Az alapkezelők néznek, mint Rozi a moziban, miután a kormány megmondta, mibe tegyék a pénzüket

Nem tudja az egyik kéz, hogy mit csinál a másik. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) azt szereti, ha a hazai befektetők minél hosszabb távra finanszírozzák a magyar államadósságot. Ugyanakkor a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) most előírta, hogy a befektetési alapok a likvid eszközeiket 20 százalékban tegyék magyar diszkontkincstárjegybe (dkj), azaz rövidebb távú állampapírba.

A forgalomképes állampapírok a szabályozás szerint mind likvid értékpapírok, de akkor most mi a teendő? Az intézményi befektetők például a hosszú kötvényalapjaikból most tömegesen adjanak el az ÁKK számára kívánatos hosszú államkötvényeket és vegyenek helyettük dkj-t? Ez senkinek nem lenne jó, de valakinek tisztába kellene rakni a törvényeket, rendeleteket, mert elvileg augusztus 1-től hatályos az új jogszabály.

Tanácstalanság

Nagy a tanácstalanság a hazai befektetési piacon: mindenki azt találgathatja, hogy mire gondolhatott a „költő”, jelen esetben a kormány. Abban ugyanis mindenki biztos, hogy nem szeretett volna ártani az adósságkezelésnek, de jelen állás szerint még ez is következhet a rendeletből. Több cikket is írtunk arról az elmúlt napokban, hogy a kormány az állampapírok felé terelné a lakosság, a bankok és a kollektív befektetési formák, elsősorban a befektetési alapok pénzét.

A kormány ugyanis megmondta, hogy bizonyos befektetési alapoknak mibe kell tenni a pénzüket, ők meg egyelőre néznek, mint Rozi a moziban, próbálják értelmezni a szabályokat.

A Telex is írt arról, hogy a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Szövetsége (BAMOSZ) a Gazdaságfejlesztési Minisztériumnak változtatási javaslatokat küldött a befektetési alapokat érintő kormányrendelettel kapcsolatban. Ez a közlemény azonban konkrétumokat nem tartalmazott, de úgy tudjuk, hogy alapvetően három nagy problémacsomag van:

• az egyik az, hogy az alapkezelők nem tudják, hogy mire gondolt a jogalkotó, vagyis az, hogy sokszor nem tudják, mi is lenne a feladat,
• a másik az, hogy ahol látszik a teendő, ott piactorzítónak, hátrányosnak tűnnek az elemek,
• végül a harmadik az, hogy elmegy-e az EU-ban az, ha a jogszabály a magyar állam által kibocsátott papírokat kiemeli a többi uniós nemzetállam kötvényei közül.

Lássuk a szabályokat!

Maga a rendelet nagyon rövid, a Magyar Közlönyben jelent meg. Ahhoz, hogy megértsük a szakma fenntartásait, röviden muszáj bemutatnunk a 208/2023. kormányrendelet egyes elemeit. A kormány már korábban is azt mondta, hogy az értékpapíralapokkal (részvény-, kötvény-, vegyes alapok) kapcsolatban van egy elvárás: az, hogy ők értékpapír-túlsúlyos portfólióval rendelkezzenek.

Ennek konkrét – már ismert – előírása az volt, hogy az értékpapíralapok portfóliójában tartott eszközök közül legalább 60 százalék értékpapírarány legyen. Ennek az egyik értelme az, hogy mivel az állampapírok értékpapírok, a bankbetét pedig nem, induljon be egy ilyen áramlás.

Itt egy rövid szakmai kitérőt érdemes tenni. A kötvényalap egy egyszerűsítő rövidítés, de a kötvényalapokban mindenféle hitelviszonyt megtestesítő és kamatozó eszköz tartható, vagyis kicsit olyan ez a szabályozás, mintha a magyar éttermekben a levesek között a húsleves lenne a leggyakoribb, de emiatt egy rendelettel korlátoznánk a bablevest és a kukorica-krémlevest.

Hajrá, magyarok!

Az új előírások mindenesetre a hitelviszonyt megtestesítő papírok tartását úgy cizellálták, hogy 2023. augusztus 1-től az értékpapíralap eszközeinek legfeljebb 5 százalékát fektetheti be forintban denominált állampapírtól eltérő hitelviszonyt megtestesítő értékpapírba, ide nem értve a vállalati kötvényeket, bizonyos banki papírokat, például szanálási kötvényeket és jelzálogleveleket.

Meglepő módon ez a szabály elsősorban a bankbetétet és más országok állampapírjait korlátozza.

A német állam kötvényeit limitálja, de a nagy német cégek kötvényeit nem. Itt megint csak találgatni lehet, hogy ez tudatos volt, újabb frontkeresés az EU-val, amely nyilván nem nézi majd jó szemmel, ha Magyarország különbséget tesz egyes tagállamok papírjai között, vagy ez valami jól kifundált elgondolás.

Jönnek a dkj-k

Ugyanakkor szintén megjelent egy olyan szabály is, hogy az értékpapíralap és az ingatlanalap a likvid eszközeinek legalább 20 százalékát a magyar állam által kibocsátott diszkontkincstárjegyben köteles tartani. Ha azonban az alap fókusza külföldi, vagyis legalább 80 százalékos mértékben Magyarországon kívül kibocsátott, valamint forgalmazott eszközbe fektet be, akkor ez nem vonatkozik rá.

Egy pillanatra most tekintsünk el attól, hogy az Európai Unióban vajon elő lehet-e írni olyat a befektetési alapkezelőnek, hogy a magyar állam által kibocsátott papírt kell adott mértékben tartani (itt most a dkj-s előírásra gondolunk), hiszen nem szokás a hollandot, az osztrákot, a németet és a lengyelt hátrébb sorolni egy szabályozásban. Az is vitatható, hogy van-e megfelelő dkj-kínálat? A magyar államnak egyáltalán jó-e, ha a pénzügyi intézmények a rövidebb finanszírozást megtestesítő dkj felé indulnak, de a legnehezebb az – mesélik a szakemberek –, hogy nem is igazán érthetők a szabályok.

Mindenesetre a likvid eszközökre két magyar törvényben is van definíció. A kollektív befektetési formákat szabályozó jogszabály itt, a tőkepiaci törvény pedig itt olvasható. Előbbiben a 69-ik, utóbbiban a 90-ik passzus írja le a likvid eszközt, ami kicsit rövidítve a pénz, hitelintézettel állampapírra kötött, felmondhatóságában nem korlátozott repó (értékpapír-visszavásárlási megállapodás), az átruházhatóságában nem korlátozott, bármikor pénzzé tehető állampapír, továbbá a felmondhatóságában nem korlátozott bankbetét. Mindenesetre az állampapír benne van.

A bevezetőben említett kérdés mellett több egyéb talány is kinyílik:

• Ha egy magyar kötvényalap eddig tartott 60 százaléknyi német állampapírt, akkor azt most ki kell szórnia?
• Mi van az euróban denominált magyar ingatlanalapokkal, nekik most be kell vezetniük egy árfolyamkockázatot és forintos eszközt kell venni az alapjukba?
• Ráadásul a magyar állampapír között is van eurós, ilyet miért nem lehet tartani, miért kell ennyire beavatkozni a befektetési politikába, miért okoz a szabályozás feleslegesen hátrányt?

Macera a piszlicsáré részekkel

Ráadásul van egy technikai probléma, amely felmerül a legtöbb alapnál. Nagyon sok alapnál a likvid vagyonhányad arról szól, hogy hektikus az, hogy a befektetők (jegytulajdonosok) közül ki mennyi pénzt szeretne kivenni vagy betenni. Ezért egy 10 milliárd forintos alap mindig tart 100 milliót (eddig például bankbetétben), hogy azoknak fizetni tudjon, akik éppen visszaváltanák a jegyeiket. Igen ám, de ha ezeket – az adott esetben elenyésző méretű – összegeket is mindig adminisztrálni kell, a kisebb összegekből is figyelni kell arra, hogy minden ötödik forint dkj-ban legyen, az felesleges adminisztratív terhet és költséget jelent.

Az államadósság-kezelés szempontjából mindez nem számít, de sok munka van vele.

Válaszokra várva

A BAMOSZ-tagok mindenesetre kérdeztek, a kérdéseket a szervezet összegyűjtötte, és most próbál értelmezéseket kérni. Magyarországon eközben továbbra is kettős kamatrendszer van, a jegybanki alapkamat 13 százalék, de az irányadó kamat ennél magasabb, 17 százalék. Aki az államnak adja a pénzét, az kevesebb, aki a Magyar Nemzeti Banknak, az valamivel több kamatra számíthat.

Természetesen azt mindenki érti, hogy a szabályozással azt a trendet akarják megváltoztatni, amelyben a befektetési alapok egyéb eszközökön (például kereskedelmi bankok strukturált termékein) keresztül az MNB-nél tartották a pénzüket. A cél az, hogy a jövőben értékpapírokban, azon belül is elsősorban magyar állampapírokban tartsák. Csak, ha nincs egyeztetés, ha pongyola a szabályozás, akkor a szabály éppen ellentétes eredményeket is tud hozni.