Idén 0,7 százalékkal gyengül a magyar gazdaság az Európai Bizottság szerint

2023. november 15. – 15:06

Másolás

Vágólapra másolva

Idén 0,7 százalékkal esik vissza a magyar gazdaság teljesítménye, az éves infláció pedig 17,2 százalékos lesz az Európai Bizottság őszi gazdasági előrejelzése alapján. Az államháztartás hiánya (azaz a bevételek és kiadások különbsége) eléri az 5,8 százalékot, a bruttó nemzeti össztermékhez (GDP) viszonyított adósság pedig egy tizeddel marad el a 70 százaléktól. Jobb hír, hogy a munkanélküliség viszonylag alacsony, 4,1 százalék, ráadásul várhatóan a következő két évben is az marad, szemben a hat százalék környéki uniós átlaggal, valamint a fizetési mérleg is pozitív (0,9 százalék).

A magyarnál idén várhatóan csak az írek (0,9 százalék) és az észtek (2,6 százalék) GDP-je esik nagyobbat. Az Európai Bizottság az EU-ban és az euróövezetben is 0,6 százalékos átlagos növekedéssel számol.

A szöveges értékelés szerint

„Magyarország gazdasága recesszióban maradt 2023 első felében, ami miatt jelentősen megcsúszott a 2023-as költségvetés”.

Marad a magas hiány

Ahogy arról korábban írtunk, a Pénzügyminisztérium októberben a tervezett 3,9-ről 5,2-re emelte a hiánycélt, bár a bizottsági előrejelzés alapján még ennél is nagyobb lesz. A bizottsági előrejelzés szerint idén az 5,8 százalékunk lenne a lengyelekkel holtversenyben a legrosszabb adat, csak a románoknál látnak ennél is nagyobb, 6,3 hiányt.

A kormány jövőre ragaszkodik a GDP-arányos 2,9 százalékos hiányszinthez – jelentette ki az idei cél változtatása után Varga Mihály pénzügyminiszter, de az Európai Bizottságnál 2024-re is magasabb, 4,3 százalékos deficittel számolnak, 2025-re pedig 3,8 százalékot jósolnak. A testület azzal indokolja a számításait, hogy az elmúlt években hosszú távú bevétel-csökkentő intézkedéseket fogadott el a kormány.

A hiány mértéke jövő évtől már csak azért sem mindegy, mert az Európai Bizottság a kötelező kormányokkal szemben túlzottdeficit-eljárást indíthat. A koronavírus-járvány óta nem alkalmazzák ezt a szabályt, de a tervek szerint jövőre visszavezetnék – bár arról, hogy pontosan hogyan alkalmazzák, még vita van a szigorúbb északi és az elnézőbb déli tagállamok közt. Elvben három százalék alatt kellene tartani a hiányt, ami az Európai Bizottság előrejelzése alapján az EU-nak átlagban sikerülni is fog 2024-ben 2,8, 2025-ben 2,7 százalékkal.

Javul a növekedés, de botlás az adósság elleni harcban

Az értékelés alapján a nyersanyagok és energiahordozók alacsonyabb ára, valamint az olcsóbb hitelek miatt a következő két évben fokozatosan helyreállhat a magyar gazdaság. 2024-re 2,4, 2025-re pedig már 3,6 százalékos növekedéssel számol az Európai Bizottság. (Közben az uniós átlag 1.3 és 1,7 százalék lesz.) A testület úgy becsüli, hogy már az idei harmadik negyedévben visszajöhetett a növekedés, mert a mezőgazdaság magához tért a tavalyi aszály után és felpörgött az ipar. A fogyasztást javíthatja, hogy ismét növekedhetnek a reálbérek és a magyarok várhatóan már nem fognak elővigyázatosságból takarékoskodni, ráadásul beindulnak nagy külföldi beruházások is.

A magas hiány és a fokozatosan erőre kapó bruttó nemzeti össztermék azt is jelenti, hogy jövőre az Európai Bizottság szerint nagyobb lesz a GDP-arányos államadósság, mint idén: 69,9 százalékról 71,7 százalékra ugrik. Még 2025-ben sem mászik be az 2023-ra jósolt érték alá, 70,3 százalékos lesz az előrejelzés alapján.

Jövőre a harmadik, 2025-ben ismét a legmagasabb lenne a magyar infláció

Az idei EU-rekorder infláció is csökkenhet, év végére már – a kormány terveinek megfelelően és a legutóbbi adat szerint is – egyjegyű lehet, de a bérek „élénk növekedése” az árakat is tovább emelheti. A testület azt is megjegyzi, hogy az üzemanyagok jövedéki adójának megemelése – ahol a kormány és a Mol az EU-ra mutogat – várhatóan fél százalékot dob az infláción jövőre. 2024-ben így is 5,2 százalékra süllyed ez a mutató, amivel már „csak” holtversenyben a harmadik legrosszabb helyen állnánk, hogy aztán 2025-ben visszavegyük az első helyet 4,1 százalékkal. Közben az EU-átlag 3,5, illetve 2,4 százalék lenne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!