2022. december 26. – 23:50
A kapafogú, vaksi és ráncos bőrű csupasz turkálónak még csak benevezni sincs esélye a „jaj, de cuki” állatok versenyébe, de egy egyedülálló tulajdonsága miatt kutatóorvosok és zoológusok igen élénken érdeklődnek iránta. Az afrikai földikutyaféle szinte mesebeli képességekkel rendelkezik, hírből sem ismeri az olyan krónikus betegségeket, mint a diabétesz vagy a rák, pedig ezek más emlősöknél ugyanúgy gyakoriak, mint az embereknél. Ráadásul az öregedésre és a fájdalom néhány formájára is fütyül. Nyilván szeretnénk hasonlítani rá, leszámítva persze a kapafogat, a vaksiságot és a szottyadt bőrt.
A csupasz turkáló, más nevein vakondpatkány vagy csupasz földikutya (Heterocephalus glaber) Afrika északkeleti részén, Kenya, Szomália és Etiópia területein a leggyakoribb. Rendkívül szociális lény, nagy, 70-80, de akár 300 főt is elérő föld alatti kolóniákban él. A turkáló név meglehetősen degradálónak hangzik, főleg azok után, hogy ha szembesülünk azzal, hogy ezek az állatok milyen tervszerűen alakítják ki társadalmukat és milyen leleményes mérnöki teljesítményre képesek.
Sokat túrnak és fúrnak, keresztül-kasul építik ki járataikat és üregeiket, és ezek két kilométer hosszúságban is elnyúlhatnak. Jelenlétük úgy érzékelhető, ahogy a vakondoké, a felszínre időnként halmokat túrnak ki a földből. Rendkívül oxigénszegény és nagy páratartalmú közegben élnek, ez is az egyik extremitásuk, akár 18 percet is kibírnak egy levegővétellel. A felszín közelében lévő alagútjaikban főként a gumós növényeket gyűjtik, és ide hozzák fel a mélyebben fekvő üregeikből is a földet. Járatok vezetnek a mélybe is, ahol akár egy futballpályányi méretű fészekkamra is lehet. Az állatok általában összebújva, egymás hegyén-hátán pihennek itt. A fészek falát puha növényi törmelékekkel, fűgyökérdarabokkal, gumók és hagymák bőrszerű részeivel bélelik ki.
A fészkek közelében vakon végződő járatok is vannak, amelyek feltételezhetően vízelvezetőként szolgálnak, amikor nagyobb esőzések során leszivárog a víz. Emellett szellőztető aknákat is ásnak. A fészek közelében külön WC-kamrát is kifúrnak, ahová üríteni járnak az állatok. Ha megtelik ez a kamra, akkor betömik, és ásnak helyette egy újat. A kajáért sem szeretnek messzire járni, ezért vannak az élelemraktáraik is a fészek közelében. Az ide begyűjtött hagymák, gumók, gyökerek svédasztalként várnak minden kolóniatagot. Időnként gigantikus falatokra is számíthatnak, akár egy 50 kilót nyomó gumót is képesek közös erővel betárazni.
A csupasz turkálók olyan hierarchikus társadalomban élnek, mint a méhek vagy a hangyák, náluk is egy királynő uralkodik és felel az utódnemzésért, míg a tagok beosztásuknak megfelelően, fegyelmezetten dolgoznak. A nem szaporodó nőstények a kölykök gondozásában vesznek részt, hozzájuk bújnak, hogy melegen tartsák őket, ha elkóborolnának, visszaviszik vagy ha veszélyhelyzet van, akkor kimenekítik őket a fészekből. Afféle székletterápiával a kölykök bélflórájának kialakításában is segítenek, ami a gyakorlatban úgy zajlik, hogy a kölykök ürüléket fogyasztanak egy ideig.
A többiek dolga az élelemkeresés és -raktározás, illetve az ásás. Nagyobb alagutak fúrásánál csatárláncba állnak, a fúrópajzsként felfogható egyed hátrarúgja a kikapart földet, és aztán így tesz mindenki más mögötte, míg az utolsó ki nem tolja a földfelszínre egy ideiglenesen megnyitott járaton. A szervezett munkához hatékony kommunikációra is szüksége van, és ahogy arról a Telexen is írtunk, csicsergő, vinnyogó hangjelzéseiknek még dialektusaik is vannak.
A vakondpatkány egyik specialitása, hogy a bőrén keresztül szinte nem érez fájdalmat, mert az egyik idegreceptora módosult. Egy kutató azt feltételezi, hogy az evolúció mindent leállított ennél a fajnál, ami nem szükséges, beleértve az extra idegreceptorokat is. Ez segítheti az élelemért rendkívül sokat dolgozó állatot az oxigénszegény környezetben és forróságban, hogy létezni tudjon.
Látható, a csupasz turkáló életmódja is rengeteg érdekességet rejt magában, de az a kérdés jobban foglalkoztatja a kutatókat, hogy ezek az állatok miért hosszú életűek és miért ellenállóak a betegségekkel szemben. Egy csupasz turkáló akár több mint 30 évig is elélhet (37 éves példányról is van adat), ami rágcsálómércével mérve matuzsálemi kor, hiszen egy egér nagyjából két évet él, és más fajok sem sokkal hosszabb életűek. Emberi léptékre lefordítva 450 évesnek számít egy 30 éves vakondpatkány.
Persze kisebb gondot jelent már az is, hogy megállapítsák egy csupasz turkáló korát. „A fizikai hanyatlásnak csak korlátozott jeleit mutatják. Míg az emberek fokozatosan ráncossá, ősszé vagy krónikus betegségekre fogékonyabbá válhatnak, az öregedés szokásos jelei, amelyeket a legtöbb emlősnél elvárnánk, nem igazán jelennek meg náluk” – mondta a BBC-nek Ewan St John Smith, a Cambridge-i Egyetem kutatója.
Smith csoportja öt kolóniát tart mesterséges körülmények között, és azt mondta, tíz év alatt egyszer sem volt tanúja természetes halálnak, az állatok leginkább az egymás közötti harc eredményeként szoktak kimúlni.
A csupasz földikutyák nemcsak sokáig élnek, de az éveiket egészségben is töltik. Mintha nem is öregednének: több ezer egyed élettörténetét elemezve egy kutatás arra jutott, hogy minden más emlősfajjal szemben nem növekszik az idő előrehaladtával a halálozási kockázatuk. Ennek az lehet az oka, hogy nagyon fejlett DNS-javítással rendelkeznek, sok úgynevezett dajkafehérjéjük is van, amely más sejtek helyes szintézisét segíti.
„Minden második ember valószínűleg rákos lesz. Az egerek és a patkányok hasonló valószínűséggel betegszenek meg rákban, ezzel szemben a csupasz vakondpatkányok szinte soha nem kapnak rákot, ez nagyon ritka”
– mondta Smith.
Arról, hogy miért ellenállóak a rákkal szemben, egyelőre csak hipotézisek vannak. Az egyik teória szerint olyan rákellenes mechanizmus működik a testükben, amely megakadályozza, hogy a sérült sejtek kontrollálatlanul osztódjanak és rákos daganattá fejlődjenek. Egy másik elmélet szerint az állatok egy olyan komplex szupercukrot választanak ki – a kozmetikai termékek reklámjában is gyakran előkerülő hialuronsav egyik formáját –, amely megakadályozza a sejtek daganatképzését. Egy kutatócsoport szerint ezek a földikutyák azért termelnek több hialuronsavat, hogy bőrük nagyon laza és rugalmas legyen, mert így nem hasítják fel az oldalukat, amikor egy gumóhoz, kődarabhoz vagy más tereptárgyhoz dörzsölődnek ásás közben. Az már csak bónusz volt, hogy a hilauronsav rákellenes szerként is működik náluk. Már ha egyáltalán ez számít.
Az új kutatások szerint ugyanis nem egy veleszületett mechanizmus akadályozza meg a rák kialakulását, hanem egy komplex folyamat, amelyben a mutálódott sejtek körüli egyéb sejtek és molekulák, valamint az immunrendszer is részt vesz.
Bármi is az ok, ha a tudósoknak sikerül megfejteniük, hogy miért élnek ezek az állatok hosszú és egészséges életet, azt a humán gyógyászatba is átfordíthatják, megelőző kezelések vagy gyógyszerek fejlesztésében is segíthet a csupasz turkáló. Ha ez megvalósul, biztosan sokkal szebbnek fogjuk látni a megjelenését is.
