Súlyos reaktorproblémákat titkolhatott el a Roszatom a Paks II. belarusz mintaerőművében, az orosz cég tagad

2023. december 19. – 11:31

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos, a reaktor primerkörét érintő problémákat titkolhatott el a Roszatom a belarusz Asztravec erőmű esetében - írja a Portfolio a Bloomberg tényfeltáró cikke alapján. A problémák tavaly február végén bukhattak ki a létesítményben, ami mindössze ötven kilométerre van a litván fővárostól. Az orosz energetikai óriásvállalat szerint viszont akkor még nem is volt terhelve az erőmű, és nem történt semmilyen súlyos meghibásodás.

A Bloomberg birtokába jutott belső jelentések szerint gyanta szivárgott a reaktor primerkörébe. A problémát akkor észlelhették a szakemberek, amikor az új, 1200 megawattos, a hálózatra még nem csatlakoztatott reaktort készítettek elő az áramtermelésre.

A legrosszabb esetben az úgynevezett ioncserélő gyanta– amely az erőmű csatornáin és csövein keresztül áramló víz tisztaságát szabályozza– szennyeződésével megakadályozhatná a reaktor vezérlését, ami megnöveli a mag leolvadásának kockázatát. A Bloomberg azt írta, a Roszatom 2022. február 25-én ideiglenesen le is állította a reaktor indítását, ami több mint egyéves késést okozott a kereskedelmi üzemben.

Az orosz reaktorok tervezését alaposan ismerő három nukleáris mérnök a Bloombergnek névtelenül nyilatkozva azt mondta, a szennyeződés oka továbbra is bizonytalan, és a problémát nem jelentették a nemzetközi biztonsági hatóságoknak sem.

A mérnökök szerint fontos lenne tudni, hogy a probléma működési hibával vagy a rendszer tervezésével függött-e össze, hogy ne ismétlődjön meg más helyeken, ahol VVER-1200 típusú reaktorokat építenek. Belarusz ugyanis a világszerte exportált VVER-1200-as reaktorterv tesztalanyaként szolgál. Ez a világ egyik legkelendőbb úgynevezett 3+ generációs reaktora, amelyre Kínából, Egyiptomból, Indiából és Oroszországból is érkeznek megrendelések. A tervek szerint ilyen reaktor érkezne majd Paks II.-re is – írja a Portfolio.

Amikor végül márciusban beüzemelték a reaktort, maga Alekszandr Lukasenko belarusz elnök is elismerte, hogy „voltak hiányosságok az építkezés alatt”, és azt mondta, „a késedelem annak köszönhető, hogy eltökélten ragaszkodunk a nagyon magas biztonsági előírásokhoz”.

A Roszatom a Blooemberg kérdésére viszont azt közölte, hogy nem történt jelentősebb meghibásodás vagy a biztonsági határértékeket meghaladó jelentős eltérés a reaktorban. „Felelős beszállítóként következetesen arra törekszünk, hogy minden kérdést megfelelően kezeljünk, mielőtt az erőművet a hálózatra kapcsoljuk és átadjuk az ügyfélnek” – írták.

A cég hangsúlyozta, hogy az új nukleáris projektekre világszerte jellemző kisebb problémákat a különböző üzembe helyezési szakaszok során kezelték, anélkül, hogy az befolyásolta volna az ütemtervet.

„Fenntartjuk, hogy az erőmű üzembe helyezése során általában véve és különösen a második blokk üzembe helyezése során nem történt jelentendő esemény” – írták.

„A második blokk állítólagos, 2023. február 25-i, nem tervezett leállításáról szóló információ tényszerűen nem helytálló, és nem egyezik a hivatalos feljegyzésekkel. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) hivatalos adatbázisa szerint, amelynek pontosságát megerősítjük, atomerőművünk második blokkja csak 2023. március 25-én érte el első kritikalitását, majd 2023. május 13-án csatlakozott a hálózatra. Ezért lehetetlen, hogy a blokkot 2023. február 25-én karbantartás vagy bármilyen más ok miatt lekapcsolták volna” – írta cég a Portfoliónak küldött közleményében. (A lap által idézett közleményben 2023. február 25-e szerepel, feltehetően tévesen, a Bloomberg cikkében az 2022. február 25-i leállásról van szó.)

A Bloomberg cikke szerint Roszatom az ukrajnai invázió óta számos problémával küzd: például a szakképzett munkaerő hiányával, késedelmes szállításokkal és hibás kivitelezéssel – ezek is hozzájárulhattak az erőmű késedelmes indításához. A dokumentumokból kiderül az is, hogy a Roszatom milyen nehézségekbe ütközik a kiterjedt nemzetközi projektek irányításában és a belarusz erőmű biztonságával kapcsolatos aggályok kezelésében.

A Roszatom tagadja, hogy a szankciós intézkedések jelentős hatást gyakorolnának a tevékenységére. A cég állítása szerint az Oroszországgal szembeni kereskedelmi korlátozások nem befolyásolják sem a működésüket, sem a beszerzési stratégiájukat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!