Ahol az állami tévé hirdeti a külföldi munkát – miért jön annyi vendégmunkás a Fülöp-szigetekről?
2024. május 27. – 12:13
Szűk egy éve különös tévériportot láthattak azok a Fülöp-szigetekiek, akiknél épp be volt kapcsolva az állami csatorna. A Patrol című hírműsor arról adott le anyagot, hogy egyre több Fülöp-szigeteki szegődik el európai országokba, például Magyarországra. A műsorból kiderült, mennyit kereshet egy vendégmunkás a magyar munkaerőpiacon, hogyan lehet munkára jelentkezni, mik a követelmények, de elhangzott az is, hogy Magyarországnak körülbelül tízezer filippínó munkásra lenne szüksége.
A tévéműsor jól jelzi, mennyire fontos az országnak az, hogy minél több vendégmunkást küldjön Európába.
A munkaerőhiány évek óta a magyarországi cégek egyik legégetőbb problémája, nem csoda, hogy a magyar kormány is tárt karokkal fogad mindenkit, aki él és mozog. A vendégmunkásdömping összefügg a kormány újraiparosítási stratégiájával és a magyarországi akkumulátorgyártás felfuttatásával is. Jelenleg körülbelül 100–120 ezer vendégmunkás dolgozik Magyarországon, a folyamatban lévő beruházások miatt a következő években újabb félmillió munkáskézre lesz szükség.
A külföldi munkaerő jelenléte nem új jelenség, de míg néhány éve főleg Szerbiából és Ukrajnából érkeztek a legtöbben, ma már a távol-keleti munkaerő alkalmazása a legnépszerűbb, becslések alapján körülbelül 16 ezer vietnámi és 10 ezer Fülöp-szigeteki dolgozik az országban. Utóbbiak előtt a magyar kormány 2021-ben nyitotta ki a kapukat. Jelenlétük azonban nemcsak a létszámuk miatt feltűnő, hanem két másik okból is: az érkezésük körüli feszültségek ellenére a munkaerőpiacon kifejezetten jó a marketingjük, a közvetítésük körül pedig egyedülállóan összetett nemzetközi gépezet alakult ki.
Ebben a cikkben azt járjuk körbe, hogy honnan, milyen környezetből érkeznek ezrével a Fülöp-szigeteki vendégmunkások, miért ilyen népszerűek Magyarországon, és mennyire éri meg nekik az, hogy a magyar utcákon cikázva szállítsák ki az ebédmenüt, robotoljanak a magyarországi feldolgozóüzemekben vagy vezessék az Arriva buszait.
Gyarmati maradványok
A Fülöp-szigetek gyarmatosítását II. Fülöp spanyol király expedíciói kezdték meg a 16. század közepén, majd egy rövid, négy évig tartó függetlenségi törekvés után a szigetcsoport 1902-ben az Egyesült Államok uralma alá került, és maradt is 1946-ig. A spanyol és a későbbi amerikai befolyás még ma is érzékelteti hatását: a külső uralmak egyik legfontosabb maradványa, hogy a Fülöp-szigetek a régió országainak nagy részével ellentétben szinte alig támaszkodik az iparra. A kelet- és délkelet-ázsiai országok az elmúlt évtizedekben igyekeztek exportorientált ipart kiépíteni, olyan alapvető cikkekre specializálódva, mint a ruházat, az elektronika, a chip- és az autógyártás.
Ezzel szemben a Fülöp-szigetek gazdaságát nyolcvan évvel a függetlenedés után is leginkább a mezőgazdaság határozza meg.
A Világbank adatai alapján a feldolgozóipar a gazdaság mindössze 17 százalékát teszi ki, míg Dél-Koreában ugyanez 26, Thaiföldön 27, Kínában pedig 28 százalék – de még az egy főre jutó GDP-ben nagyjából a Fülöp-szigetekkel egy szinten lévő Srí Lanka és a jóval szegényebb Kambodzsa is jobban támaszkodik az iparra.
A sajátos gazdasági helyzet kialakításában komoly szerepe volt az amerikai függésnek is: a gyarmati időszak alatt az amerikai piacon a Fülöp-szigeteki mezőgazdasági vállalkozásokra nem vetettek ki vámot, cserébe az amerikai ipar vámmentesen exportálhatott feldolgozott termékeket az országba. A nemzeti valutát, a pesót az aranyhoz kötötték, így erős maradt a dollárral szemben, ami alacsonyan tartotta az amerikai áruk árát, és akadályozta azt is, hogy létrejöhessen egy konkurens, nemzeti ipar.
A függetlenedés után, 1946-ban Amerika 620 millió dollár újjáépítési segélyt adott az országnak, de a folyósítás feltételeként rögzítették a gyarmati megállapodás kulcsfontosságú elemeit.
Ennek egyik eredménye az volt, hogy a Fülöp-szigeteki kormány továbbra sem dönthetett önállóan a pesóról, így az továbbra is erős maradt, ellentétben például Kínával, Japánnal és Thaifölddel, ahol a gyengébb valutát részesítették előnyben, ezzel is ösztönözve az exportot és az iparosodást.
Ma a 119 milliós ország közel ötöde él szegénységben, annak ellenére, hogy nagy utat járt be az elmúlt évtizedekben, a koronavírus-járvány előtti harminc évben folyamatosan mérséklődött a szegénység. 2018-ról 2021-re aztán itt is megfordult a fejlődés, 16,7 százalékról 18,1-re emelkedett a szegénységben élők aránya, ami közel húszmillió embert jelent. Az éhezés nemzetközi szintjét mérő Global Hunger Indexen (GHI) a Fülöp-szigetek 2023-ban a 66. helyre került 125 országból: régiós országokkal összevetve rosszabb helyen áll az éhezés elleni küzdelemben, mint Vietnám vagy Thaiföld, de megelőzik például Indonéziát, ahonnan szintén nagy mértékben érkeznek vendégmunkások Magyarországra.
A 7600 szigetből álló ország nagy részén tehát még ma is rendkívül kevés a gyári munkahely, így a vidéken élők (a lakosság fele) leginkább az ültetvényeket irányító gazdag családoknak dolgozik. Ez kőkemény mezőgazdasági munkákat jelent, jellemzően ananászt, kókuszdiót és banánt ültetnek és szüretelnek a földeken.
Az embert próbáló mezőgazdasági munkák, illetve az évtizedek óta 2,5–4 százalék között ingadozó, tehát emberek millióit érintő munkanélküliségi ráta együttesen vezetett oda, hogy az elmúlt évtizedekben egyre vonzóbb opcióvá vált a külföldi munka.
Ezzel párhuzamosan pedig komoly állami ösztönzőrendszer is kialakult ennek levezénylésére. Erre példa a fent már említett állami tévéműsor, de 2021 óta minisztériumi szinten is segíti a kormány a vendégmunkásokat az ebből a létrehozott osztállyal (Department of Migrant Workers).
Ma nagyjából kétmillióan dolgoznak az ország határain kívül, Európától kezdve a Perzsa-öböl menti építkezésekig. A The New York Times cikke úgy fogalmaz, a Fülöp-szigetek tulajdonképpen a tengerentúlon hoz létre középosztályt. Az országból ugyanis egyáltalán nem a leginkább hátrányból indulók indulnak útnak, gyakran komoly kritériumoknak (angol nyelvtudás, érettségi, releváns munkatapasztalat) kell megfelelnie annak, aki külföldre szegődne. A külföldön dolgozók együttes gazdasági hatása viszont óriási: az ország munkaerejének mindössze 4 százalékát teszik ki, de a GDP 9 százalékát utalják haza – ugyanez az arány Indiában és Vietnámban 3, Thaiföldön 1,5 százalék körüli.
A turista jöhet, a külföldi befektető nem
Nem sokkal azután, hogy 2021-ben Magyarország megnyitotta a kapuit a Fülöp-szigetekiek felé is, rezsimváltás volt az országban. Októberben Rodrigo Duterte elnök bejelentette, hogy visszavonul a politikától, nem sokkal később pedig kiderült, hogy a lánya nem lép a nyomdokaiba, Sara Duterte ehelyett alelnökjelölt lett a néhai diktátor, Ferdinand Marcos fiának elnökjelölti kampányában. A választásokat az ifjabb Marcos nyerte, azóta pedig óvatos, csendes fejlődés indult meg az országban, a munkanélküliség pedig két évtizede nem látott szintre csökkent. Komoly infrastruktúra-fejlesztésekbe fogtak, felújítják a manilai, illetve több regionális repteret is, és a kormány azt ígéri, 2029-re elkészül az első metróvonal. A növekedés már Duterte rezsimje alatt megkezdődött: a koronavírus-járványt leszámítva 2012 óta élénk, 6 százalékos növekedés jellemző az országban, a Világbank becslése szerint hamarosan beléphet a felső közepes jövedelmű országok közé (2022-ben azok az országok tartoztak ebbe a kategóriába, ahol az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem 4 466 és 13 845 dollár közé esett).
A gazdasági növekedést a jövőben három területről várják. Komoly szerepe van a növekedésben a külföldről hazautalt összegeknek, a családoknak eljuttatott pénz például sokszor képes arra, hogy vállalkozásokat indítson be akár kis falvakban is. Szintén jövedelmezőnek tűnik a turizmus fejlesztése, emiatt is pörög ennyire a repterek fejlesztése. A nehézkes odajutás miatt a meleg időjárás, az érintetlen strandok és a vendégszerető kultúra egyelőre csak ötödannyi turistát vonz, mint Thaiföldre, de becslések szerint 2030-ra a mostani 5 millióról 43-ra növekedhet a turisták száma.
Lendíti a gazdaságot a szolgáltatások exportja is: közel 1,7 millió embert foglalkoztatnak az üzleti folyamatokat (például telefonos ügyfélszolgálatot) kihelyező külföldi cégek.
Viszont továbbra is komoly az elmaradottság a külföldi befektetéseknél, amit a kormány is nehezít, például azzal, hogy bizonyos iparágakban külföldiek nem rendelkezhetnek negyven százaléknál nagyobb részesedéssel.
Jó a marketing, szigorú feltételek
A Magyarországra és Európa más országaiba érkező Fülöp-szigetekieknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük – már csak az anyaország szabályozása miatt is. A Válasz Online tavalyi háttéranyaga például rávilágít, hogy a Fülöp-szigeteki vendégmunkások komoly eladósodással kezdik a külföldi pályafutásukat: még otthon hitelt vesznek fel, hogy kifizessék a toborzási díjat, így a kétéves itt tartózkodás körülbelül negyede a törlesztésre megy el. A magyar munkáltatónak (ami nem feltétlenül a vendégmunkásokat fogadó gyár, szálloda vagy étterem, hanem az úgynevezett minősített munkaerő-kölcsönző) ehhez nincsen köze, de olyan szempontból fontos aspektus, hogy az érkezők hónapokig azért dolgoznak, hogy az adósságot törleszteni tudják. Ez kétféleképpen is szűrő: egyrészt csak olyanok jönnek, akik otthon hitelképesek, másrészt ez a kiszolgáltatott helyzet egyfajta garancia arra, hogy aki jön, az elvégzi a munkát.
Itthon a betanított munkaköröknek megfelelő, 220–400 ezres fizetést kapják meg. Ennek alsó határa nagyjából megfelel a kinti bérek átlagának, de egyes régiókban ennek csak a töredékét kereshetik meg az emberek. Horváth Tamás, a Menton Jobs munkaerő-kölcsönző egyik tulajdonosa szerint a Fülöp-szigetek egyes részein mindössze 30–50 ezer forintnak megfelelő fizetéseket tudnának csak hazavinni. A The New York Times már idézett cikke pedig egy olyan férfi történetét mutatja be, aki heti hat nap munkáért körülbelül 41 dollárt, azaz 15 ezer forintot visz haza. Bogdanovits Péter, az Aarenson Consulting vezetője is azt mondja, hogy Magyarországon a 2,5–3-szorosát megkeresik az ottani bérnek.
A Fülöp-szigeteki munkaerőnek kifejezetten jó a marketingje: legutóbb épp a napokban beszélt arról Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, hogy a Fülöp-szigeteki munkavállalók „kenterbe verik” a magyar segédmunkásokat. Munkaerő-közvetítők is arról számolnak be, hogy a dél-kelet-ázsiai vendégmunkások adott esetben 30 százalékkal termelékenyebbek, mint a magyar munkaerő. Ehhez érdemes azért hozzátenni, hogy a vendégmunkásoknak nagyon eltérő az élethelyzetük, ami nagyban magyarázza a termelékenységben látható különbséget: a vendégmunkásoknak nem kell a beteg gyerekeiket vagy rokonaikat ápolni, javítást intézni, ha elromlik valami a lakásukban, a munkán kívül nincs semmi, ami úgymond elterelné a figyelmüket. Ugyanilyen termelékenység-növekedés figyelhető meg azoknál a magyar dolgozóknál, akik nyugatra mennek dolgozni pár évet.
Különböző HR-es oldalakon, blogokon sok szó esik arról, hogy a Fülöp-szigeteki dolgozók népszerűségének hátterében a jó nyelvtudás, a megbízhatóság és a katolikus vallásuk miatti kulturális közelség áll. Bogdanovits Péternek szintén jó tapasztalata van a filippínókkal: szerinte őszintén értékelik, és élnek a lehetőséggel, ha külföldön, főleg Európában dolgozhatnak. Ezzel együtt úgy látja, hogy a Fülöp-szigetekiek körüli munkaerőpiaci narratívát elsősorban a szakmai PR építette fel, ami nem ejt szót arról, hogy
a megbízhatóságuk és a szorgalmuk javarészt abból fakad, hogy az államuk intézményesítetten és szigorúan fogja őket.
„Európai mércével nézve komoly retorziókat szabnak ki rájuk, ha élnek azzal az – egyébként az EU-ban mindenkinek járó – joggal, hogy felmondanak egy munkahelyen és átmennek máshova” – mondja. Az egyik ilyen korlátozás, hogy ha elhagyják az engedélyezett munkahelyüket, hazatérésük után már csak korlátozva, vagy egyáltalán nem mehetnek újra el vendégmunkásnak. A szakértő azt tapasztalja, hogy más nemzetiségű vendégmunkásokhoz hasonlóan a filippínóknál is előfordul időnként, hogy továbbállnak, hiszen tőlünk nyugatabbra akár 2,5-szer többet is megkeresnek, ráadásul jelentős diaszpóra él Nyugat-Európában.
Az elmúlt időszakban a hazai munkaadók már elkezdték látni, hogy a Fülöp-szigetekiek esetében erős volt a kezdeti marketinghatás; Bogdanovitsnak az a benyomása, hogy most, hogy már közvetlen tapasztalat is van a foglalkoztatásukról, tisztul a kép, látszik, hogy ők sem szuperhősök. A szakértő szerint a jó marketingnek köszönhető az is, hogy hiába kerül akár kétszer-háromszor annyiba, amíg egy Fülöp-szigeteki munkás megérkezik és munkába áll, mint mondjuk egy vietnámi vagy indiai munkás esetében – ez főleg a kinti állami adminisztráció miatt van – a munkaadók mégis szívesen kifizetik őket. A kölcsönzők pedig sok munkát spórolnak azzal, hogy az államuk ellenőrzi a vendégmunkássá válás folyamatát.
Horváth Tamás is azt mondja, a Fülöp-szigetekieknek a legjobb a marketingjük a HR-piacon. Az angoltudás és a vallás mellett azt emeli ki, hogy a Fülöp-szigeteken a vendégmunkások évtizedek óta jelentős gazdasági tényezők. „Régóta abban szocializálódnak, hogy otthon nincs elég munka, ezért külföldön kell munkát vállalniuk, és folyamatosan nagyon magas szinten kell teljesíteniük ahhoz, hogy ezeket a munkákat megtartsák. Az, hogy ezt a népszerűségüket a világon mindenhol megtartsák, az állam is erősen szabályozza” – mondja.
Horváth szerint viszont a PR miatt a munkáltatók túlságosan magas elvárásokat támasztottak a Fülöp-szigetekiekkel szemben, de rájöttek, hogy „ők is csak emberek”: van, hogy lebetegszenek és szabadságot vesznek ki, és az ő esetükben is előfordulhatnak beilleszkedési nehézségek.
(Felhasznált források: The New York Times, The Economist)