2022. május 8. – 07:56
„Havi kétezer pengőjébe került a tragikus végü Kövess bárónak a kokainszenvedély”
– írja Az Ujság 1929. január 22-én egy mindössze 31 éves, tragikus sorsú arisztokrata halála apropóján. Báró Kövess Jenő élete sok más fő- vagy köznemestől eltérően nem hagyott mély nyomokat a magyar történelemben, de egy átmulatott, prostituáltakkal és kábítószerrel színesített éjszaka után bekövetkezett halála legalább azt elősegítette, hogy a magyar társadalomban átértékelődjenek a kábítószerek káros hatásai.
Az 1920-as években ugyanis Budapest-szerte népszerű volt a kábítószerek használata. A narkotikumok, ahogyan Az Újság is írta, a társadalom legfelsőbb rétegeiben is nagy népszerűségnek örvendtek: „Mint minden bűvös szenvedély, a nagyváros éjszakájában szinte észrevétlenül terjed, behúzódik a házakba, magánlakásokba, igen gyakran előkelő emberek lakásába is, és ezekbe a rendőrség szeme, természetesen, nem láthat be.”
A kokain könnyen beszerezhető volt nemcsak olyan ikonikus szórakozóhelyeken, mint az Orfeum vagy a Moulin Rouge – ahol a pincérek, de akár a fellépő művészek is forrásul szolgáltak –, hanem a bérházak falai közt is, magánlakásokban működő nyilvánosházakban, ahol néha valóságos kokainszeánszok folytak. Kerepeszki Róbert történész szerint ilyen helyekre járhatott a címben is említett báró Kövess Jenő is, akinek halála a teljes magyar közéletet megrázta.
Az elmagányosodott báró
Noha a nevével nem találkozhatunk a történelemkönyvekben, a Kövess család megbecsült része volt a felső tízezernek. Különösen Jenő apja, báró Kövess Hermann volt jelentős személy, a Monarchia egyik utolsó tábornoka, számos kitüntetés birtokosa, míg Jenő egyik bátyja az ukrán–lengyel határon halt hősi halált az első világháborúban.
Kerepeszki szerint Kövess Jenő kokainfüggősége az elmagányosodás (egyedül élt a fővárosban), illetve a családi vállalkozás (anyja Andrássy úti dohánynagytőzsdéje) vezetése miatt kialakult szorongásával is magyarázható. Ez azonban csak feltételezés, mert Jenő életéről-életmódjáról, ahogy a haláláról is, igencsak eltérően számoltak be az akkori lapok.
„A rendőrség megállapítása szerint a fiatal báró az utóbbi hónapokban hetenként kétszer-háromszor is megjelent a gróf Zichy Jenő utcai nőknél, ahol testi gyötrődésekkel kapcsolatos kokain-szeánszokat tartott” – írja a szokásairól Az Ujság, miután egy végzetessé vált január 15-i éjszakai mulatozása nyomán szanatóriumba került, ahol egy héttel később meghalt.
A báró bohém életmódját erősítette meg a Pesti Napló is, amelynek cikke szerint „nemigen fordult meg rangjának megfelelő társaságokban, ellenben igen gyakran járt olyan helyekre, ahol különös szenvedélyeknek hódolt. A többi között az egyik detektív kiderítette, hogy báró Kövess Jenő gyakrabban szedett kokaint.”
A halála után azonban olyan cikkek is napvilágot láttak, amelyekben tisztességes, jó magaviseletű férfiként jellemezték. Az Ujság egy másik cikkében például az áll, hogy a rábízott üzletet „olyan szigorúan vezette, hogy soha egy pillanatra sem maradt el üzletéből. Nyitástól zárásig ott volt, a könyveket vezette, a beszerzésekről gondoskodott, a személyzetet ellenőrizte és tevékenységével fel is virágoztatta a tőzsdét.”
Mazochista szexjáték prostituáltakkal és kokainnal
Amiben viszont egyeznek a híradások: Kövess Jenő január 15-én este először barátainál volt vendégségben, amely után a Zichy utcába igyekezett. Másnap a főbérlője talált rá – de hogy milyen állapotban, a tekintetben ismét eltérnek a hírek. Egyes források szerint hörgő, míg mások szerint „több sebből vérző” állapotban találta a bárót, akinek a sebeit, mint a boncolás során kiderült, ráfeszített kötelek és korbácsolások okozták. Egyes tudósítások szerint ez arra utal, hogy Kövess a kokainozás mellett a prostituáltakkal mazochista szexjátékokat játszott, ütlegeltette magát, és ezt a rendőri nyomozások is igazolták.
„A fényűzően berendezett lakás több szobája valóságos kínzókamrának volt átalakítva. Még kényszerzubbonyt is találtak. Volt ezenkívül egy fapriccs is, amelyen kínozni szokták a kokainmámorba esett embereket. […] Megállapította a rendőrség, hogy gyakran a pincében folytak az orgiák. A pince egy része erre a célra volt kialakítva olyan módon, hogy megkínzott emberek jajgatását ne lehessen meghallani” – írta a Friss Ujság.
Noha ez utóbbit a nyomozások és tanúkihallgatások során a lakás tulajdonosa, vagyis a nyilvánosház madámja, Kardos Menyhértné tagadta, a nála illegálisan dolgozó örömlányok elmondása szerint közülük többen is részt vettek ilyen játszadozásban a báróval. Egyikük, Bukovszky Mária elmondása szerint ugyanis a báró maga kérte, hogy ütlegeljék.
Találgatások és elhúzódó per
Kövess Jenő a vad éjszaka végén, valamikor hajnalban érkezhetett meg a Bajza utcai albérletébe. A hazaérkezéséről is találgatások születtek a detektívek és a tudósítók körében, és ahogy a Zichy Jenő utcában történtekhez hasonlóan, úgy erről is különböző információk láttak napvilágot.
Egyes szemtanúk szerint Kövess egy kávéházból, a saját lábán ment haza hajnalban. Mások azt mondták, egy piros taxival távozott a lakásból, sőt voltak, akik szerint a bárót úgy kellett berakni a taxiba, annyira öntudatlan állapotban volt. A detektívek viszont nem találtak logikus magyarázatot arra, hogy ha eszméletét veszítette, hogyan tudott bejutni az albérletébe. Oda ugyanis csak három zár kinyitásával lehetett belépni, ráadásul a ruhái is rendezetten voltak lerakva – így nem tudni, mikor kerülhetett öntudatlan állapotba, de aligha úgy érkezett haza.
Az ügy még sokáig szerepelt a lapokban, több találgatás is folyt a végzetes éjszakáról. A báró halála miatt bírósági eljárás is indult, ami több mint két évig húzódott. 1931-ben végül Kardos Menyhértnét hathavi fogházra és 600 pengő pénzbüntetésre ítélte a bíróság, míg Bukovszky Máriát négyhavi fogházra, 400 pengő pénzbüntetésre, valamint a főváros területéről két évre szóló kitiltásra. Az ütlegelésben részt vevő másik két lány pedig két- és háromhavi fogházbüntetést, illetve 200 és 300 pengő pénzbüntetést kapott.
A közvéleményt letaglózta ugyan az eset, az embereket egy idő után már nem a báró halála, hanem sokkal inkább a budapesti éjszakai élet és a narkotikumok káros hatásai foglalkoztatták.
„Tanúja voltam, amikor egy szőke, vékony, finom és ideges táncosnő odahajolt partneréhez: – Teddy, adj kokaint! Teddy, szintén vékony, szőke és enervált, egyébként parkettáncos, helyeslően intett és odacsúsztatott valamit a nő kezébe. Röviddel azután becsukták a boltot s a furcsa párocska sietett haza. Szédült, türelmetlen izgalommal ültek kocsiba s vágtattak a kokain mérges, titokzatos örömei felé. Csak ennyit láttam. No ez is elég. Budapest, úgy látszik, megnyílt az előkelő nyugati szenvedély számára” – írta a jelenségről Fodor László író.
A vegyészmérnök és a tejellenőr
Az első világháború után ugyanis intenzív kokainkereskedelem zajlott Budapesten, akár már egy-két pengőért lehetett szerezni. Az üzletekben a társadalom szinte minden rétege részt vett, így az éjszakában a már említett pincérek, éjszakai művészek és prostituáltak mellett a korszak híres kereskedőitől is lehetett kokaint szerezni, mint amilyen a deklasszált vegyészmérnök Sóhár Elek – becenevén Kokós Lexi –, vagy a Lala néven ismert Engel László is volt.
Ő „korábban tejellenőrként a kávéházakban ellenőrizte a tej minőségét, mielőtt szakmát váltott volna” – idézi tanulmányában Sárosi Péter, e szerint Sóhár a korabeli kokainnegyed közepén lakott. A negyedbe pedig ekkortájt a Nagymező, az Ó, a Hajós, a Hársfa és a Zichy utca környéke tartozott. Sárosi szerint az itt fellelhető szórakozóhelyeken ráadásul egy különös jelzés is működött: „a jobb kézfej hüvelyk- és mutatóujjának összefutó helyét tartják az orruk alá”, így üzentek a vendégek, hogy új adagra van szükségük.
A jelenségnek persze nem mindenki örült, voltak, akik a deviancia jelének látták a kokainterjesztést, amelyről Pünkösti Andor író és színházi rendező a következőket írta: „A morfium, a kokain és a heroin, előcsapataikkal átlépték a megcsonkított Magyarország demarkációs vonalát … Ave Caesar Cocain! Morituri te salutant!”
A zsidók és a bolsevikok mint bűnbakok
A kokainfogyasztás és -terjesztés politikai színezetet is kapott, a Tanácsköztárság bukása után a szélsőjobboldali lapok a zsidókat tették felelőssé a terjesztésért: a kokain csakis a zsidó amoralitással állhat összefüggésben, ugyan mi egyebet bizonyítana, hogy éppen a mulatók éjszakai életében terjedt el a szer?
Ám olyanok is akadtak, akik a kommunistákat, az 1919-ben megszálló románokat vagy az antant csapatait okolták. A kommunisták vádjáról például így írt a 8 Órai Ujság: „Természetesen az országcsonkító katasztrófa és a bolsevik terror. Ezeknek a gyermekkorát a világháború borzalmai sötétítették el, kamaszkorukban Szamuelyt látták és mint fiatalemberek, a szédületes tőzsdei árfolyamokat.”
A kokainfogyasztást és -terjesztést sokáig csak nagyon enyhén büntették. A kábítószer tartását kihágásnak minősítették egy 1930-as törvényben, raktározásáért, behozataláért, kiviteléért, illetve terjesztéséért és gyártásáért is csak hat hónap fogház járt. Kövess Jenő halála után azonban számos vezércikk követelt eredményesebb fellépést mind a rendőrségtől, mind a társadalomtól. Ezek végül változásra sarkallták a korszak döntéshozóit.
1933-ban az Országgyűlés ugyanis ratifikálta a Genfben, 1931-ben kelt egyezményt, amelyben az európai országok a kábítószerek elleni közös fellépés mellett tettek hitet. Ennek jegyében a belügyminisztérium IX. számú ügyosztályát Kábítószereket Ellenőrző Központi Szervvé alakították át, amelynek vezetője az a Stéhly Lajos lett, aki már korábban is göngyölített fel kokainhoz köthető ügyeket.
Felhasznált források
- Kerepeszki Róbert: Kövess báró halála – Egy Horthy-kori arisztokrata és a kábítószerek világa. KOMMENTÁR, 2017.
- Sárosi Péter: Kokain és morális pánik Budapesten az 1920-as évek média-beszámolói alapján. (pdf)
- Az Arcanumban fellelhető korabeli újságok.