Az ártalmatlannak induló Guinness-rekord, amibe ketten belehaltak

2022. július 6. – 04:55

Az ártalmatlannak induló Guinness-rekord, amibe ketten belehaltak
Fotó: Bettmann / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

1986 szeptemberében egy hatalmas, szórakoztatónak tűnő vállalkozás körüli izgalom kerítette hatalmába az amerikai Cleveland városát. Arra készültek, hogy a Balloonfest ’86 névre keresztelt esemény során 1,5 millió lufit töltenek meg héliummal, azokat egy, a városközpont fölött kifeszített hálóba engedik fel, majd szabadjára engedik. Mindezzel a város szegényeit segítő United Way of Cleveland alapítvány számára akartak minél több pénzt gyűjteni.

A rekordkísérlet tragédiába torkollt: két ember halálához vezettek a lufik, több balesetet is okoztak, és több ló is megsérült, amikor megijedtek az égből alászálló léggömböktől.

Cleveland nem mondható különösebben izgalmas városnak, a helyi vezetés ezért az adománygyűjtés mellett részben azt várta az akciótól, hogy picit jobb színben tüntesse fel az Ohio állambeli települést. Magát az akciót hat hónapig tervezték, gondos előkészületek után választották ki a központban található Public Square-t, egyrészt, mert könnyen ki lehetett feszíteni fölé a hatalmas hálót, másrészt pedig, mert így nagy tömeg kísérhette figyelemmel az itt gyülekező lufikat.

A nagy nap szeptember 27-én jött el, a lufikat 2500, nagyrészt diákokból álló önkéntes töltögette serényen, akkor még mit sem sejtve arról, hogy gond lehet a kezdeményezésből. A felvezetésről szóló híradós anyagok korábban azzal viccelődtek, hogy mivel szélre is lehet számítani, csak nehogy a végén Kanadában kössön ki az összes luftballon. Ám mivel a vártnál gyorsabban közeledett egy vihar, a szervezők úgy döntöttek, hogy a tervezettnél korábban szabadjára engedik a léggömböket.

Az elszabaduló, a szivárvány minden színében pompázó lufik hatalmas, hömpölygő hullámként terítették be a tér sarkán található Terminal Tower toronyházat az összegyűlt tömeg nagy örömére. A közvetítésben büszkén harsogták, hogy a 1,5 millió léggömb szélnek eresztésével megdőlt a Guinness-rekord (bár később kiderült, hogy még csak 1,4 milliónál jártak). Ezután jött a hideg zuhany.

Mai szemmel nézve már tudjuk, hogy sem környezetvédelmi, sem biztonsági szempontból nem túl jó ötlet 1,5 millió lufival beteríteni az eget, hiszen a luftballonok nem maradnak örökre a levegőben, valahol földet kell érniük, és hát a gumi nem annyira jól lebomló anyag.

A tragédiát is az okozta, hogy a lufik nem tudtak örökre repülni. A szervezők előzetesen úgy számoltak, hogy a léggömbök elég sokáig a levegőben lesznek majd, és csak leeresztve süllyednek vissza a talajig. A Clevelandet elérő vihar és eső miatt viszont a lufik még felfújt állapotban aláhulltak az égből. Így tévesnek bizonyult az a számítás is, hogy a 1,5 millió lufinak majd csak a 10 százaléka köt ki az Erie-tóban, aminek a partjára Cleveland épült. A megváltozó szélmozgás nyomán több mint 800 ezer lufi kötött ki a tóban. Ez önmagában még a környezetszennyezésen felül sem okozott volna gondot – bár ugye az élővilágra ez is elég veszélyes –, csakhogy a parti őrséget két eltűnt horgász mentéséhez is riasztották. A víz tetején úszó, több százezer léggömb között azonban a keresőcsapatoknak esélyük sem volt kiszúrni a két, narancssárga mentőmellényben lebegő testet.

A férfiak csónakját másnap reggel, a partra sodródva találták meg, a holttestükre pedig csak napok múlva bukkantak rá, még úgy is, hogy a rekordkísérlet másnapjára eltűntek a lufik a tó felszínéről. Az egyik áldozat felesége 3,2 millió dollárra perelte az eseményt szervező alapítványt, ám végül peren kívül megállapodtak.

A még az akció napján visszahulló léggömbök jó pár autóvezető figyelmét elterelték, ezért több baleset is történt a városban. Fél órára le kellett zárni a közeli Burke Lakefront repülőteret, ám ennél nagyobb baj volt, hogy jelentős mennyiségű lufi landolt egy közeli lovarda legelőjén, és a megijedő lovak súlyosabban megsérültek. A lovarda tulajdonosa is beperelte a szervezőket, 100 ezer dollárt követelt, de végül ő is peren kívül megegyezett a United Way of Clevelanddel.

A rekordkísérlet bekerült ugyan a Guinness Rekordok Könyvének 1988-as kiadásába, 1 429 643 lufiban állapítva meg a rekordot, a szervezet viszont a Clevelandben tapasztalt károkozás miatt ma már nem hitelesíti az olyan környezetkárosító rekordokat, mint a tömeges luftballoneregetés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!