Afganisztán: az Egyesült Államok fizetne a kabuli dróntámadás ártatlan áldozatai után

2021. október 16. – 11:24

Afganisztán: az Egyesült Államok fizetne a kabuli dróntámadás ártatlan áldozatai után
Zamairi Ahmedi autója a dróntámadás után Fotó: Bilal Guler / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Tízen haltak meg, amikor az amerikai hírszerzés az Iszlám Állam bombáinak nézett pár vízzel teli tartályt.

Az elhibázott dróntámadás tragédiája augusztus 29-én történt. Az Iszlám Állam három nappal korábban a kabuli reptér közelében egy öngyilkos merénylettel 170 civilt és 13 amerikai katonát ölt meg, az áldozatok azt remélték, hogy felszállhatnak a városból induló evakuáló járatokra.

Az utolsó amerikai katona pedig augusztus 31-én hagyta el Afganisztánt. A két esemény között azonban történt egy súlyos eset. Az amerikai hírszerzés saját akciójában kiszúrt egy gyanús kisteherautót, amely megfordult egy, a hírszerzés szerint az Iszlám Államhoz kötődő helyszínen, majd a csomagtartójába tartályokat pakolt.

A hírszerzők azt hitték, hogy újabb támadás készül, és amikor a sofőr, Zamairi Ahmadi, aki egyébként korábban nemzetközi segélyszervezetknek dolgozott, hazaért, drónnal likvidálták a járművet. 10 ember vesztette az életét, egy volt tolmács, valamint Ahmadi és családja, köztük hét gyerek is.

Kenneth McKenzie amerikai tábornok elmondta, hogy biztosra szerettek volna menni, nyolc órán át követték a kisteherautó mozgását, végül mégis tévedésnek bizonyult a dróntámadás. A drón akkor csapott le, amikor Zamairi Ahmadi beállt volna a házánál található platóra. A támadás azért lett ennyire tragikus, mert a felhajtón volt egy propántartály, ami szintén felrobbant.

Mint a BBC írja, az amerikai kormány most anyagi kártérítést ajánlott fel a tíz ártatlan ember hozzátartozóinak. A Pentagon azt is közölte, hogy dolgozik azon, hogy a család túlélő tagjai az Egyesült Államokba költözhessenek.

A kártérítési ajánlatot csütörtökön tette meg Colin Kahl helyettes államtitkár és Steven Kwon, a Nutrition and Education International nevű Afganisztánban működő segélycsoport elnöke. Lloyd Austin védelmi miniszter maga is részvétét nyilvánította, de a BBC szerint Farshad Haidari a család egyik túlélője erre azt mondta, az AFP kabuli hírügynökségének. hogy

„ez nem elég. ide kellene jönniük, és szemtől szembe bocsánatot kérniük tőlünk”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!