A külföldieket hozza helyzetbe a magyar cégekkel szemben és a forint árfolyamát is lehúzza a megemelt tranzakciós illeték

A legfrissebb, júliusi forgalmi adatok alapján a cseh Wood&Company érte el a legnagyobb, 112,1 milliárd forintos forgalmat a Budapesti Értéktőzsdén, ezzel övé volt a piac negyede. Utána két magyar szolgáltató jött (Erste és Concorde), majd megint egy cseh (Patria Finance), aztán újabb két magyar, az OTP és az Equilor.

A meglepő prágai dominanciának köze van ahhoz, hogy Magyarországon nagyon magasak a pénzügyi műveletek után fizetendő különféle illetékek, augusztus 1-től ráadásul már új díjtételek érvényesek.

A magas adók persze valóban sok állami adóbevételt generálnak, van azonban egy olyan része a magyar adókivetésnek, amit ritkán vesznek figyelembe a döntéshozók, akik egyfajta csőlátással csak a közvetlen bevételre fókuszálnak, amit rosszabb esetben nem is sikerül realizálni.

A jelenséget a befektetési szolgáltatók piacánál vizsgáljuk meg részletesebben, de azért azt is jelezzük, hogy a magas pénzügyi adóztatásnak az összesített adóbevételekre, a magyar pénzügyi piac jövőjére és a forint árfolyamára is jelentős negatív hatása lehet.

Értékpapírügyletek: nagy érvágás a magyaroknak a külföldi dominancia

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldalán megismerhetők a tranzakciós illetékre vonatkozó szabályok. Ebben a cikkben most nem fogunk részletesen elmerülni minden részletben, de például az elég arcpirítónak tűnik, hogy amikor valaki adósságcsapdában van, akkor még a hiteltörlesztését is megadóztatja az állam, hiszen az is egy tranzakció.

Aki ebben a helyzetben van, azt aligha vigasztalja, hogy vannak illetékmentes kivételek is – például ha valaki NATO-tagállamok berkein belül katonai cselekménnyel közvetlen összefüggésben fizet, azután nem kell illetéket fizetni.

A részletes szabályok közül most foglalkozzunk az értékpapírok tranzakciós illetékével, amely a hazai tőkepiacnak nagy érvágás. A Budapesti Értéktőzsdén tehát egy cseh cég, a Wood&Co dominál, ő éri el a legnagyobb forgalmat, a cég elsősorban abban erős, hogy a cseh piacon is befektető nagy intézményeknek amolyan társszolgáltatásként a magyar piac olcsó elérést is biztosítja.

A top 4 szereplőben van egy másik cseh vállalkozás, a Patria, amely a KBC-csoporton belül ügyesen optimalizált Magyarországra is. Az aktív magyar kisbefektetők pedig – különösen azok, akik külföldi papírokat is vesznek, és a legtöbb magyar befektető azért ilyen – a Robinhood, az Interactive Brokers, vagy a Saxo Bank platformjain dolgoznak, sokkal olcsóbban, mintha magyar cégnél tennék.

A külföldiek könnyen elkerülik az illetéket

Ha ugyanis magyar brókercéggel dolgoznának, akkor mindig, amikor valaki megvesz egy értékpapírt (kivéve a lakossági állampapírokat, mert az illetékmentes), akkor 2024. július 31-e után 0,45 százalékos, legfeljebb 20 ezer forintos illetéket kell fizetni. Korábban a tranzakciós illeték vételenként 0,3 százalékos, és legfeljebb 10 ezer forint.

A hazai brókercégek vezetői azt észlelik, hogy az ügyfeleik nagyjából harmada-negyede aktív csak. Részben azért, mert hosszú távú befektetők, részben azért, mert a kisebb mozgásokat kihasználó napon belüli adásvételekre (daytrade-re) vagy más rövidebb kifutású műveletekre szakosodott befektetők rég külföldi szolgáltatót választottak.

Az előbbiekhez azért két pontosítást érdemes tenni. Egyrészt az illetékszabályokban azért van egy ingyenes tétel is, vagyis az ügyletek eddig 20 ezer forintig, 2024. július 31-tól vételenként 50 ezer forintig adómentesek. Csakhogy forrásaink szerint a lakosság tranzakciói döntően a 100 ezer és az 5 millió forint közé esnek, vagyis pont nem tartoznak az ingyenes régióba, de az illetékplafont sem nagyon érik el. A plafon ugyanis csak a 4,44 millió forintnál nagyobb vásárlásoknál lép be.

Másrészt elvileg nemcsak a magyar bejegyzésű cégeknek kellene tranzakciós illetéket fizetni, hanem a Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó cégeknek is. Csakhogy itt a hangsúly az elvileg szócskán van. A külföldieknek önbevallásos alapon kell adózniuk, a magyar hatóságoknak nincs érdemi lehetőségük ezt ellenőrizni, senki nem tudja, hogy mit fizetnek a külföldiek és az reális-e. Egy olyan cég, amelyik nagyon láthatóan itt van, vélhetően fizet valamit, egy távoli internetes bróker, aki Magyarország létezéséről is alig tud, csak szolgáltat magyar ügyfeleknek is, biztosan nem fizet.

A tranzakciós illeték alapja az ügyfél értékpapírszámláján jóváírt vételár. Ha az érték külföldi pénznemben denominált, akkor az MNB által közzétett, a teljesítési napon érvényes hivatalos devizaárfolyamon kell forintra átszámítani. Aki tőzsdézik, az tudja, hogy vannak olyan befektetők, akik egy évtizedre beleülnek egy papírba, és aztán örömmel nyugtázzák, ha kétszereznek, ötszöröznek, tízszereznek, nekik még vállalható is ez a teher, de aki sűrű adásvétellel, havi egy-két mozgatással megy az 1-2 százalékos nyerőkért, annak ez teljességgel megöli a modelljét.

A sokadik pofon

A magyar brókercégek nem az első olyan pofont kapják, amikor ők extra terhet fizetnek, a velük egy piacon szolgáltató külföldiek pedig semmit sem. Volt korábban olyan adó, amikor a befektetési szolgáltatóknak is kellett banki különadót fizetni, vagy amikor a brókercégek kényszerűen beszálltak a 2015-ben csődbe ment brókercégek (Buda-Cash, Hungária, Quaestor) utáni befektetői kártalanításokba. Vagyis a magyarok beszálltak, a külföldiek nem.

Talán nem kell magyarázni, hogy azt azért értjük, hogy a magyar állam magyar adókat tud kivetni, de érdemes lenne ezeket valahogy úgy kalibrálni, hogy ne a külföldieket hozzák versenyelőnybe a magyar cégekkel szemben.

Természetesen a brókercégek nem tudják ezeket az adókat lenyelni, hiszen az alaptevékenységük nem lehet veszteséges. Ők – a bankokkal ellentétben – nem hitelezik ki az ügyfélpénzeket, vagyis nem lehet azt mondani, hogy bizonyos illetéket érdemes átvállalni, mert majd máshol lesz nyereség, a brókercégek nem nyúlhatnak az ügyfélpénzekhez, ők a szolgáltatási díjakból élnek.

Úgy tűnik tehát, hogy a döntéshozók nem nézik a magyar szolgáltatók érdekeit, mintha mindegy lenne, hogy a magyar tőzsdén magyar vagy nem magyar vállalkozások szolgáltatnának. A cégek megpróbálhatnak azzal érvelni,

• hogy ők több magyar munkavállalót foglalkoztatnak, mint a külföldiek,
• hogy nekik tényleg a magyar piac a legfontosabb,
• hogy ők értenek a magyar cégekhez a legjobban,

de a befektetési szolgáltatók esetében ez nem számít a kormányzatnak. Mindez azért meglepő, mert a bankoknál és a biztosítóknál visszatérő kormányzati cél volt, hogy a szektor legyen magyarabb, mert nekik fontos igazán a magyar piac.

A korábban a tőzsde elnöki tisztségét is betöltő Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter viszont a befektetési szektor szerint nem nagyon kommunikál az ágazattal, talán még mindig fáj neki, hogy anno nagyon hirtelen levették a BÉT-elnöki tisztségéről, bár erről nyilván nem a magyar brókercégek tehettek. Az új elnöknek, Virág Barnabás MNB-alelnöknek pedig nem szívügye a tőzsde, a szakma szerint még legfeljebb tanulja az ágazatot, és a monetáris kérdéseknél, amihez igazán ért, szintén nagyon sok kihívása van. Összességében mégis meglepő az egész trend, hiszen a hazai jogalkotóknak aligha célja, hogy pont a magyar cégeket sújtsák a külföldiekkel szemben, mégis rendre ez történik.

Az pedig már sokkal nehezebben megoldható kérdés, hogy közben a magyar professzionális befektetési cégek reménytelen küzdelmet folytatnak a csalókkal, a felelőtlen szolgáltatókkal is. A valódi brókercégeknek fel kell készülniük mindenféle hazai és uniós szabályozói újdonságra, pontos ügyfélfelmérésre, tájékoztatásra, költséglimitekre, de közben azt látják, hogy a Google hirdetéskiszolgáló rendszerén keresztül olykor a legkomolyabb hazai online portálokon is megjelennek a fogyasztókat megtévesztő hirdetések. A „már nem is dolgozom, de napi 200 eurót keresek devizaműveletekkel”, vagy a mindenféle ellenőrizetlen tokenizációs, furcsa kriptós ajánlatok. A portálokon, amire az ilyen reklámok vezetnek, eszement kockázatú tőkeáttételes, sőt, sokszor nettó csaló „befektetési” ajánlatokat olvasni.

Makrogazdasági hatások

A forint mostanában hirtelen gyengült. Hogy miért, azt nem egyszerű szétszálazni, ugyanakkor sajnos félő, hogy az is közrejátszik, hogy a díjemelések miatt megindult egy pénzkimenekítési hullám: magyar emberek, kisebb és nagyobb magyar cégek elviszik külföldre, jellemzően át is váltják a forintjukat.

Magyarországról azért megy külföldre a pénz, mert a jövőben nem magyar szolgáltatón keresztül szeretnének az ügyfelek bankolni, értékpapírokat venni vagy devizaműveleteket végrehajtani.

Mindegyik megérne egy misét, mi most a brókercégekre fókuszáltunk. Azért rájuk, mert a vállalkozások annyira nincsenek meg könnyen magyar bankkapcsolat nélkül. A bankok ugyan egymást követve jelentették be, hogy áthárítják a céges ügyfeleikre a terheket, de azért sokan így is maradnak. Mi egy hazai agrárcéggel beszéltünk, amelyik nem nagy, de termel és intenzíven kereskedik is, az ottani vezetés azt mondta, hogy a tavalyi profitja felét fogja elvinni a megemelt illeték. Hacsak nem lép.

Hiszen természetesen a Magyarországon is aktív nagy nemzetközi csoportok tudják a treasury-műveleteiket úgy alakítani, hogy a pénzügyi utalások külföldre összpontosuljanak, a kisebb cégek pedig, mint például beszélgetőpartnerünké, megpróbálkozhatnak a külföldi fintechek céges számlamegoldásaival. Ezzel nagyon sokat lehet spórolni, de azért a magyar bankszektor teljesen nem kerülhető ki.

A deviza a nagy tét

Végül a konverzióra: a devizaműveletekre kivetett adó bizonyos szempontból a legizgalmasabb, de egyik szakmai forrásunk szerint azért ne vegyük még túl komolyan. Ez az adó elvileg csak október 1-től érkezik (mértéke 0,45 százalék, maximum 20 ezer forint), de a piac abban bízik, hogy a hirtelen bejelentés után megjön a döntéshozók józan esze, és végül nem vezetik be.

Hiszen a devizakonverziót tartalmazó ügyletek megadóztatása, amely a jelenlegi tranzakciós illetéken felül fizetendő adót jelentene, gyakorlatilag azt jelentené, hogy kitelepül Magyarországról a devizaműveletek piaca, ennek pedig már tényleg súlyos nemzetgazdasági kockázata lenne. Ha majd megjelennek a pontos rendeletek, azok alighanem egy nagyon limitált csomagot adnak, még ha az arcvesztés miatt talán teljesen nem is vonja vissza a kormány a tervet.

Ugyanakkor nem teljesen kizárt azért az sem, hogy az egyértelmű károk ellenére végül mégis megtörténik ez a lépés. Korábbi példa erre a kata kivezetése, amikor látszott, hogy ha megvan hozzá a politikai cél, a kormány olyan intézkedést is kész meglépni, amely hirtelen nagyon megvágja a büdzsét, és gyakorlatilag összeomlik miatta sok év valóban pozitív adózási eredménye. Természetesen az lehet koncepció, hogy az állam nem akar többé alacsony átalányadózást, igazságtalannak tartotta a közteherviselést, és ezen változtatni akart. Az azonban, ahogy egy csapásra kivezették a katát, eléggé megrengette a korábbi pozitív trendet az adózási morálban: hirtelen intenzíven visszatért a szolgáltatások piacára a számla nélküli munka, a számlavásárlás, a feketézés. A kormány pedig úgy tűnik, hogy azóta is őszintén csodálkozik, hogy a büdzsé beborult, és hogy a jelentős inflációt hozó években is visszazuhant az áfabevétel.