Majdnem mind odavesztek az elátkozott expedícióban, végül dúsgazdag kereskedők lettek Japánban

2021. május 08. – 13:59

frissítve

Majdnem mind odavesztek az elátkozott expedícióban, végül dúsgazdag kereskedők lettek Japánban
William Adams arcképe egy korabeli japán tekercsen – Forrás: visualizingcultures.mit.edu

Másolás

Vágólapra másolva

Rengeteg történet dolgozta már fel (például a frissen megjelent Yasuke című anime a Netflixen) az első fekete szamuráj, Jaszuke történetét, azonban meglehetősen kevés szó esik arról, hogy ki volt az első európai szamuráj. Pedig William Adams, vagyis Andzsin Miura története legalább ennyire izgalmas, és a brit tengerész nagyon komoly hatással volt a 17. századi Japán kereskedelmére és külpolitikájára.

William Adams az angliai Gillingham városában született 1564-ben, és bár egy jómódú család sarja volt, apja korai halála miatt már 12 évesen egy hajóépítőüzemben kezdett el inaskodni, hogy el tudja tartani a családot. Adams hamar a brit tengerészetnél találta magát a legendás Sir Francis Drake vezetése alatt, ahol kamatoztatni tudta a navigációról, csillagászatról és hajóépítésről szerzett tudását. A spanyolok és a portugálok dominálták a tengeri kereskedést, ezért a britek és a hollandok szövetséget kötöttek egymással, és egy ilyen együttműködés részeként indítottak el egy öthajós kereskedelmi flottát Angliából Dél-Amerikába holland kereskedők megbízásából, holland hajókkal. Adams volt az egész flotta hajóskapitánya, és vele tartott testvére, Thomas is.

Az elátkozott hajóflotta

Az eredeti terv az volt, hogy a délkelet-ázsiai Fűszer-szigetekhez alakítanak ki kereskedelmi útvonalat, illetve fellázítják a helyieket a spanyol gyarmatosítókkal szemben. Nagy-Britanniából indulva a dél-amerikai Magellán-szorosnál keltek volna át, és onnan jutnak el a Csendes-óceánon keresztül a ma már Indonéziához tartozó Fűszer-szigetekig.

A flotta öt hajójából végül mindössze egy tért vissza később Európába.

A flotta útja már az afrikai partoknál nehézkessé vált. Addigra derült ki, hogy csökkenteni kell a tengerészek kenyéradagját, ráadásul folyamatosan egészségügyi problémákkal találkoztak. Hol sárgaláz, hol skorbut tört ki a hajókon, és az időjárás sem volt túl kegyes a legénységhez. Arról nem is beszélve, hogy a Zöld-foki szigeteknél meghalt az expedíciót vezető admirális sárgalázban, és bárhol álltak meg az afrikai partoknál, ott portugál gyarmatosítókat találtak, akik általában csak felperzselt földet hagytak maguk után, így gyakran a megfelelő ellátmány megszerzése is nehézségeket okozott.

A mélypont végül a hírhedt Magellán-szorosnál jött el, Dél-Amerika legdélibb pontjánál, ahol az éhezéstől legyengült legénység életét a rettenetes időjárási viszonyok is nehezítették, itt vesztették el a közel 500 fős legénység majdnem felét.

Az időjárási viszonyok miatt a flotta hajói elvesztették egymást, kettő visszasodródott Magellán-szorosig, a többi pedig Chile partjainál kötött ki. A hátramaradó két hajóból az egyik visszatért Rotterdamba az eredeti 109 fős legénységből mindössze 36 emberrel, a másik pedig jóval később érkezett meg a chilei partokhoz, ahol a spanyol gyarmatosítók hamar elfoglalták a hajót, és börtönbe vetették a legénységet.

Korabeli metszet a hajóflottáról – Forrás: Wikimedia Commons

Így mindössze három hajó maradt a flottából, de azok sem sokáig. A chilei partoknál a legénység véres összetűzésekbe került a helyi őslakosokkal, a tengerészek közül többtucatnyian meghaltak, köztük William Adams testvére, illetve a Liefde és a Geloof hajók kapitányai is. A harmadik hajó, a Trouw legénysége viszont összefogott a helyi őslakosokkal, hogy egy kis szigetet visszaszerezzenek a spanyoloktól. Ez hiába sikerült, a gyarmatosítók visszatértek, újra elfoglalták a szigetet, és kivégeztek mindenkit, 23 holland tengerész kivételével. Ezek a tengerészek később eljutottak a mai Indonéziához tartozó Tidore szigetére, ahol mindannyiukat börtönbe zárták, majd a portugálok kivégezték őket.

Így tehát mindössze két hajó maradt a flottából, amellyel a chilei partoktól el is indultak a Csendes-óceánon át Ázsia felé. A Hawaii-szigeteknél még pár tengerész dezertált, majd végül a Hoope nevű hajót elvesztették egy tájfun miatt. Végül a Liefde maradt az egyetlen hajó az expedícióból, amelyet nem más irányított, mint William Adams.

Nem gaijinnak való vidék

Az öthajós flotta 1598-ban indult útjára Nagy-Britanniából közel 500 fővel, de 1600 áprilisában már csak a Liefde jutott el a japán partokhoz. A Liefde eredetileg 100 fős legénységgel indult el Angliából, de mindössze 23 tengerész volt már csak a fedélzetén két évvel később.

Közülük kilencen tudtak egyáltalán lábra állni, őket a parton a helyi japánok és pár portugál jezsuita hittérítő várta, utóbbiak azonnal a legénység kivégzésére szólították fel a helyieket, mondván, kalózokról van szó. A legénységet börtönbe zárták, a hajó szállítmányát lefoglalták, és látszólag véget ért minden idők egyik legelátkozottabb expedíciója, amelynek új kereskedelmi útvonalak és hatalmas haszonszerzés volt a célja, de a hajók nagy része el sem jutott végül Ázsiáig.

A brit és holland tengerészek azonban éppen egy Iejaszu Tokugava nevű uralkodó, az Edo térség daimjójának (feudális hadúr) területén kötöttek ki, akit különösen érdekeltek a puskák és hajóágyúk, amelyeket a Liefde fedélzetén lefoglaltak. Japánban ekkoriban még nem ismerték a lőfegyvereket, vagy legalábbis egyáltalán nem volt elterjedt a használatuk hadászatban. Iejaszu többször is kikérdezte a bebörtönzött legénységet, köztük William Adamset is. A fennmaradt bizonyítékok szerint Iejaszut lenyűgözte Adams tudása a csillagászatról, navigációról és a hajóépítésről, és azt is megtudta, hogy az eddigi információival ellentétben Európában egyáltalán nincs egységes vallás, vagyis a portugál jezsuiták hazudtak neki erről. Meg is tagadta a portugálok kérését, hogy kivégezze őket, és elrendelte, hogy a Liefdét úsztassák el Edóba, de a hajó annyira rossz állapotba került addigra, hogy egyszerűen elsüllyedt. Adams hatására a sógun később elüldözte az országából a portugál jezsuitákat, és arra kötelezte a helyi katolikusokat, hogy adják fel a vallásukat.

William Adams megérkezését ábrázoló korabeli metszet – Forrás: Wikimedia Commons

Iejaszu remek kapcsolatot alakított ki az évek során Adamsszel, aki a többi tengerésszel gyakorlatilag Japánban ragadt úgy, hogy ők voltak az első brit és holland emberek, akik valaha ide betették a lábukat. A helyi daimjó azonban annyira hasznát vette az európaiaknak, hogy

a feudális Japán történetének legnagyobb csatájának számító szekigaharai csatát Iejaszu többek között annak köszönhetően nyerhette meg, hogy bevetette a Liefde 19 bronzágyúját is.

Ez a csata ráadásul eldöntött mindent, és ennek köszönhetően válhatott Iejaszu Tokugava később Japán uralkodójává, a sógunná, és ez a sogunátus irányította Japánt a 17. század elejétől egészen a 19. századnak majdnem a végéig.

Éveken át tartó viszontagság után a Liefde legénysége hamar a nyertes oldalon találta magát, ahol nem csak hasznosították a tudásukat, hanem megkapták a kellő megbecsülést is. Adams vezetésével Iejaszu megépítette az első nyugati stílusú hajóját, a Liefde legénységének a nagy része pedig pár évvel később hazatérhetett. Már aki akart, mert több olyan holland tengerész is volt köztük, aki később dúsgazdag kereskedővé vált a japán és délkelet-ázsiai kereskedelmi útvonalaknak köszönhetően.

Adams azonban Japánban ragadt, és hiába várta otthon a családja, a japán uralkodó megtiltotta neki, hogy hazamenjen.

Helyette Adams Iejaszu bizalmasa lett, olyannyira, hogy később már a képviselőjeként tárgyalt kereskedelmi megállapodásról Japán és a Fülöp-szigetek között, amelynek köszönhetően később Japán kereskedni tudott a latin-amerikai spanyol gyarmatokkal is. A sógun olyannyira nem akart megválni az új kedvenc tanácsadójától, hogy bejelentette, William Adams halott, és őt mostantól Andzsin Miurának hívják, és egyben hivatalosan is megtette szamurájnak. Így Adams lett az első gyarmatosító, aki szamuráji rangig jutott, ami azért különösen nagy szó, mert a portugál hittérítők jóval régebb óta vállaltak hasonló feladatokat japán haduraknak.

Az európai szamuráj

Adamset egészen hűbéri rangig emelte a sógun. Hatalmas földeket kapott, ahhoz közel 100 földművest és gazdát, ráadásul a terület Edo tartomány legfontosabb kikötőjének közelében volt, így a férfi Japánon kívül is tudta növelni a befolyását. Angliában élő családját ugyan folyamatosan támogatta, de Japánban elvett egy nem előkelő származású nőt, akitől egy fia és egy lánya született. A későbbiekben még egy expedíció megszervezésével is próbálkozott, amellyel átszelték volna az északnyugati átjárót, de ez végül nem tudott megvalósulni, pedig még angliai évei alatt is voltak hasonló tervei.

Az első európai szamuráj ráadásul komoly előnyöket szerzett például a holland és brit kereskedőknek, akik sokkal jobb feltételekkel kereskedhettek a japánokkal, mint például a portugálok. Adams egy alkalommal tudomást szerzett egy indonéziai angol kolóniáról, és az ottani beszámolók szerint ugyan érdeklődött az eredeti családjáról és régi angliai barátairól, de nem volt hajlandó az angoloknak fenntartott lakosztályban aludni, és angol helyett japánul kommunikált. Viszont hiába kapott később engedélyt arra, hogy végre hazamehessen Angliába, erre nem volt hajlandó, és brit beszámolók szerint kifejezetten távolságtartó volt a kapcsolata egykori honfitársaival.

Miközben az ember azt gondolná, hogy Adams szamurájként a sógun mellett harcolt különböző háborúkban, a valóság az, hogy szinte kizárólag kereskedelmi munkákat végzett az uralkodónak, és gyakran ő maga volt a szállítóhajók kapitánya. Még Iejaszu halála után is fontos ember maradt Japánban, és egészen haláláig megtarthatta azokat a privilégiumokat, amiket az egykori sóguntól kapott.

Végül 1620-ban halt meg 55 évesen, hatalmas vagyonát és minden ingatlanját fele-fele arányban hagyta japán és brit családjára. Japán fia Iejaszu utódjától, Hidetadától megkapta édesapja összes kiváltságát, és egészen 1635-ig folytatta apja hagyatékát kereskedőként. Aztán teljesen nyoma veszett, aminek valószínűleg köze lehet ahhoz, hogy négy évvel később a japán uralkodó egy kivétellel száműzött minden európai kereskedőt az országból, velük együtt a japán feleségeikkel és a félvér gyermekeikkel. Így kellett elhagynia az országot annak a Melchior van Santvoortnak is, aki a Liefde érkezése után legtovább élt az országban, és az évek során elképesztő vagyonra tett szert kereskedelmi privilégiumainak köszönhetően.

William Adams, vagyis Andzsin Miura komoly nyomot hagyott a japán történelemben. Róla nevezték el a ma már Nihonbashiként ismert települést Tokió környékén, de egy falu és egy vonatállomás is az ő nevét kapta egykori hűbérbirtokán. Ito városban minden év augusztus 10-én fesztivállal emlékeznek az első európai szamurájra, ahogy szülővárosában, Gillinghamben is. Gillingham és Jokoszuka, Adams későbbi japán lakhelye azóta hivatalosan is testvérvárosok.

A férfi élete több regénynek és más produkciónak is inspirációként szolgált. A leghíresebb James Clavell Sógun című regénye 1975-ből, amelyből tévésorozatot, musicalt és videójátékot is készítettek később. Rajta kívül Michel Foucault is megemlékezett róla egy könyvében, illetve az ő története volt az alapja a Nioh nevű fantasy szamurájos videójátéknak is.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!