A második világháború idején Minnie egér és Plútó kutya népszerűsítették a szalonnazsírból készített bombákat

Az 1939 és 1945 között dúló második világháború alatt a szükséghelyzet sok esetben rendhagyó megoldásokat szült. Ekkoriban tűnt fel például a nácik csodafegyvere, a metamfetaminnal felütött csokoládé, az amerikai Hershey's pedig legyártotta a borzasztó ízű, betonkeménységű csokoládét, ami a kvalitásai ellenére (illetve pont azok miatt) tökéletes vészhelyzet-élelmiszerként szolgált a hadseregben.

Az Egyesült Államokban ugyanakkor nem ez volt az egyetlen furcsa történés, ami az emberek élelmezéséhez kapcsolódott. Az amerikai vezetés egy ponton például felállította az Amerikai Zsírújrahasznosító Bizottságot (American Fat Salvage Committee), melynek nem más volt a feladata, mint rávenni a háziasszonyokat arra, hogy a főzés után visszamaradt zsírt adományozzák a hadseregnek, hogy a Fight Club emlékezetes jelenetéhez hasonlóan bombákat lehessen csinálni a benne található glicerinből.

Adj zsírt, hogy legyen mivel lőni

A felvetés elsőre teljes képtelenségnek hangzik, a második világháború idején azonban nem volt annyira meglepő, a háborúban részt vevő országok otthon maradt lakosainak meg kellett békélniük azzal, hogy a katonák elsőbbséget élveznek velük szemben. A hadseregnek szervezett adományprogramok a háziasszonyok konyháit is elérték, a kezdeményezésnek pedig azon túl is volt értelme, hogy a nőket is bevonta a háborús sürgölődésbe. A 20. század első felében, különösen a háborús készülődés alatt rengeteg háztartásban tették félre a zsírt, ekkoriban ugyanis még nem igazán lehetett vajat és zsírt venni a boltban, a növényi olajok pedig már a háború előtt is drágák voltak.

Így aztán kézenfekvő volt a hússütésből visszamaradt zsírt elraktározni későbbre, már csak azért is, mert akkoriban az orvosok még egyáltalán nem foglalkoztak a negatív hatásaival. Helyette inkább a vitamindús étrendet propagálták, aminek a narancslé is köszönheti a mai napig tartó sikerét. Egy korabeli felmérés szerint a háztartások közel háromnegyede gyűjtötte a visszamaradt zsírt, ebből pedig rengeteg volt, az amerikaiak ugyanis már akkor is imádtak húst enni. Ez ugyanakkor nem jelentette azt, hogy a háziasszonyok szívesen adták fel a zsírt,

egyrészt mert ez még több munkát jelentett volna nekik egy olyan időszakban, amikor egyébként is több dolguk volt a megszokottnál, másrészt pedig mert eszük ágában sem volt feladni egy fontos konyhai alapanyagot.

Amerika ráadásul éppen csak kilábalt az 1933-ban véget ért nagy gazdasági világválságból, amikor sokat kellett nélkülözniük, és nem igazán akartak ismét visszacsúszni ebbe – legalábbis annál jobban, amennyire muszáj volt. Így aztán annak ellenére, hogy gyakorlatilag minden háztartásban tudtak az akcióról, a háziasszonyoknak csak durván a fele vett részt benne, de propagandaeszközként ettől még tökéletesen működött a zsírbeszedő program.

A hazafias Plútó kutya ajánlásával

Ebben a sikerben nagy szerepet játszott a második világháború alatt számos propagandafilmet gyártó Disney is, a legendás filmgyártó 1942-ben Out of the Frying Pan into the Firing Line címmel adott ki rövid rajzfilmet az akcióról (ezt ide kattintva lehet megnézni). Ez zanzásítva arról szólt, hogy Minnie egér bacont és tükörtojást sütött, a maradék zsírt pedig oda akarta adni Plútó kutyának, ám mint az egy tökéletes érzékkel bekapcsoló rádióadásból kiderült, ez a pazarlás magasiskolája lett volna. A filmben olyan dolgok hangzottak el,

• mint hogy egy szalonnazsírral teli serpenyő nem más, mint egy pici lőszergyár,
• illetve, hogy évente kétmilliárd fontnyi zsírt öntenek ki, ami elég glicerint tartalmaz tízmilliárd tüzérségi lövedék előállításához.

Emellett volt benne torpedóvá meg tengeralattjárókat pusztító bombává alakuló zsírcsepp is, a végén pedig az a kicsit sem demagóg mondat is megjelenik, hogy egy font zsír egy extra tár lőszert jelenthet egy fronton harcoló katonának. Ekkor a kamera a falon lógó, katonának öltözött Miki egérre vált, Plútó pedig jó hazafiként el is utasítja a szalonnazsírt, sőt, maga viszi el a henteshez a fémdobozt, amiben Mini egér gyűjtötte a zsírt. Plútó szolgálatát pár szál kolbásszal honorálták, a valóságban meg fontonként négy centet adtak a leadott zsírért.

Ahogy fentebb írtuk, ezzel sem sikerült mindenkit meggyőzni, de azok a nők, akik hozzájárultak a programhoz, úgy érezhették, hogy tesznek a hazájukért. Még akkor is, ha valójában az egésznek nem is volt túl sok értelme. A zsírból előállított lőszerekre igazából nem sok szüksége volt Amerikának, a témával részletesen foglalkozó szakértő, Susanne Strasser szerint a felhívás leginkább azért volt sikeres, mert a háborúba bevonva produktívan tartotta a háziasszonyokat.

Amerikában egyébként a háború alatt sem igazán forgott veszélyben az emberek ellátása, a jegyrendszerre is inkább azért volt szükség, hogy féken tartsák az inflációt, illetve garantálhassák a legjobb minőségű ételeket a katonáknak. Az, hogy időnként mégis hiány alakult ki, amiatt volt, hogy az országban már akkor is a jó ételekkel azonosították a jólétet, és annyira féltek, hogy megint elveszíthetik ezt, hogy őrült módjára kezdték el felvásárolni a vörös húsokat, a kávét és a cukrot – csakúgy, mint 2020-ban a vécépapírt, vagy nemrég az üzemanyagot.