csak terítéken. A magyar filmek forgalmazását is kikezdte a járvány, Hajdu Szabolcs filmje áprilisban az interneten debütált, az idénre tervezett Spirál, Becsúszó szerelem, illetve a zaklatási botrányba keveredett Gothár Péter-féle Hét kis véletlen is 2021-re ment át, bár az utóbbit távmoziban egyszer meg lehet nézni még decemberben. A Felkészülés…-t viszont bemutatták szeptember végén, majd decemberben a Cinegóra is felkerült, közben pedig ez lett Magyarország hivatalos nevezése is az Oscar-díjra, miután különféle kisebb-nagyobb fesztiválokon söpörte be a díjakat.

Megérdemelten: Horvát Lili filmje egy rejtélyes, karakteres, nem mindig jó értelemben vett hangulatos romantikus film, amiben abban sem lehetünk biztosak, hogy romantika van, sőt, hogy most tulajdonképpen a két ember, akik próbálnak egymáshoz közeledni, milyen viszonyban is vannak egymással. Stork Natasa és Bodó Viktor remekek a főszerepekben, de akármekkora közhely is ilyet leírni, a lepukkant, nyomasztó, szürke Budapest is legalább ugyanilyen fontos a filmben, ráadásul szándékosan: a történet szerint egy Egyesült Államokból hazalátogató orvos egy magyar kórházban kezd el dolgozni, hogy közelebb kerüljön ahhoz a férfihoz, akivel viszonya lehetett korábban. Rejtélyes romantikus film, jó színészekkel, kemény hangulattal, és nem is annyira rejtett társadalomkritikával – ez egyik utolsó ilyen film, ami a Vajna-rendszer reformálása után megjelenhet. Itt a cikkünk róla.

Hol lehet megnézni? Cinego

First Cow

A First Cow egy western, amiben senkit sem lőnek le, az egyetlen verekedés képen kívül zajlik, a sztori pedig arról szól, hogy két fickó lopott tejjel, fánkok sütésével gazdagszik meg. Mégis az egyik legcsodálatosabb amerikai film idén. Kelly Reichardt rendező egy olyan képet fest le az ország születésének egyik legtöbbet feldolgozott korszakáról, amin szinte alig lehet megismerni, akár a John Wayne-filmeket, akár mondjuk a Halott ember-féle, túltolt westernekre gondolunk. A First Cow két férfi barátságának története, egyikőjük szakács, a másik pedig egy feltehetőleg szélhámos, akik belevágnak a fánksütés-bizniszbe egy isten háta mögötti településen.

Ez még az a korszak, amikor pénz sincs, amikor a markukat tartják, kődarabok, kagylók, mindenféle érmék kerülnek bele. Egy bibi van csak: a fánkhoz, vagy ahogy ők hívják, az olajos süteményhez tej kell, tej pedig csak a tartomány egyetlen tehenéből jön, aki speciel egy helyi brit kormányzó tulajdona. Szóval igen, ez egy western, ami arról szól, hogy van egy ország, ahol mindent lehet, nincsenek egyelőre szabályok sem, és abból lehet építeni egy sikeres vállalkozást, hogy meglopod a gazdagokat, és eladod nekik azt más formában, amit tőlük loptál. Mindez csodálatos képekkel, fantaszikus hangulatokkal, olyan hangulattal, mintha egy két és fél évszázaddal ezelőtti ASMR-videót néznénk, ahol meg lehet merítkezni a természetben, és abban a tájban és élővilágban, ahol ember még csak akkor kezdte megvetni a lábát.

Hol lehet megnézni? Legálisan Magyarországon sehol. A First Cow bemutatója még 2019-ben volt a Telluride Filmfesztiválon az Egyesült Államokban, azóta turnézza a világ különböző fesztiváljait, de többek között Amerikában és az Egyesült Királyságban meg lehet vásárolni az interneten.

Tenet

Itt a bizonyíték, hogy ez a lista nem az év legjobb filmjeiről szól: a Tenet egy zűrzavaros, néha szándékosan, néha szándékolatlanul érthetetlen akciófilm, amit olyan, mintha egy mérnöki tervezőasztalon készítettek volna el, azzal a tervvel, hogy és aztán minél zagyvábban legyen belőle film. Mégis emlékezni fogunk rá 2020-ból, mert Christopher Nolan (Csillagok között) legújabb okosfilmje volt a koronavírus-korszak egyetlen igazi blockbustere, egy dollárszázmilliókból készült akciófilm, amit mozikba, sőt, direkt IMAX-mozikba szántak, és amire tömegesen tódultak volna az emberek, ha nem egy halálos járvány elől kellett volna bújócskázni éppen.

Az idővel kombináló, leginkább egy James Bond-film körvonalaira emlékeztető Tenetet akkora durranásnak szánták, hogy az egész filmipar várta, mikor fogják bemutatni. A Tenet bemutatója lett volna az a pillanat, amikor a Warner hosszas mérlegelés után úgy dönt, hogy megint biztonságos mozikba menni. Határozott döntés nem volt, a Tenet úgy került mozikba a világon, ahogy tudott, majd decemberben már meg lehetett vásárolni. De ha valakinek majd illusztrálni kell, hogy milyen érzés volt 2020-ban élni, amikor nem igazán értettük, mi történik körülöttünk, csak egy káoszt láttunk, amit mindenki próbál a maga módján elmagyarázni, csak éppen nem értettünk belőle semmit, hát, kevés jobb példa lesz erre, mint Nolan filmje maga.

Hol lehet megnézni? Itunes, Google Play, és egyéb digitális boltokban

Borat utólagos mozifilm

Apropó 2020. Borat Sagdiyev, a kefebajszos kazah riporter figuráját Sacha Baron Cohen 2006-ba végérvényesen visszavonultatta, hiszen ki a túrót lehet már azzal meglepni egy bődületes sikeres film után, hogy MY WIIIIFE, meg hogy IT’S NIIICE. Kiderült, hogy Amerikában van még potenciál, a 2020 első felének Amerikájában pedig annyi potenciál volt, hogy Cohen nekiállt egy új filmet leforgatni ugyanezzel a karakterrel, bár nagyon cselesen, néha más gúnyában.

Az eredmény pedig egy szedett-vedett, láthatólag apró kis részletekből összeragasztott, mégis működőképes vígjáték arról, hogy az emberek még mindig képesek kedves arcot vágni arra, hogy valaki messziről jött embernek kiadva magát totális hülyeségeket beszél. Cohen ráadásul tényleg bekapcsolta erre a filmre a dilirakétákat és a kosztümöket, egy adott pillanatban úgy tűnik, hogy éppen Donald Trumpnak maszkírozva, egy tinilánnyal a vállán ordibál a közönségből Mike Pence alelnöknek egy republikánus rendezvényen, máskor meg egy antiszemita karikatúraként sétál be egy zsinagógába, holokauszttúlélőkkel beszélgetni.

De nem is Borat karaktere a legjobb a filmben, hanem Borat lánya, Tutar. Az őt játszó színésznő kiléte sokáig rejtély volt, csak a stáblistáról lehetett megtudni, hogy Maria Bakalova bolgár színésznő az, akinek gyakorlatilag a Borat 2. legjobb, vagy legalább is legnagyobb port kavaró jeleneteit köszönhetjük. Élen azzal, amikor Trump ügyvédje, Rudy Guiliani egy interjú után egészen furcsán kezd viselkedni a nő közelében. Bakalova minden pillanatában tökéletes párja Cohennek, nem csoda, hogy a New York-i kritikusok szerint az övé volt a legjobb női alakítás 2020-ban. Már ha a poénok nem is mindig ütnek akkorát, mint Cohen szeretné, Bakalova miatt érdemes megnézni a filmet. Itt a cikkünk róla.

Hol lehet megnézni? Amazon Prime Video

The Vast Of Night

Nagyon sok film szeretné visszaadni felnőtteknek azt, hogy milyen volt gyereknek, vagy legalább is tininek lenni, amikor a legizgalmasabb dolog egy sci-fi könyv volt, vagy az új X-Akták rész, vagy valami szuperrémisztő cikk, amit az Ufó magazinban olvastunk, de nagyon kevésnek sikerül ezt annyira jól megfognia, mint a The Vast Of Night című filmnek, amiben egy amerikai kisváros lemezlovasa és telefonközpontosa ered utána egy rejtélyes frekvenciának, ami egyre gyakrabban tűnik fel a város rádióadásaiban.

A történet ezerszer ismert, de a megvalósítás nem: a szereplők fiatalok, alig ismertek, a dialógusaik kerülnek minden közhelyet, sőt, olyanok, mintha egyenesen egy ötvenes évekbeli filmből tanulták volna meg őket, a díszletek lecsupaszítottak, és néha annyira leáll a cselekmény, hogy konkrétan nem is képeket, hanem már csak hangokat hallgatunk, mint egy rádiójátékban, amit valamikor éjjel adnak le. De pont ettől lesz érdekes Andrew Patterson filmje. Meg attól, hogy egy bizonyos pontjain a legdrágább hollywoodi filmeket meghazudtoló képek és kameramozgások vannak benne, amiktől még akkor is leesik az ember álla, ha tudja, hogyan készítették őket.

Hol lehet megnézni? Amazon Prime Video

A láthatatlan ember

Így kell feldolgozni klasszikus horrorfilmeket: meg kell találni, hogy milyen újdonságot képes mondani 2020-ban, és megtalálni azt a módszert, amivel a leghatékonyabban tudja ezt az újdonságot bemutatni. Amíg a legtöbb láthatatlan emberes film a főszereplőjének teszi meg a tudóst, addig A láthatatlan emberben az áldozat a lényeg, akit Elizabeth Moss alakít, a tőle megszokott intenzitással. A láthatatlanság pedig a kapcsolati erőszak, a gaslighting, az érzelmi manipuláció legvégsőkig elvitt formája lesz.

A módszer, amivel különösen hatásos lesz A láthatatlan ember, az Moss paranoid alakítása mellett Leigh Whannell rendező stílusa, ahogy minden egyes sötét sarkot, messzi szobát rémisztővé tud tenni azzal, hogy elhiteti, talán ott lehet éppen az ember, aki pokollá tette a főhősnőnk életét. Nagy szó, ha valaki egy egyszerű fotelt is úgy tud ábrázolni, hogy attól az ember a sajátjába próbál erősen belesüllyedni. Amikor pedig eljön a sokk ideje, Whannell akkor sem tart vissza semmit, aki az éttermi jelenettől nem lepődik meg, az valószínűleg az egész közben csak a telefonját nyomogatta.

Hol lehet megnézni? Itunes, Google Play, és egyéb digitális boltokban

Az asszisztens

Harvey Weinstein 2017-ben kirobbant botránya még mindig képes hullámokat verni a világban, még ha megérteni nem is sikerül mindig, hogy hogyan tudja egy ipar így elengedni a nők kezét, hogy a másikkal kezet rázzon egy ragadozóval közben. Ezt a részt meghagyhatjuk majd a jövő streaminges dokusorozatainak, de addig is Kitty Green elkészítette azt, hogy milyen lehetett átélni a Weinsten-ügyet, vagy valami hozzá nagyon hasonló ember által vezetett munkahangulatát közvetlen közelről. Pokoli.

Az asszisztens Jane (Julie Garner az Ozarkból) egy napját követi végig, ahogy az ezredforduló környékén egy produkciós cégnél dolgozik. Telefonál, emaileket ír, fogadja a főnök vendégeit, de egyre kevésbé van gyomra az egészhez, főleg azokban a pillanatokban, amikor az óvszereket kell összeszednie, vagy éppen a főnök kanapéját kell fertőtlenítenie. A főnököt sosem látjuk, de pontosan olyan, mint egy fekete lyuk, mert a brutális tömegvonzását érezni, minden egyes rettegő munkatárs arcán, minden egyes bocsánatkérő emailben, és minden olyan megjegyzésben, ami arra utalhat, hogy már megint valami elitélendőt csinált. De mégis ott dolgozik mindenki, hiszen ennél jobb referencia nincsen.

A Weinstein-ügy nélkül is lehet értelmezni Az asszistenst, mert pontosan úgy működik, mint egy horrorfilm, amiben a terror mindig valahol a képen kívül, a szomszéd szobában, vagy a telefon másik végén történik. Aki már dolgozott olyan munkahelyen, ahol ez a lelki terror és megfélemlítés volt az alapállapot, annak ismerős lehet az a pillanat, amikor a munkatársak odagyűlnek Jane monitorához, és segítenek neki megfogalmazni a bocsánatkérő emailt, hogy a főnök ne legyen túlságosan pipa. A legsúlyosabb jelenetben Jane a HR-eshez fordul segítségért, de alig pár másodperc elég, hogy bebizonyosodjon: attól még, hogy emberi erőforrással foglalkozik valaki, még nem biztos, hogy az ember is érdekli.

Hol lehet megnézni? HBO Go