Sok vagy kevés? Tartanunk kell a kínai adósságcsapdától? – az egymilliárd eurós kínai hitel nyomában

A magyar kormány nem verte nagy dobra, de még tavasszal egymilliárd eurónyi hitelt vett fel Kínától – írta meg az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) tájékoztatása alapján elsőként a Portfolio. A témában jártas szakemberekkel beszélgetve azt néztük meg, mit lehet tudni a háttérben erről a kölcsönről, hogyan zajlik a felvétele, mennyire jelentős, illetve mi lehetett a célja.

A hitelt három kínai bank nyújtotta, amelyek kivétel nélkül állami tulajdonban (is) vannak. A legnagyobb és a legrégebbi a Bank of China (ez nem a jegybank, hanem egy 1912-ben alapított kereskedelmi bank), illetve az egyaránt 1994-ben létrehozott Export-Import Bank of China és a China Development Bank, utóbbi kettő funkcióit tekintve a magyar Eximnek és MFB-nek feleltethető meg. Mindhárom bank úgynevezett policy bank, vagyis olyan létfontosságú kínai bank, amely működésével nem titkoltan kínai politikai célokat is szolgál.

A magyar adósságkezelésben jártas forrásaink szerint azonban a hitel körül így sincsen különösebb látnivaló: ma még nincs nagy súlya sem ennek, sem a Kína irányában fennálló valamennyi kötelezettségünknek a magyar adósságkezelésben, és ezeknek a feltételei nem rosszabbak (igaz, érdemben nem is jobbak), mint más piaci hiteleknek, kötvényeknek. Varga Mihály pénteki nyilatkozata szerint pedig egyenesen kedvezőbbek a feltételek, mint az aktuális piaci hiteleknél.

A nagy összegű hitelről ugyanakkor sem az ÁKK, sem azok a tárcák, amelynek a magyar adóssághoz, hitelmegállapodásokhoz közük szokott lenni (Pénzügyminisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium, olykor a Külgazdasági és Külügyminisztérium) nem adtak hírt. Úgy tudjuk, hogy ennek a hitelnek az ügyében három szervezet, az ÁKK, a PM, illetve az NGM játszott szerepet, de aki azt gondolja, hogy népes delegációk adták a kilincset egymásnak Pekingben vagy Budapesten, az téved. Minden telefonon, videochateken, nemzetközileg bejáratott paraméterek áttárgyalása alapján zajlott. A felek szerint ugyanakkor a három magyar állami szerv közötti munkamegosztás nem okozott döccenőket.

Egymilliárd: sok vagy kevés?

Kezdjük egy kicsit messzebbről, a politika felől. Magyarország talán leginkább két keleti kapcsolatrendszerével lóg ki a nyugati főáramból, szövetségrendszerünk, vagyis az EU és a NATO külpolitikájából, ez éppen a kínai és az orosz kapcsolat. Magyarország és Kína vezetői rendszeresen találkoznak, és ilyenkor a pénzügyi együttműködések is szóba kerülnek.

A diplomáciai találkozók nyomán általában csak elnagyolt szándéknyilatkozatok születnek, de annak azért megágyaznak, hogy a kínai pénzügyi intézmények (amelyek életében meghatározó, hogy az államközi politikai háttér meglegyen) bátrabban jelentkeznek hitelajánlatukkal a magyar operatív intézményeknél. Úgy tudjuk, itt is ez történt:

kínai bankárok jelentkeztek, hogy kedvező feltételek szerint szívesen hiteleznék Magyarország fejlesztési céljait.

Ez az egymilliárd eurónyi hitel azonban általános felhasználású, és úgy tudjuk, semmilyen olyan paraméter nincsen benne, ami alapján valamelyik Kínának fontos ügyet kell belőle finanszírozni. Nem olyan tehát, mint a másik ismert kínai hitelünk, ami egy projekthitel, és a Budapest–Belgrád-vasút megépítését finanszírozza.

A hitel részben amiatt, mert kínai, részben amiatt, mert nem volt róla külön kommunikáció a sajtóban, megkapta a „giga” jelzőt, és kicsit olyan fénybe került, mintha nagyon meghatározó tétel lenne. Az egymilliárd euró egyszerre hatalmas (például amikor olyan kontextusban bukkan fel, hogy a kormány közel ennyit költ a saját intézményei átköltöztetésére haveri irodaházakba), és egyszerre nem is olyan sok, ha az államadósság témájában kerül elő, hiszen (sajnos) ma már egy ekkora összeg nem számít igazán jelentős tételnek a magyar adósságfinanszírozásban.

A 2023 végén 73,5 százalékos Magyarország GDP-arányos bruttó adósság nominálisan, kerekítve 55 ezer milliárd forintnak felel meg. Ezen belül az egymilliárd euró, vagyis július 26-i árfolyamon a 394 milliárd forint a teljes adósság 0,7 százaléka. Idén is voltak ennél nagyobb devizában vállalt kötelezettségeink, így 2,5 milliárd dollár értékben bocsátottunk ki 12 éves devizakötvényt, illetve 1,5 milliárd euró értékben eurókötvényt.

Közelítjük a devizaadósságra kijelölt limitet

A magyar államadósságot megtestesítő tételeket igen sokféle szempont alapján csoportosíthatjuk:

• a devizanem szerint lehet forint- vagy devizaadósság;
• a kamatozás alapján fix vagy változó kamatozású;
• a megcélzott ügyfélkör alapján hazai lakossági, hazai intézményi és külföldi;
• az értékesítés jellege szerint lehet aukciós kötvénykibocsátás vagy bilaterális hitelmegállapodás;
• a visszaválthatóság szerint az ÁKK-nak vagy nincs kockázata a futamidő végéig, vagy bármikor visszaváltható a kötvény (jellemzően a magyar lakossági papírok ilyenek);
• végül az adósság futamideje is meghatározható.

Az ÁKK oldalán fellelhető adatok szerint félévkor a legnagyobb tétel, a teljes magyar adósság fele (26,7 ezer milliárd forint) a hazai intézmények irányában áll fenn, a magyar lakosság 11,5 ezer milliárd forinttal finanszírozta az államot, a devizakötvények tétele a kettő között van, vagyis ez a második legfontosabb elem. Aki a legteljesebb képet szeretné kapni, annak mindig az oldalon a hírek között is elérhető, átfogó angol prezentációkat érdemes megnéznie, de a kínai hitellel kapcsolatban most ezek sem szolgálnak több részlettel, mert a legfrissebbek is csak az első negyedéves adatokról szólnak.

A kínai hitel három kalapba sorolható be: devizában fennálló, változó kamatozású, hitel jellegű adósságról van szó. A devizában fennálló adósságot az ÁKK az összes adósság 30 százaléka alatt kívánja tartani, a kínai hitellel és persze minden más devizában fennálló adóssággal együtt jelenleg 28,9 százalék most az arány.

Vagyis ha ez így megy tovább, ki kell tágítani a toleranciaküszöböt, vagy ha tartani akarja az állam a maga számára kijelölt határt, akkor meg kellene állnia.

Természetesen legitim cél lehet, hogy az állam inkább hazafelé adósodjon el, de azért ennek megítélése az árazás kérdése is: sokan bírálják például, hogy a lakossági állampapírok az állam oldaláról nem olcsók és van egy olyan kockázatuk is, hogy mivel a magyar lakosság bármikor kis költséggel eladhatja az államnak az állampapírjait, ez nem is a legkiszámíthatóbb adósságelem.

A fix hitelek kívánatos aránya a teljes adósságon belül 60 és 80 között van, most 67 százalék, vagyis megfordítva: a változó kamatozású hitelek 20 és 40 százalék között lehetnek, most 33 százalékon állnak.

Végül: a sok-sok sorozat állampapírhoz képest a sima hitelek arányára nincs célkitűzés. Félévkor 3220 milliárd forintot tettek ki összesen az ilyen tételek, vagyis az adósságállomány 6 százalékát adták. Érdekes, hogy ez gyakorlatilag megegyezik azzal, amennyit kamatokra kell költenünk az idén, ami az állományra vetítve 6, a GDP-hez viszonyítva 4 százalékos mérték.

Ami a kétoldalú hitelmegállapodásokat illeti, azt hallottuk, hogy ilyenünk van sok fejlesztési bankkal Kínán felül is. Az összegeket 2024. június 30-i, féléves adat alapján milliárd forintban tüntetjük fel.

• A legtöbb hitelünk a European Investment Banktól (EIB), vagyis az EU közös fejlesztési bankjától van, az állomány 1436 milliárd forint, ezek kifejezetten kedvező kamatozásúak, de elég bonyolult a dokumentációjuk, nagyon szigorú az elszámolás.
• Hasonló paraméterek jellemzik a közvetlenül az Európai Uniótól felvett 565 milliárd forintnyi hitelt.
• Egyszer majd nagy tétel lehet a Paks II. építésére nyújtott 10 milliárd eurós orosz hitelkeretből lehívott rész, de ma még annyira kezdeti fázisban van az építkezés, hogy eddig csak 45 milliárd forintot hívtunk le.
• A Budapest–Belgrád-vasútvonal építésére felvett kínai hitel 342 milliárd forint, a mostani kínai hitel az egyéb devizahitelek között bukkan fel, ugyanis forintban itt jelent meg egy 395 milliárdos tétel az utolsó negyedévben, akkor biztos 395 forint volt egy euró.
• Végül emellett maradt még valami összeg további két hitelből, amiből az egyiket az Asian Infrastructure Investment Bank, a másikat a Council of Europe Development Bank nyújtotta.

Amit még tudunk

A kínai hitel néhány alapvető paraméterét ismerjük: hároméves, változó kamatozású kölcsönről van szó, amit az említett három kínai kereskedelmi bank nyújtott. Az ÁKK a könyvépítéses devizakötvény-aukciók eredményéről részletesen be szokott számolni, de mi azt hallottuk, hogy

nem Kínának szól a titkolózás, hanem a kétoldalú hitelmegállapodásokat az ÁKK nem szokta részletezni.

Úgy tudjuk, hogy a hitel nem volt drága, a változó kamat az EURIBOR kamathoz igazodik, tehát egy olyan referencia-kamatlábhoz, amelyet az euróövezeti bankok által a bankközi piacon nyújtott, fedezetlen, rövid lejáratú hitelek átlagos kamatlábából számolnak ki. A felár (a kamatprémium) tehát erre a viszonyhozamra rakódik rá, és állítólag nem lóg ki felfelé a kamatprémium a hasonló konstrukciók nagy átlagából. A pontos feltételeket nem ismerjük, közérdekűadat-igényléssel azonban alighanem ki lehet kérni vagy végső esetben perelni.

A hitel általános célú, de mi azt hallottuk, hogy a kínaiak abban bíznak, hogy a felhasználás az ismert angol rövidítésekkel CAPEX lesz, nem pedig OPEX, vagyis beruházás, infrastruktúra-fejlesztés és innováció, nem pedig operáció, azaz a működési lyukak betömködése.

A felvevő oldaláról egyébként nemcsak a hitelek és kötvények kamata számít, hanem a költségek is. Ha a kamatok ugyanakkorák is, mindig olcsóbb az általános célú hitel, mint a projekthitel. Ha ugyanis a hitelfelvevő keze nincsen megkötve, akkor a hitelt „csak” vissza kell fizetni, vagyis nem kell jelentős jogi és adminisztrációs költséggel bizonyítani azt, hogy a konkrét célhoz kötötten, megfelelő felhasználásra mentek el az eurók.

Bár az előbb azt mondtuk, hogy a hitelt csak vissza kell fizetni, ez így nem teljesen pontos: valójában minden hitel, az általános célú esetében is vannak feltételek, úgynevezett kovenánsok, vagyis azért ilyen esetben is van jelentési kötelezettség, és olykor kétoldalú kommunikáció.

De miért pont Kínától?

Az ÁKK-s adatokat böngészve az látszik, hogy 2024 első negyedévének végén még nem szerepelt a tételek között az említett egymilliárd eurós hitel, de a június végi adatokban már igen. Az ÁKK-nak tehát az utólagos statisztikai adatokba természetesen már bele kellett vennie az új hitelt, de

sem külön közleményt, sem egy említést valamelyik prezentációjában, sem egy mondatnyi megemlékezést a féléves értékelésében nem látott szükségesnek az állami szerv.

A kritikus hangok szerint ez azért nem jó, mert a kínai hitelek közvélemény általi megítélése problémásabb, mint más országok hiteleié. Nálunk is fel szokott merülni, hogy amikor Kína hitelt ad, az nem feltétlenül a hitelezettnek jó, inkább Kínának, konkrétan az Egy út, egy övezet (Belt and Road Initiative – BRI) infrastrukturális befolyástágításnak, vagy még konkrétabban a kínai cégeknek. Erre példaként az ismert nemzetközi példák, Montenegró, Srí Lanka, Kambodzsa, a Fülöp-szigetek nagy fejlesztései, nagy eladósodásai szoktak előkerülni, autópályák, vasutak, kikötők, amelyek aztán Kína kezére jutnak.

A kínai hitelezési gyakorlatot és a BRI-t kutatók ennél árnyaltabban látják a helyzetet, Matura Tamás Kína-kutató például Hszi Csin-ping magyarországi látogatásakor arról beszélt a Telexnek, hogy nem jelentősen nagyobb a befulladó projektek száma a kínai hitelből megvalósuló projekteknél, mint amiket a nagy nemzetközi fejlesztési ügynökségeknél és államoknál látunk, és ez következik abból is, amit a Fordulat folyóirat Kínával foglalkozó számának szerkesztői mondtak a nemrég készült interjúnkban.

A szakértők szerint inkább arról van szó, hogy

• a kínaiak még most tanulják, hogy kellő gondossággal utánajárjanak annak, milyen projektekre és milyen gazdasági helyzetű államoknak kölcsönöznek; és
• a szerződésekbe beleteszik az összes olyan jogi formulát és kategóriát, amivel a kockázatok egészét át lehet tolni az adós félre, 110 százalékosan próbálják magukat bebiztosítani, miközben nyugati hitelezők és ügyfeleik között egy kicsit egyenlőbben oszlanak meg a kockázatok.

Mindemellett Kína már sokszor megjárta a rosszul megválasztott BRI-beruházásokkal, százmilliárd dolláros nagyságrendben kellett bedőlt hiteleket leírniuk vagy átütemezniük. A BRI koncepcióját éppen ezért a kínai vezetés az utóbbi években elkezdte átalakítani, újrakalibrálni, erről itt írtunk bővebben, Matura Tamással készült podcastunkat pedig itt lehet meghallgatni.

Magyarország esetében mindenesetre még a mostani hitellel együtt sem érdemes attól tartani, hogy adósságcsapdába keverednénk, mert egyrészt az alaphelyzetünk stabilabb, mint a kínai hitelek sok célországának, másrészt a GDP-hez viszonyított arányuk továbbra is szerény. Ahogy egyik forrásunk fogalmazott, ha majd 10 milliárd euró körül lesz a kínaiak irányában a tartozás, az már egy másik szint, arra érdemes lesz odafigyelni, ugyanakkor a friss hitel, a Budapest–Belgrád projekthitel és a még vissza nem fizetett kínai devizakötvény-aukciók (pandakötvények) együttes állománya alig haladja meg az 1000 milliárd forintot. Egy ilyen számnál persze furcsa leírni az alig szócskát, de a teljes magyar államadóssághoz képest ez ma még csak 2 százalék.

Az viszont egészen biztos, hogy az nagyon káros, amikor bármely állam vezetői úgy üzletelnek Kínával, hogy elkülönül a nemzeti és az egyéni érdek. Minderről a Deutsche Welle írt nemrégiben.