A szlovén miniszterek részt vesznek az EU-elnökség által Budapesten szervezett találkozókon

2024. július 22. – 13:34

Másolás

Vágólapra másolva

A szlovén miniszterek részt vesznek a magyar EU-elnökség által Budapesten szervezett informális találkozókon, hacsak nem születik más irányú uniós szintű döntés – közölte Tanja Fajon szlovén külügyminiszter hétfőn Brüsszelben az Európai Unió külügyminiszteri találkozóján, írja az MTI.

Korábban Svédország, Finnország, Lengyelország és a három balti ország, Észtország, Lettország és Litvánia is bejelentette, hogy kihagyják az informális találkozókat Magyarország féléves elnöksége alatt. Szlovákia bejelentette, hogy nem fogja bojkottálni a magyar EU-elnökséget.

A magyar miniszterelnök azzal verte ki a biztosíték sok tagországnál és EU-s vezetőnél, hogy nem egyeztette előre az orosz és a kínai elnökkel való találkozásait. A miniszterelnök pár nappal a magyar elnökség kezdete után Ukrajnába, majd Oroszországba, a Türk államok hegyi-karabahi ülésére és Kínába látogatott. Több alkalommal posztolt az utakról képeket az elnökségi logóval, Moszkvában pedig Vlagyimir Putyin arról beszélt a találkozójuk utáni sajtótájékoztatójukon, hogy szerinte Orbán az uniós elnökség képviseletében járt ott, amit a magyar kormányfő nem cáfolt helyben. „A magyar miniszterelnök le nem egyeztetett utazásaival nagy szkepticizmust és ingerültséget váltott ki az uniós tagállamok körében. A német kormány jelenleg szorosan egyeztet az uniós partnerekkel a lehetséges reakciókról, beleértve az informális tanácsi üléseken való részvétel kérdését is” – mondták német diplomaták az Euractivnak.

Tanja Fajon szerint még ha jó szándék is vezérelte Orbán Viktort, biztosan nem volt uniós mandátuma a találkozókra. Ugyan ők is azt kívánják, hogy a tárgyalások a lehető leghamarabb elkezdődjenek, és a háború véget érjen Ukrajna feltételei szerint, de szerinte „ma még nem tartunk ezen a ponton”.

Ahogy korábban írtuk, az uniós tagállami miniszterekből álló testület nem hivatalos tanácskozásait hagyományosan a soros elnökség országában rendezik, a magyar kormány július 1-én vette át fél évre a stafétát. Az ilyen üléseken nem hoznak döntéseket, vagyis a bojkottnak nincs közvetlen gyakorlati jelentősége, legfeljebb figyelmeztető jelzés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!