Az apartheid vége óta először kellett fehér vezetésű párt segítsége Dél-Afrika elnökének megválasztásához
2024. június 15. – 10:19
Újraválasztotta a dél-afrikai parlament az ország eddigi elnökét. Cyril Ramaphosa győzelme azonban harminc éve nem látott helyzet eredménye volt a korábban rasszista berendezkedésű, fehér kisebbség vezette országban. Az apartheid vége óta először fordult elő a májusi parlamenti választásokon, hogy az ország első szabadon választott elnöke, a polgárjogi küzdelme miatt évtizedeken át börtönben ült Nelson Mandela alapította Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) elveszítette többségét, így koalíciós partnert kellett keresnie. A szövetségest a Demokratikus Szövetségben (DA) találta meg, amely a mandátumok 22 százalékát nyerte. A DA-t a fehér John Henry Steenhuisen vezeti, aki még az apartheid idején született, az első demokratikus, egyenjogú választásokkor, amikor Nelson Mandelát elnökké választották, 18 éves volt.
Dél-Afrika lakosságának 8 százaléka fehér, a mandátumok száma azonban a májusi választások eredményeképpen ennek az aránynak több mint a duplája, ami 87 képviselői helyet jelent a 400 fős parlamentben, ahol az ANC idén a szükséges 201 helyett csak 159 mandátumot nyert.
A 60 milliós országban 28 millió szavazót tartanak számon – az ország lakossága gyorsan gyarapodik, 1996-ban a lakosság 40 millió volt –, ebből nem egészen 14 millióan szavaztak. A DA 3,5 millió szavazatot kapott, ez nagyjából megegyezik a fehér szavazók számával.
Ramaphosa a pénteki újraválasztásakor tartott beszédében az ország felvirágoztatásáról beszélt, ám az általa 2018 óta vezetett ANC májusi választás eredménye komoly gondokat, választói elégedetlenséget, tükröz, amely részben a korrupció magas arányával kapcsolatos – írta a BBC.
Az ANC-ből több párt kivált az elmúlt harminc évben, amelyek szerint az ANC elherdálja az ország vívmányait, az apartheid legyőzését azzal, hogy egy olyan párttal kötött szövetséget, amelynek tagjai annak a rendszernek a haszonélvezői voltak.
A 60 milliós Dél-Afrika termőföldjeinek 72 százaléka fehér gazdálkodók kezében van, így harminc évvel a rendszerváltás után is egyenlőtlenek a gazdasági lehetőségeik a fehér és a fekete lakosságnak.
