Köznevelési államtitkár: Az intézmények harmadában találtak fertőzött dolgozót

2020. december 07. – 08:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Amelyik oktatási vagy nevelési intézményben megjelent a koronavírus, ott azonnal elrendelték a rendkívüli szünetet vagy a digitális munkarendet – mondta a köznevelési államtitkár a Népszavának adott interjúban.

Maruzsa Zoltán megismételte, amit már korábban is megírtunk, hogy a tesztelésen részt vevők mindössze 2,3 százaléka, 811 óvodai és 2170 iskolai dolgozó tesztje lett pozitív, miközben ezeknek az intézményeknek mintegy 200 ezer alkalmazottja van.

Annak ellenére, hogy például a diákokat nem tesztelték, szerinte a számok alapján kijelenthető „hogy a fertőzöttség mértéke elmarad az előzetes várakozásoktól, és ennek alapján a járványhelyzet stabilizálódása látszik.” A tesztelők egyébként az elmúlt két hétben „valamennyi köznevelési intézménybe elmentek, összesen 9198 helyszínen folyt a tesztelés. Intézkedés ezek egyharmadában vált szükségessé, jellemzően eleve olyan helyszíneken, ahol már egyébként is folyamatban voltak intézkedések” – mondta Maruzsa.

A felsőbb évfolyamokban már átálltak a digitális munkarendre, az általános iskolákban viszont erre nem került sor, ezzel kapcsolatban az államtitkár arról beszélt, hogy „az életkorral együtt valóban nő a digitális oktatás befogadásának képessége, de azt a felső tagozat esetében sem állíthatjuk, hogy hatékonyabb és eredményesebb lenne a jelenléti oktatásnál”.

„Ezért ahol nincs jelen a fertőzés, ott jelenléti oktatás van, ahol megjelenik, ott átállunk.”

„A középiskolákat sem azért állítottuk át, mert ők már képesek a tantermen kívüli, digitális munkarendre, hanem azért, mert abban a korosztályban négyszer gyakoribb volt a fertőződés mint az alsó tagozaton” – tette hozzá.

A Pedagógusok Szakszervezete azt a javaslata, hogy pedagógus hallgatókat is vonjanak be a kieső tanárok pótlására, de az államtitkár szerint ez nem hatékony. „Az oktatás-nevelés egy folyamat, fel van építve, a pedagógus ismeri az osztályt, tud differenciálni, tudja, hol tartanak az anyagban és mi következik másnap. Egy, csupán néhány napra kirendelt hallgatótól ez nem várható el. (…) Ha az iskolába minden nap kivezénylünk egy hallgatót, aki nem ismeri a gyerekeket, nem tudja, hol tartanak, miből kell felelniük, azzal nem vagyunk előrébb” – mondta.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!