Az oroszok könnyen megbéníthatják az ukrán áramrendszert, és ezt alighanem meg is teszik

Veszélyben az ukrán áramrendszer. Egyre többet ír erről a hazai és a nemzetközi sajtó. Itt olvasható például a Reuters elemzése, ez pedig Balogh József energiapiaci szakértő cikke a VG-ben.

Úgy tűnik, hogy Oroszország Ukrajnában viszonylag könnyen tud haladni és pusztítani, miközben képtelen az országot kontroll alá vonni vagy valamilyen közigazgatást kialakítani, kollaboránsokat találni. Egy ilyen helyzetben a pontszerű elemekből (erőművek, vezetéktalálkozások, szállítási útvonalak) is felépülő energetikai csomópontok támadása révén az energetika megbénítása egyszerűbb feladat a támadónak, mint egy bonyolult rendszer zavartalan működtetésének fenntartása a védekező oldalnak.

A szigetszerű (most más országokkal közvetlenül nem kapcsolódó) ukrán áramrendszer valóban nehéz helyzetben van.

• Az atomerőműveket kezdik elfoglalni az oroszok, bár a négyből kettő azért az ország nyugati részén található.
• Szene nincs elég az országnak, Lengyelország felől vasúton tud importálni, de ha Nyugat-Ukrajnára is átterjed a háború, ez a vonal is könnyen elvágható.
• Gázt is próbál venni Ukrajna, most éppen leginkább Magyarország felől, de ez nagyon drága, eléggé sérülékeny és korlátozott áramtermelő kapacitás.
• A vízerőművek működnek, de már kezd elveszni a háborúban minden mértékletesség, és amikor csak a pusztítás számít, ezek sem lesznek biztonságban.

A villámháborús tervek után

Cikkünk döntően az energetikáról szól, de eközben sajnos olykor muszáj lesz háborús szándékokkal, embertelen, pusztító hadi logikákkal is foglalkozni.

Az elmúlt időszakban nagyon sokan próbálták elemezni, hogy mégis mire gondolhatott az orosz vezetés, amikor lerohant egy szuverén államot, milyen célt remélt. Hiszen ma már úgy tűnik, hogy a háború hosszabb távon Oroszországnak csakis veszteségeket okozhat, gazdasági szankciókat, emberáldozatokat, költségeket, izolációt, megvetést.

Az elemzők visszatérő gondolata, hogy bár talán Vlagyimir Putyin nem azt remélte, hogy kenyérrel és sóval fogadják a szomszéd államban, de egy viszonylag gyors, nagyobb ellenállás nélküli villámháborúban bízhatott, amellyel a Nyugat felé orientálódó ukrán vezetést megbuktatja, hadseregét gyengíti, saját befolyását fenntartja, megerősíti.

Ebben a kezdeti fázisban az orosz fél még mintha vigyázott volna a civilekre, nem vetette volna be teljes fegyverarzenálját, és úgy tűnt, hogy lehetőségeihez képest visszafogott az infrastruktúrák pusztításában. Vagyis nem úgy viselkedett, mint egy modern kori várostrom idején, amikor a vízrendszer, az áramellátás, a polgári távközlés vagy az internetelérés korlátozása is cél lehet az ellenfél kizsigerelése miatt.

Az újabb szakasz

A villámháború azonban nem sikerült, és ahogy a hódító egyre idegesebb lett, az előre tervezettnél több „partizánakcióval” szembesült, amikor nőtt az orosz emberveszteség, illetve a vártnál talán egységesebb és keményebb volt a nyugati reakció is, egyre inkább feltételezhetővé vált, hogy nagyobb hangsúly lesz a pusztításon.

Vagyis Oroszország az ukrán vezetést a több emberáldozattal, a még nagyobb okozott szenvedéssel és a reménytelen ukrán életkörülményekkel bírná valamire: feladásra, menekülésre, összeomlásra.

Ha mindez a nagy kép valós, akkor az eszköztárban benne lehet az energetikai rendszerek megbénítása is. Áram nélkül élni, ellenállni, kommunikálni fokozottan nehéz. Kijevben és Moszkvában jártas energetikai szakemberekkel ennek esélyeiről beszélgettünk.

Ukrajna valaha

Egy rövid bevezetőben írjuk le, hogy milyen elképesztő energetikai nagyhatalom volt Ukrajna az élesebb orosz konfrontáció (Krím, Donyeck, Luhanszk) előtt.

Ukrajna például komoly széntermelő ország volt. Övé a világ 6. legnagyobb széntartaléka, valaha 150 millió tonnánál több szenet bányászott évente, 2020-ban már csak 24 millió tonnát, hiszen a szén döntően a Donyec-medencében található.

Emellett a négy atomerőműben lévő 15 reaktorral atomnagyhatalomnak is nevezhetjük, igaz, a csernobili tragédia már kicsit megfékezte a nukleáris terveket. Érdekesség, hogy amikor a tragédia bekövetkezett, Ukrajna éppen Odesszában, Harkivban, de még a Krím félszigeten is tervezett atomerőművet építeni.

Ukrajna ezenkívül kiemelten fontos gáztranzitország volt – a világ valamennyi országa közül Ukrajna számára volt a legfontosabb arányaiban a gáztranzitból származó bevétel. Emellett az országnak úgy évi 20 milliárd köbméternyi (a magyar fogyasztás kétszerese) saját földgáztermelése is volt. Sajnos ez a kitermelés is éppen keleten sűrűsödött, igaz, országosan többfelé is vannak mezők.

Atomkitettség

Ha megnézzük ezt az ábrát, jól látható, hogy a világ valamennyi országa között négy állam emelkedik ki abban, hogy mennyire hagyatkozik áramfogyasztásában atomerőművekre: Franciaország, Ukrajna, Szlovákia, Magyarország, ez a sorrend.

Azóta az oroszok atomerőműveket támadnak és foglalnak el, ami ugyan nemzetközi egyezménybe ütközik, de azt is megérthetjük, hogy Oroszország nemzetközi imázsa, morális megítélése már aligha lehetne sokkal rosszabb, ilyen „apróságokra” már nem adnak.

Márpedig ha ez így van, az oroszok logikája alapján észszerű az atomerőművek megtámadása, megszállása. Putyin azt gondolja, hogy jokert húz a römiben, hiszen a nagy atomerőművek megszerzésével két legyet üt egy csapásra.

• Egyrészt fenyeget, Oroszországnak amúgy is van nukleáris fegyverzete, de az is bekerül a köztudatba, hogy amennyiben felrobbanna egy nagy atomerőmű, azzal Csernobil hatásaihoz képest is többszörös pusztítást érne el. Ez nem túlzás: Csernobilban egy reaktor semmisült meg, a már elfoglalt zaporizzsjai erőműben hat működik. Ez Európa legnagyobb atomerőműve, ennél csak Ázsiában és Kanadában vannak még nagyobbak. Március 7-én vegyes az aktuális kép. Volt olyan blokk, amely rendeltetésszerűen működött, volt, ami „hűlt”, és volt, ahol előre bejelentett felújítás zajlott. Morálisan mindenesetre szörnyű az a gondolat, hogy az atomerőműveket atomfegyverként is lehetne használni, reméljük, ez nem terv, de ma már tényleg erről találgat a világ.
• Másrészt az oroszok azt is tudják, hogyan kell biztonságosan lekapcsolni az atomerőműveket, márpedig békeidőben ezek adják az ukrán áramellátás 56-57 százalékát; ha ezek nem működnek, az már önmagában döntő csapás az ukrán áramellátásra.

Víz, szén, gáz

Sajnos az ukrán áramrendszer többi erőműve is elég könnyen ellehetetleníthető. A vízerőműveket (óriási ez a hálózat is, a most a hírekben hallható folyókon, a Dnyeperen, a Dnyeszteren is vannak erőművek) nagyon könnyű megrongálni, mert az infrastruktúra látványos és méretes, gondoljunk egy zsilipre, duzzasztógátra vagy tározóra.

Mutattuk, hogy Ukrajna valaha szénnagyhatalom volt, de mivel a szénbányászat Donyeck környékét jellemezte, a termelés már 2014 óta elég esetleges, az országnak húsz napra van elég szene. Meglepő intézkedés volt, de jól jellemzi a helyzetet, hogy mint a Reuters írta, a háború előtt Ukrajna a széntüzelésű erőműveit igyekezett gáztüzelésű áramtermeléssel felváltani. A gáz ekkor ugyanis nagyon drága volt, de az ország vezetése még így is tartalékolni akarta a szenet.

Nehéz az import

Az oroszok már évek óta nem adnak el sem gázt, sem szenet az ukránoknak. A szomszédok közül a lengyelek tudnak szállítani, de azért ha fokozódik az eszkaláció, a jelentős légi fölényben levő oroszoknak annyira nem lenne nehéz felrobbantani a síneket. Nyugat-Ukrajnában két komoly szénerőmű volt, a nagyobbik Burstin, a kisebbik Dobrotvir.

Az ukrán–lengyel energetikai kapcsolatokban a Zamość–Dobrotvirska vezeték volt kulcsfontosságú (a lengyel Zamość érdekessége, hogy itt született anno Rosa Luxemburg), de Ukrajna most szűkítette energetikai kapcsolatait a Nyugattal.

Vagyis az ukrán hálózat jelenleg nem kapcsolódik az európai (ENTSO-E) rendszerhez, hanem szigetként működik.

Nem exportál és nem importál: saját termelésből próbálja ellátni magát (ennek persze halkan és visszafogottan, de örül Európa, az esetleges szabotázsok így nem érintik a többi országot.)

Visszatérve a lengyel kapcsolatra, az oroszok azért vélhetően nem a NATO területén, hanem Ukrajnában támadnának. Igaz, korábban ezen az egykoron az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó környéken (Ivano-Frankivszk, Lviv) volt egy olyan remény, hogy „ide már csak nem jönnek el az oroszok”, hiszen ott mindössze 1-3 százalék orosz él, de ma már ebben aligha reménykedhetnek a helyiek, hiszen az ottani repülőtereket már támadták is.

Földgázimport

Magyarország szempontjából a legközvetlenebb kapcsolat (ha tetszik segítség) az ukrán áramrendszerrel az lehet, hogy bármennyire is drága most a földgáz, és bármennyire is szegény Ukrajna, a közvetlen nyugati pénzügyi segítségek egyelőre finanszírozni képesek az ukrán előrefizetéssel megrendelt földgázszállítást. Ukrajna maga most hatósági tiltással a földgázexportot leállította.

Az ukrán oldal tehát most csak vásárol gázt, óránként 200 ezer köbméter megy ki Beregdarócon keresztül Magyarországról, Ukrajnába, a Naftogaz ukrán állami cég pedig már jó előre próbál kapacitásokat lekötni.

A gáz áramlása az FGSZ Zrt. oldalán követhető.

Ugyanakkor az ukrán áramellátásban a gázerőművek nem játszanak meghatározó szerepet, és ezt a 7 százaléknyi áramtermelő kapacitást sem könnyű megvédeni, ha Oroszország vérszemet kapna. Ugyanez (vagyis a pusztítás) a kockázat azzal, ha visszaállítanánk az uniós (főleg magyar, lengyel, szlovák) áramforgalmat Ukrajnával.

Ukrajna és Magyarország között korábban működött egy jól bejáratott kapcsolat egy speciális erőmű, a Burstin TES révén. Ez egy olyan cég volt, amelynek néhány egysége a belső (ukrán) piacra termelt, de néhány egysége, az úgynevezett Burstin-sziget, egy EU-s rendszerrel is össze volt kötve. A nyugat-ukrajnai erőmű állítólag ma is zavartalanul üzemel, csak most éppen nem ad áramot az uniónak. Ha a kapcsolat visszaállna, akár Magyarországról is lehetne áramot eladni Ukrajnába, ez valami segítséget jelenthetne az áramhiányos pillanatokban.

Gondolatok a jövőről

Ennek a cikknek nem feladata, hogy ismertesse az orosz háborús logikát, de azért erről is megkérdeztük a mind Ukrajnát, mind Oroszországot évtizedek óta ismerő energetikai szakembereket. Mint mesélik, az oroszok körében sokkal jellemzőbb az átfogóbb, birodalmi, geopolitikai vélekedés, amely szerint a hidegháború alatt volt egy nukleáris egyensúly, hogy mire a Nyugat egy nukleáris csapással elérné Moszkvát, vagy Oroszország a Nyugatot (elsősorban Németországot), az nagyjából ugyanannyi idő.

Ám amikor a NATO megindult Keletre, az oroszok azt érezhették, hogy a Nyugat számára ez az idő Lengyelország, Románia területéről már lerövidült, perceket jelent, már nincs egyensúlyban a fenyegetés.

Mint hallottuk, az csak Nyugatról evidencia, hogy senki nem akarja megtámadni Oroszországot. Ennek az országnak minden hódító terjeszkedési kísérlete mellett alapélménye a védekezés is, vagyis hogy Lengyelország és Ukrajna egy nagy, könnyű, sík terep, ahol mindig (értsd 50-100 évente) támad valaki, jönnek a lengyelek, a franciák, a németek, a svédek.

Ráadásul – emlékeztet egy forrásunk – Putyin csak a Nyugat felől szélsőségesen agresszív, hódító politikus. Oroszországban nemcsak nyugati értelemben vett demokratikus kritikusai vannak, sőt, ez egy kisebb városi réteg, hanem egy csomó szélsőbaloldali és szélsőjobboldali bírálója is, akik éppen azért támadták évekig, hogy miképpen lehetett nyolc éven át ennyire tutyimutyi Ukrajna kérdésében.

Az érvelés valahogy úgy szólt, hogy, ha már „átaludtuk” a NATO keleti terjeszkedését, amikor még nem Putyin volt az elnök, akkor legalább most lépjünk fel Oroszország védelmében, és állítsuk meg a NATO további keleti terjeszkedését. Ismét fontos hangsúlyozni, forrásaink véleménye, csak az általuk elmesélt orosz gondolkodás leírása.

Az orosz veszteség már biztos

Ám a keleti gondolkodást ismerő, de mégis nyugati észjárású kereskedők azt is látják, hogy Oroszország a háborúval, illetve az esetleges energetikai blokkolással mindenképpen veszít. A kérdés inkább csak az, hogy van-e olyan forgatókönyv, hogy Moszkva a szerencsétlen, iszonyatos pusztítással sújtott Ukrajna mint legnagyobb vesztes mellett maga is elkönyveli a veszteségeket, vagy addig eszkalálódik a helyzet, hogy mindenki ugyanannyira, vagyis végzetesen beleroppan a konfliktusba.

Putyin ugyanis máris sokat vesztett. Ukrajna bizalmát vélhetően már végleg elvesztette, hiszen eddig a legnagyobb csapást éppen a vélt szövetségeseire, vagyis az ország keleti felében élő, javarészt orosz anyanyelvű emberekre mérte,

és nem lehet úgy megnyerni egy helyzetet, hogy bárkit is tud esetleg Volodimir Zelenszkij helyére ültetni. Ha létrejönne egy bábkormány, annak vezetője mindennap retteghetne, mert 40 millió ember gyűlölné, és szeretné szétmarcangolni.

Ez a kiélezett helyzet pedig aligha őrzi meg realitásnak azt az utolsó mérsékelt orosz politikai elképzelést, amelyben a Nyugattal üzletelő energiások hittek. Ez valami olyan lett volna, hogy az Orosz Konföderáció mintájára létre kellene hozni egy Ukrán Konföderációt a Krímmel, Kelet-Ukrajnával, a szakadár keleti területekkel, Nyugat-Ukrajnával és a Kijev vezetésével működtetett középső résszel, ahol semmilyen fontos nemzetközi szerződést nem lehet aláírni, csak ha mindenki, a konföderáció minden tagja elfogadja azt. Ma már ez a képlet sem lehet reális, főleg nem támogatott.