Lincoln testét pénzhamisítók, Washington koponyáját egy mérges kertész próbálta meg ellopni

1799. december 14-én, többnapos betegeskedés után George Washington meghalt. Amerika első elnökével egy torokfertőzés végzett, bár hozzá kell tenni, az sem segített rajta, hogy a betegség gyógyítása érdekében az orvosai nagyjából három litert lecsapoltak a véréből (ez több, mint az emberi testben található vérmennyiség fele), és ezzel egyidejűleg hánytatták is. Halála után az Egyesült Államok kormánya bejelentette, hogy Washington földi maradványait a Capitoliumba szállítják, és egy alagsori kriptába helyezik.

A kongresszus ezzel kapásból semmibe vette az elnök végrendeletét, amelyben kifejezetten kérte, hogy szerény temetést kapjon, ne övezze nagy felhajtás. Már életében is hasonlóan fényűző gesztusokkal tisztelegtek volna előtte: nem sokkal a függetlenségi háború után az Egyesült Államok létrejöttét előkészítő kontinentális kongresszus megszavazta, hogy „Washington tábornok lovas szobrát építsék meg […] ott, ahol a kongresszus épülete létrejön. A tábornokot római ruhában kell ábrázolni, fején babérkoszorúval”, de ez végül a későbbi elnök ellenkezése miatt nem valósult meg. Washington a hasonló gesztusokat nem szerette, egész életében egyedül azt fogadta el, amikor 1791-ben az épülő új főváros megkapta a Washington nevet, bár ő maga mindvégig a Federal City (szövetségi város) elnevezést használta rá.

Visszatérve Washington végrendeletére: a szerény végakarat ellenére az elnök hatalmas nyilvános temetést kapott, amely körmenettel kezdődött. A washingtoni szabadkőművesek felvonulást szerveztek rá zenészekkel, lovakkal, papokkal. A volt elnök által nem kívánt temetésen négy miniszter beszédet is mondott – Washington korábbi szigorú tiltása ellenére. A temetés végén került sor a katonai búcsúztatásra, majd még egyszer, utoljára mindenki megtekinthette a testet.

Amerika könnyei összefolynak

Washington ültetvényeinek rabszolgái kötelező jelleggel hordtak az elnök halála után fekete gyászruhát. Amerika szabad emberei azonban kötelezettség nélkül is feketébe bújtak: a korabeli elbeszélések szerint a gyász következtében az ország egyes részein hónapokig hiány volt a fekete ruhákból. Washington halála körül akkora volt a szomorúság, hogy a szenátus ideiglenes elnöke például levelében azt írta John Adams későbbi elnöknek:

„Engedje meg, uram, hogy könnyeink összefolyjanak az önéivel. Ebből az alkalomból igazán férfias dolog sírni.”

A bostoni állampolgárok újra megrendezett temetést tartottak Washington tiszteletére, de volt állam, ahol pénzt is vertek a volt elnöknek szánva. Washington: A Life című, 2010-ben megjelenő könyvében Ron Chernow történész azt írta, hogy az amerikaiak aggódtak amiatt, hogy a Washington idején létrejövő nemzeti egység a tábornok nélkül összeomolhat, erre pedig a Washington-kultusz állandó és kényszeres életben tartásával reagáltak.

Zárójeles érdekesség, hogy bár a XX. század történészeként Chernow is sikeres író lett, Washington kortársa, Parson Weems a Chernow-éval azonos című művével már konkrétan berobbantotta magát az elnök halála után a könyvpiacra. Igaz, Weems nem történész szemmel nézte a dolgokat, könyvében kitalált csodatörténeteket tulajdonított Washingtonnak.

Washington vár

Míg a Washington iránti rajongás az elnök halála utáni évtizedekben is töretlen maradt, a holttestével az eredeti tervektől eltérően mégsem foglalkoztak túl sokat Amerika vezetői. Washington végrendeletében konkrét utasításokat adott arra, mi történjen a testével a halála után. Azt akarta, hogy Mount Vernon-i birtokán temessék el, egy frissen épített családi kriptában. A végrendelet azt is megjelölte, hol, mekkora méretben és milyen anyagból kell a kriptát felhúzni – már csak az épületnek kellett volna elkészülnie.

Addig is, amíg nem épül meg az új, Washingtont a birtokon belül, egy régi kriptában temették el – aztán ott is maradt a következő 30 évben. A kriptaépítésre nem maradt pénz, Washington unokaöccse, Bushrod Washington pedig úgy döntött, a birtokot inkább arra használja, hogy a zarándokoknak mutogassa az elnök korábbi rezidenciáját, illetve sírhelyét. Emma Willard történész korábban azt írta, „Amerika minden igaz hazafia gyászos zarándoklatokra fog majd erre a birtokra látogatni az eljövendő korszakok mindegyikében”.

Washington ugyanis mindenképp a környék legszebb házára vágyott, így került a család birtokába Mount Vernon. Egy viszonylag szerény parasztházat építtetett át 21 szobás kúriává, amelyhez kert és nyolcezer hektáros ültetvény tartozott. Washington főként búzával, kukoricával és állattenyésztéssel foglalkozott a birtokon, de ő üzemeltette Amerika akkori legnagyobb whiskey-lepárlóját is. A gigantikus földterületet ismerve nem csoda, hogy Willardnak igaza lett: szinte minden amerikai felkerekedett (és kerekedik a mai napig) azért, hogy meglátogassa Washington nyughelyét.

Disznóólból a márványtömbbe

Miközben azonban a látogatók száma nőtt, Mount Vernon régi kriptája egyre romosabbá vált. A sír körüli fákat és bokrokat lecsupaszították a zarándokok, akik szuvenírként kisebb gallyakat vittek magukkal – nem úgy, mint az egyesült államokbeli akkori orosz nagykövet, aki egy egész ágat levágatott, hogy megmutassa azt I. Sándor cárnak. Az állapotok olyannyira súlyossá váltak, hogy 1820-ban egy akkori feljegyzés így írt Washington sírhelyéről:

„Félhüvelykes fenyődeszka állt itt, amely mára már elrohadt. Egy ilyen ajtó még az angol disznóólaknak is szégyenére válna.”

1829-ben Bushrod Washington meghalt anélkül, hogy végül bármit megépített volna nagybátyja végakarata szerint. Egy évvel később ért aztán igazán mélypontra Washington egyre rosszabb állapotú sírhelye – mivel ágak már nem maradtak a sír melletti fán, valakinek az jutott az eszébe, hogy akár Washington koponyáját is ellophatná. Később kiderült, a tolvajnak véletlenül Bushrod sógorának koponyáját sikerült magával vinnie George Washingtoné helyett. A tettes egyébként az egyik kertész volt, aki így állt bosszút azért, hogy nem sokkal korábban kirúgták a birtokról.

A sír megszentségtelenítése ugyanakkor felpörgette az eseményeket – röpke 30 év elteltével a család úgy érezte, biztonságosabb sírboltra van szükség. Az új kripta kialakítását aztán újabb tényező zavarta meg; a kongresszus tagjainak újra az jutott az eszébe, hogy a volt elnök holttestét a Capitoliumban kellene elhelyezni. Építettek hozzá kriptát a rotunda alatt, a közepén egy nagy lyukkal, hogy a látogatók egyenesen a koporsóra pillanthassanak a karzatról. A képviselők meg is győzték az áthelyezésről a volt elnök feleségét, Martha Washingtont. Az egykori elnök végakaratának egyetlen „szerencséje” az volt, hogy a birtokot Bushrod után megöröklő John Washington elolvasta az elnök végrendeletét.

Az első exhumált elnök

John Washington lett az, aki három évtizeddel az elnök halála után végül megépíttetett neki egy méltó sírhelyet. William Strickland építész új szarkofágot tervezett az alkalomra, melyet fehér márványból faragtak ki – amiről később kiderült, hogy túl nagyra sikerült ahhoz, hogy beférjen az új kripta ajtaján. Emiatt teljesen újra kellett építeni a kripta elejét, de ezután már tényleg semmi nem állt a temetés útjába. A szertartás utolsó lépése volt Washington áthelyezése a régi koporsóból az újba, amiről a Harper’s New Monthly Magazine így számolt be:

„Hajszálakat nem láttunk, a testből sem áradt kellemetlen szag. Bár amikor a koporsót a sírbolton kívülre vitték, megfigyeltük, hogy sárga folyadék csöpög lefelé, megfestve a szarkofág márványát. A holttestet hat ember vitte, átrakták a márványkoporsóba, a nehéz fedél felhelyezése után pedig 1837. október 7-én szombaton elzárták a szemünk elől Washingtont.”

Ezzel pedig George Washington lett az első elnök, akit exhumáltak és újra eltemettek. Mivel nem tudták bevinni a holttestét a Capitoliumba, a kongresszus úgy döntött, hogy helyette egy saját Washingtont épít magának. 1832-ben, Washington születésének századik évfordulójára, a törvényhozók 20 ezer dolláros Washington-szobrot rendeltek a Capitoliumnak. A Mount Vernon birtok pedig visszatért korábbi múzeumi funkciójához: mára már közel 80 millió látogatóval büszkélkedhet, és 17 dollárért bárki megnézheti az elnök sírhelyét.

Utódja, mint elődje

Washington esete nem volt egyedülálló az amerikai elnökök történetében. 1865-ben például, miután Abraham Lincolnt meggyilkolták, az elnök holttestét szülőhazájában, az illinois-i Springfieldtől nem messze helyezték el. 11 évig háborítatlanul pihentek ott az elnök maradványai, mígnem 1876-ban a kongresszus tagjai lobbizni kezdtek: igen, már kitalálhatjuk, azért, hogy Lincolnt Washingtonban temessék újra.

Mint George Washington esetében, úgy itt is építettek neki már előre a Capitoliumban egy sírhelyet a kupola alatti boltozatban. Abban az évben azonban, amikor a kongresszus Lincoln áthelyezése mellett döntött, november végén egy titkosszolgálati jelentés zavarta meg a terveket:

e szerint két férfi megpróbált betörni a springfieldi sírhelyre, hogy ellopja Lincoln holttestét.

Tizenegy nappal a lopási kísérlet után a Chicago Daily News frissítést tett közzé az esetről. Ők azt írták, „Jack Hughest és Torrence Mullent, a két hírhedt bűnözőt tegnap este letartóztatták Abraham Lincoln sírjának kirablási kísérlete miatt”. Hughes hírhedt pénzhamisító volt korábban, Mullen pedig a lap szerint „chicagói tolvaj és szintén pénzhamisító”.

„Kétségtelen, hogy a rablásra azért került sor, hogy Lincoln holtteste fedezze a bebörtönzött pénzhamisító Boyd kiváltásának díját.”

Mint az esetről szóló könyvében, a Stealing Lincoln’s Bodyban Thomas J. Craughwell kifejtette, James Kennally bandavezér rávette két társát, hogy lopják el Lincoln holttestét, és ne adják vissza, amíg az állam nem garantálja Benjamin Boyd szabadon bocsátását – plusz még 200 ezer dollárt. A rablás nem sikerült, Boyd a börtönben maradt, és eredeti sírhelyén maradt Lincoln is – egészen 1901-ig, amikor Washingtonhoz hasonlóan exhumálták, majd újratemették egy betonnal fedett sírba.

Források:

• Chicago Sun-Times
• Daily Beast
• Thomas J. Craughwell – Stealing Lincoln’s Body