Múlt héten soha nem látott csúcsra tört a Redditen Szájer József 2020 decemberi botránya, de nem ő az egyetlen magyar személy, aki az elmúlt időben kisebb-nagyobb lázba tudta hozni a redditezőket, hiszen egy 500 évvel ezelőtt élt magyar király, a Jagelló-ház tagja, II. Lajos is gyors népszerűségre tett szert a közösségben. Méghozzá a születése körülményeivel.
A koraszülött II. Lajost ugyanis frissen leölt disznók gyomrába helyezték, így egy primitív inkubátorban tartották életben, sőt, egyes történeti források szerint a sertésgyomorba helyezés azon is segített, hogy Lajos bőr nélkül született.
Az 1506. július 1-jén született II. Lajosról elsőként természetesen a mohácsi csata jut mindenkinek eszébe, de érdekességként szokták emlegetni vele kapcsolatban azt is, hogy ő volt az egyetlen Jagelló uralkodó, aki Magyarországon született. A születésének kalandos és orvosi szempontból egészen bravúros története viszont elég kis figyelmet kap.
A később a cseh és a magyar trónt is megöröklő II. Lajos születése meglehetősen komplikált volt. Anyját, Anna királynét megviselte a szülés, és pár héttel később életét vesztette. De a királyi udvarban a trónörökös egészsége miatt is aggódhattak, a koraszülött Lajos ugyanis szintén nagyon gyenge volt, és egyáltalán nem tűnt biztosnak, hogy életben marad.
II. Ulászló orvosainak a kort meghazudtoló ötlete és óriási bravúrja kellett, hogy Lajos túlélje a születése utáni heteket. Az orvosok ugyanis azt találták ki a koraszülött csecsemő életben tartására, hogy frissen leölt disznók gyomrába bújtatták, ezzel tartották Lajos testét megfelelő hőmérsékleten, mintegy primitív inkubátort létrehozva.
De mi az igazság Lajos viszontagságaiból?
A történet kibővített részleteit dr. Groák Lajos foglalta össze az 1997-ben az Orvosi Hetilapban megjelent, Egy király születése címet viselő írásában:
„Krúdy Mohács című történelmi regényében egy párbeszéd során II. Lajos király hitvese, Habsburg Mária így érdeklődik ifjú férje születésének körülményei felől: – »És mi az igazság abból, hogy frissen leölt sertések meleg bendőjében nevelték a királyt, hogy életben maradhasson?« Másutt pedig Logus Tamás egyházi férfiú mondja: – »Ludovicus Rex Hungariae et Bohemiae már kinőtte azt a kort, melyet frissen leölt sertések bendőjében testi megerősödése végett töltött, mikor atyja, Ulászló azért aggódott, hogy trónörökös nélkül marad. Koraszülöttsége nem hagyott nyomot, mert már mindenütt emberi bőr fedi a király testét, mint bármely más alattvalójáét.«”
A történetet kibontva Groák megjegyzi, hogy a 16. század legvégén született történetíró, Istvánffy Miklós nem tesz említést Lajos születési problémáiról, két 19. századi történetíró, Szalay László és Fraknói Vilmos viszont már igen, igaz, ők is csak a koraszülöttségról számolnak be. Több egyéb történeti és orvostörténeti forrást kutatva Groák egyetlen utalást talált csak a koraszülöttek életben tartására, de Csapó József, a felvilágosodás korának neves debreceni orvosa is csak annyit említ, hogy „némelyek azt is javallják, hogy az ilyetén féleleven gyenge kis gyermekek hasát jószagú füvekkel és marhabélt béfedező közép-hártyával (cseplesszel) is melegen boríttani lehet.”
Hogy nem népi orvoslás módszeréről van szó, az világos, hiszen egy átlagember háztartása semmilyen módon nem viselte volna el napi több állat levágását. Groák végül minden idők legnagyobb magyar történeti összefoglaló művében, Katona István történetíró 32 ezer oldalas alkotásában, a Historia critica regum Hungariae-ben, vagyis a A magyar királyok kritikai történetében bukkant rá a sertésinkubátor eredetére. Katona maga is idéz, Zsámboki Jánost és Brutus János Mihályt (Giovanni Michele Bruto). Utóbbi, aki Báthory fejedelem olasz történetírója volt, így számol be a nem mindennapi orvosi bravúrról a Magyar Históriájában:
„Az utókor figyelmére méltó, a felséges királyi udvarban történt dolgot mesélnek azok, akik jártasak a magyar történelemben: amire ritkán van példa az emberek között, Lajos meztelenül, bőr nélkül született, ami bámulatos, szomorú és gyászos előjel volt az összes jelen lévő, csodálkozó ember számára. Az odahívott orvosok nagy nehezen, puhító és nedvesen tartó szerek ráhelyezésével, egy hosszú napon át befedve tartották a fiú bőrét, aki meztelen testtel a nyílt levegőt nem viselte el […] Néhány embertől bizony azt hallottam, hogy hosszas vita után egy gerince mentén felhasított és kibelezett disznóba (in sue media per spinam secta atque exinterata) helyezték a csecsemőt az orvosok, ameddig az állat melege tartott; majd sorba betették egy másikba, amit e célból sietve levágták, majd megint egy másikba, mígnem a vérzés elállta után a gyenge hártya lassan kezdett behegedni, a bőr pedig kifejlődni.”
Groák természetesen hozzáteszi, hogy a bőr nélküli születés biológiai képtelenség: „minél éretlenebb a koraszülött, annál fejletlenebb a bőre is, azaz vékony, sérülékeny, vörös; joggal kelthette a bőrnélküliség benyomását.” Egyúttal megkérdőjelezi az eljárás egyes részleteit is. Azt, hogy miért a gerince mellett, és miért nem a hasánál vágták fel a sertést, azzal igyekszik magyarázni, hogy talán a királyi sarj életben tartása más eljárást kívánt, mint a disznóvágás hétköznapi módja. De furcsállja azt is, hogy kibelezték az állatot, amikor épp a csecsemő melegen tartása volt a cél. A bizonytalan, furcsa információk összefügghetnek azzal, hogy Brutus 1570-ben végezte az adatgyűjtést, Zsámboki pedig talán egy hajszállal korábban, így csak a szájhagyomány útján terjedő, némileg torzult információkat jegyezhették fel.
„De maga a sertés inkubátorként való felhasználása nem lehet kétséges, azt az események elbeszélői aligha találhatták ki”
– zárja rövidre a kérdést Groák, aki összefoglalásként megjegyzi, hogy „az eljárás a maga korában zseniálisnak mondható, minden kuruzslástól, bűbájtól mentes tiszta ráció. De rendkívül költséges volta miatt elszigetelt maradt, csupán egy olcsó és ennek megfelelően kevésbé hatásos változatában jelenik meg Csapó Józsefnél.”
