A hangya a szorgalmas munkás példaképe, már Ezópusz meséjében is az ingyenélő tücsökkel került szembe, és a gyakran nosztalgikusan emlegetett mezőgazdasági szövetkezet, a Hangya sem véletlenül választotta ezt a nevet. Ezek után meglepő lehet, hogy az ismert hangyafajok egy része úgynevezett szociális parazita, vagyis más hangyákon élősködve boldogul.
A szociális parazitizmusnak több formája van. Nem is egyértelmű, hogy hol kezdődik az élősködés, az ázsiai szövőhangyák például előszeretettel lopják el más ízeltlábúak, főként pókok zsákmányát, de azt sem vetik meg, ha egy másik hangyafaj által éppen hazaszállított ételt szerezhetnek meg. Ez a fajta kleptoparazitizmus amúgy kifejezetten elterjedt az állatvilágban. Az apró termetű tolvajhangyák azt csinálják, amit a nevükből is gondolnánk, ahol csak tudnak, lopnak. Az alig 2 mm-es dolgozók kifejezetten nagy távolságokat is bejárnak, hogy táplálékot keressenek, de ha találnak a közelben egy másik hangyabolyt, akkor előszeretettel járnak oda azt is fosztogatni. Elviszik az összegyűjtött ételt, de néha a lárvákat is, sőt, ha úgy alakul, egy-egy dolgozót is megtámadnak, és megesznek a másik csapatból. Egyes tolvajhangyafajok egyszerűen beköltöznek a másik faj bolyának falába és onnan járnak lopni, mint a Oscar-díjas Élősködők című film főszereplői. Az ilyen életmódot élő fajok jellemzően aprók, hogy könnyedén elférjenek a résekben, és ritkán kerülnek konfrontációba a gazdákkal.
Nem így azok a hangyafajok, amik nem lopkodni, hanem uralkodni akarnak a többi felett, ezek között is többféle típust találhatunk meg. A hangyák életének legkritikusabb pillanata az új boly létrehozása. A megtermékenyített királynőnek új helyen kell leraknia a tojásait és megvárnia, amíg azokból kikelnek az első dolgozók. Gyakran előfordul, hogy az éhezéstől még azelőtt elpusztul, hogy az első szolgái gondoskodni tudnának róla, de az is, hogy az első pár munkás nem elég ahhoz, hogy beinduljon az új rovarállam élete. Erre lehet megoldás az, ha a kezdő királynő egyszerűen rabol magának munkásokat. Az ilyen fajoknak a királynői egyszerűen bemennek egy másik bolyba, megölik az ottani királynőt, majd a helyére állnak. Van, amikor mindez egészen a Trónok harcát idéző körülmények között történik: a támadó egy darabig vár a boly bejárata előtt és megöl pár arra járó dolgozót az odavalósiak közül, hogy a testükön levő illatanyagokat magára kenve észrevétlenül tudjon eljutni a riválishoz. Vannak olyan fajok is, amiknél a frissen kikelő dolgozók azonnal vérengzést rendeznek a hangyabolyban és megölik az eredeti faj tagjait, de a többség addig dolgoztatja a behódoltatottakat, amíg azok meg nem halnak.
Vannak olyan fajok is, amik annyira rákapnak a rabszolgamunka használatára, hogy a bolyfoglalás után is rabolnak még maguknak lárvákat más fajoktól. Így viselkedik például a védett erdei vöröshangya, aminek hatalmas fenyőtűépítményeivel lehet találkozni az erdőben. Ezekben néha látható, hogy nemcsak vörös, hanem fekete hangyák is dolgoznak: ezek az elrabolt és munkára kényszerített dolgozók. Aki szerencsés, még azt is elkaphatja, amikor egy vöröshangya csapat támadást intéz a lárvák megszerzéséért. Ezek a csaták nem gyakoriak és jellemzően sok áldozattal járnak mindkét oldalon.
Még szélsőségesebb azoknak a fajoknak a viselkedése, amik egyáltalán nem képesek magukról gondoskodni, az életben maradásukhoz muszáj rabszolgaszerző portyákat végezniük. Sok ilyen hangyafaj dolgozói teljesen képtelenek az önálló táplálkozásra, mivel a rágóik a harchoz alkalmazkodva nőttek óriásira. Ezek a fajok rendszeresen támadnak meg másokat, és itt nem kiegyenlített a harc, a hadjárataik leginkább az Asszír Birodalom zsákmányszerző háborúira hasonlítanak. Olyan hangyafajok is vannak, amiknél már királynő sincs, és az egyedeik, miközben más bolyokat támadnak, ivartalanul szaporodnak (bonyolult genetikával, hogy csökkentsék a beltenyésztésből adódó veszélyeket).
A történelem során sokszor bebizonyosodott már, hogy a rabszolgamunka csak első pillantásra tűnik hatékonynak, de valójában a rabszolgatartók gyakran rosszabbul járnak, mintha szabad munkásokat foglalkoztatnának. Nincs ez másképpen a hangyáknál sem: vizsgálatok mutatták ki, hogy a rabszolgasorba kényszerített hangyák gyakran elhanyagolják, nem egyszer meg is ölik a rájuk bízott lárvákat és bábokat. Általában a lárvák 80-85 százaléka éri el a felnőttkort, ha azonban rabszolgák nevelik őket, ez akár 50 százaléknál is kevesebb lehet. Bár a kutatók rabszolgalázadásnak nevezték a jelenséget, azért nem kell hangya-Spartacusokat vizionálni, a dolog magyarázata sokkal egyszerűbb. Kiderült ugyanis, hogy a lárvákat még kifejezetten szorgalmasan ápolják a munkára kényszerített dolgozók, de a bábokkal már nem ilyen gondosak. Valószínűleg azért, mert a bábok külsőre már jobban hasonlítanak a felnőttekhez és a páncéljukon megjelennek a fajra jellemző illatanyagok, és ennek alapján ismerik fel a gondozók, hogy valami nincs rendben. Ezek az idegen anyagok csökkentett mértékben váltják ki az utódgondozó viselkedést, esetleg még agressziót is kelthetnek. A végeredmény persze pontosan olyan, mint egy lassító sztrájk vagy egy rabszolgalázadás.
