Thomas Jeffersonnak volt egy agresszív birkája, ami a Fehér Háznál legelt, és egyszer megölt egy gyereket

Thomas Jeffersont, az Egyesült Államok alapító atyáinak egyikét, a Függetlenségi nyilatkozat fő szerzőjét és az ország harmadik elnökét valószínűleg mindenki ismeri, ha másért nem, hát azért, mert az ország legnagyobb elnökeinek emléket állító Rushmore-hegyen is ott virít az arca. Az elnöksége mellett arról is lehet ismerni, hogy szeretett volna átállni a metrikus rendszerre, de a macskamániás Abraham Lincoln és a whiskeymágnás George Washington mellett neki is volt egy furcsa hobbija. Ez volt a birkatartás, amellyel az országban is meghonosította volna a legfinomabb gyapjakat.

Apró szépséghiba, hogy ehhez az elképzeléséhez annyira ragaszkodott, hogy addig tolerálta egy nagy becsben tartott kos agresszióját, hogy az még azt is túlélte, hogy a Fehér Ház udvarán konkrétan megölt egy gyereket.

Az egész sztori 1793-ban kezdődött, amikor George Washington megmutatta egy brit mezőgazdasági szakíró leveleit Jeffersonnak, az akkoriban külügyminiszterként tevékenykedő államférfi pedig hirtelen elkezdett érdeklődni a birkatenyésztés iránt. Amikor a franciák hadat üzentek a briteknek, Jefferson őket támogatta volna, Amerika viszont Anglia mellé állt, így Jefferson az év végeztével lemondott, visszavonult a politikától, hazautazott, és vett egy csomó birkát.

Első körben persze a lehető legolcsóbb fajtába ruházott be, és abba is főleg azért, hogy hasznukat vegye az állatoknak a dohány- és kukoricaültetvényekkel alaposan leamortizált földjeinek helyrehozatalában, de végül nem állt meg itt. A nyájához 1795-ben csatlakozott egy különlegesebb kos is, amelynek apját Spanyolországból csempészték ki, és amelyről Jefferson azt hitte, hogy egy ekkoriban főként a spanyoloknál tenyésztett merinóról van szó, így nem meglepő módon tenyészállatként használta, és ezzel párhuzamosan egyre komolyabban vette a birkabizniszt.

Jefferson annyira megkedvelte a birkákat, hogy bár 1801-es elnökké választásával nagyon mereven elutasított minden ajándékot, velük kivételt tett, 1807 nyarán pedig Washingtonban, a Fehér Ház udvarán is elkezdett birkákat tenyészteni. Ekkor kapta meg a legtöbbet emlegetett birkáját is, egy négyszarvú shetlandet, amely mellé rögtön szerzett néhány shetland nőstényt, tízéves unokájának pedig azt írta, hogy nagy figyelmet akar fordítani a birkáira most, hogy a négy legnagyszerűbb fajtából már rendelkezik példányokkal.

Ennek azért is volt jelentősége, mert 1807-ben a kongresszus megszavazta a Jefferson által előterjesztett kereskedelmi embargót, így különösen fontos volt, hogy Amerika több mindent tudjon önállóan előállítani. Ebbe természetesen a gyapjú is beletartozott, Jefferson pedig évekig zaklatta a barátait a saját gyapjával, amivel aztán rendre befürdött. Előbb a shetlandeket tette próbára, amelyekről úgy gondolta, hogy rendkívül értékes lehet a gyapjuk, de hamar kiderült, hogy maximum takarókat lehet csinálni belőlük, így 1808 őszén a birtokára küldte őket.

Tavasszal viszont ez a közel negyven birka még a Fehér Ház környékén legelészett, a négyszarvú csodabirkával együtt, amely a két extra szarv mellett az agresszív természetével is kitűnt. Jeffersont már 1807-ben figyelmeztették, hogy a kos mindenkit megtámad, a juhászoktól egészen azokig a szerencsétlenekig, akik a Fehér Ház ekkor még elkerítetlen udvarán próbáltak átvágni. Egy férfi bő egy hónapig lábadozott a kos támadása után, egy gyerek pedig bele is halt, de Jefferson csak azután vágta le az állatot, hogy a nyáj hazaküldése után ott még megölte három másik birkáját.

Jefferson ekkor, a gyapja értéktelenségétől nyilván nem függetlenül, förtelmes lénynek nevezte a birkát, amely szerinte annyira veszélyes volt, hogy kötelességének érezte elpusztítani, és hozzátette, hogy teljesen haszontalannak találta a fajtáját.

Az elnök később aztán a merinónak gondolt nyáját is próbára tette, mert a 19. század elején egyre gyakrabban bukkantak fel merinók Spanyolországon kívül is, miután pedig a kereskedelmi embargó miatt Amerikában csak néhányan juthattak hozzájuk, az érdeklődés is egyre nőtt irántuk. Az egyik első, garantáltan fajtatiszta szállítmányból Jeffersonnak is szántak egy bárányt 1801-ben, amely végül menet közben elpusztult, az elnök azonban a néhai spanyol kosa miatt az őrület tetőzésekor így is abban a hitben volt, hogy az otthoni nyája olyan, mintha eredeti merinó lenne.

Mint kiderült, nem volt az, a delaware-i és philadelphiai szakértők egybehangzó véleménye szerint teljesen hétköznapi spanyol bárányokról volt szó, de Jeffersonnak ez sem szegte kedvét, mert fogta magát, és különleges engedélyt adott egy hajónyi merinó behozatalára Franciaországból. Ebből végül nem lett semmi, mert a francia hatóságok nem akarták odaadni a birkákat, viszont La Fayette márkitól kapott két juhászkutyát, aminek a juhászkutyák nagy rajongójaként legalább ennyire örült. Végül 1810 őszén kapta meg a saját merinóit a legjobb spanyol nyájakból.

A következő években pedig a honatya által is kifogásolt árak is lejjebb mentek végre, miután a spanyolok a napóleoni invázió után végérvényesen kiengedték a kezükből a fajtát. Így az elnöki széket 1809-ben James Madisonnak átadó Jefferson már teljes nyugalomban tenyészthette a merinókat a saját birtokán, ahol rabszolgák tucatjai dolgoztak azért, hogy az exelnök a másik nagy álmát is megvalósíthassa, és feltegye az amerikai gyártású ruhákat a térképre. Arról, hogy ez mennyire sikerült, sokat elmond, hogy egy bostoni látogatója szerint Thomas Jefferson saját készítésű ruhái merev, vastag gyapjúból készültek, és láthatóan silány minőségűek voltak.