Portugáliában béremelést követelnek a tanárok, tízezrek vonultak utcára

2023. január 28. – 21:46

Portugáliában béremelést követelnek a tanárok, tízezrek vonultak utcára
Lisszabonban január 14-én is utcára vonultak a tanárok – Fotó: Adri Salido / Anadolu Agency / via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Több tízezer, állami iskolában tanító tanár és más alkalmazott tüntetett szombaton Lisszabonban, hogy magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követeljen, ezzel további nyomást gyakorolva a portugál kormányra, írja a Reuters. „A bankoknak milliók, nekünk csak fillérek jutnak” jelszavakat kiabálva körülbelül 80 ezren tüntettek a portugál fővárosban.

A tüntetések azután kezdődtek el, hogy Antonio Costa szocialista miniszterelnök népszerűsége visszaesett, és nemcsak a tanárok, hanem például az orvosok is utcára vonultak. Az Oktatási Szakemberek Szövetsége azt követeli, hogy a kormány emelje meg a tanárok és az iskolai dolgozók bérét legalább havi 120 euróval (körülbelül 47 ezer forinttal), és gyorsítsa fel a szakmai előmenetel lehetőségét.

Portugáliában a legrosszabbul kereső tanár is körülbelül 430 ezer forintot visz haza

Ez a történet eddig a bérkövetelésekkel, tüntetésekkel együtt nagyon hasonlít ahhoz, ami jelenleg Magyarországon zajlik az oktatásban. Viszont ha a kiinduló helyzetet nézzük, már egészen más képet kapunk: Portugáliában a legalacsonyabb fizetési sávban lévő tanárok havonta körülbelül 1100 eurót (körülbelül 430 ezer forintot) kapnak. A legmagasabb sávban lévők jellemzően ennél jóval többet, de kevesebb mint 2000 eurót keresnek havonta. A tanárok arra panaszkodnak, hogy így is ők a legalacsonyabban fizetett közalkalmazottak. Portugáliában a kormány azt mondta, hogy minden közalkalmazottnak 2600 euró (körülbelül egymillió forint) keresetig megemeli a havi fizetését 52 euróval. Az országban a minimálbér 760 euró, vagyis körülbelül 296 ezer forint.

A tanárok és más oktatási dolgozók országszerte december eleje óta sztrájkolnak, ezért sok iskolát be kellett zárni, és a diákok nem tudtak részt venni az órákon. A portugál kormány bírálta a szakszervezetet a sztrájkok megszervezésének módja miatt, mert szerintük nincs előre meghatározott menetrendje a munkabeszüntetésnek.

„Te ezért még bemész dolgozni?”

Talán ezek után már nem meglepő, hogy decemberben a DW egyik videójában miután megtudta egy portugál pedagógus, hogy mennyit keres a magyar kollégája, azt kérdezte: „Te ezért még bemész dolgozni?”

A portugál tanár a négy és félszeresét kereste magyar kollégájának.

A beszámolók alapján egy portugál tanárnak heti 22 órát írnak elő, és van, akinek hét közben két szabadnapja is van. Szemben azzal, hogy Magyarországon egy tanárnak heti 22-26 kötelező tanórája van, de ezen belül nem számít a tényleges szám, a fizetése ugyanannyi. Erre jön még rá a helyettesítés, dolgozatjavítás, órákra való készülés, kirándulásszervezés. Az általunk megkérdezett tanárok így Magyarországon több mint 50 órát dolgoznak hetente.

Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a portugál iskolarendszer teljesítőképessége nagyon mélyről indult, az 1970-es években a portugál felnőttek ötöde írástudatlan volt. Az 1990-es években már volt javulás, de 2000-ben a PISA-felmérésen világossá vált, hogy még mindig messze elmarad az OECD átlagától. Ezek után döntöttek úgy, hogy nagyon sok pénzt kell beletenni az oktatásba, ha eredményeket akarnak elérni.

Mára az OECD szerint a világon két ország van, ahol egyszerre javulnak a legrosszabbul és a legjobban teljesítő diákok eredményei, az egyik Portugália.

A portugál oktatás gyakorlati működéséről itt láthatja a DW korábbi anyagát, itt pedig a portugáliai oktatási rendszerről olvashatja elemzésünket.

Magyarországon, igaz, teljesen más helyzetben és feltételekkel, de a tanárok ugyanúgy régóta küzdenek azért, hogy több fizetést kapjanak, és kevesebb legyen a munkaterhük. Azonban egyelőre érdemi eredményeket nem sikerült elérniük. A kormány egyetért azzal, hogy a tanároknak többet kellene keresniük, de a bérek nagyobb megemelését az uniós pénzek megérkezéséhez kötik.

Mindenesetre a magyar kormány szerint Portugáliához képest az ország jó pozícióban van. Tavaly nyáron Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azt mondta: megelőztük a gazdasági mutatókban Portugáliát, most Lengyelország, aztán majd Észtország van előttünk, utánuk kell eredni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!