2023. augusztus 30. – 14:32
A hidegháború legforróbb időszaka, harmadik világháború, nukleáris apokalipszis – a kubai rakétaválságra könnyű jelzőt találni, hiszen tényleg nem sokon múlt, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok közvetlen fegyveres konfliktusba kerüljön, miután Moszkva atomtöltetekkel felszerelt középhatótávolságú rakétákat akart telepíteni Fidel Castro Kubájába.
Azt gondolnánk, hogy miközben a világ lélegzetvisszafojtva figyeli a civilizáció lehetséges végóráit, „azok ott fenn” folyamatos kapcsolatban állhattak egymással, hogy mielőbb megegyezzenek. Nos, ehhez képest 1962 őszén John F. Kennedy és Nyikita Hruscsov között a közvetlen üzenetváltás 12 órába telt. Ennyit vett igénybe, amíg kódolták a szovjet pártfőtitkár háromezer szavas üzenetét, eljuttatták, odaát dekódolták, angolra fordították, majd hasonló protokoll szerint válaszolt az Egyesült Államok elnöke.
A nukleáris töltetű rakéták sebességéhez képest ez meglehetősen lassú. Annyira, hogy gyorsabb volt inkább nyilvános rádióüzenetekben kommunikálni, ami a kubai rakétaválság alatt bejött, de hosszú távon nem volt fenntartható, hogy a két fél kizárólag egy reality show keretében beszéljen egymással. A válság ugyan rendeződött – tulajdonképpen a szovjet fél vereségével, hiszen a Szovjetunió visszafordította hajóit, bár annyit elért, hogy a kubai kommunista rezsim fennmaradását elfogadta az Egyesült Államok, és visszavonta saját atomrakétáit Törökországból –, de világos volt, hogy szükség van egy gyors, közvetlen kapcsolatot biztosító csatornára Moszkva és Washington között.
Szupertelefon helyett telex
A javaslat már a koreai válság után, 1954-ben is felmerült – akkor még a szovjetek részéről –, de nyolc év toporgás után is csak ott tartott a két fél, hogy 1962 áprilisában ezt a NATO megalakulásának 13. évfordulóján az Egyesült Államok is felvetette, akkor viszont a szovjetek nem csaptak le az ötletre. A lökést végül a kubai válság kommunikációs tapasztalata adta meg:
1963 júniusában Genfben megállapodás született a közvetlen távközlési összeköttetésről, augusztus 30-án pedig, épp 60 éve már el is ment az első üzenet.
A republikánusok egyébként támadták a demokrata kormányzat döntését a forródrót létrehozásáról, mondván, ez olyan engedmény, amely a II. világháború előtti években Németországnak tett kísérlet volt a náci rendszer megbékítésére, ahelyett, hogy ilyen szoros technikai kapcsolatot az Egyesült Államok inkább valódi szövetségeseivel építene ki.
Ez a kapcsolat persze nem telefon volt, mert ez technikailag nem lett volna biztonságos megoldás, így a szép nagy, körszerű vitrinek mögött tartott szupertelefonok Fehér Ház-i és Kreml-beli látványát gyorsan el is kell vetnünk. A hangüzenet félreérthetőbb, és a vonal biztonsága sem volt garantálható. De volt helyette megbízhatóbb csatorna: a telex.
A tenger alatti kábel már adott volt az Atlanti-óceánon át – ennek alapját a már létező TAT-1 vezeték adta –, innen Londonból Koppenhágán, Stockholmon és Helsinkin át jutott a Szovjetunióba, egyenesen Moszkváig. Ezt a vezetékes géptávíróvonalat kiegészítette egy rádiótávíró vonal is Washingtonból a marokkói Tangeren át Moszkváig. Az utóbbi, mikrohullámú lánc hatékonysága erősen függött a légköri viszonyoktól, a tengeri kábelé pedig függött a közbeeső országok erősítőállomásától – írta az Élet és Tudomány 1985-ös ismertető cikke.
Állatos pangramma
„The quick brown fox jumped over the lazy dog’s back 1234567890”* – ez volt az a bizonyos első üzenet, amely Moszkvába érkezett.
„A fürge barna róka átugrott a lusta kutya háta felett 1234567890” – nem egy titkos üzenet volt, hanem egy teszt.
Az angol szöveg ugyanis az angol nyelvben használatos 26 karakter mindegyikét tartalmazta. Ez azonban nem igazi pangramma, ahhoz az kellene, hogy mindegyik betű csak egyszer legyen a szövegben. Ha Magyarország lett volna szuperhatalom, akkor ezt a mondatot küldhette volna: „Egy hűtlen vejét fülöncsípő, dühös mexikói úr Wesselényinél mázol Quitóban” – hozott példát a Wikipédia magyar szócikke egy magyar pangrammára.
A rókás mondat mindenesetre nem ekkor született, nyelvi játékokból és írástankönyvből ismert volt már 1885-ből. (Nemrég egy vizsgálat ezzel a mondattal tesztelte, hogy az orvosok kézírása tényleg olvashatatlan-e.) A szovjetek válaszul hosszabb irodalmi idézetet küldtek, az orosz nyelvben használatos mind a 32 cirill betű felhasználásával.
A fenntartás költségeit egyenlően osztották meg a felek, mert ehhez folyamatos apparátusra volt szükség. A greenwichi időzónát alapul véve páratlan órában a szovjetek, páros órában az amerikaiak küldtek üzenetet. Hogy miket, arról a hetvenes években már a magyar sajtóban is születtek bulváros anyagok.
„Valósággal versenyben állunk a moszkvai kollégákkal, hogy ki tud jobb »műsort« összeállítani – mondja az ezredesnő. – Olyan szövegeket igyekszünk kiválasztani, amelyek megörvendeztetik, esetleg megnevettetik az »odaát« ülőket, olykor pedig egy kis fejtörést okoznak a tolmácsoknak. Aznap például a következő viccet »üzenték«: Az egérmama és fia nagyon fél a macskától. A mama összeszedi bátorságát és így szól a macskához: vau, vau! A macska ijedten elszalad, az egérmama pedig büszkén szól gyermekéhez: Látod, fiam, milyen hasznos dolog idegen nyelven beszélni!” – idézte fel az arcanum.blog.hu a Magyarország 1973. november 18-i számának cikkét. Rendszeresek voltak az irodalmi idézetek is, de arra a felek figyeltek, hogy ne tűnjön trollkodásnak, így kerülték például a Micimackót, nehogy a medve miatt Moszkvában az utalást magukra vegyék, a Szovjetunió vagy később Oroszország lemedvézéseként.
1973 után technikailag is változott az összeköttetés: megvalósult a műholdas kapcsolat. Ehhez geostacionárius műholdak kellettek, azaz olyanok, amelyek mindig a Föld azonos pontja felett tartózkodva keringenek. Ez 35 ezer kilométeres távolságot jelent a bolygótól – ez a Föld–Hold távolság 9 százaléka –, azaz nagyjából százszor olyan messze van, mint az űrállomás. A tenger alatti kábel tartalékkapcsolatnak megmaradt, a Tangeren át vezető mikrohullámú rádiótávíró összeköttetése ezután feleslegessé vált.
1988-ban három év tesztelés után a telexről faxra váltottak a forródróton. 2008-tól internetes, emailes és chates összeköttetés is van, de a műholdas kapcsolaton át fenntartott forródrót továbbra is megmaradt.
Kennedy halálával avatták fel a forródrótot
Mivel a forródrót kiemelten fontos üzenetek továbbítására szolgál, az elmúlt 60 évben viszonylag kevés esetről tudni. Első éles üzenete azonban hamar jött: az amerikaiak ezen keresztül tudatták Moszkvával, hogy 1963. november 22-én Kennedy elnököt meggyilkolták Dallasban. Használták 1967-ben az izraeliek hatnapos háborúja alatt, 1971-ben, Pakisztán és India konfliktusa idején, 1979-ben a szovjetek afganisztáni beavatkozása előtt, a Szovjetunió megszűnte után 2003-ban, az iraki beavatkozás idején, és 2016-ban, amikor Barack Obama az ellen tiltakozott, hogy az oroszok beavatkoznak az amerikai elnökválasztásba.
De Nyikita Hruscsov sem sokáig élvezhette a közvetlen kapcsolatot az Egyesült Államokkal. 1964-ben Leonyid Brezsnyev vezetésével lényegében belső puccsal eltávolították – legalább annak örülhetett, hogy ez nem került az életébe, nyugdíjasként halhatott meg, méltatlannak minősítve arra, hogy a Kreml falához temessék. Megbuktatásához épp az járulhatott hozzá, ami a forródrótot életre hívta. A kubai válság, amelyben a szovjet vezetés szerint Hruscsov lényegében vereséget szenvedett.
( * A cikk eredeti verziójában „red fox” jelent meg, a tesztmondatban azonban „brown fox”, azaz barna róka van.)