Kínaiak, várható csúszás és drágulás, ami ha beindul, több milliárd eurós lehet – minden forró Paks II. körül

Kínaiak is megjelenhetnek Paks II. körül – ezzel az első hallásra furcsa fejleménnyel került be a hírekbe az atomerőmű-beruházás a napokban. Az információ a Paks II. Zrt. vezérigazgatója a Portfóliónak adott interjújából származik, amelyben Jákli Gergely sok más részletről is beszélt a projekttel kapcsolatban. Az itt elhangzottakból kiindulva szakértők és a projektre rálátó források segítségével igyekeztünk körbejárni a projekt aktuális kérdéseit.

A hazai energetikai szakma bizalmatlanságát jól jelzi, hogy az általunk megkérdezett szakemberek sokszor nem is annyira az interjú tartalmát, hanem a feltételezett mögöttes szándékokat, a vélt kommunikációs üzeneteket próbálták értelmezni.

A projektre közelről rálátó forrásaink viszont igyekeztek kicsit lecsavarni a szenzációmétert, és pár hangzatos újdonságot úgy helyeztek kontextusba, hogy arról talán még tényleg korai spekulálni. Mi mindenesetre beszélgetéseink alapján olyan pontot azonosítottunk, ami most különösen izgalmas:

• az árat,
• az indulás várható idejét,
• a feltételezett kínai kapcsolatot,
• a gyártások, az alkatrészek, a fűtőelemek új híreit.

Az ár, ami úgy betonbiztos, hogy nem az

Sokáig nagyon határozottan ment az az üzenet a Paks II. projektről, hogy a 12,5 milliárd eurós kulcsrakész ár az építők kockázatait is tartalmazza. Mégis, mintha az utóbbi időben elindult volna azért a hazai közvélemény felé egyfajta óvatos adagolás, puhítás.

Olyan hangulatú félmondatok érkeznek, hogy,

• hát, a költségek mindig elszállnak a nyugati nukleáris projekteknél is;
• senki nem gondolhatja komolyan, hogy nem változtak az építési árak az elmúlt időszakban, hiszen milyen magas volt az infláció;
• az oroszok tartják magukat, de a nyugati beszállítók drágítanak, nem lesz könnyű így a végső árat kihozni, de keményen kell tárgyalnunk.

Mivel az ár talán az egyik legérzékenyebb kérdés, nem szeretnénk úgy csinálni, mintha tudnánk, hogy mikor és hogyan változnak majd az ezzel kapcsolatos hivatalos mondások. Példaként azért hallottuk, hogy a legújabb amerikai projekt költsége 2009 és 2023 között megduplázódott, a várt 14 milliárd dollárról, 30 milliárd dollárra drágult.

Egyes érvelések szerint a drágulást magyarázhatja, hogy az elmúlt évtizedben a magasabb biztonság miatt eleve volt egy nagy ugrás az árakban (nevezzük ezt Fukusima-felárnak), és hogy az unióban eleve sokkal drágább atomerőművet építeni a szigorúbb szabályozás miatt, hiszen mintegy 10 ezer követelménynek kell megfelelni. Ezek biztosan így vannak, csakhogy a 2014-es szerződéskötés idején már túl voltunk a 2012-es Fukusima-katasztrófán, ahogyan 10 éve már az unióban is benn voltunk, így nem érhették meglepetésként a szabályok sem a magyar megrendelőt, sem az oroszokat. Tény ugyanakkor, hogy olykor bizonyos költségtényezőkben vannak intenzív árváltozások, ilyen az építéshez szükséges energia vagy az acél ára.

Lehetnek tehát valós érvek a drágulás mögött, csak akkor miért beszélt korábban a kormány betonbiztos, mozdíthatatlan árról?

Mert korábban nem az volt a mondás, hogy az oroszok akkor csinálják meg 12,5 milliárd euróért, ha nem lesz infláció, ha a beszállítók nem emelnek árat, ha az anyagárak nem szállnak el.

Az egyik beszélgetőpartnerünk szerint a magyar közvélemény gond nélkül át szokott siklani afölött, amit nem közvetlenül az adófizetőnek kell befizetnie, hanem egy áttétellel az államon keresztül fizeti meg drágábban a lakosság. A szakma viszont tudja, hogy miről is van szó: ha egyszer elindul az drágulás, vélhetően eurómilliárdos tétellel lesz több a végösszeg, mint amit korábban betonbiztosként kommunikált a magyar kormány.

Mikor termelhet?

Kicsit széttartó információk keringenek az indulás időpontját illetően is. Háromféle mondást lehet hallani, „2030-ban kész lesz”, „a 2030-as évek elején már betermelhet a magyar rendszerbe” és „a 2030-as évek közepén indulunk”. Jákli Gergely szerint ezek nem érdemi különbségek, csak „nyelvészkedés”, de más szerint vélhetően elsősorban az oroszok felé kell hangsúlyozni azt, hogy a szerződés szerint 2030 az átadás, és nem engedtük el ezt az elvárást.

Ez egy nehéz kérdés, forrásaink szerint ugyanis erre az időpontra nem fog elkészülni az atomerőmű, amely nagy csúszásban van. A magyar tárgyalási oldal ugyanakkor egy kettős dilemmával néz szembe.

Ha úgy kommunikál Paks II.-ről, hogy kiteszi az ablakba, hogy nem valós tájékoztatást ad, vagyis sok évvel korábbi indulást mond, mint a realitás, azzal más üzeneteit is hiteltelenítheti. Ha pedig úgy kommunikálna, hogy 2035-2037 szerepelne az indulási üzenetekben, akkor egyfajta ráutaló magatartásként elfogadná az oroszoktól a nagy csúszást. Így egyelőre ebben nem lesz változás, marad a kommunikációs makacsság, a porhintés.

Az biztos, hogy egy ilyen projektnél számolni kell a kockázatokkal, Jákli Gergely az interjúban a Duna vízállását hozta fel, a nyáron ugyanis egy hatalmas alkatrészt (erről később még írunk) kell vízen leszállítani. Más azt mondja, „bár ez lenne a legfontosabb késési faktor”, mindenesetre a Duna kérdése jó példa arra, hogy vannak olyan elemek, amelyek csúszást okozhatnak. Ahogy egy szakembertől diplomatikusan hallottuk:

„A megrendelő szeretne feszes maradni, a magyar hálózatnak minél hamarabb szüksége lenne az áramra, de a sietség soha nem mehet a biztonsági előírások rovására.”

Mindenesetre összegzésként fogalmazzunk úgy, hogy a 2030 körüli időpont emlegetése inkább tárgyalástechnikai elem, nem valós információközlés.

Hol jöhetnek be a kínaiak?

A Jákli Gergellyel készült interjú alapján körbement a sajtóban az a hír, hogy „a kínaiak is megjelenhetnek a beruházás körül”. Mi azt hallottuk, hogy

ez a kínai vonal szintén inkább az orosz partner felé értelmezhető üzenetként, de tartalmilag inkább csak annyit jelent, hogy a vezérigazgató „nem zárja ki” kínai partner megjelenését sem a projektben.

Mint hallottuk, valami minimális kínai kapcsolat már el is indult, magyar-kínai együttműködési deklaráció már van Pakson, ahogy hasonló török, vagy egyiptomi megállapodások is vannak. Ezek azonban egyszerűbb kapcsolatfelvételek, kellően általánosak, lényegük inkább az, hogy ahol zajlik éppen roszatomos nukleáris projekt, a tapasztalatok kicserélése hasznos lehet.

A kínaiak komolyabb felbukkanása európai projektnél egyébként nem lenne egyedülálló, a most zajló brit Hinkley Point C projektbe is beszálltak kínai partnerek. Ráadásul Kína építi most a legtöbb atomerőművet a világon, így értelemszerűen a legtöbb aktuális projekttapasztalat is ott halmozódik fel, akár érdemes is lehet a kínaiakkal kooperálni. Az általunk megkérdezett szakértők Paksnál sem zárják ki kategorikusan ezt, de megkezdett érdemi tárgyalásokról nem tudnak. Ahogy egyikük fogalmazott, hasznos lehet ezzel jelezni az oroszoknak, hogy van B-tervünk, még akkor is, ha valójában nincs B-tervünk.

A kínaiakkal való esetleges együttműködésnél azért fontos tisztázni, hogy egyáltalán mi jöhet itt szóba. A paksi munka kulcsa a sokat emlegetett EPC (engineering, procurement and construction) keretrendszer, ám ebbe nem reális kínaiakat behozni.

Az EPC-t ugyanis szoros pórázon felügyeli az EU, „ha egy betűt átírsz, köteles vagy jelenteni”

– hallottuk, márpedig egy magyar-kínai együttműködést vélhetően nem támogatna Brüsszel. Ha tehát nem a fővállalkozói vonalon, úgy kisebb alvállalkozói feladatoknál lehet esetleg kínai cégekkel számolni. Ezeknél sem mindenben, az irányítástechnika német-francia felségterület, a turbinában az amerikaiak jók, az oroszok pedig biztos nem engedik be őket a projekt szívébe, az úgynevezett nukleáris sziget közelébe.

A nekünk nyilatkozó szakemberek ugyanakkor a kínaiak projektmenedzsmentben, szervezésben, szoftverekben élen járnak. Sajnos ez a tudás nagyon hiányzik Magyarországon, és az oroszok sem a hatékony szervezésről híresek. A kínai projektmenedzsment programok viszont nagyon fejlettek. Amint hallottunk, a kínaiaknál elterjedt, hogy a projektigazgató mindent valós időben követ a telefonján: statisztikákat, feladatokat, időket, hol vannak lemaradások, hol van emberhiány, hol okoz zavart egy járvány vagy akár csak egy kisebb kisebb betegséghullám. Ez a munkamódszer márpedig egy ekkora projektnél nagyon hasznos lehet.

Átad-e valamit Oroszország?

Arról is hallottunk fejtegetéseket, hogy az oroszok az ukrán háború miatt nagyon meggyengültek, amit Kína használ ki a leginkább. Oroszország sokat importál Kínából, de már nincs igazán mit adnia. Alacsony áron kénytelen nyersanyagokat, olajat, gázt, fát, mindenféle egyebet exportálni, ebben a kiszolgáltatott logikában felmerülhet, hogy akár a megszerzett nemzetközi munkáikból is átpasszolnak részfeladatokat.

Vagyis, ha már Oroszország úgyis sokat engedett a szénhidrogénüzletekben, de elég pénze továbbra sincs a drága a hadigazdálkodás miatt, akkor nem kizárt, hogy egy idő után elkezdi kannibalizálni a külföldi projektjeit; például a projekt 10 forintjából 4 forintot átadnak az oroszok, csak vehessenek cserébe továbbra is kulcsfontosságú drónalkatrészeket.

Ez természetesen ma még csak spekuláció, de ha mégis így alakul, akkor jöhet kínai beszállító és a hitel is Paksra, hiszen az valóban létező kínai gyakorlat, hogy a saját munkáikat megfinanszírozzák a vevőiknek (ahogy például a Budapest-Belgrád vasútvonalhoz nyújtott hitel esetében).

SMR és Kína

Háttérbeszélgetéseink során arról is hallottunk, hogy bizonyos kínai cégek szeretnének bekerülni a hazai nukleáris fejlesztésekbe, például aktívan marketingelik a kis moduláris erőműveiket. Paks II.-höz képest ez egy kis kitérő lesz, de a kis moduláris reaktor (small modular reactor – SMR) önmagáért beszélő kifejezés, vagyis olyan atomerőművekről van szó, amelynek nincs óriási helyigényük, elemekből összerakhatók, vélhetően emiatt gyorsabb engedélyeztetni és megépíteni őket.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter már belengette, hogy ilyenek is érkeznek majd, és ebben Kína valóban éllovas.

A kínai Hainanban már működik is ilyen, és Kína mellett nagyon sok nagy ázsiai és nyugati cég próbál fejleszteni Argentínában, Dél-Koreában, az Egyesült Államokban, illetve Oroszországban is vannak ilyen projektek.

Kína azért mégis kiemelten fontos fejlesztő, mert 2060-ra nettó zéró kibocsátóvá szeretne válni, és ha a mai szenes-gázos kapacitásait le akarja váltani, akkor nagyon sok atomra lesz szüksége. Ma a magas minőségű nukleáris technológiát ők is részben az oroszoktól veszik, de a China National Nuclear Corporation által kifejlesztett SMR-technológia állítólag világelső és már a gyakorlatban is működik.

Alkatrészek, üzemanyag

Visszatérve a paksi projektre, komoly előrelépésként hallottuk, hogy Szentpéterváron megkezdődött az egyik reaktortartály kovácsolása, ez ugyanis a lelke az egész atomerőműnek.

Egy másik orosz üzemben pedig elkészült az úgynevezett olvadékcsapda. Ez a biztonsági berendezés az egész projekt legnagyobb súlyú alkatrésze, 730 tonna, vagyis akkora, mint egy tucat Airbus-repülőgép.

Úgy tudjuk, hogy ez a hatalmas valami a Fekete-tengeren, majd a Dunán vízi úton jön majd, és állítólag egy osztrák hajózási szakcég fogja szállítani. Ismert paksi probléma továbbá, hogy a német-francia irányítástechnika német partnere (Siemens Energy) befékezett, és kezelendő kérdés, hogy mi lehet a megoldás:

• az, hogy a németek végül megadják a zöld lámpát;
• az, hogy a franciák (Framatome) átvesznek valamit a németektől;
• vagy egy harmadik, ezeknél komplexebb megoldás – nekünk erre utaltak a projekt ismerői.

„A közeljövőben lesz előrelépés” – hallottunk erről egy sejtelmes ígéretet, vagyis valami már körvonalazódik, de a részletekről csak annyit hallottunk, hogy nyugati és biztonságos lesz az irányítástechnika, olyan, amit mindenki el tud fogadni.

Végül az üzemanyagról: Jákli Gergely interjújában elég határozottan állította, hogy orosz fűtőanyaggal indul az áramtermelés, noha korábban francia tárgyalásokról is lehetett hallani. Mi most azt hallottuk, hogy az orosz fűtőanyag garanciális felvétel a szerződésben, vagyis egyfajta fix pont, de ez nem zárja ki a későbbi diverzifikációs törekvéseket. Előbbire van uniós engedély, utóbbira van uniós kötelezés. Mindenesetre abban a háromoldalú megállapodásban, amelyben a Paks II. Zrt., a Roszatom és az Európai Bizottság Euratom Supply Agency nevű intézménye működik együtt,

jelenleg rögzítve van, hogy Paks II. kezdeti időszakban orosz üzemanyaggal fog menni.

Ahogy a projekt ismerői azt is hangsúlyozták a Telexnek, hogy minden ismert politikai, kereskedelmi körülmény és aggály ellenére a Paks II. projekt és annak orosz megvalósítása egyelőre továbbra is mindenben zöld lámpával rendelkezik az uniótól. Ez jelenleg biztosan így van, de az is biztos, hogy a következő évtized még bőven tartogathat fordulatokat.