Rosszul írta Arany a Toldiban, nem is a szú perceg a fában

2021. január 06. – 07:07

Rosszul írta Arany a Toldiban, nem is a szú perceg a fában

Másolás

Vágólapra másolva

A Toldi hatodik énekében van az a jelenet, amikor Toldi Miklós az éj leple alatt visszalopózik a családi házhoz, hogy elbúcsúzzon az anyjától, és a nádasban megölt farkasokat a bátyja ágya mellé tegye. Bizonyára mindenki emlékszik iskolai tanulmányaiból, hogy Toldinak azért kellett elmenekülnie, mert haragjában azzal a bizonyos nehéz malomkővel, ami ki tudja hol áll meg, agyoncsapta testvére egyik katonáját. Arany János ezekkel a sorokkal vezeti fel Toldi búcsúját:

„Farkasait Miklós, amint oda ére,

Letevé a kertnek harmatos gyepére.

Ő meg, mintha lopni jőne, lábujjhegyen,

Édesanyja záros ajtajához megyen,

Soká hallgatózik, mindenütt hiában;

Mert csak egy szú perceg a szemöldökfában;

Zörgetne is, nem is; bátorsága nincsen,

Csak úgy tétovázik keze a kilincsen.”

A 1846-ban íródott elbeszélő költemény szövegével egyetlen probléma van: valójában nem a szú perceg a szemöldökfában. Arany János mentségére szóljon, hogy könnyű összekeverni a különböző farontó bogárfajokat, és talán a költői szabadság is elbír ennyi tévedést, emiatt még nem kell ledarálni a teljes Toldi-trilógiát.

Az álszúfélék (Ptinidae), a csuklyásszúk (Bostrichidae), a gyászbogarak (Tenebrionidae) és a cincérek (Cerambycidae) családjába tartozó kártevők mind előfordulhatnak a fában. Nem csak a költő esett ebbe a hibába, a köznyelv is a szúnak tulajdonítja a faanyagok megrágását és az idegesítő kopogó hangot.

De ha nem a szú, akkor melyik kártevő teszi tönkre a fából készült bútorokat, műtárgyakat?

Valójában a kiszáradt, feldolgozott faanyagot – mint amiből egy valamire való szemöldökfa is készül – az igazi szúfélék (Scolytidae) nem támadják meg.

Azok kizárólag a még élő, de beteg vagy a frissen tönkrement, még kéreggel borított fákat pusztítják. Ijesztő hatékonysággal egyébként, erről még előző életünkben az Indexen írtunk: Közép-Európában évi 40-60 millió köbméternyi fenyőfa pusztulásáért felelős a néhány milliméteres, barna vagy fekete bogár. Csehországban 2019-ben 30 millió köbméter, Németországban 11 millió köbméter fenyőfa esett áldozatául a szúnak. Elsősorban a lucfenyő érintett, annak a kérgét kedvelik legjobban a szúfélék; a lomb vöröses-barnás elszíneződése utal arra, hogy szú támadta meg a fát. A 2010-es évek elején a Magas-Tátrában is hatalmas pusztítást végeztek; a 2004-es nagy viharkár után sok helyen nem dolgozták fel a kidőlt fákat, ami remek táptalajt jelentett a szúk elszaporodásának. Magyarországon jóval kisebb területeken és kisebb intenzitással fordult elő hasonló szúpusztítás, például az Őrségben és a Kőszegi hegységben.

Egy álszúféle (Dendroctonus micans) lárvája – Fotó: Gilles San Martin / Flickr

Az ormányosbogarak csoportjába tartozó szúfélék egy része őshonos Európában, de vannak új, feltehetően invazív fajok is. A klímaváltozás is kedvez terjedésüknek, a melegebb környezetben gyorsabban szaporodnak, kevesebb a természetes ellenségük, míg a fák ellenállóképessége gyengül. Szakértők szerint egyre messzebbre és egyre nagyobb tengerszint feletti magasságra lesznek képesek eljutni. Ha mindez nem lenne elég, a szilfavész nevű betegséget előidéző Ophiostoma gombák is egyes szúfajtákkal terjednek. A szúk pusztítása a teljes ökoszisztémára negatív hatással van, ezen felül az erdészeteket, a fafeldolgozást és faipart is érzékenyen érinti. Vagyis nem feltétlenül kell örülnünk annak, hogy a szú nem a bútorainkat falja fel, okoz elég kárt máshol.

Ami a bútorokat illeti, ott az álszú az igazi bűnös, aminek semmi köze egyébként a sima szúhoz, két teljesen különböző fajról van szó, még a fába vájt járataik színe is eltérő. Tehát nem mondhatunk olyat egy bútorra, hogy szúrágta, maximum azt, hogy álszúrágta.

Egy álszú-féle lárvájával – Fotó: Shutterstock

Az álszút szokták kopogóbogárnak vagy faféregnek is nevezni. A fába rakja a petéit, amelyek kikelésük után járatokat rágnak. Egy évnél tovább is eltarthat, mire az egyedek bebábozódnak és teljesen kifejlődnek, addig a fában élnek és táplálkoznak. A jellegzetes percegő-kopogó hang viszont nem a járatok fúrásakor keletkezik, azt a párját kereső hím kelti azzal, hogy a fejét ütemesen hozzáüti a járat falához. A népi hiedelem szerint az álszú kopogása valakinek a halálát jelezte előre, de természetesen ez csak babona.

Adódik a kérdés, hogy ha valami rágja a bútort, akkor nem mindegy, hogy álszúval vagy valamelyik gyászbogárfélével van dolgunk? Abból a szempontból nem, hogy más-más módszerrel tudunk megszabadulni tőlük. Ez fából készült műtárgyak esetében különösen fontos, egy XV. századi fafaragványnak például nem lehet akármilyen vegyszerrel nekiesni. Az oxigénelvonásos módszer a legelterjedtebb eljárás, de még az sem garancia a sikerre: a dohányálszú 22 napig képes életben maradni alacsony oxigénszintnél is.

Felhasznált cikkek: Magyar Természettudományi Múzeum blog, A Mi Erdőnk.