Ugyanazt jelenti a két kérdés, az elsőre mindenki igennel, a másodikra nemmel felel

2020. szeptember 29. – 15:26

frissítve

Ugyanazt jelenti a két kérdés, az elsőre mindenki igennel, a másodikra nemmel felel

Másolás

Vágólapra másolva

Miniszterelnökök, államelnökök és Nobel-díjas tudósok értekeztek két napig arról, hogy mennyire van esélye a green recoverynek, vagyis a zöld helyreállításnak. Az online eseményre a Telex.hu is meghívást kapott, így meghallgathattuk, hogy a világ vezetői szerint vajon a koronavírus háttérbe szorítja-e a klímaváltozás elleni küzdelmet, vagy éppenhogy esélyt kínál arra, hogy utána egy jobb világot építsünk.

Ritka az ember életében az olyan esemény, amikor tényleg a világ legfontosabb vezetőit hallgathatja, őket kérdezheti. A Project Syndicate Green Recovery (Zöld Helyreállítás) című globális eseménye ilyen volt. Három Nobel-díjas, Joseph Stiglitz (közgazdasági), Abij Ahmed etióp miniszterelnök (béke), illetve Juan Manuel Santos kolumbiai elnök (béke) mellett is vagy tucatnyi, elsősorban angolszász (brit, ír, ausztrál) egykori kormány- és államfő vitatkozott arról, hogy milyen esélyei is vannak a koronavírus árnyékában a klímaváltozás elleni fellépésnek. Az eseményt szeptember végén rendezték, azóta különös aktualitást adott az itt hallottaknak, hogy az Európai Parlament október 7-én elfogadta a klímatörvényt, amely fontos lépése az európai Green Dealnek.

Az ilyen értekezletek, még ha konkrét javaslatok is elhangoznak, óhatatlanul inkább csak a reális helyzetkép felmérésére és a követendő irányok meghatározására alkalmasak, de azért Kyoto, Koppenhága, vagy Párizs korábbi példái azt is mutatják, hogy a sok jóérzésű ember, civil szervezet, vagy akár cégvezető mikroszintű lépései mellett igazán mégiscsak az államok, a politikusok tudnak hatékony közös fellépéseket megfogalmazni.

Ide kattintva olvashatók a Telex legfrissebb hírei.

Csak ez most nehéz

Egyfajta keserűség azért végigkísérte az eseményt. Hiszen gondoljunk bele, lehet mégoly elkötelezett az Európai Unió, vagy azon belül is például Észak-Európa, mutathat példát Ausztrália és Új-Zéland, ha a legfontosabb gazdasági, katonai és politikai erők közül sem az Egyesült Államok, sem Kína, sem Oroszország nem jár élen ebben a zöld küzdelemben. Vajon így milyen esélyekkel válnak globálissá a kezdeményezések?

Különösen az köszönt vissza állandóan, hogy a világ legfontosabb hatalmát, az Egyesült Államokat egy kifejezetten klímaváltozás-tagadó elnök, Donald Trump vezeti. Talán azért még így is meglepő volt, hogy a legnevesebb közgazdászok, például az említett Joseph Stiglitz, aki a Világbank vezető közgazdásza is volt korábban, milyen elképesztő jelentőséget tulajdonítanak egyetlen pozíciónak a bolygó jövője szempontjából. Vagyis annak, hogy november 3-án ki nyeri az amerikai elnökválasztást.

Ahogy fogalmazott,

„ha egy ország ezermilliárd dollárt képes gazdaság-élénkítési csomagokra költeni, infrastruktúrára, közlekedésre, ingatlanok fejlesztésére, akkor jó lenne, ha a meghatározó vezető nem egy olyan politikus lenne, aki nemcsak a klímaváltozással, az üvegházhatással kapcsolatban szkeptikus, de valójában általában is mindenfajta tudománnyal szemben.”

Donald Trump amerikai elnök részt vesz az ENSZ klímaváltozási csúcstalálkozóján 2019. szeptember 23-án, az ENSZ New York-i székházában.
Fotó: Saul Loeb / AFP

Kína most jobb

Meglepően zöld és optimista volt a globális tőkepiac egyik legismertebb guruja, Jim O’Neill. Ő egy nagyon sokoldalú brit főnemes, aki sokáig az amerikai Goldman Sachs elsőszámú vagyonkezelője volt, majd átnyergelt a politikába és David Cameron korábbi brit miniszterelnök kormányában volt a pénzügyminisztérium államtitkára.

Leginkább feltörekvő piaci szakemberként híres, ő alkotta meg a BRIC (Brazil, Russia, India, China) kifejezést, amit aztán az egész világ használt erre az országcsoportra. Később egy újabb hullámban a MINT nevet is kitalálta, de a (Mexico, Indonesia, Nigeria, Turkey) rövidítés már nem terjedt úgy el.

Nos, Jim O’Neilltől megkérdezték, hogy Kína-szakértőként hogyan látja a tragikus kínai környezetvédelmi állapotokat, mire ő váratlanul megvédte a kínai vezetést, mondván,

„mostanában nagyobb elkötelezettséget mutatnak a klímaváltozás elleni harcban, mint a washingtoni kormány.”

Az optimizmusa pedig abból fakadt, hogy szerinte ma már a tőkepiacok is értékelik a zöld elkötelezettséget. Több olyan aktuális tőzsdei sikersztorit is megemlített, amikor egy éllovas cég az egész ágazatnak példát mutat az emisszió-csökkentésben. A Tesla evidens példája mellett felhozta például a brit BP-t is, amelynél szennyezőbb céget aligha lehet elképzelni, ám amelyikről nemrég a Greenpeace is elismerő közleményt jelentetett meg.

A BP ugyanis bejelentette, hogy 2030-ig 40 százalékkal apasztja a szénhidrogén-kitermelését és 2050-re eléri a zérókibocsátást. A befektetők pedig ahelyett, hogy megrettentek volna az önmérséklettől, 5 százalékos áremelkedést jelentő vásárlásba fogtak.

Melyik a legjobb globális idősáv?

Globális online konferenciát nem is olyan könnyű szervezni, mert valakivel biztosan kiszúrnak a szervezők. Saját tapasztalatom szerint amióta a koronavírus-járvány miatt az a módi, hogy digitálisan gyűlünk csak össze, általában a földrészeken átívelő eseményeken a szervezők a kora reggeli és délelőtti észak-amerikai idővel operálnak, ami Nyugat-Európában nagyjából a munkaidő vége. Ha New Yorkban délelőtt 10-kor kezdődik egy előadás, az Londonban 15 órakor, Budapesten 16 órakor indul, sajnos Los Angelesben reggel 7-kor, Pekingben este 10-kor, Sydneyben már éjfélkor. Mindenkinek jó megoldás nincs, de a világ legsűrűbben lakott, legerősebb döntésközpontjaihoz leginkább ez a magyar idő szerint 15 és 19 óra közötti sáv működik.

A nagy kérdés

Az egész esemény visszatérő dilemmája így szólt: a koronavírus előtt volt egy általános klímavédelmi hangulat, fontosak voltak a vállalások, a fenntarthatósági elkötelezettség, de hogy befolyásolta ezt a vírus, a globális nagy ijedtség?

Vagyis a gazdasági lassulás, a munkanélküliség emelkedése hátérbe szorította az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdéseket, vagy lehet egy olyan reményünk, hogy a járvány nyomán minden területen felértékelődik a biztonság, a természet megértése és védelme?

A kép vegyes, ahogy az egyik rémisztő adatsorban feltűnt, sajnos, hiába tett rengeteg állam, jegybank, fejlesztési intézet korábban mindenféle elkötelezettséget a zöld programok mellett, a koronavírus idején annyira előtérbe került a növekedés és a munkahelymegtartás célja, hogy a globális mentőcsomagok környezetvédelmi szempontból

  • 92 százalékban értéksemlegesek,
  • 4 százalékban zöldek, vagyis valamilyen környezetvédelmi célhoz kötöttek,
  • 4 százalékban viszont barnák, vagyis kifejezetten szennyező, károsító technológiákat használó iparágak munkahelyeit tartja fenn.

A legtöbb résztvevő azért azt kereste, hogy a nem túl biztató jelen ellenére miképpen tudnak az államok, cégek, fogyasztók még jobban összefogni.

Werner Hoyer, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnöke szerint

„sok szempontból gondolhatjuk azt, hogy a Covid-19 alatt megállt az élet, de abban ne reménykedjünk, hogy a klímaváltozás is lassult volna.”

Arra már nincs időnk, hogy a járvány után visszatérjünk a régi üzleti világunkba. A képességekkel, a digitalizációval, az innovációval jól szoktunk állni, de most ezeket tényleg a zöld fejlesztések szolgálatába kell állítani.

Célkeresztben az energiaszektor

Az energiaszektor az egész konferencián kiemelt jelentőséget kapott, több sokkoló adat is elhangzott:

  • az elmúlt húsz évben a világgazdaság károsanyag-kibocsátásának 71 százaléka mindössze száz nagyvállalattól származott,
  • ebből is 47 százalék fosszilis üzemanyaggyártókhoz köthető,
  • e vállalati kör befolyását a globális felmelegedésben a különböző hozzászólók 1-1,5 fokra becsülték.

A kétnapos eseményen sok szó esett a legelavultabb, legszennyezőbb technológiákról is. Bár más szegmensekben dicséret is érte Kínát, itt elhangzott, hogy Kínában ma több szénerőmű-fejlesztés van folyamatban, mint amennyit az Egyesült Államokban kivonnak.

Munkások szénszekereket vágnak szét egy kínai szénbányában Pekingtől nyugatra 2019. december 18-án. Mentougou, Kína egyik legrégebbi bányászvárosa, közel 300 éve hajtja a fővárost, de a környéken az elmúlt két évtizedben több mint 270 szénbányát állítottak le.
Fotó: Greg Baker / AFP

Kevin Rudd ausztrál exminiszterelnök elbüszkélkedett azzal, hogy országa sikeresen fejezte be a 202020 programját, vagyis 2020-ra elérte az energiaellátásban a 20 százalékos megújuló arányt, 10 százalékkal csökkentette a károsanyag-kibocsátását, és a napos országban az ingatlanok 20 százalékban már nappanelekkel vannak befedve.

Laurence Tubiana, a European Climate Foundation vezetője szerint, „ha a cégek megértenék, hogy olyan jövőbeli szabályozás várható, amellyel közgazdasági hiba szénerőműveket fejleszteni, akkor nem tennék, ezért a politikának is felelőssége, hogy globálisan még mindig ennyi szénerőmű-fejlesztés történik.” Ahogy fogalmazott, nemcsak Kínában, de még a jó példának számító Ausztráliában és Európában is indulnak a mai napig fejlesztések.

Magánemberként

José González Anaya, a mexikói Pemex olajvállalat volt első embere, mexikói pénzügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy a környezetvédelem nem összeegyeztethetetlen a növekedéssel és a jóléttel, de mindenkinek meg kell értenie, hogy amíg van kereslet napi 100 millió hordó olajra, addig nem lehet csak a kínálati oldalon szigorítani, mert a fogyasztók igényeinek megfelelő olajat valaki, valahol fel fogja hozni.

Valójában a lakosságnak is rá kell ébrednie, hogy sokszor ugyanazt jelenti a következő két kérdés:

  • szeretnél-e kibocsátás-csökkentést?
  • szeretnél-e drágább benzint, vagy repülőjegyet?

Az elsőre mindenki igennel, a másodikra mindenki nemmel felel.

Anaya szerint Dél-Amerikában például nagyon sok változás várható, mert ezen a földrészen még csak egyetlen országban, Uruguayban vannak nyugat-európai (vagyis adókkal agyonterhelt) üzemanyagárak, a kerozin pedig globálisan adómentes.

Ötletelések

Ami a céges oldalt illeti, vannak államok, például a skandinávok, ahol a közösség megítélése erősen negatív, ha egy vállalat nem bizonyítja, hogy fenntarthatóan dolgozik. Máshol azonban a cégek azt gondolják, hogy elválik a rövid távú érdekük és a hosszabb távú érdekük, hiszen Jim O’Neill példája szerint

„egy átlagos brit befektető életében három évtized alatt hat évről hat hónapra csökkent az az idő, amíg egy részvényt a portfóliójában tart.”

Valójában azt kell tudatosítani a befektetőkben, hogy amennyiben a jövőbe fektetnek, akkor nem profitot áldoznak fel, hanem ott fejlesztenek, ami hamarosan a jövő környezete, kötelező elvárása lesz, vagyis hosszabb távon profitot maximalizálnak.

Az összetett helyzet kezelésére sokféle elképzelés körvonalazódott, Gordon Brown volt brit miniszterelnök a nemzetközi összefogás szükségességéről beszélt. Ahogy fogalmazott: mindig lehet miről vitatkozni, hogy mi legyen a napirend, kik legyenek a vezetők, miként lehet egy egyezmény környezetvédelmileg, gazdaságilag, szociálisan is igazságos. De vannak idők, amikor tényleg össze kell fogni. Példája szerint 1990-ben két ősi ellenség is tudott egy nagyobb cél érdekében együtt dolgozni, amikor Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov az űrháború után tudtak találkozni és hamarosan orosz és amerikai asztronauták már közösen munkálkodtak.

A napelemek és egy volt hulladéklerakóra épített szélturbina közelében legelésző juhok Hollandiában.
Fotó: Mischa Keijser / Cultura Creative / AFP

Szigor

Eila Kreivi, az EIB tőkepiaci vezetője azon merengett, hogy a környezetvédelmi kérdésekről célszámokat hozunk, elkezdünk vitatkozni arról, hogy miképpen hatna az emisszió-csökkentés a nemzetgazdaságokra, miközben más területeken korábban éles határvonalat húztunk, és azt mondtuk, hogy a korábbi viselkedés elfogadhatatlan. Kreivi példája szerint korábban

„sok cégnek az volt az üzleti modelljében, hogy a tengerekbe eresztette a szennyező anyagokat, de ez ma már lehetetlen.”

Hasonló zéró tolerancia jellemzi a világot a gyermekmunka tekintetében. Lehet, hogy a károsanyag-kibocsátásnál is fel lehetne lépni keményebben?

Többen kikeltek a nagyvállalatok azon gyakorlatai ellen is, hogy miközben szennyeznek, forrásaikat nem ennek csökkentésére fordítják, hanem tőkeszerkezetet javítanak (részvényeket vásárolnak vissza), illetve nemzetközi adóoptimalizációval kikerülik a közös teherviselést.

Dániában már azok a cégek, amelyek ilyen adóparadicsomokat használnak, nem vásárolhatják vissza saját részvényeiket a tőzsdén (vagyis a megspórolt pénzt nem költhetik áttételesen a részvényesek javadalmazására).

Jim O’Neill szerint ezt akár a zöld célokkal is össze lehetne hozni. Vagyis aki nem éri el a kibocsátás-csökkentéssel kapcsolatos célkitűzéseit, addig ne tudjon pénzt költeni a részvények visszavásárlására, az árfolyam-karbantartásra, így a részvényeseket is érdekeltté lehetne tenni a célkitűzések betartásában.

(Borítókép: A Forsythe Park 2019. január 8-án, az indianai Hammondban. A Rhodium Group jelentése szerint az Egyesült Államokban 2018-ban 3,4 százalékkal nőtt a szén-dioxid-kibocsátás, ami nyolc év legnagyobb növekedése. Fotó: Scott Olson / Getty Images / AFP)

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!