Jön a dollármilliárdos özvegyek kora

2024. augusztus 20. – 12:54

Jön a dollármilliárdos özvegyek kora
Fotó: Camerique / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A következő 20-30 évben várhatóan 84 ezer milliárd dollárt fog az idős (baby boomer) generáció jótékony célra fordítani és hátrahagyni a családtagjaira az UBS Global Wealth Report kutatása szerint. Mivel azonban a házas- és élettársak előkelő helyeken szerepelnek az öröklési sorrendben, a következő évben a hagyatékok jókora része generáción belüli (horizontális) öröklés lesz.

Azaz nők fognak óriási vagyonokat, a jelentés szerint kilencezer milliárd dollárt (3 200 billió forintnak megfelelő összeget) örökölni, elsősorban Észak-Amerikában.

Tovább élnek, máshogy fogyasztanak és fektetnek be

A nők malmára hajtja a vizet, hogy átlagosan tovább élnek, mint a férfiak, ráadásul sokszor ők a fiatalabbak a kapcsolatokban. A UBS becslése alapján a következő években átlagosan négy évig fogja birtokolni az öröklött vagyont egy nő, mielőtt róla is továbbszállna.

A jelentéssel több másik becslés is egybevág, igaz, abban eltérnek, hogy körülbelül mekkora összeg száll majd nőkre. A Cerulli korábbi azt kalkulálta, hogy 2042-ig 68 ezer milliárd dollár vagyon fog „felszabadulni” a gazdag baby boomerek halálával, ennek jókora része özvegyeikhez fog áramlani; a kutatók szerint a 65 év feletti nők mintegy fele 15 évvel éli túl a férjét. Hasonlót állít a McKinsey becslése is, ez alapján 2030-ra a baby boomerek 30 ezer milliárd dolláros vagyonának nagyobbik részét várhatóan nők fogják birtokolni.

A vagyonkezelési iparágban a férfi ügyfelek és tanácsadók dominálnak (utóbbiak 85 százalékot tesznek ki), de a McKinsey szerint ez hamar változhat. Az öt évvel ezelőttihez képest 30 százalékkal több házas nő hoz pénzügyi és befektetési döntéseket – a mostani trendre pedig már csak amiatt is érdemes lesz figyelni, mert

a nők vélhetően másképp fognak befektetni és vagyonukat kezelni, mint a férfiak.

Az NBC szerint az új trendhez alkalmazkodnak a luxusmárkák is, a luxusórák piacán például a női órák jelentik az egyik leggyorsabban növekvő szegmenst. A nőiesebb vagy uniszex órák felé tolódik a Bulgari is, Jean-Christophe Babin vezérigazgató szerint a nők vásárlóereje egyre többet nyom a latban. A filantrópia szintén profitálhat a nők térnyeréséből: Melinda French Gates nemrég 1 milliárd dollárt ígért nők és lányok ügyeire, MacKenzie Scott pedig 2019 óta több mint 17 milliárd dollárt osztott szét vagyonából, szintén támogatva női ügyeket is.

Az ultravagyonos nők száma a Julius Bär friss kutatása szerint is emelkedőben van: a svájci privátbank-csoport szerint ez nemcsak a nemek közti egyenlőség miatt fontos előrelépés, hanem azért is, mert a vagyonos nők szívesebben adakoznak, mint a férfiak. A nők térnyerése nem most kezdődött,

ma a világ dollármilliomosainak több mint 11 százaléka nő, ami közel kétszerese a 2016-os aránynak a pénzintézet becslése szerint. A kutatás kiemeli, hogy nem elhanyagolható a self-made milliárdos nők aránya sem.

Hagyományos ágazatokban

A kutatás megpróbált profilt is felvázolni, ez alapján a tipikus ultragazdag (definíciójuk szerint legalább 30 millió dolláros vagyonnal rendelkező) nő 60 körüli özvegy vagy örökösnő, a többség az Egyesült Államokból, Kínából vagy Európa fejlettebb részéről származik. Vagyonuk általában hagyományos ágazatokra épül, például élelmiszer- és italgyártásra, kiskereskedelemre, feldolgozóiparra. Jellemzően élénken érdeklődnek társadalmi ügyek iránt.

A Julius Bär szerint hasonlóan menedzseli vagyonát egy ultragazdag nő és férfi, egyaránt nagy hangsúlyt fektetnek a likvid eszközökre. Németországban, Olaszországban és Brazíliában a nők a milliárdosok negyedét teszik ki,

az Egyesült Királyság pedig a vállalkozói kultúrával emelkedett ki a többi ország közül: ez az egyetlen olyan ország, ahol az elmúlt évtizedben a self-made nők száma meghaladta az öröklés után meggazdagodottakét.

Arról, hogy mit von maga után, hogy egyszerre öregszik meg az ultragazdag réteg, nemrég mi is írtunk, igaz, más kontextusban: Magyarország leggazdagabbjai sokáig pofátlanul kedvező adózási szabályokat használhattak, hogy a cégeiket a következő generációra hagyhassák. 2024-től a kormány aztán szigorított a szabályokon, de még előtte ezer milliárddal gazdagodhatott a felső 1 százalék.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!