Választásokat tart a világ leghosszabb ideje hatalomban lévő elnöke

2022. november 21. – 06:31

Másolás

Vágólapra másolva

Teodoro Obiang Nguema több rekordot is tart egy kézben: ő a világ leghosszabb ideje hatalmon lévő államfője, illetve 80 évesen ő a legidősebb is. Egyenlítői-Guinea elnöke most újra választásokat írt ki az országban, és nagy az esély rá, hogy ő fog nyerni, ellenfelei szerint nem is túl tisztán, írja a Reuters.

Teodoro Obiang Nguema 43 éve, 1979 óta áll az ország élén, rendszeresen megszerezte a szavazatok több mint 90 százalékát a választásokon az elmúlt öt ciklusban. 1979-ben egy puccsal vette át a hatalmat nagybátyjától.

Most két ellenzéki jelölt is indul Obianggal szemben: Buenaventura Monsuy Asumu, aki az előző öt választáson már szintén részt vett, és Andrés Esono Ondo, aki először indul a választásokon.

Esono Ondo telefonon a Reutersnek azt mondta, hogy a választásokat elcsalják, és pártjával készek megtámadni az eredményt a bíróságon. Azt mondta, hogy a sziget fővárosában, Malabóban tisztességes szavazás látszatát keltették ugyan, de pártjának bizonyítékai vannak arra, hogy másutt tisztviselők szavaztak a választók nevében, vagy arra kényszerítették őket, hogy a kormányzó pártra szavazzanak.

Maja Bovcon, a Verisk Maplecroft kockázati hírszerző afrikai elemzője szerint a választások kimenetele nem kétséges: „a határok lezárása, valamint az ellenzéki támogatók zaklatása és letartóztatása előkészítette az utat Obiang elnökségének meghosszabbítása előtt”.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió szabad és tisztességes választásokat sürgetett, és aggodalmát fejezte ki az ellenzék és a civil társadalmi csoportok zaklatásáról és megfélemlítéséről szóló jelentések miatt. A kormány elutasította a vádakat, és azt állította, az USA és az EU a választási folyamatba akar beavatkozni.

Pénteken kampányát lezárva Obiang elmondta, hogy a gazdasági válság miatti megtakarítás érdekében úgy döntött, hogy több hónappal előrehozza az elnökválasztást, és együtt tartja a törvényhozási és önkormányzati választásokkal.

Az olaj- és gázkitermelés az OPEC-tagállam bevételeinek körülbelül háromnegyedét adja. A kitermelés azonban az elmúlt években napi 93 000 hordóra csökkent a 2015-ös 160 000 hordó körüli értékről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!