Van-e az utcán bűzölgő szemétnek hangja? Elsőre meglepőnek tűnhet a kérdés, hát micsoda hülyeség ez, miért lenne hangja? De ha jobban belegondol, valószínűleg tud társítani ehhez a látványhoz egy jellegzetes hangot: a szemetet ellepő legyek zümmögését. De miért repülnek rá a legyek rögtön a szemétre, és egyáltalán hogy találnak oda ilyen gyorsan? Na és zárt kukákba hogy kerülnek legyek? Ez mind kiderül a cikkből, szóval ha tovább olvas, több legyet üt egy csapásra!
A legegyszerűbb az a kérdés, hogy miért lepik el olyan lelkesen a szemetet a legyek. Hát azért, mert szeretik! A szemétben található ételmaradékok kiváló táplálékforrást jelentenek nekik, illetve utódaiknak, a légylárváknak. Márpedig ha ilyen táplálkozási aranybánya a szemét, érdemes minél hamarabb odaérni, hiszen nemcsak a legyek dézsmálnak belőle előszeretettel, hanem más rovarok is.
Különösen hatékony szemétvadásznak számítanak a fémeslégyfélék vagy dongólegyek. Jellemzően ők érnek oda legelőször, és akár 45 kilométert is képesek megtenni egy-egy finom falatért. Persze nemcsak a szemétben található maradékokra, hanem állati tetemekre is lelkesen repülnek rá – vagy éppen emberiekre. Ez utóbbi jelenség hívta életre az igazságügyi rovarszakértőket, akik a hullákban talált rovarok fajtája, száma és fejlettségi foka alapján meg tudják határozni, mikor halhatott meg az illető, illetve hogy a halál ott történhetett-e, ahol a testet megtalálták, vagy utólag vitték oda. Volt már olyan gyilkossági ügy, amelyben 17 évvel később mentettek fel egy elítéltet ilyen szakvélemény alapján.
A dongólegyek lárváit korábban nemcsak nyomozásra használták az emberek, hanem sebtisztításra is, mert a lárvákat az élő szövet hidegen hagyja, az elhalt szöveteket viszont előszeretettel zabálják fel, ráadásul olyan anyagokat (allantoint és ammóniát) is kibocsátanak, amelyet gyorsítják a sebgyógyulást. A kifejlett dongólegyek viszont, épp azért, mert szeretnek tetemek, ürülék, szemét körül legyeskedni, a fertőzéseket is hatékonyan terjesztik.
De hogyan képesek ilyen hatékonyan kiszimatolni a maradékokat? Jó sok gyakorlással, mármint nem egyéni, hanem evolúciós szinten: mivel a túlélésben előnyük származott belőle, fokozatosan lettek benne egyre jobbak. A dongólegyek szaglószerve a két csápjuk, amelyeket apró szőrszálak borítanak. Ezek a szőrszálak telis-tele vannak olyan receptorokkal, amelyek kifejezetten bizonyos szagokra vannak specializálódva, mégpedig azokra, amelyek a legyek szempontjából legínycsiklandóbbnak számító falatokból áradnak.
A nőstény legyek szimata különösen kifinomult, mert ők az utódaiknak keresnek megfelelően tápláló környezetet. A hímeket ez kevésbé érdekli, ők viszont azért gyűlnek a szagra, mert tudják, hogy ott jó eséllyel találnak nőstényt a párosodáshoz.
A rothadómaradék-detektáló receptorok hatékonyságát persze külső tényezők is befolyásolják. Ilyen például a szagokat szállító szél járása, illetve a napfény, mert a legyek nappal jobban tudnak tájékozódni, ezért éjszaka kevésbé aktívak. A melegről már csak azért is gondolhatjuk, hogy javítja a szemétellepési statisztikákat, mert magasabb hőmérsékleten intenzívebb a rothadás, de a meleg közvetlenebbül is hat a legyekre: mivel hidegvérűek, szükségük van a hőre, hogy bemelegítsék az izmaikat a repüléshez.
Na jó, a legyek tehát jó messziről képesek kiszagolni a szemétszagot, hogy odagyűljenek táplálni az utódaikat. De mi történik akkor, amikor egy zárt kuka fedelét felnyitva kiözönlenek a szemétből a legyek? Hogyan kerültek oda, ha a fedél le volt csukva? Nyugalom, a legyek se teleportálni nem tudnak, se időutazni: a magyarázatnak itt is az utódokhoz van köze. Valójában a nőstény légy még korábban belepetézik a szemétbe. A petéből aztán 12–24 órával később lárva lesz, amely bőszen el is kezd táplálkozni. Néhány nappal később bebábozódik, majd kikel belőle az akkor még nem teljesen kifejlett, de már határozottan légyszerű légy – és általában ekkor csodálkozunk rá, hogy hogyan is került a kukába.
(Források: The Conversation, Wikipédia, Mystery Science)
