Több lesz a fideszes szórólap, de az én életemben nincs változás
2021. július 9. – 19:57
Amit a Magyar Posta nem tudott nyereségesen végezni, vagyis az ingyenes szórólapok kézbesítését, azt más szereplők veszik át, például a Mediaworks cége. A postások körében tapasztaltunk némi értetlenséget, van, aki politikai okokat is emleget, de a „talpasok”, vagyis a kézbesítők egyelőre nem éreznek sok változást.
A Magyar Posta július elsejével felhagyott a címezetlen reklámkiadványok terjesztésével, vagyis a szórólapozással. A posta már márciusban deklarálta, hogy kivezeti szolgáltatási portfóliójából a címezetlen reklámkiadvány terjesztésének minden típusát, így a kereskedelmi, az ingyenes sajtótermék és a politikai reklámkiadványok terjesztését is.
Ahogy hallgatom a szakembereket, természetesen sokkal cizelláltabb piacról van szó, mint elsőre gondolnám, van ugyanis a postaládába elhelyezett sokszorosított szórólapok piaca, de van ugyanilyen szélvédőre rakva, hostessek által osztogatva (állítólag akkor igazán hatékony, ha ráadásul céges uniformisban történik), és vannak a címzett reklámanyagok, amelyek szinte ugyanazt a típusú reklámkiadványt tartalmazzák, de mégis konkrétan érkeznek meg a háztartásokhoz.
A Telex működését olvasóink támogatásaiból finanszírozzuk. Legyél te is a rendszeres támogatónk!
A posta tehát ezt a bedobálós szolgáltatást fejezi be, de nem hagyja abba a címzett politikai termékek, mint például a nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítését, mert az továbbra is nagy üzlet a postának, de még a posta nyomdájának is. Ahogy egyik forrásunk mondta, ha a kormány elkezdi emlegetni, hogy megkérdezzük az embereket, pezsgőt bontanak a postán, mert a sárga csekkek mellett ma már ez a legnyereségesebb tevékenysége a háznak.
Miért hagyták abba?
A posta a Telex kérdéseire elmondta, hogy a címezetlen reklámkiadványok terjesztésének a piaca többszereplős, a Magyar Posta részesedése 25 százalékos volt, és ezzel a második legnagyobb szereplő volt.
Az internethasználat terjedésével párhuzamosan a címezetlen reklámkiadványok piaca azonban zsugorodott, a posta által kézbesített kiadványok száma tavaly egyharmaddal volt kevesebb, mint 2019-ben, a nyomott árak miatt a tevékenységhez kapcsolódó költségek rendre meghaladták a bevételt.
A posta szintén gazdaságossági indokok miatt július elsejétől kivonult az országos napilap-kézbesítési piacról, csak a hetilapok, magazinok, színes lapok feldolgozását, terjesztését és kézbesítését tartja fenn.
Nem mindenki örült
Azt már csak háttérbeszélgetéseken mondják el egyesek (egy volt és két jelenlegi postai vezetőt kérdeztünk), hogy évek óta belső ellenérzés, sok probléma, vita és előterjesztés övezte ezt az üzletágat, de azért mégis némi értetlenség is fogadta az egyik alaptevékenység bezárását. Ilyeneket hallottunk:
- Állandóan mentek be az igazgatósághoz a mindenféle előterjesztések, de ezt az üzletágat se kiköpni, se lenyelni nem tudta a posta.
- Szomorú, hogy ami a piac magánszereplőinél masszívan nyereséges tevékenység, azt a Magyar Posta nem tudta nyereségesen megoldani, ennek a postások szerint az a fő oka, hogy a posta teljesen legálisan, a versenytársak féllegálisan alkalmazzák az embereiket. Postásból eleve kevés van, nem érdemes őket veszteséges munkával leterhelni.
- A Magyar Posta mint országos, egyetemes szolgáltató mindenhol szolgáltatott, viszont az élelmes versenytársak rámentek a nagyvárosokra, ahol sokkal koncentráltabban lehet szolgáltatni és kicsipegették a jó megbízásokat.
- Örök vita volt a megfelelő díjszabásokról, a postások pedig eleve öt táskával indulnak el reggelente, utálták a kezelhetetlen és együttesen baromi nehéz szórólapokat, sokszor nem is postások, hanem alvállalkozók végezték a tevékenységet, az pedig már nem a posta dolga volt, hogy ők milyen foglalkoztatási módszerekkel oldották meg nyereségesen a tevékenységet.
- Az üzletágat egy régi motoros vezette, neki majd úgyis találnak házon belül valami más feladatot, még neki sem volt létszükséglet, hogy pozitív eredményeket mutasson fel.
Politikai szál
A Posta Kézbesítő (Pokéz) Kft. a Magyar Posta többségi tulajdonában álló saját leányvállalata volt, ez végezte a tevékenységét. A posta által elhagyott piacokon a legerősebb (szintén országos) szereplő a Mediaworks-csoport, nevezetesen a MédiaLOG-DMHM Zrt. nevű cég, amely az elmúlt években szépen gyarapodott.
- 2018-ban 1,557 milliárd forintos forgalma és 102 millió forint adózás előtti eredménye volt,
- 2019-ben már 2,814 milliárd forintra nőtt az értékesítés, 252 millió forint lett az adózás előtti eredmény,
- 2020-ban pedig 6,746 milliárd forint árbevétel mellett 1,188 milliárd forint adózás előtti nyereség keletkezett.
A Magyar Posta felmondta tehát a szerződéses feltételei szerint mindenkivel a szerződését, nem adta el az üzletágát, mindenkinek azt mondta, hogy oldjátok meg, és persze ezzel az országos hálózattal rendelkező Mediaworkshöz kergette be az ügyfeleit.
„Nem hiszem, hogy ez politika volt, de ezen a vacak piacon még két dudás sem fért meg egy csárdában”
– mondta egy postai vezető.
Mivel így az a cég erősödhet, amely a kormányzati propaganda egyik élharcosa (a kiadványok listája a cég honlapján elérhető), volt olyan forrásunk, aki szerint a posta kivonulása a politikai esélyegyenlőség oldaláról nézve is káros, az a csoport erősödik ugyanis így a lapterjesztés és a szórólaposztás piacán, amelyik például a megyei lapok politikai irányvonalát is egységesítette.
Most jön a parlamenti választás, több feladat lesz a politikai szórólapok miatt az iparág előtt, de így nem a posta felelőssége, hogy kit hogyan áraz ki, kinek nem szolgáltat.
Más forrásunk viszont csak legyint arra a felvetésre, hogy a szórólaposztás is olyan, mint az óriásplakát-piac vagy a megyei napilapok központosítása, vagyis szűkíti a nyilvánosságot, hiszen, mint mondja, elég felmenni az internetre, tucatnyi cég szolgáltat ezen a piacon, ez egy magánpiac, ha valakinek nem tetszik a sok helyen a posta nyomdokaiba lépő Mediaworks-cég, lehet mással is terjesztetni.
Azt azért fontos a sztori kapcsán megjegyezni, hogy ezek a problémák a pénzszállításnál is jelentkeznek (a posta minden adót, járulékot befizet), ez akár versenyhátrány is lehet, de az egyetemes postai szolgáltatást végző Magyar Posta a liberalizáció ellen is mindig ezzel érvel, mert neki mindenhol kell dolgoznia, de a magánszereplő kimazsolázza a nyereséges feladatokat, Budapesten nyereséges a kézbesítés, Borsodban nem. Igaz, a postai forrásunk azt is hozzáteszi, hogy a posta politikai okokból túl is teljesít, akkora felháborodás van a kisposták bezárása miatt, ráadásul a Fidesz éppen a kistelepüléseken a legerősebb, így nagyon óvatos az intézmény a zárásokkal.
A végeken
A szórólap-kézbesítés rejtélyeiről megkérdeztünk egy aktív kézbesítőt is, aki segített nekünk elmerülni a szakma rejtelmeiben. Mint mondta, ő a legalsó szinten dolgozik, egy korábban a postával, most az új nagy szórólaposztó céggel kapcsolatban álló lokális cég kézbesítője. Az ő városában is több körzet van, forrásunk és egy közvetlen rokona 600, illetve 650 címet kezelnek fejenként.
Mint elmesélte, a körzetben előbb a postások, aztán részben a postások, végül már egyáltalán nem a postások hordták ki a reklámanyagot. A munka korántsem egyszerű, a 600 cím eléréséért még autó használata mellett is 20 kilométert kell gyalogolni,
„mindezt gyalázatosan fizetik, de egy nagy előnye van a tevékenységnek, hogy szabad a munka ütemezése, nem liheg a nyakadban a főnök, összehangolhatod a kézbesítést az egyéb elfoglaltságaiddal. Más munka nem enged meg ekkora rugalmasságot, van, aki nyugdíjas, van, aki általános iskolás diák, van, aki éjszaka amúgy árufeltöltő, de reggel kiviszi a reklámanyagokat is.”
Heti rotáció
A terjesztés úgy zajlik, hogy a kamionok behordják a regionális elosztóba a hazai és külföldi nyomdákból a szóróanyagokat, amit integrál a regionális központ, ahonnan furgonnal kiszállítják kötegekben a heti 10-15 reklámozó kötegelt szóróanyagát a kézbesítőknek.
Vannak visszatérő ügyfelek, az Aldi, a Penny, a Tesco, olykor oktatási intézmények képzéseket hirdetnek, vannak állásajánlatok, de már megjelent a politikai szórólap is a palettán, eddig főleg a Gyurcsány-gyalázó anyagok. A kézbesítőnek körülbelül öt óra a szortírozás, vagyis a kötegekből egyedi pakkokat állít össze postaládánként. A kézbesítésre ráadásul egy rakás külső vagy belső szabály vonatkozik,
- esőben nem lehet csinálni,
- ahol ki van írva, hogy a lakó nem kér reklámanyagot, oda tényleg nem szabad dobni,
- van, ahol cég működik a címen, oda sem szabad a lakossági reklámokat betenni,
- figyelni kell az önkormányzat igényeire is, ahonnan szétfújná a szél a papírokat és szemét keletkezne, megint piros lámpa van,
- de oda sem szabad dobni, ahol láthatóan a múlt hetit sem vitték el (az nem baj, ha az ingatlan lakatlan, csak ürítsék a postaládát),
- vannak olykor bejutási nehézségek is, zár, vagy kutyák színesítik a feladatot.
Cizellált szórólapozók
Külön nehézség, hogy a reklámanyagok olykor körzetenként is eltérnek. A kézbesítő arra panaszkodott nekünk, hogy hihetetlenül elavult térképeket kapnak, ezeken olyan utcák szerepelnek, ahol teljesen megváltozott a beépítettség.
Mint a forrásunk mesélte, az ő városából éppen a legfizetőképesebb terület maradt ki, mert ez egy frissebben beépített gazdagabb környék, de a terjesztőcég a Magyar Posta ezeréves terjesztői körzettérképét adta ki. Az utcanevek a rendszerváltás idején érvényes elnevezéseket tartalmazták.
Az is bonyolítja a dolgot, hogy a legtudatosabb szórólapos ügyfelek, mint az egyik nagyobb élelmiszerlánc, eleve többféle anyaggal áll elő, a szegényebbeknek kisebb terjedelmű újságban inkább alapélelmiszerekről tájékoztat, a gazdagabbaknak több terméket tartalmazó prospektust szór.
De olyan vicces sztorikat is hallottunk, hogy bizonyos falvakban olyan cégek szóróanyagát is terjesztik, amelyből 100 kilométeres körzetben nincs üzlet. Igaz, arra is van példa, hogy a kisvárosba betévedő falusi ember kifejezetten kunyerál a terjesztőtől egy szórólapot, mert az ő falujukban nem terjesztenek olyat, és érdekli.
Állandó változás
Ahogy a beszélgetőpartnerünk meséli, a körzet valójában naponta változik, valaki kiírja, hogy már ő sem kér anyagot, máshol leszerelnek egy postaládát, vagy elkészül egy ingatlan, beköltözik valahová egy lakó, az ilyen helyzetekre viszonylag nagy szabadságfokkal, a józan paraszti ész szabályai szerint reagál a kézbesítő.
„A munkámat biztosan ellenőrzik is, de a terjesztők ennek a rendszerét nem ismerik pontosan. Nincs kapcsolatom az ellenőrökkel, de mivel nem is sumákolok, nem érdekel, hogy mit és hogyan ellenőriz a cégem, ha valamit rosszul csinálok, majd szólnak, de még sohasem szóltak.”
Egy profi kézbesítő már pontosan tudja, hogy miképpen érdemes bejárnia a várost. Bár ahogy hallottuk, még a változatosság miatt is érdemes olykor köröket, sorrendeket cserélni. Nem mindig az optimális a legjobb, mert a monotónia is veszélyes.
Érdekes optimalizációt követel meg az autó és a „banyatank” használata.
„Nem érdemes sem túl sokat cipelni, sem túl sokat menni, ehhez érdemes ügyesen autós csomópontokat meghatározni. Az autóba már eleve a magam kialakított körei alapján pakolom a csomagokat. Nincs semmi felesleges mászkálás, köröket tervezek.”
Mint hallottuk, a 600 cím pontos kiszolgálása így is nagyjából 5-6 óra munka, de ehhez hosszú évek tapasztalata és optimális körök, illetve hatékonyság kell.
„Van egy fontos szabályom, mindenkinek udvariasan köszönök, de nincs barátkozás. A postásoknak létszükséglet, szokás, mentális igény lehet a barátkozás, de mi úgysem kapunk borravalót, nem szabad egyetlen percre sem megállni.”
A szolgáltatóváltás
Természetesen azt is igyekeztünk megkérdezni a körzetben, hogy a Magyar Posta lelépése mennyire volt érezhető. Akivel mi beszéltünk, ő úgy élte meg, hogy szinte zökkenőmentesen változott a szolgáltatócég a piramis tetején.
Mint hallottuk,
„amikor legutóbb jött a furgon, politikai szórólap is volt a csomagban. Ilyenkor gyorsan számoljuk a tételeket, de azért kicsit csevegünk a kísérőjegyzék átnézése közben. Arról beszélgettünk, hogy a munka szervezése most profibb lett a központban, a magáncég ügyesebb, mint a lomha posta, és mostantól már több politikai anyag, fideszes szórólap várható a heti csomagban, de az én életemben egyelőre nincs érezhető változás.”